Amikor a negyedik Polo megjelent, mindenki elismerően csettintett: ejha! Igaz, nem a formája miatt, mert az olyan, amilyen. Akkoriban talán még védhető volt a pápaszemes E-Merci nyomán a dupla kereklámpa, de ma már teljesen érthetetlen, miért ilyen lett a kis VW orra. Úgy voltak vele, hogy negyedik Polo-generációnak jó lesz, de aztán 2005 második felében egy jól irányzott facelifttel eltüntették az orráról.
Igazából mindegy is volt. A Polóban mindenki szereti a Golfot felismerni, ami a négyes Golfig nagyjából meg is állta a helyét, egyszerűen mert ennyire egyszerű alapkonstrukció mindkettő. Aztán az ötödik Golf alá már rendesebb futómű került – és ő lett a kis Passat.
Átkozottul érdekelt, hogy milyen lehet ez a Polo használtan, mert új autónak elég jó volt, ha az ember rendes motort választott hozzá. Normálisan el lehet férni benne, bár, ha bármilyen irányban extrémek a méreteink, már kicsi az ülés. Ám jól beállítható, a kormányt tengelyirányban is lehet ráncigálni, nem csak le-fel, úgy, hogy közben az ülés is emelhető-süllyeszthető. Azaz, az elsődleges júzer interfész egész jó.
Az Autocityben kinézett Polo esetében nem is értettem, miért csak ennyi: olcsóbb volt picivel 1,2 milliónál. Pedig, egész tűrhetően nézett ki, 2002. végi gyártással, szervizkönyvvel, valamivel százezer kilométeren túl. Szerencsére elég jó idő volt hozzá, hogy hamar leessen a tantusz. Nem volt benne klíma. Alapigazság, hogy még akkor is kell egy kocsiba, ha allergiás vagy rá, mert különben ember meg nem veszi. Még a klímaallergiás sem, hisz utána hogy a fenében adná el?!
Amúgy a Polo esetében nem árt figyelmesen böngészni a hirdetéseket, mert a jóárasítás során a szervokormányt és a blokkolásgátót is likvidálták. (Bár, a rossz nyelvek szerint az ilyen példányokban azzal mérsékelték a fékek blokkolási hajlamát, hogy azok alig fogtak.) Igaz, a Polo kicsontozásakor nem merészkedtek olyan mélyre, mint a Skoda Fabia alapmodelljeinél, de azért 2002 után a kisautók között ez durvának számított, amikor egy Renault Clio II-t évekkel előtte jobban felszerelten adtak.
A kinézett példány egy Comfortline, mégis zsúfolásig tömték a műszerfalát vakkapcsolókkal, és jót röhögtünk Winklerrel, hogy még vak-pohártartó is volt benne. Így jött ki szimmetrikusra a középkonzol formája. (Ez a könnyzacskós facelift során kártyatartó hasadékokká nemesült.) Sőt, a valódi italtartó is átment vakba, mert beszorult. A környékén jól látszik, hogy valaki próbálta kifeszegetni egy éles tárggyal, de csak a műanyagot sikerült szétbarmolnia.
Újabb jelzés a kazettás magnó (Beta): a VW-nél tényleg a szarrágás nagymesterei lövik be a specifikációt, igaz, legalább elöl villanyablakok voltak. És kérem, hátul, középen statikus öv van, mint egy ős-Swiftben! Nem mintha ott bárki is elférne, de hadd hivatkozzak a francia konkurenciára ismét. Ott sem fért el senki, mégis futotta automata övre, középső fejtámaszra, kikapcsolható légzsákokra és hasonló biztonsági fícsörökre.
Mégis, az egész autó valahogy úgy van kitalálva, hogy az embert magával ragadja a németminőség-fíling. Hiába érezni hét-nyolc évesen, hogy a műanyagok többsége csak jónak látszott új korában. Viszont a műszerfal teteje valóban kellemes anyagból készült és nem kong az egész, mint ma szinte az összes kisautóban. A tetőkapaszkodók csillapítva mennek vissza a helyükre, a külső tükrök fűthetők, a belső világítás normális, az ablaktörlő sebessége több fokozatban állítható. Vagyis elég kellemes a minőség-felszereltség-spórolásérzet háromszög, mindenből ad annyit, amennyit egy laikus kíván. Pláne így, hogy a kormány közepéből a VW-embléma néz vissza.
Azonban van néhány tévhit a magyar piacon. Például a használt Polót sokan nem sorolják a cégautókasztba, mintha csak az összes vállalat kizárólag Focusokat meg Astrákat használna. Hát kérem, a Polo lehet a legmegátalkodottabb, legjobban széttiport, legjobban visszapörgetett ex-flottajármű. Mert ilyet általában azok a vállalatok vettek, ahol a Passatok a nagykocsik – csakhogy a Polo volt a mindenes, kulcsos autó. Amit mindenki használt. Tehát érdemes alaposan megnézni, mit vesz az ember.
A másik tévhit, hogy ez vérbeli német autó. A Népítélet mást mond: a Polo negyedik generációjának értékeléseiből cirka tizenhét oldalas a lista, ebből három és fél oldalt tesznek ki az elégedetlennek mondható tulajok/használók ítéletei. Ez nem kevés. A VW márka átlaga a valaha gyártott autóira 7,9 pont, ezé a Polóé csak 7,2, azaz a márkán belül alulteljesít.
Mi ebből a tanulság? Hogy tilos megvenni ezt a Polót? Á dehogy. Remek kis gép. Csak alaposabban át kell nézni, és meg kell találni a megfelelő eladót. Lapozzon, kiderül, hogyan!
Igazából sokkal unalmasabb is lehetne, tárgyaltuk meg Winklerrel a próbaúton. Elvégre, egy Volkswagennek ez munkaköri kötelessége. Igaz, az utastere csak picit kopottas, noha látszott, hogy kapott rendesen azoktól, akik használták.
Az 1,4-es motor viszont kellemes benyomást tesz. Szinte úgy tűnik, jól megy és erős. Persze hamar kiderül, hogy igazából a váltóval bírják kellő szorgalomra a 75 lóerős benzinmotort: pörög, igen rendesen. A fokozatok hamar elfogynak, gyorsan fel kell kapcsolni. Viszont ennek az áttételezésnek megvan az az előnye, hogy nem kell állandóan visszakapcsolgatni. Ám a 100 lóerős változatához képest fent kifogy a szuflából a gép: itt nem szoftverrel iktattak ki 25 lóerőt, a gyengébb 1,4-es szűkebb csatornákon kapja a levegőt. Az ereje így is elég, akár országúti használatra is, én biztos ezt választanám a kis háromhengeresek helyett, ha néha elhagynám a falutáblát. Viszont hátránya a kis motorokhoz képest, hogy az 1,4-es szíjas és nem igazán takarékos. Még egy dologra érdemes figyelni: vannak olyan változatok, amelyeknél 15 ezrenként van olajcsere, míg másoknál a motorelektronika jegyzi az olaj elhasználódását és szól, ha itt az olajcsere ideje. Ezeknél akár 30 ezer km-ig is kihúzhatja az olaj.
Ami feltűnő, hogy egészen könnyű a Polót vezetni. Minden pici erővel megy, a kuplungolástól a kormányzáson keresztül a váltásig. Bár ez nem túl férfias élmény, városban pihentető, könnyű megszokni. Akárcsak a jó rugózást: a Polo kifejezetten kényelmes és nem túl hangos a vele egyidős kisautókhoz képest.
Pár dologra nem árt nagyon figyelni: ha a váltó nem kapcsolható könnyen, az rossz jel, voltak ilyen hibái a típusnak, és ezt cserével gyógyították. Az elektromos kormányszervo is lehet makrancos, néha egyszerűen megszűnik működni, ahogy a motorelektronika is. A világító kontrollámpák tehát intő jelek. Nyilván az autónepperek esetében egy poligráfos vizsgálat sem segít, de magánembereknél érdemes a tulaj reakciójára figyelve rákérdezni az ilyesmire: ha szeme sem rebben, akkor talán nincs nagy baj. A pozsonyi VW-gyárban is van hétfő, ezt jelzi, hogy akad pár beázós Polo. A futómű nyiszorgása, kopogása elég gyakori, a típus talán érzékenyebb a magyar utakra – de lehet, hogy a jó rugózás teszi érzéketlenebbé a vezetőt a futómű kínjai iránt.
Azt persze erős túlzásnak érzem, hogy valaki családi autó helyett vegye: ehhez kicsi a csomagtartója és ha magasak ülnek elől, a hátsó tere is szűk. Viszont középtávig egészen jól bevethető kisautó, a vele egyidős Corsákat, Puntókat, Yarisokat, 206-osokat garantáltan veri kényelemben. És bár úgy tűnhet, hogy lényegében ugyanazt tudja, mint egy Fabia, azért a kettő között van pár apró különbség, például jobbak a Polo ülései és finomabbak bizonyos megoldásai.
További cikkeink
