Dráma a címvédőnél, új győztes az F1-ben, Hamilton több mint egy év után újra dobogón
A Ferrari újabb pazar rajtja ellenére a Kínai Nagydíj is kettős Mercedes-győzelmet hozott: Andrea Kimi Antonelli révén 20 év után nyert újra olasz versenyző F1-es nagydíjat. Lewis Hamilton először dobogós a Ferrarival, Lando Norrisék a rajtrácsig sem jutottak el.
Közzétéve:
2026. 03. 15. 09:42
Foghíjas volt a létszám a 2026-os Forma–1-es Kínai Nagydíjon, miután négyen is hiányoztak a mezőnyből. A legnagyobb katasztrófa a McLarent sújtotta – a címvédő alakulat egyik autójával sem tudott felállni a rajtrácsra: elektronikai gondok miatt Lando Norris el sem hagyta a garázst, míg Oscar Piastri autóját a felvezető kör előtt tolták le a rajtrácsról. Az ausztrál az idén még egyetlen kört sem tett meg versenykörülmények között, hiszen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon már a rajtrácsra kivezető körén összetörte az autóját. Rajtuk kívül Alexander Albon (Williams) és Gabriel Bortoleto (Audi) sem indult el.
A kissé felhős, de 15 °C körüli levegő- és nagyjából 20 °C-os aszfalthőmérséklet mellett elrajtolt 56 körös verseny rajtjánál ismételten a Ferrarik rugaszkodtak el jobban, annyira, hogy Lewis Hamilton a harmadik rajtkockából a pole-pozíciós Andrea Kimi Antonellit és a vb-éllovas George Russellt is lerajtolta, míg Charles Leclerc beékelődött a két Mercedes közé.
Hátrébb amellett, hogy a Cadillac pilótái egymással akadtak össze az első kanyarkombinációban, a két Red Bullnak pocsékul sikerült az indulás. Max Verstappen – csakúgy, mint a sprintfutamon – beragadt, amivel értékes pozíciókat veszített a négyszeres világbajnok, Isack Hadjar pedig a hátsó egyenesre fordulva forgott meg a Red Bull-lal, miközben Oliver Bearmannel csatázott. A Haas pilótája el tudta kerülni az ütközést a franciával, aki viszont a kör végén ki is jött a bokszba egy nem tervezett kiállásra.
Az élen a Ferrari uralma tiszavirág-életű volt: Antonelli már a második körben visszaelőzte Hamiltont, Russell pedig a maranellóiak mindkét pilótáját maga mögé utasította, így a negyedik körben már a Mercedesek álltak az élen. A következő körökben a különbségek is stabilizálódtak az első négyesben, egészen a 10. körig, amíg Lance Stroll akkumulátorproblémák miatti kiállása okán pályára nem hajtott a biztonsági autó. Bernd Mayländer érkezését kihasználva az első ötös a bokszutca felé vette az irányt, a Mercedes és a Ferrari is bevállalta a double stacket, vagyis a gyors egymás utáni kerékcseréket. Antonelli az élre, Russell a negyedik, Hamilton az ötödik, Leclerc a hetedik helyre tért vissza.
Az újraindításnál Antonelli megtartotta a vezetést Franco Colapinto (Alpine) és Esteban Ocon (Haas) előtt, mögöttük azonban Hamilton lepte meg egy előzéssel Russellt, átvéve a negyedik pozíciót a korábbi csapattársától, kisvártatva pedig Colapintón is áthámozta magát. A hétszeres világbajnoknak Antonellivel már nem volt ennyire könnyű dolga, de ahogy teltek a körök, a frissebb gumikon Leclerc és Russell is megérkezett a vezető duóra. Ezekben a körökben Bearman zárkózott fel az üldözőboly élére, de kemény csaták árán.
Miközben Antonelli előnye már több mint 3 másodpercre hízott, a 24–25. körben Hamilton és Leclerc esett egymás torkának a második helyért. A monacói a visszafordítóban vetődött be a csapattársa mellé, aki utána a célegyenesben és az azt követő két-három kanyarban próbálkozott visszatámadással. Kis híján egymásnak is ütköztek, de végül Leclerc meg tudta tartani a második helyet, aztán Hamiltonnak Russell okozott nehéz pillanatokat. Szűk két körrel később jött az újabb pengeváltás kettejük között, csak fordított felállásban, az öldöklő csatába pedig bekapcsolódott Russell is, aki egy előzéssel el is választotta egymástól a két Ferrarit. A brit a 29. körben Leclerc-t is levadászta.
A 33. körben ismét előkerültek a sárga zászlók: Esteban Ocon (Haas) topredózta meg Colapintót a célegyenes végi kanyarkombinációban – a francia szempontjából azért volt különösen kellemetlen az egymásra találásuk, mert éppcsak elhagyta a bokszutcát a kerékcseréje után. Mindketten folytatni tudták a versenyt, Ocon pedig rövidesen a csapatrádión magára vállalta a történteket, meg is kapta a 10 másodperces időbüntetést.
Russell megpróbálta lopni a távolságot az élen haladó Antonellivel szemben, azonban az olasz tartotta magát a 7 másodperc körüli fórjához. A 36. körben következett a Ferrari-párharc újabb felvonása, miközben az SF–26-ok egyértelműen elkezdtek leszakadni a Mercedesekről: Hamilton megelőzte Leclerc-t a harmadik helyért. A 40. körben jött a visszatámadás a monacóitól, viszont Hamiltonnak még erre is volt válasza.
Még bő tíz kör volt hátra a versenyből, amikor a 7. helyen haladva elkezdett dadogni Verstappen alatt a Red Bull, ami a holland számára a verseny végét jelentette. Körbekocogott a pályán, majd a 45. kör végén a csapat kérésére leparkolta a garázsban az RB22-t.
A verseny utolsó negyedére érezhetően lecsillapodtak a kedélyek, ezzel együtt a két Mercedes brutálisan meglógott az élen, ahogyan a Ferrarik is magukra maradtak a 3–4. helyen. A leintésig már nem is változott a sorrend, noha Antonelli három körrel a leintés előtt még elfékezte magát a hosszú egyenes végén.
Andrea Kimi Antonelli – Verstappen után a valaha volt második legfiatalabb F1-es győztesként – húzta be a Kínai Nagydíjat, 5,5 másodperccel előzve a csapattársát.
Russell második helyével a Mercedes egy újabb kettős győzelmet ünnepelhetett – a bajnokságban mindössze annyi a különbség a két pilóta között, amennyi pontot a 19 éves és 202 napos olasz a sprinten elhullajtott a rossz rajtjával, majd a Hadjar-incidenssel. Antonelli sikerére régóta vártak az olaszok, a Mercedes pilótája előtt ugyanis Giancarlo Fisichella volt az utolsó, aki olaszként futamot tudott nyerni, a 2006-os Maláj Nagydíjon. Antonelli a pályafutása 26. nagydíján állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A Ferrari is fordított sorrendben másolta le a múlt heti eredményeit, ami azt jelenti, hogy Hamilton a 2024-es Las Vegas-i Nagydíj óta és ferraris színekben is először állhatott fel a dobogóra. Mögötte Leclerc lett a negyedik, a további pontszerző helyeken pedig Bearmant, Gaslyt, Liam Lawsont (Racing Bulls), Hadjart, Carlos Sainzot (Williams) és Colapintót intette le a kockás zászló. Az argentin első világbajnoki pontját szerezte meg, amióta az Alpine-nál versenyez. Összesen 15-en fejezték be a futamot, a fentebb említetteken kívül még a kétszeres világbajnok Fernando Alonso állt ki: a spanyol a 32. körig húzta az Aston Martin–Honda jól ismert vibrációs gondjaival.
| Poz. | Versenyző | Nemzetiség | Csapat | |
|---|---|---|---|---|
| 1. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 56 kör |
| 2. | George Russell | brit | Mercedes | +5,515 mp. |
| 3. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | +25,267 mp. |
| 4. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | +28,894 mp. |
| 5. | Oliver Bearman | brit | Haas | +57,268 mp. |
| 6. | Pierre Gasly | francia | Alpine | +59,647 mp. |
| 7. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls | +1 p. 20,588 mp. |
| 8. | Isack Hadjar | francia | Red Bull | +1 p. 27,247 mp. |
| 9. | Carlos Sainz Jr. | spanyol | Williams | 1 kör hátrány |
| 10. | Franco Colapinto | argentin | Alpine | 1 kör hátrány |
| 11. | Nico Hülkenberg | német | Audi | 1 kör hátrány |
| 12. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bulls | 1 kör hátrány |
| 13. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac | 1 kör hátrány |
| 14. | Esteban Ocon | francia | Haas | 1 kör hátrány |
| 15. | Sergio Pérez | mexikói | Cadillac | 1 kör hátrány |
| Max Verstappen | holland | Red Bull | kiesett | |
| Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin | kiesett | |
| Lance Stroll | kanadai | Aston Martin | kiesett | |
| Oscar Piastri | ausztrál | McLaren | nem indult el | |
| Lando Norris | brit | McLaren | nem indult el | |
| Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | nem indult el | |
| Alexander Albon | thai | Williams | nem indult el |
| Poz. | Versenyző | Nemzetiség | Csapat | Pont | Hátrány |
|---|---|---|---|---|---|
| 1. | George Russell | brit | Mercedes | 51 pont | |
| 2. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 47 pont | -4 |
| 3. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 34 pont | -17 |
| 4. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 33 pont | -18 |
| 5. | Oliver Bearman | brit | Haas | 17 pont | -34 |
| 6. | Lando Norris | brit | McLaren | 15 pont | -36 |
| 7. | Pierre Gasly | francia | Alpine | 9 pont | -42 |
| 8. | Max Verstappen | holland | Red Bull | 8 pont | -43 |
| 9. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls | 8 pont | -43 |
| 10. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bulls | 4 pont | -47 |
| 11. | Isack Hadjar | francia | Red Bull | 4 pont | -47 |
| 12. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren | 3 pont | -48 |
| 13. | Carlos Sainz Jr. | spanyol | Williams | 2 pont | -49 |
| 14. | Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | 2 pont | -49 |
| 15. | Franco Colapinto | argentin | Alpine | 1 pont | -50 |
| 16. | Esteban Ocon | francia | Haas | 0 pont | -51 |
| 17. | Nico Hülkenberg | német | Audi | 0 pont | -51 |
| 18. | Alexander Albon | thai | Williams | 0 pont | -51 |
| 19. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac | 0 pont | -51 |
| 20. | Sergio Pérez | mexikói | Cadillac | 0 pont | -51 |
| 21. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin | 0 pont | -51 |
| 22. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin | 0 pont | -51 |
| Poz. | Csapat | Pont | Hátrány |
|---|---|---|---|
| 1. | Mercedes | 98 pont | |
| 2. | Ferrari | 67 pont | -31 |
| 3. | McLaren | 18 pont | -80 |
| 4. | Haas | 17 pont | -81 |
| 5. | Red Bull | 12 pont | -86 |
| 6. | Racing Bulls | 12 pont | -86 |
| 7. | Alpine | 10 pont | -88 |
| 8. | Audi | 2 pont | -96 |
| 9. | Williams | 2 pont | -96 |
| 10. | Cadillac | 0 pont | -98 |
| 11. | Aston Martin | 0 pont | -98 |
A 2026-os szezon két hét múlva folytatódik a Japán Nagydíjjal, utána azonban hosszabb szünet következik. A sanghaji verseny reggelén bejelentették, hogy a közel-keleti helyzet miatt áprilisban sem a Bahreini, sem a Szaúd-arábiai Nagydíjat nem tartják meg. A részletekről a Totalcar alábbi cikkében írtunk:
A 2026-os Forma–1-es versenynaptár
- Ausztrál Nagydíj (március 6-8.): Váratlanul jól kezdett a Ferrari, de a Mercedes aratott kettős győzelmet az új F1-éra hajnalán
- Kínai Nagydíj (március 13-15.): Dráma a címvédőnél, új győztes az F1-ben, Hamilton több mint egy év után újra dobogón
- Japán Nagydíj (március 27-29.)
- Miami Nagydíj (május 1-3.)
- Kanadai Nagydíj (május 22-24.)
- Monacói Nagydíj (június 5-7.)
- Katalán Nagydíj (június 12-14.)
- Osztrák Nagydíj (június 26-28.)
- Brit Nagydíj (július 3-5.)
- Belga Nagydíj (július 17-19.)
- Magyar Nagydíj (július 24-26.)
- Holland Nagydíj (augusztus 21-23.)
- Olasz Nagydíj (szeptember 4-6.)
- Spanyol Nagydíj (szeptember 11-13.)
- Azerbajdzsáni Nagydíj (szeptember 24-26.)
- Szingapúri Nagydíj (október 9-11.)
- Amerikai Nagydíj (október 23-25.)
- Mexikóvárosi Nagydíj (október 30.-november 1.)
- Sao Pauló-i Nagydíj (november 6-8.)
- Las Vegas-i Nagydíj (november 20-22.)
- Katari Nagydíj (november 27-29.)
- Abu-dzabi Nagydíj (december 4-6.)
Borítókép: Sona Maleterova/Getty Images
További cikkeink





















