A kihalt országutak királya
Nagyon vártam már ezt a motort, mert marha jól néz ki, és ráadásul a világ motoros újságíróit is lenyűgözte – aztán tessék, nekem meg nem tetszik. Nem mondom, hogy rossz, jól összerakott, hangulatos, de ezen a 20 lóerőn nem tudom túltenni magam.
Közzétéve:
2025. 06. 18. 16:47
Ez a húsz ló ugyanis annyira kevés a 178 kilóhoz, hogy mindenhol azt éreztem, inkább másik környezetbe való, de végül kiderült, hogy oda sem. A városba azért nem, mert nincs benne dinamika, az országútra meg azért, mert nem lehet vele megelőzni semmit.
Az első utunk még lehangolóbb volt, hazafelé a kereskedésből jó lett volna egy M0-s körgyűrűt beiktatnom, de már a kifelé vezető négyes főúton sem gyorsult annyira, hogy ezt be mertem volna vállani.
Fordulatszámmérő nincs, motorhangban, teljesítményben pedig semmi nem utalt arra, hogy most váltanom kellene, így vagy letiltott az elektronika, vagy hamar váltottam, és még annyi erőt sem tudott kicsiholni magából szegénykém, mint előtte.
A motor egyébként tényleg szép, de annyira klasszikus lett, hogy két nap után már nem nézegettem, hogy udeszép!, hanem csak tudomásul vettem, hogy egy régi motorom van. Az arányaiban kissé nagynak tűnő kerekek miatt viszont legalább nem siklik el rajta a szemunk. Biztos ez a fekete dizájn, amit én nem is értek egy ilyen divatmotornál. Ledes lámpa és index van, LCD-monitor meg nincs. Helyette az analóg sebességmérő mellett van egy aprócska kijelző, amin a fokozatot, benzinszintet és ilyeneket látunk. Ezzel ki is egyeznék, ha nem csillogna így rajta a napfény:
Márpedig ha sütött a nap, akkor ez így csillogott, szóval néha teljesen vakon motoroztam. Emellett kapott még a 20 lóerőhöz egy HSTC rendszert, szerintem a kezdőkre gondolva, ABS-t, nyomtatékhatárolós tengelykapcsolót, meg egy motorhoz mérten elég nagy kipufogót, ami durrogott is, és ez kívülről egészen tisztességesnek tűnt. De sajnos valamiért menet közben a fülemig ez a durrogás nem jutott el, csak valami zavaró magas frekvencia.
A város az ő terepe, gondoltam – és valóban, ott a lámpánál simán elindult az autók előtt, de valahogy olyan lett a váltó kiosztása, hogy ötvenben a kettes soknak érződik, úgy ráz és zörög, de ha hármasba váltottam, akkor meg kevés lett. A Hondánál végtelenül büszkék, hogy mennyire jól csillapították az egyhengeres rezgését, és tényleg, ötvennél hármasban szinte egyáltalán nem ráz, viszont pont úgy is viselkedik, mintha üresbe tettem volna, márpedig városban kell a dinamika. Ahogy Csikós Zsolti mondta, offenzíven kell motort vezetni, és nem azért, mert vagánykodsz, hanem mert úgy vesznek észre. Hát ezzel a motorral nem akartam offenzivába kezdeni, csendben csorogtam a forgalommal, és a piros lámpáknál indultam előre.
Aztán feltűnt, hogy milyen elképesztően könnyű irányítani, és a Hungária körút legszűkebb részein is úgy gurul át az ember nagyon lassan, hogy eszébe se jut lábat letenni. Mindenhol tökéletesen fordult olyan kis íveken, hogy őszintén meglepődtem. Az ülés 800 mm magas, de nem éreztem ezt soknak a 170 centimmel, kényelmesen, egyenes háttal lehete rajta ülni. Viszont a kátyúk, azok tényleg büntettek. Valahogy ehhez a formához és teljesítményhez puhább rugózást vártam volna, de persze ne legyünk igazságtalanok, nem lehet, hogy egy multi az unióban egyedülállóan szar útra tervezze a futóművét.
Szóval eddig sem városban, sem forgalmas gyors úton nem vált be. Mi marad még? És ekkor megtaláltam azt a három percet, amikor a GB350S jó volt: egy tök üres főút. A nap kellemesen átsütött a fákon, sehol a közelben jármű, rúgtam egy négyest (először az egy hét alatt, hiszen különben rettegtem, hogy valami történik, és nincs semmiféle tartalékom), a Honda könnyedén és halkan suhant, a motor pont annyira rezgett, hogy még jól esett, a virágok illata belengett mindent, és azt gondoltam, igen, a világ tulajdonképpen jó hely.
A keményebb futómű mindenhol stabilan tartott, bármeddig dönthető lett volna, az ülés kényelmes és széles, az egyenes háttal motorozás pedig szinte pihentető volt. Faluba érve hármasban ötven, nincs hova sietni, a traktorok még nem özönlötték el a határt, szóval nem fordul ki elém semmi, ahol váltogatni, gázt húzni, meg izgulni kéne. És a világ tényleg tulajdonképpen jó hely volt.
Ebben a félig meditatív állapotban érkeztem a menetrend szerinti busz mögé, amit a kellemesen kanyargó úton megelőzni nem lehetett, a hátamba pedig megjelent a suvosnéni, aki meg nem értette, miért nem előzök, de a két jármű már neki is sok volt egyszerre, szóval jött a seggemben, várva a megfelelő alkalomra. És a világ rosszabb hely lett.
Így aztán nagyon kettősek az érzelmeim. Az tudja a legjobban használni, aki már régóta motorozik, és szórakoztatja az állandó gondolkodás, lendületből motorozás. Egy kezdőt ne büntessünk vele, kapjon csak egy sorkettest, ami mindenhol húz, aztán majd ha már nem idegesíti a váltás, a fordulgatás, a kuplungolás, a bepárásodott szemüveg, a meleg, meg úgy minden, ami együtt jár a motorozással, akkor keresse meg azt a karaktert, ami neki tetszik.
Aki meg már elég jól motorozik, annak meg már van motorja. Mondjuk második motornak tökéletes. Vagy inkább harmadiknak. Csak annak meg a kétmilliós vételára soknak tűnik, pláne, hogy se városba, se országútra nem való igazán. Kivéve, ha kihalt.
