Mesterséges dolce vita
Egy Dél-Olaszországból származó barátom felháborítóan csodálatos hangulatú éttermet visz a Bajcsy-Zsilinszky úton. Olaszországból importálják az alapanyagokot – és a szakácsokat is –, a kávé varázslatos, a pizza maga a ropogós szélű tökéletesség, a tiramisunak szobrot emelnék. A pincérek sürögnek, a tulaj széles mosollyal, barátként köszönti a betérő vendégeket, az egész hely élénken, hangosan vibrál az élettől. Fantasztikus, mindig két kategóriával vidámabb helynek érzem a világot, amikor betérek egy pizzára. Ilyesmit nem lehet tanítani, nem lehet reprodukálni, olasz alapbeállítás. Pontosan ez a hanyag, zsigeri lazaság az, ami az olasz autókat is végtelenül szerethető tárgyakká tette, évtizedeken át. A világ azonban megváltozott, és bár a gyártók görcsösen kapaszkodnak a régi értékeikbe, mesterkélten ilyesmit nem lehet, a vevő megérzi. Ilyen gondolatok pörögtek a fejemben, amikor az Alfa Tonale tesztautóval recsegtem hazafelé egy csendes, budapesti estén.
Közzétéve:
2026. 07. 03. 06:02
Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!
A sztiló nagyrészt működik
Az Alfa Romeónak nem könnyű manapság, megértem. Egy hatalmas, egyébként se élete formájában üzemelő cégcsoport apró részei ők, azzal főzhetnek, amit a vállalat megenged. Csekély a mozgásterük: adott alkatrészekből és platformokból kell valahogy kifaragniuk olyan autókat, amik Alfának tűnnek. Ráadásul erre szerény az anyagi forrás, ez az együttállás pedig előre borítékol némi keserű szájízt.
Ahogy a mesés bordó metálra fényezett, mérges külsejű Tonale Sport Specialéhoz közeledtem, az volt az első gondolatom, hogy ez igen, itt mindenképp megadok egy plusz pontot a tenni akarásért. Látszik, hogy a mérnökök mindent beleadtak, amit a lehetőségeik engedtek, és elnyújtóztak egészen a takaró legvégéig – talán egy kicsit tovább is.
Maga a Tonale egyébként érdekes szerzet: első ránézésre olyan, mint egy lezsugorított Stelvio, az arányainál azonban kilóg a lóláb. Azonnal tudod, hogy elsőkerekes: a tengelytáv rövidnek látszik, a túlnyúlásai hosszúak, a géptető kurta. A béna SUV-k között mesés arányú Stelviót ismerve a Tonale furcsa arányú autó, ami több lépés távolságból nekem egyszerűen nem adja ki. Csúnyának nem nevezném, az összkép valahogy mégis recseg-ropog.
Utóbbit tompítja, hogy gigantikus energiát fektettek abba, hogy minden részlet annyira menő legyen, amennyire a szigorú céges büdzsé engedi. A facelifttel előnyére változott a Tonale, így már az alapváltozat is morcosabbnak látszik, ez a Sport Speciale pedig különösen mokány. Őrülten klasszak a 20 colos, három körből összeálló, múltidéző felnik, látványosak a nagy, Brembo logókat viselő féknyergek, és a finom, apró feliratok is sokat adnak a hangulatához.
Részleteiben nagyon kitalálták, darabra megvannak a stílusos elemek, az összkép kapcsán mégis maradt bennem valami érdekes hiányérzet. Az egyértelmű akarat mellett se tűnik olyan őszintén olasznak a színház, mint egy korábbi modellnél. Becsületes munka, ezúttal ennyi fért bele.
Stílusos, de...
A beltérnél nagy lendülettel folytatódik az, amit a külsőnél elkezdtek a dizájnerek: annyira alfássá tették, hogy a fal adja a másikat. Minden négyzetcentit úgy alakítottak, hogy a Tonale a vevő arcába kiabálja, hogy vérbeli olasz cucc, azon belül pedig egy igazi Alfa Romeo. Érzem, látom és elismerem a befektetett energiát, azonban a kasznihoz hasonlóan bent is érzékelem a cégcsoport által keményen megszabott, szigorú határokat.
Az egyértelmű csúcspont a két húsos, fekete-fehér Alcantarába és bőrbe csomagolt, fehér cérnával hímzett sportülés. Alfa Romeo emblémákkal a fejtámlákon, nyilván. Frankó a műszerfal Alcantara-borítása, adja az ezüst dekorbetét a Tonale felirattal, sőt, még a kormány is nagyon alfás. Bár a váltófüleket simán elintézhették volna készletről, meglepő módon a Tonale egyedi, fémből kimunkált, míves darabokat kapott, amikhez öröm hozzáérni.
A stílus tehát nagyjából megvan, a minőség azonban hatalmasat szór. Tipikus Stellantis-termék, sajnos: a Tonale a szép és minőségi részleteken túl dugig van kőkemény műanyagokkal és recsegős elemekkel, amik rendesen aláásták az általános minőségérzetet. A fedélzeti rendszer se tartozott a kedvenceim közé, szebb, logikusabb és gyorsabb infotainment-rendszerekkel is találkoztam már a kategóriában. Ugyanakkor örömhír, hogy egyre több gyártó jön rá, hogy a fizikai gomb az igaz út: a Tonale klímaját rendes, nyomkodható gombokkal vezérelhetjük, nem kell az érintőkijelzőn matatni menet közben.
Akad előnye is annak, hogy a Tonale egészen más felépítésű, mint a Stelvio: igaz, hogy a rövid orr és az elsőkerekes platform kevésbé szexi külsőt eredményez, ugyanakkor nagyszerű hatással van a térre. A 4,52 méteres hossz mellé 2,64 méteres tengelytáv jár, ami a magas kasznival együtt azt eredményezi, hogy a Tonale elöl és hátul is élhető, meglett felnőttek számára is. A csomagtartó 500 literes, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy egy családi utazáshoz is elegendő.
Sokkal jobb és kicsit rosszabb, mint vártam
Miután kiderült, hogy az Alfa Romeo tervezői minden erejükkel ráfeküdtek arra, hogy a júzer egy olasz autóban érezze magát, és eközben megfeledkezzen a hiányosságairól, nem vártam sokat a vezetési élménytől. Úgy tippeltem, hogy a Tonale a színpadias megoldások és látványos blikkfangok alatt egy teljesen átlagos SUV, amit nagyjából annyira izgalmas vezetni, mint egy kerti budit. Hatalmasat tévedtem.
Már az első méterek után gyanús volt, hogy itt bizony valami van. A gyanú azonnali, gyakorlati tesztelést kívánt: megtámadtam egy kanyargós útszakaszt, és az állam nagyot koppant valahol a sportülés és a sarkaim között a padlólemezen. Mert hogy ez a Sport Speciale olyan fantasztikusan élénken és ügyesen gyűrte maga alá a kanyarokat, amit csak nagyon kevés modern hobbiterepjáró tud.
Ezzel párhuzamosan megtaláltam a módválasztót, amit a másodperc törtrésze alatt, azonnal becsavartam az elérhető legsportosabb állásba. A kormányzás még egy fokkal precízebbnek tűnt, a lengéscsillapítók megkeményedtek, a gázreakció élénkebbé vált. Teljesen szürreális, ahogy ez a magas, elsőkerekes cucc milyen hanyag légiességgel szántotta fel a szerpentint. Azon túl, hogy nem lehetett lerobbantani az ívről, nem felejtett el szórakoztatni se.
Óriásit autóztam vele, a legmerészebb álmomban se gondoltam volna, hogy a Sport Speciale ilyen elképesztően mozog. Mélyre hajlok a mérnökök előtt, a Tonalét zseniális vezetni. Később alánéztem, és újra meglepődtem: hátra rendes, soklengőkaros futóművet terveztek. Biztosan lett volna olcsóbb megoldás, és biztosan megoldották volna, hogy azzal se legyen rossz, de annyira jó, hogy ezt áttolták a rendszeren, mert így lett igazán ütős a végeredmény.
Tudjuk, hogy olaszul minden jobban hangzik, így a hibridet jelölő Ibrida is, a tudása azonban nem olyan király, mint a neve, ami ráadásul többet is sejtet a valóságnál: az Ibrida valójában nem full hibrid, csupán lágy hibrid. Az 1,5 literes, négyhengeres, benzines turbómotor elektromos rásegítéssel 175 lóerőt és 240 Nm-t tud, a váltó minden esetben hétsebességes, duplakuplungos automata.
A külső és a futómű alapján boldog ember lettem volna, ha vérmesre hangolják a technikát, a tűzijáték azonban elmaradt. Az egyötös karakteréből hiányzik az izgalom, és bár a ménes darabra megvan, egyáltalán nem hat az érzékekre. Sportba kapcsolva némileg javul a helyzet, de még úgy se az igazi. Adtam volna, ha jut bele egy kis csípős, hiszen remekül passzolt volna az autó sportos karakteréhez és frenetikus futóművéhez. Úgy tűnik, ilyesmi már nem fért bele.
Cserébe a fogyasztás kedvezően alakult: a modern SUV-ket rángató apró turbómotorok gyakran szörnyen sokat esznek, a Tonaléval ilyen gond nem volt. Végig kellő lendülettel közlekedtem, a Sport Speciale mégis beérte alattam 7,5 literrel. A gyári adat egyébként vegyesben 5,7-5,9 liter közé esik száz kilométeren, ami könnyebb lábbal akár elérhető is lehet.
Matek
A Tonale Ibrida alapára 15,5 millió forint, a nagy felnis, Brembo fékes, menő sportüléses Sport Specialét 17,8 millió forinttól lehet megvásárolni. Ha beikszeljük az adaptív futóművet, a legfullosabb, LED Matrix fényszórót, a nyitható panorámatetőt, majd az egészet megfejeljük ezzel a nagyszerű, Brera piros metálfényezéssel, akkor máris 20,5 millióra ugrik az ár. Jó hír, hogy ennél feljebb nincs, a többi extrát már tartalmazza a Sport Speciale felszereltség.
54
Cégcsoporton belül jóval olcsóban, 13,2 milliónál indul a méretben stimmelő Peugeot 3008. A franciánál azonban 1,2 literes, háromhengeres, turbós benzines az alapmotor 145 lóerővel, a következő lépcső pedig a tölthető hibrid, 17,9 millióért – ezek még alapfelszereltségű modellek. Méretben közel esik az Alfához a BMW X1 is: a szintén 1,5 literes, 170 lóerős motorral és hetes automatával szerelt, lágy hibrid rendszerrel kiegészített X1 sDrive 20i alapára 17,4 millió forint. Esélyes, hogy a Tonalét a stílusa adja el, és ilyen szempontból mindenképp előnyben van, hiszen nagyon egyedi darab.
Tehát
Érdekesen ambivalens cuccnak találtam a Tonale Sport Specialét. A stílusa annyira olasz, amennyire a cégcsoportos költségvetés engedte, és bár összességében működik, furcsa szájízt hagyott maga után. A minősége gigantikusat szór: belül egymást érik a váratlanul szépen kidolgozott, és a kellemetlenül elnagyolt részletek. A futóműve csodálatos, a hajtásába viszont nem jutott elég bugi. Kettős a sztori, mondom. Szimpatikus tárgy, már csak azért is, mert érződik rajta, hogy tényleg megpróbáltak mindent kihozni belőle, amit csak lehetett. A hibákért azonban kár.
További cikkeink
Ilyen az első konnektorba dugható Alfa Romeo
Megértük, hogy megérkezett az Alfa Romeo történetének első tisztán elektromosan is működni képes modellje. A Tonale sorozat legújabb, összkeré-hajtású plug-in hibrid változata annak ellenére temperamentumosabb a többinél, hogy súlyosabb egyéniség náluk. Az ellentmondás feloldása a legújabb Alfa Romeo esetében is a technikára hárul.
Ilyen lett az utolsó olasz Alfa Romeo
Eredetileg azt a címet szántam az Alfa Romeo Tonale első vezetésének, hogy kipróbáltuk az utolsó belső égésű motoros új Alfát. Merthogy közhírré tétetett, hogy a patinás sportautógyár pár éven belül, egészen pontosan 2028-ban teljesen elektromos autó márkává válik. Csakhogy kiderült, 2024-ben érkezik még egy új típus, a várhatóan Brennero névre hallgató kis SUV, amelyből ugyan már készül teljesen elektromos kivitel is, de mellette benzin-elektromos hibrid is. Így ez lesz az utolsó belső égésű motoros Alfa. Mivel azonban a Brennero már teljes egészében Stellantis eredetű részegységekből épül fel, konkrétan ugyanazokból, mint például a Peugeot 2008, a Citroën C4, vagy az Opel Mokka, ezért a Tonalénak más előkelő utolsóság jutott osztályrészül. A Tonale ugyanis az utolsó Stellantis-mentes új olasz Alfa. Annak viszont egyáltalán nem nem utolsó.
