A cikk borítóképe illusztráció. - Forrás: BKK.
Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül. – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
Vitézy hozzátette, hogy ez már az egyik első olyan projekt lesz, ami a felszabadított EU-s forrásoknak köszönhetően indulhat el. Elmondta azt is, hogy a beruházás gyakorlatilag teljesen elő van készítve. Mint írja: A tervezése hosszú évek óta zajlik, bár Lázár János minisztersége alatt évekre leállt a projekt. Most azonban már nem újabb tervekről, hanem az építés megkezdéséről beszélhetünk.
Vitézy kitekintett a vasútra is: kiemelte, hogy a vasúti beruházások még nem tartanak itt. Azoknál még több előkészítő lépésre van szükség, de dolgoznak ezeken is. Vitézy elmondta, hogy sok vasútfejlesztési és más témájú projekt következik majd az ország minden részében.
A Szent Gellért tértől a Műszaki Egyetem előtt halad majd végig a villamos, átmegy a Petőfi híd alatt, aztán az ELTE és az Infopark előtt, átmegy a Rákóczi híd budai hídfője alatt, majd a Budafoki útnál lesz a végállomás. A beruházást a közlekedési és beruházási minisztérium bonyolítja le, szorosan együttműködve a BKK-val.
Forrás: Vitézy Dávid - Facebook









