Luigi tízkor nyitja a kávézót. Van, hogy csak fél tizenegykor. Lehet, hogy lemarad a hajnalban munkába rohanó öltönyös falkáról, de a lattét lassan kortyolgatók amúgy is jobb kuncsaftok. Vallásosan odafigyel, hogy a San Marco rendesen bemelegedjen, mielőtt próbaképpen lefőzi az első ristrettót - ami a minőséget illeti, nem ismer kompromisszumot. Cserébe este hatkor bezár: élni is kell valamikor. Így is megengedhette magának, hogy vegyen egy új Alfa 166-ost.
Lajos érzi a stílust. Világ életében Alfa-rajongó volt, alfista, akik tudják, mit jelent ez. Tudja, hogy ne tudná, hogy az igazi Alfák hátsókerekesek voltak, de azok ma már veteránok. Azért a 166-os se kutya, ikonná érett már az is. Vagy rommá rohadt, atomjaira hullott, szétmállott és megaláztatott. Mindenesetre ma már olyan csábítóan olcsón mérik a bódító olasz luxust, hogy Lajos is rákívánt.
Luigi mértékletes. Ha hétkor fűtené fel a San Marcót, és sötétedés után is nyitva tartana, kétszer annyit kereshetne. Mégsem teszi, mert többet ér neki, hogy reggel elviheti a srácokat óvodába, és együtt is vacsorázhatnak. Tarthatna cibetmacskaszarból pörkölt kávét, meg aranyszélű csészealjat, de tudja, hol a határ az ízlés és a giccs között. Vehetett volna bőrülést, de nem tette. Térdremegtetően szép a hurkás bőr, viszont finomabb tapintású a plüss. Vehetett volna V6-ost is. Szédületes hangja, ám a kétliteres Twin Spark is jól megy, csak közben nem kell beletankolni a fél napi bevételt.
Amikor Lajos meglátta az ezüst 166-ost a Weltautónál, kicsit visszatántorodott. A hirdetés alapján jobbra számított, főleg 790-ért. Ez már eléggé a teteje a kínálatnak, ehhez képest azonnal arcon csap vagy fél tucat apró hiba. A bal első sárvédő sarkán reped a gitt, gyanús, hogy több elemet is újra fényeztek, sőt, talán az egész autót. Az alufelnin fraktálszerűen burjánzik az oxid, az ablaktörlő alatt gyűlik a lomb. Régóta áll ez itt.
A ripacskodás nem Luigi tempója, semleges ezüst fényezést választott. Ha már kint ezüst, legyen bent is monokróm: szürke kárpit, antracit dekor - a műszerfal úgyis kétszínű, a termetes olasz limuzinhoz meg amúgy sem mennek a rikító színek. A digitklíma tárgyilagos kijelzője harmóniában van a köré szórt kocka gombokkal: ez egy komoly autó. Egyedül az óracsoport fáj neki kicsit, a világos hátterű műszereket mintha a könyvelője tervezte volna Pentium II-esén. De semmi sem tökéletes - már megbánta a krómvázas bárszékeket is a kávézójában. Majd lecseréli a következő felújításnál.
Hínnye, még egy hidrotőke is csattog, amikor beindítják. El van macskásodva szegény 155 lovas Twin Spark, de ha már itt van Lajos, megvárja, míg bemelegszik. Addig is beül, hogy ismerkedjen vágyai tárgyával. Ajtónyitáskor feltűnik, hogy küszöb élét vasig koptatta a rásimuló tömítés, már kiütött rajta a felületi rozsda. Odabent sem áll minden elem tökéletesen, kopottas a kormány, mállik a váltógomb, és az egész beltérnek kicsit állott szaga van. Érdemes egyáltalán kipróbálni?
Egy rendes tespedős limuzin, ezt imádja a 166-osban Luigi. A 156-osában mindig klausztrofóbiája volt, ezért is cserélte le hamar. Ebben az öblös műszerfal ellenére rendesen ki tudja fejezni magát a kezével is, és nem csak a gyerekek lóbálhatják a lábukat, hanem a haverok is gyárigazgatói kényelemben utazhatnak hátul, amikor felugranak Cortinába síelni.
Nyögve indul a vélhetően hónapok óta pihenő Alfa. A rozsdás féktárcsákat karistolják a fékbetétek, a nyomásukat vesztett gumik nyöszörögnek, minden ízülete elgémberedett. A kúton kap egy kis levegőt, a négysávoson egy gázfröccsöt, és Lajos kezdi érezni, ahogy az Alfába lassan visszatér az élet. A hidrotőke elhallgatott, a fék kisimult - hamar elmúltak a hosszú állás tünetei.
Az Alfa igényli a törődést, és ezt tudja Luigi. Pedánsan viszi szervizeltetni, Selenia olajat vesz bele, ahogy azt Torinóban beírták a füzetbe, ebből nem enged. A San Marcóba is évek óta ugyanazt a kipróbált ásványvizet tölti, a csapvízben nem lehet megbízni. Mindent gyári állapotban tart - mit is kéne változtatni egy Alfán? Imádja a krómkilincseket, az ágaskodó tükröket, és igazából a lárvaarcot is. Néhányan furcsállják, de ezen ő már túltette magát. Az egyéniség nélküli autó sokkal rosszabb, mint a megosztó.
Ilyen jól megindítja ezt a vaskos testet a vézna kis kétliteres? Akkor minek bele a hathengeres? - gondolja Lajos. Aztán persze eszébe jut, milyen mámorító hangja van a modern Alfa-történelem egyik legszebb motorjának, a 24 szelepes V6-osnak, de még mindig nem biztos benne, hogy megéri a plusz litereket, vagy mínusz kilométereket, ahogy vesszük. A kétliteres lelkesen cibálja a bódét, ezer fordulatonként hangnemet vált, egyszerűen elemében van, meg sem kottyan neki a bő 1,4 tonna.
Kinőtt már a betyárkodásból Luigi, de azért szereti, ha feszes az autó. A sportosság és az elegancia ilyen egyedülállóan légies elegye az, amiért eszébe se jutna más autót venni, mint olaszt. A németek egyszerűen képtelenek kiirtani nagy szedánjaikból a tankszerűséget, a franciák meg csak arra tudnak koncentrálni, hogy kreativitásukat minél öncélúbban éljék ki. Az Alfa telibe találja a nagyon vékony, talán nem is létező határvonalat a sportosság és a kényelem között. Közvetlen a kormány, alig két és felet fordul a két végállás között, közvetlenek a reakciók is, de nem szorítja vasmarokkal a tökeit, hogy hajtsad szét az első szerpentinen. Könnyedsége a fölényesség érzetét ébreszti, mivel nem tűnik olyan otrombának, amilyennek méretei alapján lennie kéne.
Még szinkronhibája sincs a váltónak, csak az ötödiket veszi nehezen - elképzelhető, hogy csak beállítási kérdés, de ezt még orvosolni fogják, ígéri a kereskedő Lajosnak. A futóműben egy fél koppanás nem sok, annyi sincs, a lengéscsillapítók, szilentek frissnek tűnnek: az Alfa kecsesen, pucsító farral táncol a budapesti forgalomban. Nem létezik, hogy ilyen egy tipikus, 215 ezret futott 166-os, akkor nem lenne olyan rossz hírük.
Sokkal felnőttesebb autó, mint a 156-os, és ezt imádja benne Luigi. Hiszen ő is kétgyermekes apa már, nem fiatal csibész. Méretre szabatja az öltönyét, és nem pólót vesz a zakó alá, fényesre kefélt cipőt hord, nem Converse-t. A 166-osban nem csak el lehet férni, de minden eggyel minőségibb benyomást kelt. A mesésen puha, tékozló ajtókárpitok, a kényeztető, mégis feszes ülések, a rugózás, a zajkomfort, minden.
Hihetetlen, de annak ellenére, hogy néhány műanyag látványosan lóg, szinte nincs is zörgés a nagy Alfában. Lajos szinte csalódott, hiszen mindenki tudja, az Alfák szétesnek. Eszébe jutnak a rémtörténetek a sorra besülő Twin Sparkokról, a százezrekért, csak egyben cserélhető klímavezérlő-rádió egységekről, a meneteit elhagyó kerékagyakról, de ebben az autóban minden működik. Csak egy múló, kegyelmi pillanatot csípett volna el?
Nagy bajban van Luigi, amikor eljön az autócsere ideje. Nem eszelős, tudja, hogy az Alfák törődésigénye idővel csak egy irányba mozdul el, és az nem a csökkenés. Ezért nem is várja meg, amíg elfogyna a türelme, és dagadt ütőérrel ordítozná magát rekedtre önmagát és másokat illető stronzók közepette, tudja, hogy meg kell válnia a 166-ostól. De mit vegyen helyette?
Milyen kár, hogy utángyártott felniket raktak rá, és már azok is rondán elhagyták magukat. Kár az opálos fényszórókért, a minden Alfára jellemzően vedlő emblémákért, a sok állásban kellemetlen helyeken megindult korrózióért is, mert mindezek ellenére nagyon megkívánta Lajos a 166-ost. A fantasztikus futómű, a meglepő motor, a könnyfakasztóan kényelmes belső elvette az eszét. Kell rettegni egy tizenéves Alfától? Lehetetlen megjósolni. Ezen éppen nem világít egyetlen valós vagy átvitt értelembeli hibajelző lámpa sem, a váltón kívül mindene működik is.
Lancia Thesis lesz az utódja, dönti el Luigi. Bosszantja kicsit, hogy az Alfa utód nélkül hagyta a 166-ost, és nincs más választása. Kicsit dekadensnek érzi a Lanciát, koránt sem olyan biztos benne, hogy ez az ő stílusa, mint az Alfánál. De a sorötös motor végül meggyőzi, ott hagyja a Lancia-díler udvarán a 166-ost, és hazagurul a seggel előre vonuló bálnával.
Nyolc kilóért azért lehet kapni ezt-azt, még ebben a kategóriában is, gondolja Lajos. 7-es BMW is akad vagy E Merci, talán A8-ast is meg lehet csípni egy misi alatt. Renault Safrane, Peugeot 607? Még jóval olcsóbbak is, de képtelenség megkívánni őket egy Alfa után. Különben is, ezekben kevesebb a kockázat? Aligha. Ő különben is alfista, és ez több mint egy múló ábránd. Ha nem is ez a 166-os lesz az övé - mert erre többet kell költeni, mint szeretné, ha makulátlan állapotra akarja hozni -, de egy 166-os kell neki. Aztán majd büszkén kell viselni a sorscsapásokat, ha jönnek, mert ilyen a szerelem.
További cikkeink
