A játék nem bonyolult, a németek
a vételár mellett az értékvesztést, a ráfordítások(szerviz,
biztosítás) átlagát és a benzinfogyasztást veszik alapul egy
mindenkori(?) benzin- vagy dízelolaj-árral megfejelve. Megjegyzik,
milyen lőerő-teljesítmény áll kalkulált kilométer-áraik mögött,
jelezve, hogy utóbbit abszolút nem tartják mellékesnek.
A német autóklub, az ADAC a tekintélyes bajor újság, a Süddeutsche
Zeitung olvasói részére kiválasztotta az öt legolcsóbb autózást
biztosító modellt.
Mindenki azt várná, hogy a VW Lupo 1,2 TDI-t, azaz a száz
kilométerenként 3 litert fogyasztó csodaautót hozzák ki nyertesnek, de
nem. Az a baj vele, hogy 15 ezer euróba kerül, s ugyan nem írják le,
mennyi időt vettek alapul a teljes értékcsökkenési leíráshoz, s
mennyibe kerül fenntartása-birtoklása, de vezetőjének minden kilométere
27,7 eurócentjében van.
A 270 forintos eurónál tehát
az autó nagyjából kilométerenként 74 forintot vesz ki a zsebből,
feltéve, hogymegyünk vele. Azt meg nem érdemes kiszámítani, mennyit, ha
nem. Akkor csak a 15 ezer eurós vételár morzsolódik le lassan, olyan
autója a világnak azonban nem volt még, amelyiknek leírható élettartama
után az értéke - újként - az inflációt teljesen kivédte volna.
Szóval érdemesebb menni vele,
miként a Smart fortwo dízellel is. Mindössze 3,4 litert eszik és
10 235 euróért megszerezhető, így 25 eurócentért autózhatunk vele. A 69
forint azt jelenti, hogy egy smartos gazdi 100 ezer kilométer után
egészében félmillió forinttal eleve jobban járt, mint a lupós, pedig az
a vásárlásnál még 1,35 millió forintnyit nyert.
A Süddeutsche Zeitung
nem elmélkedik a benzin, illetve dízel áremelkedésének vagy
csökkenésének lehetőségén, mindenesetre egyszer érdemes lenne
kiszámolni, mi van, ha a benzin árcsökkenésének vagy növekedésének
üteme alaposan eltér a gépkocsi-ár inflációtól.
Az ember csapdákban érzi magát:
a kis fogyasztású autó akkor is drága, ha olcsó az üzemanyag.
Akkor ugyan érdemes sokat menni vele, de emiatt gyorsabban
amortizálódik, következésképp drága vele a közlekedés a fenti kombinált
számítással. Minden esetre kicsit olybá fest, hogy ha olcsó az
üzemanyag, drágább kocsit érdemes venni, és fordítva.
Manapság mindenütt elég drága a benzin és a dízel is. Ezért aki úgy
gondolja, hogy a szelíd fogyasztású, de nagyjából (hivatalosan)
ugyancsak bő 3 litert fogyasztó
Audi A2 TDI-re tesz, az a 18,9 ezer eurós ár miatt is csak 30,3
autócentet veszít kilométerenként. Lehet tovább számolni:
vásárlásnál a Lupóhoz képest is több mint egymillió forintnyit dob ki,
de az autó 100 ezer kilométer után 700 ezer forintnyival került többe,
mint a Lupót vásárlónak az ő autója ekkora távon.
Ebbe azért kár belezavarodni. Az érdekes érték a 30,3 cent. Ha nem
furikázunk eleget, akkor
nagyon rossz üzletnek látszik az autó, mondjuk a Daihatsu Cuoréhez
képest. Ez megszik ugyan 4,9 litert, ráadásul benzinből, és az
értékét sem tartja nagyon (ennek elvileg az eladásnál van szerepe), de
a számítás vége a 25,2 eurócent kilométerenként.
A Cuore Németországban 7 800 euróért elvihető, hasonló egyliteres
német gyártmány, jobb értékállósággal, azaz
szerényebb kopással az Opel Corsa 1.0 Twinport Eco, amelyik 60
lovas motorjával 4,8 litert fogyaszt átlagban. Eddig minden tekintetben
jobb a Courénál. De. A német piacon 11 és félezer eurót kérnek érte.
Azaz a tulajnak - ettől kezdve(?!) - kilométerenként 29,2 eurócentbe
kerül.
Így jön ki egy száz kilométeres utazásra, forintban számolva, a 8
100 forintos költség.
Nem véletlen, hogy sokan érvelnek a tömegközlekedés mellett,
amely erre a távolságra Németországban sem kerül a harmadánál többe. Ám
akkor az embernek nincs autója.
Egy elméleti skótot talán ez nem zavarna, vagy legfeljebb úgy
okoskodna: nem teszek vele egy lépést sem, mert akkor semmibe sem kerül
az utazás.
Ha sehová nem akar menni, teljesen igaza van. Autótulajdonosként
azonban így sem tud már megspórolni kilométerenként több száz forintot,
a világ legolcsóbb és legkisebb autójával sem.
