Eredeti változatában,
Mitsubishi Outlanderként semmi baj nincs az arcával.
Citroën C-Crosserként , EKG-görbével az orrán pedig kifejezetten szép.
Peugeot-ként viszont igencsak meghökkentő szegény.
Az arányok ugye adottak voltak, szegény pözsós
márkaimidzs-faragóknak pedig muszáj volt valahogy harcsaszájat és
cicaszemeket kendácsolni a Peugeot-termékvonal hangulatától
ugyancsak elütő járműre. Így sikerült: vaskos ajkaival a 4007-es –
különösen ez a fekete tesztautó – sokkal kevésbé hasonlít
veszélyes ragadozó halra, mint a mosolygó Louis Armstrongra.
Van, akinek tetszik a bálnaszilás
tányérajak!
Kedves Rácz Tamás!
Mindig érdekes más véleményeket olvasni, akkor különösen, ha
az annyira eltér az enyémtől. A Peugeot 4007-esről írt írása
már az első mondatában "megbontránkoztat". Éppen fordítva van,
ahogyan Ön írja. Az autó eleje oldala kifejezetten szép, de a
feneke a legrondább, amit valaha láttam, összehasonlítva más
Peugeot-kkal pedig még rosszabb a helyzet. Ha ilyen fenekű
autót akarok látni, elmegyek és megnézek néhány dél-koreai
példányt.
A többi rendben van. :):):)
üdvözlettel:
Csaba
A legjobb terápia az arc elfelejtéséhez, ha beülünk az autóba.
A szürke-fekete, nagy, egybefüggő, sivár műanyag felületek hamar
kilúgoznak az agyból minden korábbi élményt. Ritka, hogy egy
bőrkárpitos, extrákkal bőven megszórt, tízmillió forint körüli új kocsi
belseje ennyire ingerszegény legyen.
Francia autóról lévén szó mindez pedig kifejezetten abszurd.
Csak növeli ezt az abszurditást a színes érintőképernyő. Eleve
már az is, hogy egy ilyen, gombnyomásra a lemezkiadó nyílás elől
elegánsan lehajló egység létezhet a Mitsubishikből ismert nagyon
célszerű, jól használható, de felettébb primitív megjelenésű
háromtekerentyűs klímakonzol felett. Amikor azonban elkezdjük
tapickolni az LCD-t, és a szürke-fekete környezetben megjelennek
az élénk színekkel ábrázolt légáramlatok a klímamenüben, vagy
amikor először feltűnik a tolatókamera éjjel is jól látható,
kontrasztos képe; mindez valóban szürreális élmény.
Miért kell ezt?
Beírom a keresőbe, hogy
peugeot.hu, rákattintok
a 4007-es képére, és milyen szöveg jön az arcomba egy kis
fülön?
„Innovatív, újszerű városi terepjáró, de mindenek előtt
jellegzetes Peugeot!" Na most ez egy 2005 óta gyártott
(innovatív, újszerű) japán (jellegzetes Peugeot) SUV (se nem
városi, se nem terepjáró). Ritka eset, hogy egy bullshit-mondat
minden egyes szavába bele lehessen kötni – itt még
a mindenek előttbe is bele lehet, mert azt meg egybe kéne
írni.
A ki-beforduló érintőképernyőhöz tartozik még egy Rockford-Fosgate
hifi is, 650 wattos mélynyomóval a csomagtérben, 820 ezer forint
összértékben. Jól szólt a 4007-es.
Meg jól is ment. Ha a franciák ehhez a Mitsubishihez nem
adhattak rafinált, kreatív, süppedősen kényelmes belsőt, adtak hát
hozzá egy nagyon jó motort. A 2,2 literes
HDI 156
lóerővel és 380 Nm-rel könnyedén, ráadásul meglepően csendesen
hozza-viszi az üresen tizenhét és fél mázsás autót. Országúton,
autópályán is bőven elég a motor ereje az előzéshez, a belső
sáv kibérléséhez – városban néha még kicsit sok is.
Hülye divat, hogy a modern kor SUV-jai már alapértelmezésben
elsőkerék-hajtásúak. És nem csak azért mondom ezt, mert fáj, hogy
a 4007-essel nem lehet rendesen keresztbecsúszkálni. Hanem mert
nedves úton, erős motorral néha érdekes dolgok történhetnek.
mindig elöl-hátul hajt
Zöldre vált a lámpa, jaj, induljunk, egyes, kuplung, padló –
hogyaza! Miért csapkod a kormány negyed fordulatokat jobbra-balra,
miért csóvál a kocsi eleje tíz centiket oldalra, veszélyesen közel
a többiekhez? Ja, hogy a hirtelen érkező nagy nyomaték miatt
el-eldifferál valamelyik kerék; végül is meg lehet szokni, hogy esőben
kis gázzal rajtolunk. Meg azt is, hogy esőben kis gázzal előzünk. Elég
egy kis tócsa, nyomvályú, hogy ugyanez a szitálás egy keskeny
úton, a megelőzni kívánt kocsi mellett jöjjön rá az autóra. Az ESP
persze beavatkozik, de néha így is elég ijesztő a jelenség.
Egyszerűbb, ha esőben, hóban már elinduláskor tekerünk egyet
a váltókar mögötti kis kapcsolón, és az elektronikusan vezérelt
központi tengelykapcsoló innentől elvezeti az elöl feleslegesen sok
nyomaték egy részét, ha kell. Ha még egyet tekerünk a tárcsán,
akkor meg mindig: ilyenkor 50-50% jut előre is, hátra is a motor
erejéből.
A fent leírt eseti kellemetlenségektől eltekintve a 2,2-es
dízel 4007 könnyen és élvezetesen vezethető kocsi. Az erős motor,
a pontos váltó, a precíz kormányzás, a kemény futómű
képes feledtetni a terebélyes SUV méretét, súlyát. Ezek
a paraméterek a benzinkútnál se fognak túl agresszívan
jelentkezni: tempósan közlekedve vegyes üzemben kilenc, kis
odafigyeléssel, kicsit visszafogottabban nyolc liter alatt tartható
a fogyasztás száz kilométeren.
Durva terepre nem vittem, oda nem is való. Meg már különben
is megjárattuk a sárban egyszer régen az ikertestvérét.
Nem akadt el.
Ha eltekintünk, el tudunk tekinteni a sivárságtól, kifejezetten
lakályosnak élhetjük meg az autót. Van egy hipotézisem, miszerint akkor
él igazán együtt a külvilággal a sofőr, ha
a vezetőülésben kényelmesen elhelyezkedve az övvonal,
a műszerfal, de még a kormánykarima teteje is vállmagasság
alá esik. Vagyis ha kinyújtom a karom vállmagasságban, és
mindenhol csak tetőoszlopokba meg üvegbe akadok, ha vízszintesen
csápolni kezdek, nem érzem magam bunkerbe temetve. A 4007-es ilyen
autó.
És van benne hely bőven; elöl, középen, hátul egyaránt.
A 4007-es légies, könnyed, de valójában hihetetlenül tágas,
úgynevezett marha nagy autó.
A csomagtér két oldalán pedig van két gomb, illetve nem is gomb,
hanem elhúzható kapcsoló, rajtuk valami ülésszerű ábrával. Húzom az
egyiket – nem történik semmi. Húzom a másikat – megint nem
történik semmi. Mivaaan? Megint húzom az egyiket, de most nem engedem
el – és úgy két másodperc múlva megtörténik a Csoda. Kiold egy kis
elektromos retesz, a gomb oldalán a hátsó üléstámla egy nagy
puffanással lezuhan, aztán egy csattanással az ülőlap felhajlik,
odasimulva az első ülés támlájához. És máris van egy furgonunk.
Rendkívül látványos trükk, csekély ár érte, hogy az ülések
visszahajtása nagy izomerőt igényel: ilyenkor kell eltárolni azt
a rugóerőt, amivel legközelebb ismét játszhatunk. És egy apróság,
amitől majd’ könnybe lábadt a szemem: a fejlesztők olyan
figyelmesek, hogy az ülések visszabillentésénél az erre a célra
szolgáló gurtni meghúzására kigyullad egy lámpa az érintett ülőlap
alján. Nehogy a sötétben rácsapjuk a széket véletlenül az
elgurult tojásra, elkószált kisállatra, figyelmetlen gyerekre.
Jöttem-mentem a kocsival egy hétig, már épp vissza kellett
volna vinnem, amikor jött a villámcsapás az agyamba: nem lehet,
hogy ez hétüléses? Gyorsan megálltam, kiszálltam, hátraszaladtam,
megállapítottam, hogy nem lehet, ilyen lapos résben, ami
a csomagtérpadló és a fenéklemez között van, nem férhet el
egy lehajtott pad. Ha mégis hétüléses (gyanús volt az a sok bigyó
a padlón), akkor a harmadik üléssor az importőrnél maradt.
Azért piszkáltam még egy kicsit, és megtörtént a Másik Csoda.
Legyen ön az első aki a
4007-ről ír!
Egy gurtnit meghúzok: felugrik a padló egy szelete. Meghúzok
egy másikat: kettényílik a szelet, és a helyére ugrik
a valószínűtlenül vékony pad és a támla. Még elhúzok két kis
kart, és kihajthatok két papírvékony, ám viccesen magas tapsifület –
a fejtámlákat. Voilŕ, máris hétszemélyes a kabin. Besz*rás.
Persze ez a két hely normális méretű fenékkel rendelkező embernek
hosszú távon nem nagy öröm, de akkor is – van.
Összességében jó kis kocsi ez. Erős motor, még erősebb hifi, épeszű
fogyasztás, némi terepezési képesség: – mindezzel együtt már
a belső sem tűnik olyan sivárnak, az ember a kognitív
disszonancia feloldásaként inkább elkezdi a „jó értelemben vett
igénytelenség", netán az „understatement" fogalmát alkalmazni
a szürkeségre. Csak az az arc, csak azt tudnám feledni!
Vajon ki veszi meg ezt a kocsit Peugeot-emblémával? Extrákkal
9,81 milla a 4007-es; agyonextrázva listaáron ugyanennyi (sőt, egy
tankolás árával olcsóbb) a C-Crosser is, az Outlander is. Csak
azokról nem jut eszembe azonnal a Wonderful World, ha meglátom az
arcukat. És ez ebben az esetben egyáltalán nem baj.
További cikkeink
