Először tanulni akarunk Európától – interjú a Geely Europe vezérigazgatójával
Európai gyárról, alkatrészraktárról, értéktartásról és az európai-kínai különbségekről is kérdeztük a gyártó Európáért felelős vezetőjét.
Közzétéve:
2026. 04. 28. 17:56
Aiden He, a Geely Brand Europe vezérigazgatója 22 éve dolgozik az autóiparban, szakmai életének jelentős részét a SAIC kötelékén belül töltötte, és nagy szerepe volt az MG európai térnyerésében, 2018 óta él Európában. Nemrég kezdett a Geely Autónál, ahol a Geely és Zeekr márkák bevezetését, termékstratégiáját, üzleti hátterét kezeli, mi a Pekingi Autószalon után, a Geely kínai központjában kérdeztük az európai tervekről.
Az interjút szerényen kezdte: első üzenete volt, hogy bár a londoni taxikat gyártó LEVC tulajdonosaként a Geely már húsz éve figyeli a piacunkat, először tanulni akarnak, és nem túlzott sebességgel önteni a modelleket a piacra. A Geely márkával ambíciózus a hosszabb távú tervük, öt százalék körüli részesedést szeretnének elérni néhány éven belül. Külön kiemelte, hogy mivel tizenöt-húsz modellnek nagyjából 500 négyzetméteres szalon kellene, ezért óvatosak a modellek bevezetésével, középtávon is tíz modellen belül szeretnének maradni.

Elmondása szerint a Starray EM-i plug-in hibrid várakozáson felül indult az európai piacokon, elégedettek a számokkal, de elemzik a modellbevezetéseket és lépésről lépésre haladnak, keresik azokat a szegmenseket, ahol sikeresek tudnak lenni. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy az európai és kínai vevők közt nem különbségek vannak, hanem két teljesen ellentétes vásárlói kört jelent. Mókásan utalt arra, hogy bár az európai emberek általános magassága meghaladja a kínaiakét, mégis jóval inkább szeretik a kisebb méretű autókat, mint a kínaiak. Ezért is érkezik hamarosan az E2, ami egy 4,1 méter körüli, tehát a mai kisautós sztenderdnek megfelelő autó, aminek nagyon ütőképes árat szeretnének találni.
Az európai gyáregységekkel kapcsolatos kérdésekre egyértelmű volt a stratégiai sorrend: először eladásokra, átlátható igényekre van szükség, csak utána lehet dedikált Geely összeszerelő üzem vagy gyáregység Európában. Éppen ezért még korai arról beszélni, hogy ha lesz ilyen, azt hol fogják telepíteni, és bár korábban volt szó egy magyar gyáregységről, ez most említés szintjén sem került szóba a gyáregységekkel kapcsolatos kérdésekre. Jelenleg abban a fázisban vannak, hogy a gyártás költségeit, a beszállítói láncot elemzik, és mivel jónak tartják magukat matekból, pontosan akkor érkeznek gyárral, amikor annak itt van az ideje. Azt viszont egyértelműen kiemelte, hogy
a Volvo és a Geely teljesen külön márka, biztosan nem terveznek az európai Volvo svéd vagy belgiumi gyárában Geely autókat gyártani.

Az európai és a kínai vásárlók közti komoly különbségeket tovább elemezve megjegyezte, a kínaiak merészebb színeket, több látványt akarnak, az európaiaknak inkább a funkció számít, meg persze a fizikai vezérlőgombok. Európában továbbra is a legfontosabb prioritások közt van az üléskényelem és a vezethetőség, de az új technológiára is több fogadókészséget látnak, mint korábban, amit a Meizu mobilgyártó és a Flyme kezelőfelület tulajdonosaként értékelnek, hiszen a mai mobilok rendszersebességére és azonnali frissíthetőségére fókuszálva előnybe kerülhetnek más gyártókhoz képest. Frankfurtban is van fejlesztési központjuk, és bizony előfordul, hogy a kínai központtal szemben sok fejlesztési érv ütközik, amiket igyekeznek úgy kezelni, hogy az európai vásárlók végül olyan autót kapjanak, amit szeretni fognak.
Fontos kérdés az alkatrészellátás, a garanciális háttér és a maradványérték kérdése. Miközben több kínai autógyártó is egymillió kilométeres hajtáslánc-garanciát ígér az óriásplakátján, a Geely nem ezzel akar versenyezni, hanem a legjobb általános garancia konstrukciót szeretné hozni, ami a jelenlegi magyar modelleknél 8 évet vagy 200 ezer kilométert jelent, az akku-degradációt pedig sávosan kezelik, de a garanciaidő végéig semmiképp nem csökkenhet a gyári érték 70 százaléka alá a teljes kapacitás. Két fontos európai raktáruk mellett az összes piacon lokális alkatrészbázisokat nyitnak, és elmondásuk szerint nagyobb hangsúlyt fektetnek a szervizháttér kialakítására, mint több konkurens márka, így szeretnének jó hatással lenni autóik későbbi piaci értékére is.

Az egyre fokozódó árverseny kapcsán kiemelték, hogy nem a legolcsóbb árcímkét, hanem az azzal párosított értéket tartják fontosnak. Egy ponton túl sokkal fontosabb nekik, hogy valamilyen prémium hangulatot adjanak a nagyközönséghez illesztett áron, mintsem hogy versenyezni kezdjenek apró árkülönbségeken.
Érdekelnek az autóipar legmélyebb bugyrai? Akkor 2026. május 20-án az Automotive Summiton a helyed! A MOL Campuson megrendezésre kerülő esemény a hazai autóipar legfontosabb vezetőit hozza össze, így első kézből, hiteles szakemberektől tudhatod meg, merre tart az autózás világa.
Borítókép: Szentkuti Ákos / Totalcar
További cikkeink









