RX-8 zord terepre
Egy éve már, hogy hangosan puffant néhány rettentő izgalmas fotó a telefonom levelesládájának alján. Balázs barátomtól érkeztek, és egy pofátlanul sárga, őrülten klassz Toyota FJ Cruisert ábrázoltak. Terepjárós csávó, van neki egy Suzuki Samurai is, gondoltam simán csak azért küldi, mert baromi menő. De valahogy gyanús volt ez nekem, kérdeztem: Hát ez meg? Úgy tűnik, ráéreztem, mert lendületből jött is a válasz: Megvettem. Gratuláltam a pompás a szerzeményhez, majd egyből finoman jeleztem, hogy akkor ide is kéne adnia, mert egy FJ Cruisert muszáj kipróbálnom.
Közzétéve:
2026. 04. 24. 05:58
Egy ilyen, véleményes tranzakció hallatán a kevésbé autós arcok agyában azonnal megjelenik egy kövér, pirosan villogó kérdőjel, miközben minden erejükkel próbálják palástolni az arcukra önkéntelenül kirajzolódó ’Te hülye vagy’ nézést. Egy praktikus, takarékos, metálszürke új autó elektromos üléseiből szemlélve tényleg veretes baromságnak látszik egy közel húszéves, négyliteres Toyota. A szemek akkor kerekednek el igazán, amikor kiderül, hogy ez a furcsa alakú tárgy használtan is annyiba kerül, mint egy új autó.
Kár is lenne egy FJ Crusiert nyers logikával indokolni, észérvek mentén vizsgálva nyilvánvalóan ordenáré hülyeség. Sokat fogyaszt? Naná! Nem fér el? Dehogy! Kényelmes? Nem igazán. Mocskos módon király? Hát persze! Utóbbi a lényeg: ha ránézel az autódra, és már a puszta látványa is széles mosolyt kanyarít az arcodra, akkor nincs több igazi kérdés. Aki érti, érti, aki nem, annak kár is magyarázni.
2 éves vagy 20 éves?
Tekerjünk előre egy évet. Ennyi idő kellett hozzá, hogy végre eljussak odáig, hogy ne csak nézegessem az FJ-t, hanem végre rendesen elkenjem a száját. Különben ez tudatos döntés volt: bármikor elkérhettem volna Balázstól, de inkább vártam egy speckó alkalomra. Kiadta, nem is akárhogy: nálam landolt az egyik legnagyobb gyerekkori szerelmem, a klasszikus, kockás Land Rover Defender modern átirata. A forgatókönyv tehát habkönnyen megírta magát: elhúztunk a két sárga tankkal egy napra a zöldbe.
Rég láttam élőben az FJ Cruisert, és sokadjára is rájöttem, hogy minden porcikámmal megértek bárkit, aki vallásosan rajong érte. Nehéz lenne egyetemes szépséggel vádolni, mégis végtelenül szexi eszköznek látom, hibátlanul találkozik benne a nyers funkcionalitás, a kreativitás és a tradíció.
A dizájnt a Toyota terepjárók mára korszakos ikonná avanzsált ősapja, vagyis a Land Cruiser J40 ihlette. Utóbbi a legkönnyebben azzal bizonyítható, hogy egy az egyben átvették az ókori 40-es orrát: megvannak az egymáshoz közel ülő fényszórók, az apró rács, és az ezeket körülölelő keret. Még az FJ-n nyúlánkra rajzolt, különálló indexek, a függőleges szélvédő és szinte teljesen egyenes tető is az őst idézik. Sőt, megvannak az önálló sárvédőívek és lökhárítók is, amiket az FJ-n hozzáolvasztottak a kasznihoz, így jobban illenek az egyébként modern összképhez. Mesteri.
Az FJ Cruiser kétezres évek közepének a gyermeke, és ha hunyorítva nézem, simán látom, ahogy egy gazdag tini hanyagul letámasztja a kertvárosi ház felhajtóján, hogy aztán leförmedjen a kanapéra, hogy toljon egy kis Undergroundot a PS2-n. De ehhez nagyon hunyorítanom kell, mert az FJ valójában totál kortalan cucc: LED-es lámpákkal simán elhinném róla, hogy tavalyelőtt mutatták be. Több olyan, kevésbé autós emberrel is találkoztam, akinek nagyra nyíltak a szemei, amikor kiderült, hogy ez bizony egy 2007-es darab.
Helló, 2000-es évek!
Tudtam mire számíthatok, azonban amikor először beültem Balázs FJ Cruiserébe, azonnal elkezdtem őszintén vigyorogni. A cockpit dizájnja minden négyzetcentijén annyira letagadhatatlanul kétezres évek, hogy simán elmenne retrospektív stílustanulmánynak is. Mivel az agyamba élénk emlékeket vésett az említett időszak, nyilván fantasztikusnak láttam az FJ belsejét. Még úgy is, hogy reálisan nézve kissé béna, bután fókuszált, és nem igazán ötletes, vagyis messze esik egy objektíve is jó autóbelsőtől.
De akkor is! A műszerfal egy magas kredenc, az alján és a tetején csöveket formázó elemekkel, a középkonzol meg egy furcsa, szögletes izé. Hogy teljes legyen a korrajz, dekoráció gyanánt néhány elemet akkor nagyon menőnek látszó ezüstre fényeztek. Magától értetődő, hogy a műanyagok kőkemények, nyilván nyekeregnek is menet közben, de végül semmi nem távozott a helyéről. Tipikus Toyota: elspóroltnak tűnik, de igazából brutálisan tartós.
Különösen vicces részlet, hogy a gombok és a tekerők legalább kétszer olyan nagyok, mint ami egyébként indokolt lenne. Itt terepen zötyögve is garantáltan eltalálod a vészvillogót, hiszen akkora, mint egy poháralátét. A végére hagytam az autó legjobb poénját: az FJ Cruiser ötajtós. A két első ajtót kinyitása után két további, hátsó ajtó is nyithatóvá válik, hogy az utasok könnyebben bejussanak a hátsó székekre. Ráadás, hogy ezek hátrafelé nyílnak, pont, mint a Mazda RX-8-nál. Fantasztikus kreténség, imádom.
Fenjük meg az erdőt!
Korábban említettem, hogy Balázs eleve terepjárós arc, régóta van neki egy Suzuki Samurai – meg egészen a közelmúltig volt egy Mini Cooper S-e, amiről szintén írtam –, és ahogy a japán kollégát, úgy az FJ-t se pojácáskodni vette. El is húztunk a zöldbe, hogy ne stílusidegen városi környezetben próbálgassam a marcona Toyotát és a nálam lévő Defendert. Bár az FJ nem féltős, a Defi eléggé: mivel a Land Rover új és értékes, a srácokkal olyan útvonalat találtunk ki, ahol nem karcoljuk és ütjük rommá szerencsétlen tesztautót.
Mondanom se kell, hogy az FJ Cruisernek a közepesen rossz terep olyan, mint egy német limónak az autópályázás: rendesen élvezi. Ebben egyébként ügyes partner volt a Defender is: látványosan remekelt terepen, erről egy külön anyagban írok még bővebben. Az FJ kapcsán ne feledjük, hogy ez igazából egy álcázott Land Cruiser. Semmiképp ne tévesszen meg a divatos külső, ez valójában egy komoly, kőkemény terepjáró, nem egy csupán távolról annak látszó, látványos, de rendes terepen haszontalan SUV.
Az FJ Cruiser a menő kaszni alatt masszív alvázat hord, a futómű elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merevhidas. Tűzerő is akad: minden FJ egy négyliteres, 242 lóerős, 377 Nm-es csúcsnyomatékú, benzines, V6-ost hord az orrában, ami ügyesen mozgatja a meglepően nehéz, üresen is kéttonnás Toyotát. Azt gondolom mondanom se kell, hogy a technika pont olyan elpusztíthatatlan, mint egy régi Land Cruiseré – hiszen tulajdonképpen ugyanaz, csak a csomagolás más. Balázs autója automata váltós (volt kézi is), az összkerékhajtása kapcsolható. Érdekesség, hogy a manuál váltós példányok állandó összkerekesek.
Nyálas hülyeségnek tűnik, de ahogy beültem a fenomenális, retro utastérbe, abban a pillanatban otthon éreztem magam. D-be húztam a váltókart, ahogy felengedtem a féket, a csodás V6 japános finomsággal lökte el a masszív Toyotát. Óvatos voltam: minimális a terepjárós rutinom, ezért a jobb egyen ülő tulaj intelmeire hagyatkoztam. Hamar kiderült, hogy az FJ több helyiértékkel ügyesebb, mint amit gondoltam róla. Hatalmas biztonsággal, röhögve mentünk el olyan helyeken, amiket én a baromi necces és a lehetetlen kategóriák valamelyikébe soroltam. Offroadozásban nem igazán jártas arcként egészen hihetetlennek találtam a dolgot.
Ez az FJ egyébként nagyrészt gyárinak tűnik, de azért akad néhány fontos kiegészítő, amik terepen hatékonyabbá teszik a szöggyári tesóinál. Az egyik legfontosabb az emelés: Balázs autójába Old Man Emu lengéscsillapítok és rugók kerültek, így magasabb és ügyesebb, mint gyári futóművel.
A védelemre és a biztonságra is gondoltak: az FJ alját 6 milliméteres alumínium haspáncél védi, az elején pedig egy Warn csörlő segít, amikor a természet elnyeli a technikát. Szintén lényeges változás, hogy a gumik 33 colos Toyo Geolander M/T-k, amikkel rendesen meg tud kapaszkodni a necces helyeken is. Cserébe ezek betonon nem igazán muzsikálnak jól. Azaz muzsikálnak, csak nem úgy, ahogy gondolod: a bütykös Toyók úgy zúgnak menet közben, mint valami tompa, távoli hajókürt.
Rohadtul kéne
Miután majdnem egy egész napon keresztül keményen nyúztuk az FJ Cruisert – és jóval lájtosabban a Defendert –, arra a következtetésre jutottam, hogy terepjárózni őrületes móka. Tudom, hatalmas megfejtés, ki gondolta volna, hogy egy király külsejű, mokány Toyotával jó poén úttalan utakon veretni. Régóta imádom a terepjárókat, és annak ellenére is fájdalmasan ritkán jutok el offroadozni, hogy több barátomnak is van sajátja.
Szerencsére, ahogy korábban is írtam, egy ilyen járművet hülyeség logikus érvek mentén vizsgálni. A Toyota FJ Cruiser egy gigantikusra fújt játékautó: teljes vállszélességgel ignorálnám a hátrányait, annyira szórakoztató. Miután kiszálltam, és visszaadtam Balázsnak a kulcsot, egyszerre éreztem szomorú űrt, és nehezen csillapítható birtoklási vágyat. Már csak felesleges, szórakozásra elégethető 10 millióra van szükségem ahhoz, hogy oltsam a szomjamat. Bár akkor már annyira közel lenne a legkedvencebb játékom, vagyis egy alap Porsche 911, hogy rohadt nehéz lenne dönteni, hogy melyik legyen.
(A Porsche lenne nyilván, a Porsche minden mást felülír.)
