Erős volt az idei év, sok versenyen vettünk részt a riminigelb Nusival. Hogy Rimini mitől sárga, azt nem tudom, de a mi családtagunk, az 1000-es NSU leginkább a madártej sárgáját hozza. Vavra Zoli barátom kis NSU Prinz 4-ese miatt figyeltem fel a színre, én is ezt választottam jó 10 évvel ezelőtt, amikor Nusit restauráltuk. Az azóta beletett több mint 80 ezer kilométer nagy boldogságunkra szolgál
Amikre külföldön járunk – a Silvretta, a Sachsen és az Eifel Classic 1/100-as oldtimer versenyek –, mind a német Motor Klassik szaklap rendezvényei. Sokáig úgy nézett ki, hogy idén csak az első kettőn tudunk részt venni, hiszen sok az elutasítás és nincs hiány várólistásokban sem. Nagy örömömre szolgált, amikor egy baráti sms-ben Harald Koepke főrendező visszaigazolta részvételünket.
Bárkinek is említettem az Eifel nevet, mindenki Franciaországra gondolt először. Eiffel mérnök és Párizs neve elválaszthatatlan. Ez az egy f-es Eifel azonban Németország tájegysége, szívében a híres Nürburgringgel, aminek meglátogatása, a rajta való autózás sokaknak – köztük nekem is – gyerekkori álom. Sokat foglalkoztam az Audi múltjában az Auto Union márka versenyautóival. Legjobb versenyzőjük Bernd Rosemeyer volt, aki egy sebességi rekordkísérlet közben veszítette életét 1938 elején. Két évvel korábban legendás győzelmet aratott a Nürburgringen megtartott Eifel GP-n, az előző évi győztes, a másodikként befutó Nuvolarit egyes körökben 30-40 másodperccel verte… A ring dicsőségtábláján találni még Rudolf Caracciolát, Alberto Ascarit, Juan Manuel Fangiót, Stirling Mosst, Phil Hillt, Graham Hillt, John Surteest, Jim Clarkot, Jackie Stewartot, Jacky Ickxet, Michael Schumachert, Fernando Alonsót. Nagyon vártam a találkozást.
Némi fejfájást azért okozott a lehetőség, mert ugyan az NSU bal hátsó felfüggesztését a drezdai balesetet követően már rendbe tettük, de egy brassói versenyen indultam az előző hétvégén és túlélő tréninghez volt hasonlítható az oda-vissza utam, amit az 1,4-es Clióval küzdöttem le/meg. Az előjelek jók voltak: ottani barátommal, Dudi Leventével és 1100-as Daciájával (ami az R8-as Renault klónja) megnyertük a másodszor kiírt Kronstadt Classicot. Őszinte legyek? Sima ügy volt, de hamarosan onnan is számíthatunk tehetséges részvevőkre hazai Oldtimer szuperkupás futamainkon. Vasárnap este leeresztett lufiként hullottam a párnára. Hétfőn szaladgálás, ügyek intézése. Nusi is kapott némi figyelmet: ellenőriztem az olajszintet, letisztítottam a szélvédőt, kiráztam a gumiszőnyeget, elvégre hosszú útra megyünk. Kedd hajnalban fél 6-ra terveztem az indulást, sikerült tartani az időtervet. Felkaptam 11 éves lányomat, Annát, majd felébresztettük a hegyvidéket a sportkipufogóval, és már robogtunk is a pályán. Illetve volt egy torpanás a budai dombok egyik emelkedőjén. Biztosan hideg még. Aha…
Az eget bedeszkázták, szürkeség mindenhol, de nem esik. Suhanunk 120-130-as tempóval, csodás egy öreg autó… Erre a 80-as kilométernél leáll a motor, világít az olajnyomás és a töltés lámpája. Hogy az a… Abban a pillanatban, ott meghaltam: elmúlt az életem értelme. Annyira szerettem volna látni a híres pályát… Szépen, mint hajdanán Baumgartner Zsolti, félrehúzódtam, még tartott a lendület egy szervizkitérőig. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy hazafelé trélerezzük Nusit. De nem sokat szarakodtam a lélekvándorlás lelki terheivel, haló poraim parányi kupacával kutatni kezdtem a bajok forrása után, és meglett! Egy egyszerű érintkezési hiba miatt ment el a gyújtás. Kitöröltem az elolajosodott elosztót, megtisztítottam, majd WD40-nel befújtam az érintkezőket, és mintha mi sem történt volna, vígan robogtunk tovább. A Budapest–Nürburgring távolság 1200 kilométer, amiből hátra volt bő 1100. Bátor vagyok vagy vakmerő? Döntsék el.
Egy utolsó tankolás hazai földön, és már Ausztriában vagyunk. Bécsnél kisüt a nap. Megőrizzük emlékezetünkben, mert a várost a Bécsi Erdő felé elkerülő autópályán villámgyorsan beborul, Linztől meg ömlik az eső. Az erős, viharos szembeszelet ajándéknak kapjuk. Anna hátul bevackolt, olvas, zenét hallgat, alszik. Jó fej, zokszó nélkül tűri a gyűrődést. Oednél a kötelező tankolás kipipálva. Németországban is tempósan nyomulunk. Passau–Regensburg–Nürnberg–Frankfurt–Würzburg–Mainz a főbb töréspontok. Csak egyszer jöttünk le a pályáról, mert fogytán volt a nafta, el is veszítettünk jó háromnegyed órát a tervünkhöz képest.
Az eső fáradhatatlanul jelen van, a hidegben 80–90 fok között tanyázik az olajhőmérő mutatója. Vastagon vagyok öltözve, nem fázom, Annát a motor hátsó ülés felől jövő melege tartja komfortosan. Hogy a pára ne lepje be az üvegeket, huzatot kell csinálni. Helyi hurrikánunk jól működik bent, kint a parányi, primitív lapátok még győzik a tisztítást. Pontosan 13 óra alatt érjük el a regisztrációs irodát a ring régi boxudvarában. 1237 kilométerrel a hátunk mögött jólesik a meleg fogadtatás. Anna megélénkül, intézi a nevezési formaságokat, én meg kvaterkázok a szervezőkkel. Előkerül az Unicum és a tokaji törkölypálinka, alaphang belőve.
Döttingeni szállásadónk Diana és férje, David. Takaros kis Marvin hoteljüket Anna rögtön két fokozattal magasabbra zárja szívébe, hiszen a cicája is erre a névre hallgat. A ház asszonya kedves anyuka és jó tündér. Itt, a pálya szélén nőtt fel, ő is szokott túraautóval versenyezni férjével, két versenyautójukat bérbe adják alkalomadtán. Boldogan mondja, hogy Walter Csaba és Wéber Gábor szintén náluk szoktak megszállni. A hosszú út végén kellemes meglepetés a vízágy, Anna nem is tud egykönnyen betelni vele. Nagyot alszunk.
Nyolcra kértük a reggelit, de csak kilencre sikerült összeszednünk magunkat. Szerda van, az idő hideg, nyirkos, felhők vég nélkül: hiába, ez már szeptember vége. Nusiból kipakoljuk az összes terhet, csak a szerszámok maradnak. Lemossuk kis lieblingünket, jól áll neki a tisztaság. Mi kaptuk a 104-es rajtszámot. 13 órától tréning az egyik vezetéstechnikai telepen. Kisüt a nap! Gyakorolunk rogyásig, elég jól megy, bizakodunk. Benzinpára, olajillat a levegőben, mi kell még a boldogsághoz? Egy jó alvás, holnap verseny.
Csütörtök reggel. Eifel Wetter, vagyis eső, köd, hideg. A kocsiig megtett pár méter alatt szivacsként nyeli el ruhánk és cipőnk a vizet. Az üvegek rögtön bepárásodnak, le kell kurblizni az ablakokat, hogy valahogy kilássunk. A körülbelül öt kilométeres úton Nusi 70 lóereje magára talál. A helyszűke miatt – mondjuk úgy – kaotikus, de felügyelt állapotok uralkodnak a rajt környékén. Az állam a sok látnivalótól a földet söpri. 160 sportkocsi és versenyautó, Porschék, Jaguarok, Mercedesek, Ferrarik, Opelek, Audik, BMW-k, brit roadsterek, VW-k mindenfelé, van három NSU is!
Egy piros Wankel Spyder, ami valahol a mezőny első felében halad majd, de a másik kettő a mi Nusink közvetlen testvére. Egy komoly kinézetű, minden porcikájában versenyre épített targanarancs német TTS, és svájci barátom, Hans-Peter Blandow fehér TT-je képviseli Neckarsulm egykori márkáját.
Vigasztalanul ömlik az eső, amikor rajtolunk. Az első mérés Kempenichnél rögtön egy dupla (470 m 49 mp; 1050 m 105 mp). 43 pont, 19. hely, ami nem rossz, de ennél tudunk jobbat is. A nap szenzációja, hogy Viaro elprogramozta digitális műszerét és bő 12 másodperccel korábban tette meg az első szakaszt (131. hely). Később nagy jelentősége lett a hibának. Mending reptere a következő Wertungsprüfung színhelye. Hely vég nélkül, a kitűzött hármas nem bonyolult: 100 m 11 mp; 200 m 27 mp; 200 m 21 mp. Itt a hullámzó sebességet kell figyelembe venni, ez adja a feladat nehézségét. Meg a három fotocella…
40-re hozzuk, amivel negyedikek vagyunk. Előttünk a Motor Klassik újságírója, Hans-Jörg Götzl (14) Porschével, Luciano Viaro egy piros Quattróval (24) és a hazai versenyekről jól ismert Hans-Werner Wirth gyári, ’81-es Opel Asconával (26). Mögöttünk a cseh Fialáék 1965-ös Ferrari 330 GT-je (44).
Az erősen dombos táj csak sejteti, hogy vannak színek. Az alacsonyan lógó felhők megpróbálnak mindent egybemosni, alapvetően sikerrel. A falvak kihaltak, életnek jele alig. Nekünk viszont jelentős esemény közeleg: 1/100-as szakasz jön a Nordschleifén, amit Jackie Stewart „zöld pokolnak” nevezett el. Niki Lauda 1976-os balesete után már nem rendeztek itt Formula–1-es GP-t.
A Nordschleife rendkívül trükkös, technikás, egyébként bárki kipróbálhatja 22 euró ellenében saját kocsival vagy a Ringtaxi szolgáltatásaként gyakorlott sofőrök felkészített versenyautóiban. A 20,75 km-es távra adott 17:45-ös idő 70-es átlagnak felelt meg, a felesleges száguldozástól egy radaros mérés óvott, nehogy a 90-es átlagot átlépjük, mert az már veszélyes. Hát… De csak sorjában. Csak sisakban lehetett felhajtani a versenypályára. Jókat vigyorogtunk egymáson, de a feszültség ettől nem csökkent. Átbeszéltük a taktikát és már indítottak is.
Ami először feltűnt, hogy egy Aston Martin DB6 Volante irgalmatlan tempóval és ájulásosan szép hanggal húzott el mellettünk. Hűha, micsoda vaddisznók vannak a mezőnyben, hogy lehet így bánni egy koronaékszerrel?! Mi is elkezdtük nyomni, de hamar kiderült, az aszfalt nagyon csúszós, Nusi már rakta is formás seggét csupa olyan irányba, ami kizárólag csak lassított. Tojástáncot jártunk, hirtelen salétromot, ammóniát és ciánt izzadtam, mert ha megperdülünk vagy korlátnak csapódunk, oda az egész verseny.
Itt tényleg elemükben voltak a sportfutóműves kocsik. Egy Triumph Spitfire úgy megy el, mintha száraz lenne a pálya. Később kiderül, 2,5 literes, körülbelül 140 lóerős, hathengeres motor és versenyfutómű magyarázza a furcsaságot. Anna szól, hogy kéne már nyomni, mert lekéssük az időnket. Még jobban tornázom a kormánnyal, másodikban és harmadikban ordít a motor. Kezdem kapizsgálni, miért tolták annyira a többiek. Egy TR6-os Triumph a biztonsági korlátra rásimulva várja a segítséget. Pocsék lehet nekik, de minimális horzsolásokkal megúszták.
A fogyó idő miatt padlóig taposom a gázpedált. Szerencsére ez már a célegyenes. Eredetileg úgy volt, hogy be lehet várni az ideális időt egy sárga táblánál, de Nusival tempózunk, hogy ott legyünk a fotocellánál és kezdjük második körünket. Az astonostól ellesett sebességgel (na, jó, majdnem) hessegetem el a boxutcából érkezőket. Itt kérem, nincs mese, nincs barát, le kell küzdeni a Nordschleifét. Szerintem a motor kábé 2000 kilométert öregedett ezalatt, de bírja, és zokszó nélkül lelkesedik minden gázadásra, motorfékre.
Annyival voltunk gyorsabbak a második körben, hogy a sárgánál szépen rákészülhettünk az ideális időre. Viaróék nyerik 5 ponttal, a Kahle–Göbel páros a gyári Skoda 110R-rel a második 34-gyel, Wirthék 39-e az 5. helyre jó. A papa–fia felállású Stumppék 2002-es Turbo BMW-je a hetedik, mi nyolcadikként futunk be. A verseny végén Malte Jürgens szerint a pálya síkossága miatt Nordseife (= szappan) névre nyugodtan át lehetett volna keresztelni ezt a feladatot. Sok csapat, vagyis a mezőny bő negyede kikéste az időt…
Jól álltunk az eredményeinkkel, már csak egy Wertungsprüfung, azaz mért szakasz volt hátra. A kimondhatatlan nevű Fahrsicherheitszentrum, magyarul vezetéstechnikai pálya duplája (600 m 1:27 mp; 100 m 13 mp) következett. Felkészültünk, beterveztük a lehetséges titkos szakaszt is, és indultunk. A rendezők nem remekeltek a pálya kitűzésekor, túlbonyolították a vonalvezetést. Nagy meglepetésünkre eldugtak benne egy titkost, amit sikerült jól összehozni 10 mp-es stopperünkkel, de utána a 30 mp-es órán már nem találtunk vissza az időnkre. Vége mindennek, Anna mécsese eltört, bosszantotta a dolog. Próbáltam nyugtatni, de nem igazán sikerült. „Pedig olyan jól álltunk!” – zokogott a tenyerébe. Óriási malacunk volt, mert a bonyolult pályavezetés miatt sokan letértek és törölték a szakaszt. Alig hittünk a szemünknek. Megfogadtuk, hogy ezt az ajándékot nem fecséreljük el, vigyázunk a hátralévő etapokon.
Gyors átöltözés után vissza a pályához. Vacsorás buli az esti program a Ring°Werk komplexumban. Csuda helyre vittek minket, volt bőven látnivaló. Szimulátorok sokasága, régi versenyautók, panoptikum és a jó konyha jutalmazott a szenvedéseinkért. Az asztalnál ért a hír, hogy ötödikek lettünk. Örültünk, de nem szálltunk el magunktól, van még két nap.
Péntek reggel a szokásos zárt felhőzet alatt gurultunk a rajtrámpára. Az előttünk induló 1972-es fekete BMW 3.0 CS német csapata biztos támpont volt a verseny folyamán, mindig pontosan tudták az etapidőket, egy futó percben indultunk, érkeztünk. Jól is mentek ráadásul! Követni egyébként nem lehetett őket, mert nagyon szerették a hat henger 180 lóerejét kiautózni. A WP 6 (Wertungsprüfung 6) a Spedition Grossmann 300 méteres mérése 53 mp-re. Majdnem ezt is túlkomplikálták a sok bójával, de szerencsére nem lett baj belőle. 25 pontunk csak a 34. helyre volt elég. Három nullás eredmény is született, amelyek közül kiemelkedik a mezőny legbehemótabb oldie-ja, az 1972-es „se eleje, se vége” Chrysler Imperial (7,1 liter, V8, 265 LE) teljesítménye.
Wittichben a Dunlop kísérleti pályáján a WP 6-os egy elcsúsztatott dupláján kellett 80-330-100 métereket 12-46-58 mp-re felfűzni. Kis figyelmetlenség, nagy hiba, máris 67 büntetőpontunk lett. Ej-ej… Wirthék ismét győztek, ezúttal 6 ponttal. Navigátora, Ralph Herforth Németország kedvenc színésze, az Opel egyik reklámarca. Markáns egyéniség, sok jótékonysági akcióban vesz részt. A Fiala Ferrari 31-gyel a 6. lett. Jó lesz vigyázni!
Bitburg repterén került sor a hetedik 1/100-ra. Ez a tripla két egymásba tolt és egy közös érkezésű fotocellákra épült. Mi egy stopperre írjuk fel az összes időt, ami 13-26-38 és 51 mp-es érkezéseket jelentett tempós végrehajtással. Nadrág felkötve, indulhatunk. Anna precízen számol, építhetek rá, jön is a jó eredmény, 5. hely, 32 pont. A változatosság kedvéért Wirth hozza újabb szakaszgyőzelmüket 14-gyel, második Luciano Viaro 18-cal. A Gröbmiller Porsche 914-es 30-cal ért be negyediknek, a fekete BMW 3.0 CS két jürgenes csapatának hatodik helyéhez 43 pont kellett. Fiala apuka benézte a feladatot és mindent rontott, a 83. helyen végeztek 263-mal. Szegények.
Biersdorf am See az ebéd színhelye. A meseszép panorámás hotel éttermében együtt étkezünk a BMW 02 turbós Arne és Patrick Stumppékkal. Ők azok, akiket szeretnénk megszorongatni, de nagyon ügyesek. A 19 éves srác teli becsvággyal, a papa meg nagy rutinnal hozza a jó időket. Mondják, hogy szikrázik a levegő a kocsiban, néha annyira veszekednek. Ezek szerint komolyan veszik a versenyzést. A parkolóban állították fel a nyolcadik mérést. Szépen belátható dupla, no problem. Áthajtós slagra indul, majd két fotocella mér. 80 m 11 mp, utána 100 m 27 mp-es érkezéssel. Esküdni mertem volna, hogy jó lett, de a slagon valahogy mindig elmegy az eredmény: 43. hely, 64 pont. Bakker. Az NSU TTS 21-gyel lesz 8., Fialáék 10. (26), a Jürgenek tizenharmadikok 32-vel. Stumppék sem brillíroznak 46 pontjukkal (26.). De legalább kisüt a nap! Irány Luxemburg.
A Colmar Berg a Good Year kísérleti pályája. Néhány éve még versenyeket rendeztek itt. Szikrázó napfény, jó rálátás a pályára: saját időt kell menni, amit egy referenciakörünk határoz meg. Ismét fel kell venni a sisakokat, újra a vigyorgás, start! A háromperces szintidőt választjuk, arra koncentrálunk. Kihúzatom a Nusit, kisuhanunk a pályára, amikor Anna rémülten kiabál, hogy „ne arra menj, mert balra a pálya! Errefelé csak kihajtani lehet!” Egy pillanatra sóbálvánnyá merevedtem. Tudtam, láttam a helyes irányt, mégis megzavart az ukáz. Nusi közben tempósan robog a rossz irányba… Gyors elhatározással a sírból hozom vissza a helyzetet és átvágok a füvön, úgy találok rá a mért szakaszra. A ki nem nyíló ejtőernyővel babrálók lelkiállapotával futjuk meg köreinket, amit el is rontok. 67 századunk csak a 40. helyre elég. Némi gyógyír lelkemnek a Fiala Ferrari 70-es eredménye (44. hely). Velük csatázunk a mechanikus órások kategóriájában, illetve az élboly helyezéseiért. Egyelőre jobbak vagyunk. Ellen Lohr és navigátora, Birgitt Dietel nyernek 1-gyel. Ellen az egyetlen nő, aki DTM-futamot tudott nyerni. 356-os Porschéjuk az Auto Motor und Sport magazin színeiben indult. A Gröbmiller-féle 912-es 9 ponttal a 6. Banyek, vigyázni!
Vissza Biersdorba, gyönyörű tájakon robogunk. Van idő nézelődni, hosszúak az etapidők. Ismét a parkolót bójáztak ki, a mérőcsapat maradt egy helyben. Érthetetlen 38-at csinálok (57. hely), ismét a slag a probléma oka. Stumppék nyerik 0-val, Gröbmillerék 1-gyel a másodikak, a Lohr Porsche a negyedik 2-vel. Kicsit komolytalannak tűntem magam előtt. Biztos támaszom, Anna azonban nem csügged és bátorít. Sokat viccelődünk az etapokon, jó a hangulat. Általában, de nem most.
Már csak egy WP, a 11. van hátra a Nürburgring másik vezetéstechnikai pályáján. A dupla közepén van egy slag, ennek megfelelően 45 pontra sikeredik. A titkos viszont annyira látható, hogy simán rá lehet készülni. 34-re sikerült (40. hely). Ez nem a mi napunk volt. Sokáig bulizunk a célban, jólesik a gulyáslevesként szervírozott bableves. Várjuk az eredményeket. Ha lenne egy gyóntatószék, biztosan kibérelem magamnak és Szent Antalnak felajánlok egy húszeuróst. Az égiek meghallgatnak, nyolcadikak lettünk (372) a két nap után dobogós eredmény nélkül.
Hajszál a levesben a többiek megerősödése: Kahléék 3. (242), Gröbmillerék 4. (270), a Jürgen Jost–Jürgen Möller páros BMW-je 5. 271-gyel, Stumppék a hatodikak 293-mal, míg mögöttünk a szimpi Weber házaspár 1958-as MG A Coupéja 426-tal zárja a pénteket. Schorsch Memmimger bivalyerős Bogara 11. (478), Petr és Thomas Fiala Ferrarija a 13. 521-gyel. Buli híján megyünk aludni. Itt bizony nem minden napra jut vacsora, hiába 1300 euró a nevezési díj. Figyelmesen olvastátok kedves Oldtimer Szuperkupa-résztvevők?
A szombati rövidebb táv miatt később van a rajt. Ködös, nedves idő, de javulást ígér az előrejelzés. Ismét Nürburgring, ezúttal a Grand Prix-pálya az 1/100-as helyszíne. A rendezők belezavarták magukat egy zsákutcába a saját idős értékeléssel. Hogy értse az olvasó: minden csapat az általa teljesített referenciaidőre megy, amit egy fotocellán mérnek. Szerencsétlen esetben egyszerre több kocsi is közelít a mérési helyhez és nagyon könnyen előfordul, hogy tévesen írnak be adatokat, vagy torlódás esetén felborul az egész rendszer.
Most mindkét hibalehetőség maximálisan jelentkezett, több mint negyven résztvevő idejére írták, hogy vizsgálják, köztük Kahléékét és Viaróékét. A mi időnket jól mérték, de nem sok örömünk tellett benne: 44. hely, 46 század eltérés. Nagy volt a zúgolódás és jogosan. Majd legközelebb másképp lesz, de az eredmények java része megmaradt. Kár volt. Nem így az élmény! Óriási dolog a szent aszfalton körözni!
Süt a nap, mire elérjük Mechernich mellett a WP 13 helyszínét. Esküdni mertünk volna, hogy itt lesz titkos, de nem lett. Egy mutatványos kaszkadőrcsapat díszletei között várakozunk a rajtra. A dupla két 180 méteres szakaszán előbb 31, majd 33 mp a szintidő. Wirthék újabb szakaszgyőzelméhez 3 pont kellett, Viaróék 8-cal a másodikak, de ami jobban aggasztott, az Stumppék harmadik helye (9 pont). Mi negyedikek lettünk 26-tal, Fialáék 28-cal hatodikak, a Jürgenek 43-mal tizedikek. Gröbmillerék is emberek, derekasan mellényúlnak és 71 pontjuk csak a 27. helyre elég. Ismerjük az érzést.
Nideggen városka zsebkendőnyi főterén vár a 14. szakasz: 50 m, 9 mp. Annak ellenére, hogy mindkét mérés slagos, jól sikerül és 11 század eltéréssel hozzuk a Nusit a 20. helyre. Viaro 16-ot gurul össze (30.), Wirthék 30-cal érkeznek korábban (56.). Mi van itt? Semmi különös, csak ők is emberek, habár eredményeik szerint precíz robotoknak tűnnek. Ilyenkor aztán megnyugszom. Nagyobb baj, hogy Stumppék 3-mal zárják. Őket már úgysem tudjuk megfogni.
Az ebéd Seehofban, a változatosság kedvéért ismét egy tóra néző hotelben van. Jó az idő, a pulóverek lekerülnek. A sallangmentes étkezés alatt már a következő feladatra koncentrálunk. A parkolóban, az időellenőrző után állították fel a pályát. 80 méter 13 másodpercre – egy szokványos 1/100-as. Mindketten érezzük, hogy jó lett. 6 pontunkkal a 11. helyen vagyunk. Hurrá!
Hosszabb etap jön. Mire a 65. kilométer után befutunk a következő TC-re (Time Control, vagyis időellenőrző), elered az eső. Pulóverek vissza, dzsekik szintén. Az Eifel-hegység hozza a papírformát. Elhagyatott erdei úton torlódunk fel, várjuk a rajtot. Titkosgyanús a feladat, arra számítunk, hogy a végére teszik majd a dupla szakaszra, és tripla lesz belőle. Ó, hogyne! 1100 méter 2 perc 3 mp-re. A rendezők most brillíroztak, sikerült eldugniuk a titkost és a mezőny háromnegyedét megvezették.
Mi is ezek közé tartoztunk, de Luciano Viaro szintén hasonló sorsra jutott. Meg Fialáék és az összes NSU-s: welcome to the club! Kőkemény 500 pontot, vagyis a maximálisan adható büntetést kapjuk. Ellenben Gröbmillerék nem hibáznak (5) és Memmingerék is jól veszik (25) az akadályt. Vigasz nekünk, hogy legalább a titkos sikerült jól, de ezt is csak érzésre mondom. Jól éreztem, 10-re értünk be, vagyis a 10. helyre. Stumppékon nem fogott ki a trükk, ügyesek voltak. Jobbak, mint mi. Orrom a padlóig lógott, de Anna villámgyorsan átlátta a helyzetet és mondta a megoldást: „Apuci! Ez lesz a dobónk!” Igaza lett a szentemnek, de még mennyire.
A célba beérve még hatása alatt voltam a 16-os WP eredményének, de már tűrhetőbben kezeltem a helyzetet. Irány a döttingeni szállás. Készülődünk a díjkiosztóra. Szerintem a 6-8. helyek valamelyike lesz a miénk, talán az ötödik, de ahhoz nagyon sok szerencse is kell. Az sms szolgáltatás csak a feladatok végeztével közli az eredményeket. Mi ráadásul mindig legalább 3-4 alkalommal kapjuk meg egyazon üzenetet.
Anna rosszul viseli a feszültséget, nem szeretné megtudni az eredményt. Ne felejtsék el, mi ekkor még nem ismertük az utolsó szakaszok időit. Aztán jöttek az sms-ek a szakaszokról. Hát, ha ezek megvannak, akkor jön mindjárt az abszolút is. Épp szállunk be a Nusiba, amikor csengés-bongás, ismét befut egy hír. A háziak kinn állnak a kapuban és kérdezik, mi volt. Anna a kocsiból kiált, hogy ne mondjam meg nekik. Olvasom, és elhűlve látom, hogy negyedikek lettünk! Ez a csoda is csak másodpercekig tart, Dianáéknak megmondom, majd lányom kérdezi, hogy „Legalább jó lett? Jobb, mint hatodik?” Titkolózom. Aztán az országúton gurulva elárulom. Nagyot ordítunk, kiadjuk örömünket.
A díjkiosztó helyszíne a Ring Boulevard. Az óriási csarnokban van Európa legnagyobb kivetítője. Felfoghatatlan méretben, rögtön háromszor egymás mellett látjuk viszont az Eifel Classic képeit, filmjeit. Közben kifüggesztik a végeredményt. Első Wirth–Herforth (Opel Ascona B 400) 197 ponttal. 2. Stumpp–Stumpp a 02-es BMW Turbóval (455 pont), 3. Kahle–Göbel (Skoda 110 R) 478 pont. Mi 598 ponttal zártunk. Mögöttünk Gröbmillerék (633), Viaróék (651), a Jürgenek (788), Fialáék (805) és Schorsch Memmingerék (871) végeztek. Elfogultságomnak tudják be, hogy még elmondok pár eredményt: 15. Döhring–Steuerwald – NSU TTS (1191), 20. Blandow–Ziegler – NSU TT (1370).
A homokóra kategóriában (mechanikus időmérő) Kahléék mögött a másodikak lettünk, míg évjáratos kategóriánkban a harmadik hely jutott, ugyanis a Skoda 1971-es, a 02-es pedig 1973-as. Mivel az Opel és a Skoda gyári csapatokkal végzett előttünk, a kiosztott díjak közül csak a kupákat vihették haza, így a legjobb amatőr csapatok, tehát Stumppék és mi vehettük át a szponzorok felajánlásait. A homokóra kategóriáért egy műszerfalra szerelhető stopperóra szettet, a negyedik (vagyis második) helyért meg egy Nürburgring Formula Drive Experience utalványt kaptunk. Annával mehetünk majd gokartozni, hogy élvezni tudja. :-)
Sokáig, majdnem éjfélig maradtunk, de hosszú út állt előttünk, korán kellett kelni, asztalt bontottunk. A kegyetlen ébresztés fél ötkor repített ki a vízágy hullámaiból. Villámgyors pakolás, Anna bevackol hátra, szunyókál tovább. Sietni kell, mert Frankfurt és Würzburg környékén elterelések, útjavítások miatt akadhatunk el. Minél hamarabb legyünk túl rajta, nyomom a gázt. A felkelő nap csoda színeket kever ki. Jól találtam ki az időpontot, sikerül dugó nélkül letudni a legproblémásabb szakaszt.
Nusika száguld. Tartósan 140-en tartom a mutatót, pompásan viselkedik. A hosszú difi legyártatása jó döntés volt, nélküle sokkal hangosabb és szomjasabb lenne autócskánk. Egy lejtőn még 180-ra is felkúszik a sebmérő mutatója. Rezzenéstelenül állja a megpróbáltatást az 1200 köbcenti és a futómű. Sokan integetnek, fényképeznek. Oednél a kötelező tankolásnál szendvicseket is veszünk, különben folyamatosan haladunk. Mire a garázsba érek, 1210 km és 12 óra 20 perc utazás van mögöttünk és összesen, vagyis hat nap alatt 3420 km. Olajjal is bírta, nem kellett utána tölteni, de még kívülről sem borította be, pedig olajpára nélkül nincs is NSU, mondják a tulajok. Az átlagfogyasztás 7,63 literre jött ki.
Idei mérlegünk a három nagy versenyen: Silvretta Classic 8. hely, Sachsen Classic 7. hely, Eifel Classic 4. hely.
Nusi életünk nélkülözhetetlen része lett. Nagyon örülök, hogy egy veteránautó és Anna együttesen teszi széppé, változatossá életem. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Noszvai András
www.hungaria-classic.hu ; www.szuperkupa.hu
További cikkeink
![Der neue Mercedes-Benz C 400 4MATIC elektrisch. Energieverbrauch kombiniert: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂-Emissionen kombiniert: 0 g/km | CO₂-Klasse: A [1] Exterieur: AMG Line; MANUFAKTUR opalithweiß metallic bright [1] Die Angaben sind vorläufig. Es liegen bislang weder bestätigte Werte von einer amtlich anerkannten Prüforganisation noch eine EG-Typgenehmigung noch eine Konformitätsbescheinigung mit amtlichen Werten vor. Abweichungen zwischen den Angaben und den amtlichen Werten sind möglich. //The all-new Mercedes-Benz C 400 4MATIC electric. Energy consumption combined: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂ emissions combined: 0 g/km | CO₂ class: A [1] Exterior: AMG Line; MANUFAKTUR opalithe white bright [1] The information is provisional. Neither confirmed values from an officially recognised testing organisation nor an EC type approval nor a certificate of conformity with official values are available to date. Deviations between the data and the official values are possible.](/media/images/Original-50543-26c0043-001.format-jpeg.max-370x278.jpg)
