Az utóbbi időben egyre több gyártónál merült fel a kérdés, hogy meddig éri meg foglalkozni a manuális váltóval. Bár egy automata komplexebb és komolyabb hardvereket igényel, az ellátási láncok az utóbbi időben annak a gyártására és fejlesztésére rendezkedtek be, így lassan gazdaságosabbak lettek, mint a kézi kapcsolású egységek. Éppen ezért néhány gyártónál a már meglévő technika alacsony költségei, míg másoknál a nyers élményfaktor miatt van még manuális váltó.

Utóbbihoz tartozik a Ford is, aki napjaink egyik legjobb ár-érték arányú sportautójához, a Mustanghoz is kínál hatsebességes, manuális váltót. Mióta az amerikai vállalat vezérigazgatója, Jim Farley eldöntötte, hogy nem fognak unalmas autókat gyártani, sokan a kézi váltó fennmaradását is biztosnak vették a Fordnál. Ezt erősíti a vezérigazgató egy erős kijelentése is, ami a Red Bull Racing és a Ford első közös Forma-1-es versenye, az Ausztrál Nagydíj előtt megejtett beszédében hangzott el. Farley azt mondta, hogy csak a hideg, halott kezükből szedhetik ki a kézi váltót.

A vezérigazgató emellett elmondta, hogy a vásárlói kereslet is megerősíti, hogy megéri a kézi váltó fejlesztésével kapcsolatos többletköltségeket lenyelni. Hisz abban, hogy a Fordot ugyanúgy veszik a büszke munkás emberek, mint a lelkes autórajongók, akik a mai napig szeretik a kézi kapcsolású váltókat. Emellett hangsúlyozta, hogy a Ford nem gyárthat unalmas autókat, és minden felületen ott akarnak lenni, legyen szó aszfaltról vagy terepről.

Az utóbbi időben egyébként a BMW-nél és annak sportrészlegénél (M divízió) egyaránt heves viták vannak arról, hogy marad-e a manuális váltó vagy sem. Az egyre szigorodó kibocsátási normák mellett az intelligens automatákkal könnyebb tartani a korlátozásokat, arról nem beszélve, hogy egy modern szerkezet váltási ideje sokkal gyorsabb, mint egy emberé. Ennek köszönhetően gyorsabb, tehát versenyképesebb autókat tudnak gyártani. Nyilván itt is bejön az élményfaktor, de a vállalat jelenlegi narratívája az, hogy a most meglévő kézi egységek kifutása után valószínűleg már nem lesz több manuális váltójuk.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.