Titokban mindannyiunk férfias játszótérre vágyik. A Danuvia fészek pont ilyen, békés rendezetlenségében megfér minden: félkész motorok, blokkok, vázak és skiccek; az utolsó porszemben is ott van a motorok iránt érzett szerelem. Vlado Kovacevic feltámasztotta a magyar motorgyártást. Két évtizednyi álomnak és tíz év munkájának az eredménye, hogy térdem közé az új Danuvia tankját szoríthatom. Az ő játszótere egy más dimenzió – arcán látszik, hogy minden pillanatot élvez, de ami létrehozott nem játék: a magyar motor újra valósággá vált.
- Ez az én kreatív kuckóm, ebben az épületben a látványmodellek
születnek. A végleges tervek ezek alapján készülnek számítógéppel,
három dimenzióban; csak úgy találomra nem lehet a szükséges
alkatrészeket legyártani. Amit lehet, lézerrel vágunk ki, de majd
mindent megmutatok az üzemben! – kevergette rövidnadrágjában
fészkelődve kávéját. Én kezemben is hatalmas bögre, benne adrenalin
erősségű balkáni kávé: csak ott ébredtem igazán.
- Az alapoknál kezdjük, a kisebbekkel. Először tanulják meg az
emberek a SupeRetrón és Nova Supermotón keresztül, hogy ismét létezik a
márka, aztán majd jöhet az Adriatica. Régi vágyam az ezres sportmotor,
és már dolgozunk is rajta – hátrabökött a padon épülő gép felé. A
térhálós csővázban egy V2-es Rotax blokk trónol, mögé kifeszítve a
méretarányos tervrajzok mutatják a majdani formát.
Amíg öltözik, nézelődőm. Eklektikus rendezetlenség: fiatalkori
képek, versenymotorok, repülőgépek, egy falat beborító, megkopott
tapétája a Szelíd motorosoknak. Lábam előtt szerszámok, vasdarabok, a
munkapulton kipufogók. Az emelhető állványokon nem csak új motorok
állnak. A múltból előreívelő koncepciómotor foglalja el az egyik sarkot
– formái alapján csak remélhetem, hogy valaha elkészül.
Motorral követtem Vladót, a számomra ismeretlen mellékutcákat
felfűzve energikusan vágta át Budapestet. A külvárosi csarnok ugyanott
található, ahol a
múltkori bemutatót - félig titokban - megrendezték.
Az előítéletekre okot adó környék ellenére egy példás, rendezett gyárba
léptünk be. Az üzleti partner csarnokai ezek, speciális bolti
berendezések készülnek bennük. A modern gépek tömbjei számomra elsőre
értelmezhetetlenek, csak a mellette levő fémkupacokból saccolgattam
funkciójukat. A lézervágóra úgy kell felnéznem, a lemezhajlító mellett
egyenesen eltörpülök – a mellette dolgozgató emberek érzékeltették
igazán a valós méreteit.
A szerelőnadrágos munkások betolták a két Danuviát. A múltkori sokk
ismét meglegyintett, a mai motorgyártás felesleges formai cifrái után
nehéz megszokni a SupeRetro minimalista szépségét.
-A tömeg a legfontosabb. Hiába erős egy motor, ha nehéz. Minden
egyes kilogramm a kezelhetőség rovására megy – magyarázta az
alkotó –
könnyűnek kell lennie, a régiek is azok voltak. Igaz, az újak egy
picit erősebbek lesznek! – nevetett gyermeki örömmel rám. A 115 kg
száraz össztömeg valóban pillangósúly, a francia Sherco 510-es blokk
röhögve fogja ezt mozgatni. A főtengelyen 70 lóerős négyütemű nagyjából
55 lovat ad majd le a hátsó gumira. A dinamizmus garantált, az
aranysárga Öhlins rugóstagokat nézve a kanyarsebességgel sem lesz gond.
A
dirt track világából származó street tracker forma
defenzív üléspozícióba kényszerít; a széles kormány már a tengerentúli
versenypályákon is bevállt.
Vladóra kacsintottam, és se szó, se beszéd felültem a motorra. Nem
volt harag, elégedetten nézte, ahogy a SupeRetrón illegettem magam.
Pont jó ez így, mormogtam magamban: a kormány jó helyen, az üléspozíció
jó, a hátam egyenes, talpam alatt ott várja a váltókar, hogy egyest
tapossak bele. Mi lehet izgalmasabb annál, hogy a szinte még nem is
létező motor első példányán foglalok helyet?
- Vlado, ezen a Danuvián más újságíró még nem is ült? -
ingatta fejét én pedig vérszemet kapva ráadtam a gyújtást, a kuplungot
behúztam és megnyomtam a gombot.
Nem bírtam magammal, apró gázfröccsökkel izgattam az egyhengerest.
- Nemsokára tesztpéldányok is lesznek - nyugtatott Vlado.
- Már most kaptunk előrendeléseket a motorra - tette hozzá,
ami a másfélmillió forintos alapárat tekintve nem is csoda.
Szerettem volna kiengedni a hidraulikus kuplungot, de az
elektronikus műszerfal visszajelzője azt mutatta, hogy fokozatban van a
váltó. Lábfejemmel az ürest keresve aprót böktem felfelé. Ebben a
pillanatban a SupeRetro megugrott előre.
– Vigyázz, kikötöttük a kuplungot, hogy a munkások meg se
próbáljanak motorozni vele! – Láttam arcán az aggodalmat, de
gyorsan elterelte gondolataimat az a fél méter, amit gurultam a
Danuviával. Tudom, hogy kevés, de mégis egy újabb adalék számomra –
akárhogy is nézzük, ezt a sajtó még nem járatta meg – ebből az
aspektusból az ötven centi is jelentős történelmi esemény, motorbuzi
énemnek legalábbis.
Motorgyártás Magyarországon? Ezt a kérdést évtizedeken át csak sóhaj
kísérte. A magyar motorok horvát szerelmese kellett hozzá, hogy a
Danuvia feltámadjon. A sportos utcai egyhengeresek piacán tátongó lyuk
akár nemzetközi sikerekhez is segítheti a márkát.
Vlado Kovacevic többször hangsúlyozta, hogy nem a világmárkákkal
akar konkurálni; ez egyelőre rétegmodell. Vannak még tervek, pislant
rám nyugtatólag, majd a fejére bök.
-Tudod Árpád, naivitás nélkül nincs kreativitás – mondta még a
reggeli kávé mellett.
- én csak elhittem, hogy menni fog, dolgozni kezdtem, kollégáim
pedig hittek nekem. - fűzi hozzá. –
Naívak vagyunk továbbra is - de a világban kell, hogy hely legyen a
Danuviának.
További cikkeink
