







Meg sem sérült, mégis egy életre megnyomorodott - egy baleset utóhatása
A hivatásos sofőr nyergesvontatójával normális látási- és útviszonyok mellett, szabályosan közlekedik egy nyílegyenes útszakaszon, amikor arra lesz figyelmes, hogy a szemből érkező személyautó hirtelen sávot vált. A frontális ütközést már lehetetlen elkerülni, fékezni, bármit reagálni esélye sincs, a lesújtó végeredmény két halott és egy életre szóló lelki sérülés. A megtörtént eseteket Dr. Kozma Tamással és Dr. Tajti Szabolccsal, a www.karterito.hu jogászaival közösen feldolgozó sorozatunk újabb részében ezúttal a közúti balesetek által okozott lelki sérülések kerülnek terítékre.



Jeepek és Dodge-ok a Magyar Népköztársaság szolgálatában
A második világháború kitörését megelőző évben (1938-ban) Magyarországon összesen 24 208 közúti jármű volt nyilvántartásba véve. Hét évvel később, a háború befejezése után nem sokkal már kevesebb mint harmadannyi, 7390 darab jármű volt regisztrálva hazánkban, azaz a hazai járműflotta gyakorlatilag megsemmisült. Hazánknak - főként az állami szervek részére és az újjáépítéshez - óriási szüksége volt a motorizáció újraindítására.


