Milyen egy autógyár, ahol rendesen dolgoznak? Ahol nem a bizonyítvány magyarázásával, hanem kiváló termékek létrehozásával töltik idejüket az alkalmazottak! A BMW dingolfingi megaüzeme pontosan ilyen gyár. Sőt. Egy olyan gyár, ahol megjelenik a nemzeti karakter. Utazzon velünk Bajorországba, ahol ugyan nem készítettünk fényképeket, de vendéglátóink erre is gondoltak, és készítettek sokat helyettünk.
Első rész: a repülőtér és a precízen párolgó zúzmara
Fél órája vagyok Németországban. Reggel nyolc van, a müncheni
repülőtér kijárata felé tartok, a szemem alatt derricki táskák.
Ha minden olajozottan működik – és hogy máshogy működne? – néhány
perc múlva felszed egy busz, a BMW dingolfingi gyárába repít, ahol
kávét kapok, és betekintést az ötös-hatos-hetes BMW anyaméhébe.
A busz terv szerint érkezik. Barátságos, vidám sofőr ül a kormány
mögé, mikrométeres pontossággal százra teszi a sebességmérőt. A német
autókkal gazdagon meghintett Autobahn mellett a dombok árnyékos oldala
még zúzmarás, egészen pontosan az árnyék széléig, ahonnan a nap azonnal
leolvasztja.
Második rész: a vajas perec és a terpeszkedő logisztikai
központ
Hatalmas, széles úton kanyarodunk be a BMW dingolfingi központjába,
a busz a végeláthatatlan hosszú logisztikai tömb mellett parkol le.
Átmegyünk az irodarészlegbe. Hosszú asztalon egyszerű, ízletes,
csodálatos reggeli vár, dús vajjal kent szívós bajor perec, hideg
narancslé, forró német löttykávé nagy adag szintetikus tejszínnel,
szőlő.
Leülök falni. A vajban kivirágoznak az ízek. Aztán átmegyek az
előadóterembe. Öltönyös német emberek állnak a vetítő mellett sorban,
próbálom megjegyezni a neveket, van egy Udo, egy Karl-Heinz, meg talán
egy Wolfgang.
Mi hiányzott a reggeliből?
Természetesen a
weißwurst, azaz a bajor fehér kolbász. Tradicionális
bajor étel, reggelire fogyasztandó, édes bajor mustárral.
Apróra vágott borjúhúsból és szalonnából készül.
Hagyományosan egyik végén felvágjuk, és kiszívjuk a
belsejének a felét, majd a másik irányból ugyanezzel a
mozdulatsorral befejezzük, közben kézfejünkkel diszkréten
takarjuk az üresen kondomszerű bőrt. A technika neve
Zuzeln.
Aki szeretné jobban megismerni a weißwurstot, az részletes
leírást talál
itt.
Érdekes, informatív PowerPoint ábrák mutatják be a gyár életét,
vonalakban és számokban mesélnek. Íme a számok közül néhány:
Aztán vége lesz a PowerPointnak és Udo közli velünk, hogy nem lehet
fényképezni az egész dingolfingi gyár területén. Rendes, helyénvaló
magatartás ezt még az elején közölni. Úgysem tudnék olyan minőségű
képeket készíteni, mint egy professzionális fotográfus!
Fényképezőgépemet táskám mélyére süllyesztem, sőt, még az elemet is
kiveszem belőle. Nehogy valaki még azt higgye!
A sürgő kamionok fölött átívelő üvegfolyosó felé haladunk, és
elmegyünk egy Interlagos-kék
M6 kupé mellett.
Freistaat Bayern szép autókkal teli!
A hatos BMW kecses, arányos, gazellaszerű autó. Forradalmi, izgalmas
csomagtartóval. És itt, az üveg és fém lépcső alján, M-kivitelben, még
annál is izgalmasabb! A vágy tárgya. Mohón a nyers szénszáltetőhöz
hajolok, közelre fókuszálok, szimatolok. Csodálatos szerkezet. Azért
van itt, hogy a dolgozók lássák, mivé áll össze a csodás gépezet
munkája, aminek ők a fogaskerekei. És hogy sóvárogjanak.
Továbbmegyünk.
A logisztikai központ hatalmas. Bent rend, jólfésült targoncások,
végtelen doboztenger. A világ minden tájára szórják innen szét a
BMW-alkatrészeket, csavartól motorháztetőig, dobozok sorakoznak
úticímkével az oldalukon, 15 méter magas tornyokban.
– A Rolls-Royce alkatrészeket még nem itt tároljuk, de idővel azok
is idekerülnek – mondja a vezetőnknek szegődött Udo, és elmosolyodik.
Vele mosolygok. A technológiai fölény és a rendes munka eredménye
ez.
Aztán a számok, a csodálatos, hátborzongató számok. Kétszázharminc
targonca. Négyszázharmincezer újrafelhasználható konténer.
Sodronykötelekkel platóhoz rögzített dobozokhoz érünk, ezek rögtön a
repülőkbe mennek és 72 órán belül a világ bármelyik pontjára elérnek.
Naponta három
teher-747 telik meg velük.
Eközben eltelt egy óra. Mentünk egy fél kört. Kilépünk a még mindig
pengeéles napfényre.
Unja a zsírkrétát? Nézegessen
sajtófotókat!
Bár a gyárban természetesen nem lehetett fényképezni, vendéglátóink
mindenre gondoltak: kaptunk egy kiváló sajtófotókkal teli cédét,
rajta BMW-gyárak az egész világról. Szikrák, robotok, büszke
alkalmazottak. Kattintson a képre!
Harmadik rész: az ebéd és a csudálatos hely, ahol Rolls-Royce-ok
készülnek
Bajornak nem mondanám, biztos csak azért, mert nem ismerem eléggé a
bajor konyhát. Jó leves van, friss péksüteménnyel, aztán csirke,
zöldségek, majd színes gyümölcsök. Szép, kerek egésszé áll össze a
végén minden. És ez a vállalati menza! Udo az asztalfőn ül és a gyár
történetéről mesél.
A környék mezőgazdasági vidék, még ma is vannak dolgozók, akik a
reggeli műszakot elvégezvén földműveléssel folytatják a napot. Friss
ananászdarabért nyúlok.
– Akkor most bemegyünk a Rolls-Royce karosszériaműhelybe. Szeretnék
megkérni mindenkit, hogy véletlenül se fotózzon – mondja Udo. Dehát
miért is akarna fotózni bárki? Ott vannak arra a professzionális
fotográfusok, akik jó előre elvégezték munkájukat. Szépen komponált
képeik a sajtócédén várnak!
Akkora darab alumíniumok állnak sorban, mint egy istálló. És ezek
csak a C-oszlopok! Aztán továbbmegyünk, elsétálok egy ipari csarnok
méretű alumíniumváz mellett, és rájövök, hogy ez egy Rolls. Egy Phantom
éteri váza.
Gerendaszerű, de mégis légies alumíniumtömbökből áll a karosszéria,
vitorlányi alumínumlemezekkel. A Phantom nem autó. Még csak nem is
hajó. A Phantom
hely. Nem kapszula, az emberi test kontúrjait jól definiált
milliméterekkel körülölelő buborék, hanem tér, horizonttal, a
végtelenben összefutó párhuzamosokkal, nem-euklideszi geometriával.
Mérete az emberi testével úgy vethető össze, mint influenzavírussal a
Lófej-köd . Barlang, aminek mennyezetéig nem visz el akármilyen erős
reflektor fénykúpja sem. A C-oszlop mögé süppedve békeszerződések
tervezhetők, világok írhatók le, a tér és az idő emberi szem számára
felfoghatatlanul szelhető át.
A Phantom jelentéktelenné tesz. Üvegajtó mögött két ember simítja a
tető és a test találkozásának hegesztésvonalát, políroznak, fénytörést
kémlelve ütögetnek, aztán políroznak még. Ez kerül irdatlan pénzbe, a
tökéletesség monomániás hajszolása. Hogy ilyen emberek tucatjai öntik
minden autóba munkaórák ezreit, emberek, akiknek lakniuk, enniük és
tanulniuk kell.
És hogy hol a brit karakter? Talán majd beleszerelik, ha a
karosszéria átkerül Angliába. És hogy van-e egy német autónak lelke? Mi
az hogy! A tenyerembe söprök egy kis marék alumíniumforgácsot, amit egy
robotfúró váj ki egy Phantom oldalából. Izzanak! Szikráznak!
Pengeélesek, mint a bajor nap decemberben.
Negyedik rész: a gyár, és a naplemente
A Rolls-Royce üzemet elhagyva fejest ugrunk a gyárlátogatás pergő
fináléjába.
Présüzem
Jéghegynyi robotizált présgép áll középen, dübörgő-surrogó hangja
betölti a teret, kiabálni lehet és vigyorogva lelkendezni.
Nagy zajos gép! Nagy zajos gép! Ha más országban lennénk,
biztos az olaj is folyna belőle, és beleléphetnék, de persze nem itt. A
présgépet Ötös-tetők hagyják el egy lyukon.
Hegesztőüzem
Gyönyörű, piruettező, narancssárga
Kuka-robotok,
fejet cserélnek a szekvenciában, hogy a karosszéria más elemeihez is
hozzáférjenek.
Hetes BMW-k repülnek fejmagasság fölött, mint
danaiszlepkék Mexikó felé télen. Darabonként többe kerülnek majd,
mint az emberiség döntő többségének egész életében kapott fizetése.
Festőüzem
Félhomály. Színminták a falakon nagy, csillogó körökben. A robotok
nyitják az autók ajtajait, benéznek, beszórják a festéket, becsukják
maguk mögött az ajtót. Továbbsiklik egy új Hatos. Aztán átmegyünk az
összeszerelőüzembe.
– És végül – mondja Udo, és a Nászindulót dúdolja – a házasság.
Amikor az autók alja és teteje találkozik. Minden terv szerint, minden
az aktuális megrendelés szerint.
Diszkosznyi, lyuggatott féktárcsák fölött
V10 -es gördül elő a futószalagon, rajta masszív váltó, majd
kardántengely, differenciálmű, hátsó futómű. Felülről opálfehér M6-test
ereszkedik rá, négy ember elkapja az orrát, gyors, ezerszer
végigcsinált mozdulatokat végeznek, négy másik ember ugrik oda
oldalról. Hátralépnek.
Új M6 született.
Az ablakon kinézek a parkolóba, a horizont felé húzó nap öt M6
összesen 20 kipufogójáról szikrázódik vissza. A levegő lehűl. Kint, a
sárgáből kékre váltó fényben szénszáltetejű sportautók várnak
konténerükre, hogy néhány embernek elvigyék az automotív boldogságot.
Japánba, Amerikába, a Holland Antillákra, 72 órán belül a világon
bárhova.
Lemegyek a buszhoz. Udo elbúcsúzik. Visszaindulunk a repülőtérre.
Elöl ülök, elnyúlok,
Lamborghinit
várok Olaszország felől. A távolban erőmű hűtőtornyáról száll a
temérdek pára. A fény már csak egy vékony csík a szürke ég és az út
között.
Aztán lemegy a nap. Kiérünk a reptérre.
Unja a zsírkrétát? Nézegessen
sajtófotókat!
Bár a gyárban természetesen nem lehetett fényképezni, vendéglátóink
mindenre gondoltak: kaptunk egy kiváló sajtófotókkal teli cédét,
rajta BMW-gyárak az egész világról. Szikrák, robotok, büszke
alkalmazottak. Kattintson a képre!
