Bár az európai piac csúnyán kicsinálta a családi egyterű műfajt, az olyan ésszerű piacokon, mint a kínai, még mindig nagy népszerűségnek örvendenek. Nem véletlen, hogy a BYD kifejezetten flottás cégekre irányított almárkájának, a Linghuinek a harmadik modellje ilyen karosszéria formát kapott. Vagyis nehéz pontosan meghatározni, hogy az M9 mi is valójában, hiszen méretei szerint inkább már kisbusz, a formája azonban annál valamivel visszafogottabb és egyterűsebb.
A tengelytávja éppen több, mint három méter, míg a teljes hossza 5,2. Emellett két méter széles és bő 1,8 magas, tehát bőséges térkínálata akad az elektromos tolóajtók mögött. Az ülések elrendezése elölről hátrafelé 2-2-3 és a magasabban felszerelt darabokban az első két sor egészen fejedelmi kényelmet nyújt. Ezek teljes egészében elektromosan mozgatható, minőségi bőrrel bevont ülések, amik a fűtés és hűtés opciók mellett még komplex masszázsfunkciót is tartalmaznak. A sofőr előtt egy 12,3 colos műszercsoport dolgozik, míg alapáron 12,8, magasabb felszereltség mellett pedig 15,6 hüvelykes központi kijelző jár a műszerfalra. A hangzásért egy 12 hangszórós prémium rendszer felel, míg az oldalablakok kaphatnak extra hangszigetelést.

A kényelemért egy adaptív csillapítási rendszer felel és az autó négy sarkában független felfüggesztés dolgozik. Bár alapvetően nem hegyes kanyarokra és nagy sebességre tervezték, az M9-ben dolgozó DM-i rendszer nem gyenge. A BYD jól ismert 1,5 literes turbómotorja jelenti a rendszer egyik oldalát, míg a másikon egy 286 lóerős villanymotor dolgozik. Ez egy 26,6 kWh-s LFP akkumulátorból nyeri az energiát, amivel az M9 elméletileg 118 km megtételére is képes lehet. Emellett van az autóban egy 50 literes üzemanyagtartály is, így a kombinált hatótáv a Linghui ígérete szerint bő 1100 kilométer is lehet.

A 0-100-as gyorsulás kilenc másodpercen belül van, de nem is ez a lényeg. A BYD DM-i rendszereiben alapvetően a villanymotor jelenti a főcsapást és a belső égésű motor túlnyomórészt csak asszisztál. Sok esetben generátorként működik és energiát termel a villanymotorok működöséhez. Mivel ezek a motorok rendkívül hatékonynak számítanak, meglepően alacsonyan tudják tartani az autók fogyasztását.

A legnagyobb érdekessége azonban a Linghui M9-nek az ára. Azt már megszokhattuk, hogy az európai árakhoz képest Kínában nevetséges számok vannak, azonban még így is meglepő, hogy az M9 188 800 jüanról, átszámítva bő 8,6 millió forintról indul. Nyilván innen még bőven van feljebb, de egy jobban felszerelt darab is megáll 9,2 millió forint alatt. A Linghui a BYD csoporton belül kifejezetten a flottautókkal, taxikkal és közösségi megosztós autókkal foglalkozik és alapvetően olcsó alternatívákat kínál, így ebből a szempontból sem meglepő az M9 alacsony ára.









