1908-ban a Harley Davidson bravúrosan megnyerte az Egyesült Államok
egyik legrangosabb hosszútávú versenyéért járó FAM-kupát. Talán még
maguk sem gondolták, hogy a maximális 1000 pont elérése, és a legjobb
fogyasztás rekordja milyen megrendelést hoz a házhoz. A viadalt néhány
egyenruhás is végignézte, akik doppingolva a századelő lendületétől, új
eszközöket kerestek a bűnüldözéshez.
Az első rendőrségi HD még egyhengeres volt, hiszen csak egy évvel
később jelent meg az azóta is kanonizált V2. A detroiti rendőrség
átképezte néhány lovon szolgálatot teljesítő emberét, hogy motorizált
kétkerekűvel szolgálják a város biztonságát. A korabeli lapok vastagon
szedve emelték ki az újfajta, hatékony lehetőséget. Hamarosan az egész
ország területéről érkeztek megrendelések, megalapozva az 1908-tól
tartó 100 éves frigyet.
A rendőri alakulatok mellett a hadsereget is érdekelte a motor.
Hadszíntéren "Black Jack" Pershing tábornok vetette be 1916-ban, egy
Pancho Villa elleni
ütközetben. Az Első Világháborúban több, mint 20000 darab Harley lett
zöldre festve. 1918-ban Roy Holtz volt az első jenki, aki német
területre ért, történetesen a J11-esével. Népszerű volt az oldalkocsis
modell, gépfegyverrel felszerelve leginkább járőri feladatban szolgálta
az amerikai hadsereget.
A polgári megrendeléseket megfejelő állami vásárlások 1920-ra a
világ legnagyobb motorgyárává tették a Harley Davidsont. Ekkorra az USA
3000 rendőri testülete választotta a márkát. Maga a gyár is próbált
részt vállalni a biztonságos közlekedésért folyó harcból, hisz a
sebesség iránti vágy úgy tapadt az ifjú huszas évekre, mint napjaink
tinédzserének nyálkahártyájára a gyorsító. Az
"állítsuk meg a közúti mészárszéket" szlogenjük mára
röhejes, az akkori viszonyokat nézve azonban még jogosnak is tűnhetett.
1928-ban bemutatták az oldalszelepelt 737 köbcentis Flathead blokkot,
amellyel az elkövetkező évek sikereit alapozták volna meg. Érvényes a
feltételes mód, hiszen a nagy lelkesedést, a liftként emelkedő
korszellemet lefékezte az 1929-es tőzsdekrach. Igaz, hogy a Harley
Davidson egészen 1933-ig nyögte a recessziót, de a szolgálati motorokra
egyre inkább szükség volt. A zuhanó életszínvonal magával hozta a
bűnözés növekedését, ezért ha másra nem is,
rendőrmotorra és a gumibotra volt igény.
1931-ben megjelent a Servi Car, amely "szervi elváltozásként"
háromkerekű kiszolgálókocsi lett, 41 évig téblábolva a modellpalettán.
1936-ban bemutatták a modern Knucklehead blokkot a 61E-ben. Keringetett
olajozás, hemiszférikus égéstér és egy olyan külalak debütált, amely
egészen a mai napig meghatározza a HD-k formavilágát. Nem mellékes,
hogy talán a legszebb forma a Knuckle, de bájain túl megbízhatónak is
számított, sőt Joe Petralli kis farigcsálás után 1937-ben 219 km/h-s
rekordot állított fel vele.
A Második Világháború úgy jött a gyárnak, mintha mannát szórnának az
égből. Azon túl, hogy az ózsdi, oldalszelepelt WL blokkból
legyárthattak még 88000 darabot, olyan beteg dolgokra is volt
kapacitásuk, mint az XA 750, a kizárólag katonai modellként szereplő
boxermotor. Ebből 1000 darab készült, majd az egymással szemben
bólogató dugattyú koncepcióját örökre meghagyták a Harmadik
Birodalomnak. A WLA ugyan nem számított új konstrukciónak, de a 25 LE
és a 105 km/h végsebesség a hadszínteren tökéletesen megfelelt. Az
olyan apró extrák, mint a rácskeretes villára szerelt 45 mm-s Thomson
gépfegyver,
csak
fokozták a használati értéket.
A háború utáni években minden megváltozott. Azon túl, hogy
megjelentek a törvényen kívüli motorosbandák, a lakosság még
addiktívabb viszonyba került a sebességgel.
Jalopy,
bobber,
hot rod - közlekedési
szubkultúrák, amelyek naponta feszegették a szabályok szűkre húzott
nadrágszíját. A hatósági éberség egészen odáig jutott, hogy a
pittsburghi rendőrség megalakította a Hot Rod Squadot, amely
speciálisan a száguldozó jampecekre utazott. Az óriásplakát mögött
megbúvó őrmester -
Hey, officer! - egy korszak ikonjává vált az Amerikai Egyesült
Államokban. A Panhead motorral szerelt, még merevvázas FL jó alap volt
az üldözésre. A rugók helyett már a Hydra Glide olajcsillapításos első
villája biztosította az úttartást. Ez a robosztus formájú alkatrész még
a mai napig jelen van a gyár kínálatában.
1953-ban az Indian letette a lantot, hogy nyugodjék. Ez több éven át
biztosította a langyos állóvizet, a Harley vált az egyetlen amerikai
gyártóvá. Közben 1965-ben, a cég történetében úttörő gesztusként a
Servi Carra önindítót szereltek, majd egy évvel később piacra dobták a
Shovelhead motort. A világ ugyan ennél nagyobb léptekkel trappolt
előre, de ez a gyárat nem zavarta egészen addig, amíg az európai és
japán konkurencia a rendőrgépek közé nem furakodott. Voltak és vannak
olyan helyek, ahol nem szégyenlik a modernizmust, hisz
BMW-boxerek és
Kawasaki Z1000-k is
megkezdték szolgálatukat a hosszú, egyenes utak országában. A jelenlegi
állapot 3400 szolgálati helyet jelent, ennyi városban virul a 100 éves
együttműködés. A határokon túl a világ további 45 országában dohognak a
V2-es
ámerikánerek egyenruhás urakkal nyergükben.
Az, hogy a töretlenül gyorsuló 21. században mennyire alkalmasak a
nem éppen modern Harley Davidsonok a rendőri szolgálatra, döntsék el
felelősségük tudata nélkül maguk az amerikaiak. Ettől függetlenül
valóban kalapemelést érdemel ez a 100 éves együttműködés, ahol szerető
családot alkot a millwaukee-i gyár, a sok Cövek közeg, a bilisisak, meg
a Ray-ban napszemüveg.
Nos, a Totalbike nevében gratulálunk.
További cikkeink
