Azt hiszem, megtaláltam álmaim autóját. Illetve majdnem. Ha kombi, vagy kupé lenne, akkor nem lenne ott az a majdnem, azért, mert az első praktikus, a második meg gyönyörű. Nagyjából így is rendben van: sorhatos, automatával, jó állapotú bőrrel, megkímélt belsővel.
Utálok olyasmit mondani, hogy szeretem egy bizonyos márka autóit, bár a BMW-k határozottan jól állnak nálam. Tény, hogy akadnak olyanok is, amelyeket egyáltalán nem bírok. Mondjuk nem sok. Az E46-os egyértelműen benne van a PT-féle top háromban, azzal a kitétellel, hogy legyen benne legalább 1,8-as motor. Vagy nagyobb.
Az Autocityben kinézett 320-asban 2,2 literes volt, tehát bőven átugrotta a lécet, hiszen a típus 2003-ban már túl volt azon a faceliften. Ekkor a táskás Derrick-szemek egy kicsit hunyorogni kezdtek, a kétliteres sorhatost pedig lecserélték nagyobbra. Márpedig ezzel a motorral az 520-as is elment, igaz, kézi váltóval. Azt hiszem, ezzel az 320/520 párossal kezdődött a BMW típusszám-szédelgésének újkori szakasza, és a mai napig tart. Bocsánat. Tévedek, hiszen a németeknél már az E46 kezdeteinek kezdetén árulták az 1,8 literes 316i-t, a 2,2-es húszasok már csupán a folytatásai voltak ennek. És mennyit fejlődik a technika: ma már kétlitereseket kódolnak 16-osként, benzinesből és dízelből egyaránt, lásd 116d és társai.
Akkor néztük ki Winklerrel, amikor az ML/Sorento használt-összehasonlítót csináltuk az Autocityben, meg is állapodtunk, hogy ő lesz a következő, ha addig el nem adják. Mondták, nyugodjak meg, itt lesz. Aztán, amikor először el akartam hozni, kiderült: olyan régóta áll a telepen, hogy az akkuját valószínűleg már cserélni kell. De azért megpróbálják feltölteni, hátha. Másnapig lógott a töltőn, kicsit nehezen találta eleinte az alapjáratot, de aztán észhez tért, utána már pöcc-röff indult.
Elképesztő állapotban van, kívülről sem kopott, az összes baja annyi, hogy az első lámpaburák teljesen bemattultak: vagy nem bírták a xenonlámpa UV-ját, vagy szétette a rossz szélvédőmosó. Ja, és az egyik felnit megütötték. Az utastér viszont annyira rendben van, hogy Winkler kapásból azt mondta, hogy ha nepper lenne, visszatekerné 120 ezerre. Csakhogy a 170 ezerig vezetett szervizkönyvvel ez nem megy.
Igazából ehhez fogható bőrt még nem láttam BMW-ben. Az összes, még a fiatalabb használt példányokban is volt valami baja, meg volt kopva, vagy kirepedezett, de ezen semmi. Pedig világosszürke, tehát nyugodtan összefoghatta volna a farmer, ahogy a bézst szokta. Van egy kígyóbőr-szerű nyomása, legalábbis feltételezem, hogy nem óriáskígyókat nyúztak meg az autó kedvéért. Lehet, hogy végre akad egy BMW-s, aki tudja, hogy a bőrt ápolni kell? Tény, hogy még a kormányon sem kopott meg a bőr, és ez is hihetővé teszi a 170 ezres futásteljesítményt, ami 2003-tól számolva olyan évi 30 ezerre jön ki.
Nem csak a bőr, hanem a belső berendezés többi része, nevezetesen a műanyagok is rendben vannak, sehol egy kopásnyom. Az utolsó Bangle-előtti műszerfal nekem bejön, egyrészt azért, mert elképesztően jól megcsinálták, például nem fér be a tenyerem a műszerfal és az ajtópanel találkozásánál, mint az aktuális hármasnál. Másrészt nekem bejön ez a vezető felé fordulós középkonzol, meg az, hogy semmiért sem kell menükben turkálni, mindenhez van egy gomb, és kész. Amúgy pedig nem ez a mai techno, szép lágyak az ívek. És van hová pakolni! Ez ugyan vicces szempont, de amikor az ember egy rohadt mobilt sem tud letenni sehová, felértékelődik a kézifék melletti vályú.
Ezen a 320i-n is visszaköszön a BMW extra-politikája: az autóban minimális a kényelmi felszereltség, így ehhez a kocsihoz is külön meg kellett volna venni a hátsó elektromos ablakemelőt. De valaki nem vette meg, csupán a két első ablak kapcsolói vannak a középkonzolon, mert akkoriban még oda rakta őket a BMW, ezzel is spórolva egy darab kapcsolót. Az ülésállítás mechanikus, az ülőlap szélén kell huzigálni a karokat, nagyon jól elérhető helyen. Ehhez képest még a hátsó ülésekhez is van oldallégzsák, ami még ma is ritkaság. Ott nézeget az ajtóban, nem sokkal az ablakemelő kurbli fölött.
Szabad-e venni benzinmotort egy hármasba? És automatával? Lapozzon!
A BMW-kkel kapcsolatban fokozottan igaz az a megállapítás, hogy egy típus megbízhatósága a tulajoktól is függ. És a BMW-k eléggé a haladásra inspirálják az embert. Gondolom nem csak nekem tűnt fel, hogy az autópálya belső sávjában túlnyomó többségében BMW-k érkeznek meg mögénk, kétszázról satufékezve. És a tempó eszi az autót. Ha tehát magánszemély az eladó, némi emberismeretre is szükség van. Például mond-e olyanokat, hogy „á, nem kellett erre költeni”. Mert ha igen, az rossz jel. Erre ugyanis kell, illik a gyári anyagokat és alkatrészeket használni.
Szerencsére a sorhatos benzines kevésbé kényes arra, ha megküldik, ráadásul viszonylag kisebb, nincs túlzottan kihegyezve. Láncos, és a lánccal 300-350 ezer kilométerig tényleg nem szokott gond lenni, ha pedig egyenetlen az alapjárata, ezt leginkább a gyújtótrafók okozzák, vagyis nem kell sokat vajákolni. Ha a motoron nincsenek bontásnyomok, vagy olajsár a motortérben, akkor inkább a törésnyomokat kell keresni.
Igaz, így az automata váltóval nem tűnik túl virgoncnak a 320i. Az öt fokozatot finoman kapcsolgatja az automatika, ezen picit gyorsít a sport üzemmód, amit a kar balra mozdításával lehet aktiválni. A kézi üzemmód csak azután élesül, ha a kart pöcköljük is előre-hátra. A BMW azon kevés gyártó közé tartozik, ahol tényleg a versenysportban szokásos irányban működik a fokozatok léptetése. Vagyis felváltáshoz húzni kell a kart, mert a gyorsulás segíti ezt a mozdulatot; a visszaváltást pedig a lassulás támogatja, vagyis előrefelé kell tolni. Nem mintha a napi forgalomban ennek lenne bármi jelentősége, de a tradíció, az tradíció.
Az automata váltó eléggé lenyugtatja a 320i-t. Megy-megy, de nem kirobbanó módon, hiába 170 ló. A gyári gyorsulása tíz másodperc alatti, és egy másodperccel rosszabb, mint a kézi váltósé, ami óriási differencia. Nagyobb tempónál az automata kétszer is meggondol minden egyes visszakapcsolást, és ettől kicsit kelletlennek tűnik az autó – erre mondjuk azt, hogy komfortra hangolt. Bekapcsolt DSC-vel, normál programon is megnéztem mennyit gyorsul, úgy már majdnem tizenegy másodperc volt százra, mivel a kezdeti vehemenciát egyből visszaveti a kipörgésgátló – vagyis, ahogy normális módon járnak vele, egy 1,8-as kézi váltós autó robbanékonyságára lehet számítani. Pontosabban: nyugalmára.
Az automatával kapcsoltban viszont nem árt egy kis óvatosság, bár ezekkel az ötfokozatúakkal nem szokott gond lenni. Az, hogy minden rendben van-e, hosszasabb próbát igényel, meg kell nézni, hogy hidegen és melegen egyformán viselkedik-e. Fontos, hogy ne rángasson. Még egy próbát érdemes elvégezni: finoman kell gyorsítani, úgy, hogy 70-80 táján már ötödikbe kapcsoljon. Ha ekkor, alacsony fordulaton rezonancia lép fel, az arra utal, hogy szét van kopva a turbina. Ez jellemző módon 150 ezres futásteljesítmény fölött fordulhat elő. Vagyis az 50 ezer km felett hirdetett példányokról van szó.
Az automata hosszú életének végképp az a titka, hogy időben és rendes anyagokkal végezzék el az olajcserét, és ne csak simán kicsorgassák a használt ATF-et, különben az olajtöltet majdnem fele bent marad. Vagyis, ha az ezt firtató kérdésekre mellébeszélnek, felejtős az ügylet. Az automata javításai nem olcsók, de legalább minden gyógyítható. Ha nagyobb a munka, akkor sem lesz lényegesen drágább, a végösszegek 250-350 ezer Ft közöttiek. Hát ezért kell odafigyelni – akárcsak egy dízelmotorra.
Hogy miért rohadtul vonzó mégis? Amikor kipróbálok egy kocsit, menet közben a legfontosabb dolgokat gyorsan rámondom a telefon hangrögzítőjére. Ilyenkor, amikor a cikket írom, visszahallgatom a felvételt. Na, és ennél a BMW-nél olyan hangok jöttek a háttérből, amitől még most is feláll a hátamon a szőr. Hiába csendes, egy sorhatos BMW-nek olyan atmoszférája van, mint semmi másnak.
Ugyanez igaz a kocsi futására. Simán megy. Úgy, hogy elhiszem, egy kisbolygó becsapódása sem térítené le abból az irányból, ahová én kormányzom, legfeljebb bekapcsolna a DSTC. Kifejezetten emberes a kormányzása, főleg lassan manőverezve. A fék bivaly, tényleg nagyon fog, és az autó ott van az úton.
Elismerem, hogy nem túl ésszerű dolog egy hármas, ha valaki beülne hátra is. Valamilyen csoda folytán mégis befér az ember, anélkül, hogy amputálni kellene a végtagjait, ám némi mozgáskultúrára szükség van ahhoz, hogy a fura formájú lukon az első ülések mögé bejátssza magát. Ha ez összejött, akkor már nyert ügye van, de aki olyan illúziókat dédelget, hogy három gyerekülés elfér hátul, azt ki kell ábrándítanom. Igazából középen medenceöv van, pedig 2003-at írunk.
Azt is érdemes felfogni, hogy ebben a kasztban tízből kilenc autó már dízel. Pedig akkoriban még nem volt olyan halk a 320d, mint ma, igaz, ment, mint a mérgezett egér. Hozzá képest ez a benzines óriási hátránnyal indul, mivel a városi fogyasztása 12-13 liter közötti, és egyedül országúti cammogással sikerülhet 10 tájára lenyomni. Ekkor másfélszer annyi, mint a dízelé, gyakorlatilag bármilyen tempó mellett.
Vagyis a benzines hármas a keveset járók autója, illetve azoké, akik attól tartanak: ugyanennyiért nehéz kifogni olyan dízelt, amelyiknek valós a futásteljesítménye. Mégis a többség inkább megvesz egy négyszázezerről visszatekert, olaszból behozott dízelt, mint egy 320i-t. Aztán csodálkoznak, ha megáll a turbó vagy egy-két injektor, és elviszi a gázolajon megspórolt lét.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
További cikkeink
