Bár a hagyományos, belső égésű motoros GLC továbbra is gyártásban van, ugyanezen a néven tavaly egy teljesen új, elektromos SUV-t dobott piacra a Mercedes. A 400-as jelzésű topverzió igencsak finom autó, Horváth Máté kollégám a tesztben rá is tapintott, hogy már az első 100 méteren lehet érezni, mennyire minőségi és csendes. Azonban nem mindenkinek kell 489 lóerő, ezért ahogy várható volt, most bemutatkoztak a GLC szerényebb tudású kivitelei is.
Amíg a 400-asban 94 kWh-s akkumulátor tárolja az energiát, addig a GLC 250 és a GLC 300 4Matic verziókban egy kisebb, 85 kWh-s telepcsomag kapott helyet. A hátsókerék-hajtású bázismodell 25 420 000 forinttól vihető haza, ezért a pénzért 354 lóerős csúcsteljesítményt, 5,9 másodperces 0–100-as gyorsulást és 650 kilométeres hatótávolságot kap a vásárló.

A GLC 300 4Matic pont félúton helyezkedik el az alapmodell és a csúcskivitel között, hiszen itt 421 lóerő a teljesítmény, csakhogy a hatótáv az összkerékhajtás miatt „csak” 616 kilométer. A 27 720 000 forintos modell 4,7 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-s tempót, vagyis mindössze négy tizedmásodperc választja el a 400-astól.

Bár az új kivitelek kisebb akkucsomagot kaptak, a töltési tempóra nem lehet panasz, sőt. Az autó alá pakolt új, 800 voltos architektúra miatt a 85 kWh-s telepet akár 320 kW-os egyenáramú villámtöltőre is rá lehet szabadítani. Ezzel a 10-ről 80 százalékra való feltöltés mindössze 22 percig tart. Otthoni vagy munkahelyi váltóáramú töltés esetén az alapfelszereltség részét képező 11 kW-os fedélzeti töltő jöhet szóba, amellyel a teljes folyamat nagyjából kilenc órát vesz igénybe.









