Ezerszer elmentem már indokolatlan
sebességkorlátozó táblák mellett, néhol még mértek is,
belefásultam, megszoktam, Abszurdisztánban élünk, tudomásul vettem.
De most egy traffi is állt éjjel 11-kor a több kilométeres 40-es
szakasz végén, és valami elpattant bennem.
Ez az egész keretesnek indult egy
másik írásba. Aztán
ahogy sorra elbeszélgettem a rendőrséggel, a közútkezelővel, az
útépítővel, szép lassan cikké dagadt. Pedig csak azt akartam megtudni,
miért kellett nekem május utolsó előtti szombatján kinnfelejtett táblák
miatt
negyvennel araszolgatni éjszaka egy egyszámjegyű főúton, 2005-ben,
Magyarországon, az Európai Unióban.
Biztos kevés bennem a nemzeti öntudat, de mindig lehangol, amikor
nyugat felől hajtok át az államhatáron. Gyom, szemét, kátyúk, tudják.
Most egy hosszas családi kirándulás után legalább sötétben értünk haza,
de a rossz szájízt így sem sikerült elkerülni.
Nyugat-Európa kilenc államában ötezer kilométeren összesen egy
traffipaxot láttunk - igaz, ott a sógorom kapott is 150 euró
büntetést. Ausztriában volt, autóúton, alagút és kanyar után, százas
táblánál, teljesen indokolt helyen és időben.
Itthon este 11 órakor a nyolcas úton, a 111-es kilométerkő környékén
egy több kilométeres szakaszon kihelyezett 40-es tábláknál szemből
már messziről villogtak jó szándékú emberek, így nem fotózott le a
fehér Felicia. Annak a rendőrnek, aki kirendelte őket mérni, akkor
és ott nem kívántam egyebet, mint hogy nőjön be az orra luka.
Meg is érdemli, hogy kiírjuk a nevét: a Vas Megyei
Rendőrkapitányság titkárságának információja alapján nem más ő, mint
Molnár Zoltán alezredes, a forgalomellenőrzési alosztály vezetője.
Dicséretes döntés, a kihalt pusztaságban a tökegyenes úton biztos sok
balesetet akadályozott meg a traffipax aznap éjjel. És ugye mi más
célja is lehet a sebességkontrollnak.
Persze az, hogy a táblák kint vannak,
nem a rendőrség hibája. Hát akkor kié? Először a Vas Megyei
Közútkezelő Kht.-t hívtam fel: szeretném tudni annak az embernek a
nevét, aki végső soron engedélyezte az indokolatlan forgalomlassítást.
Az ilyesmi a kivitelező dolga, mondták, átirányítottak a Strabaghoz.
Innen aztán vissza a kht.-hez: a munkát valóban a Strabag tervezte, de
a kht. engedélyezte.
Hosszas telefonálgatással
(közútkezelő, Strabag oda-vissza dobálta a labdát) sikerült
kinyomozni, hogy az adott szakaszon az adott időben a táblák egy
"talajcserés burkolatjavítás" miatt voltak kint. A Strabag
tájékoztatása alapján
szombaton tábláztak, a gépek meg
kedden reggel vonultak fel dolgozni.
A Strabag munkatársaitól megtudtam, hogy a hasonló munkáknál nekik
tervet kell készíteniük a teljes projektre: mikor, hol, milyen
korlátozásokkal élnek. A munka során az úgynevezett munkaterületen ők
felelnek a terv betartásáért,
ha a szél felborít egy tálát, aminek az engedélyezett terv szerint
ott kéne lenni, meg is büntethetik őket.
A forgalom értelmetlen lassítására is lehet engedélyt kapni. Ha az
útépítő cég mondjuk júliusban szeretne aszfaltozni, de már januárban
kirakná a táblákat (teszem azt, épp akkor járnak arra az emberei),
megteheti - ha a helyi közútkezelő ezt a tervet jóváhagyja. Akárhogy is
nézzük tehát,
az ember, aki megakadályozhatná az autósok értelmetlen szívatását,
nem más, mint a kht. felelős döntéshozója. Neki kéne figyelnie
arra, hogy ne csak formailag legyenek rendben az iratok, de ne kelljen
már feleslegesen negyvennel, harminccal bandukolni napokig, csak mert
az útépítőnek így olcsóbb, egyszerűbb.
Esetünkben a munkatervet, így a korlátozási terveket is
Laki Károly, a Vas Megyei Közútkezelő Kht. munkatársa
engedélyezte. Felhívtam, beszéltünk pár szót.
Igen, az adott esetben valóban így történt minden, nem, tényleg nem
szép, hogy értelmetlen korlátozás volt érvényben, de hát ezt most nem
vizsgálták.
Nono, azért nyugatabbra is van traffipax, meg útépítés, mondta Laki
úr, és bizony hétvégén ott sem dolgoznak. Igen, de ott
tényleg nincs aszfalt a lezárt szakaszon, és nem 40-es, hanem
80-as limit van még a két méter széles sávokban is, mondtam én. Hát,
végül is igen, érti, mondta ő.
Mi lehetne a megoldás a problémára? Maradjon meg a káposzta is,
lakjon jól a kecske is; ne üssenek el egy útépítőt sem, de ne is
kelljen a kihalt úton negyvennel vánszorogni. Szerintem egyszerű. Eleve
amíg el nem kezdődik a kopácsolás, munkaterület ide vagy oda,
ne legyen kint tábla, vagy legalább legyen rajta fekete fólia.
Aztán, ha megérkezik az első aszfaltmaró, fényeskedjék a Nap a piros
szegélyes tábláknak, fő a biztonság, persze.
Amíg kapirgálnak a környéken, legyen korlátozás, dolgozzon a
traffipax, bírságoljon a rendőr, el ne üssük a melósokat, bele ne
essünk kilencvennel egy munkagödörbe. De hogy fájrontkor az utolsó
munkás miért nem tudja beforgatni a teljesen értelmét vesztett
táblákat, legalább a kész, vagy a még nem háborgatott szakaszokon, hogy
reggel aztán újra kiforgassa őket valaki - nem megy a fejembe.
Most őszintén: ki az, aki egy egy számjegyű főúton tényleg képes
negyvennel menni öt kilométeren át, amikor sehol semmi okát nem látja a
korlátozásnak? (Hát persze, az, akinek szemből villognak.) Sokan
szidják a hazai közlekedési morált, de könyörgök, mit várunk, ha a
hatósági jelzéseknek gyakran semmi, de semmi értelmük nincs,
csak némi bírságolási lehetőség a rendőrség számára.
A Strabag is érezte, hogy esetünkben nem kéne szombattól keddig
blokkolni a forgalmat. Tudják, mi ilyen esetekben a rutinszerű megoldás
ebben a jogállamban, ahol a szabályok tisztelete és a ráció mindenek
felett áll? A STRABAG szól a közútkezelő kht.-nek, hogy az szóljon a
rendőröknek: kint lesznek felesleges táblák, léccimán ne büntessenek. A
felkérés jelenleg is így történt,
csak valamiért a rendőrök nem engedelmeskedtek a Strabagnak,
hanem kivonultak pénzbeszedni. Még egyszer: 2005., Európai Unió, Magyar
Köztársaság, nyolcas út. A TotalCar tudósítóját hallották.
