Valenciában tesztelt a Toth Hungary csapat

A Toth Hungary csapat tesztelése remekül sikerült a valenciai pályán

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2005. 12. 14. 11:38

Közzétéve: 2005. 12. 14. 11:38

A minap a Toth Hungaryhez szerződő volt világbajnok, Roberto Locatelli
nagyon elégedetten nyilatkozott az új, 2006-os gyári Apriliájáról,
amellyel a múlt hét csütörtöki edzésen a harmadik időt motorozta. Meg
van elégedve a szerelőkkel is, nagyon jó hangulatban és profi
szemléletben folyt a munka. Az első nap az ismerkedésről szólt:
üléspozíció, futómű beállítás stb. A második nap már szinte tökéletes
volt az összhang, így a köridőre koncentráltak. A harmadik napon pedig
újra a tesztelésen volt a hangsúly, betették a tartalék blokkot, hogy
azon is kísérletezzenek, és teszteljék minden szempontból.

Tóth Iminél szinte ugyan ez volt a három nap menete, azzal a
különbséggel, hogy ő még az idei, de már a sima (nem a versenykittes)
motorjával rótta a köröket. Az első napon azt próbálták kideríteni, mi
okozhatta a motor erőtlenségét egész évben, de sajnos nem sikerült
rájönniük. Szereztek egy 2004-es komplett blokkot, ezzel tegnap a 6.
időt motorozta (3 tizeddel jobbat, mint a valenciai futamhétvégén a
legjobbja volt), miközben Gadea, Faubel és Pasini a 2006-os Apriliát
nyúzta, hiszen ők már az idei katari futam óta ezt használták. A
harmadik egyben utolsó tesztnapon Imiék is újra betették a saját
blokkot a hibás hengerrel, hogy kikísérletezzék, miért nem húz a felső
tartományokban és új rugózás beállításokat is teszteltek. Imi új
motorja januárra lesz kész, reméljük a következő teszten már azzal
mehet.

Totalcar
Totalcar