Áprilisban gyarapodott a család, most már öten vagyunk. Nem kellett
sok idő, hogy rájöjjek, kicsi nekünk az ötüléses Focus kombi. Nem
tudjuk például a szomszéd Tomikát fagylaltozni vinni, de a nagymamák
sem férnek be, márpedig
a nagymamákat vinni kell, ők a föld sója, a megroggyant szülők örök
támaszai. Hétüléses kell ide, nagy benga
people carrier, úgyhogy vettem egy hároméves Toyota Avensis
Versót, amiről majd később írok, mert az autókeresés érdekes élmény
volt. Szóval a Fordot sikerült négy óra alatt eladnom, méghozzá jó
áron, a Toyota viszont még nem volt nálam, úgyhogy kölcsönvettem az
öcsém Dacia Loganját.
Különös fickó az öcskös, van egy Mercedese, de azzal csak hétvégén
és csajozni jár, hét közben a Daciát használja. Aki még nem tudná:
anyai ágon svábok vagyunk, innen a szélsőséges hajlam a takarékos és
racionális megoldások irányába. Szóval szegény most kénytelen volt
hét közben is a Mercedessel járni, ezzel nagyon felborult a
bioritmusa, naponta hívott fel, hogy megvan-e már a Toyota, persze csak
hogy
visszaülhessen a Daciába. Árpi Daciája sötétkék alapmodell,
mentes minden extrától, úgyhogy nagyon közel van az
autóideálomhoz. Nekem ugyanis az a fixa ideám, hogy az igazi autó
egyszerű, robusztus, felesleges extráktól mentes, és egy marokkói
autószervizben is meg tudják generálozni.
Efféle autót ma már nagyon kevés helyen gyártanak, ilyen például
Indiában a Hindustan Ambassador, Brazíliában és Kínában a Volkswagen
Santana, és ki ne hagyjam a jó Fiat Paliót, nem érdemelné meg. Szóval
hasonló
Brot und Butter autó a Dacia is, melyet feleségem az első nap
elnevezett Lumpinak.
Azért Lumpinak, mert a csomagtartó jobb felső sarkán az áll szép,
krómozott betűkkel: 1.4MPI. A négyes teteje ráadásul nyitott, az
egyessel meg szinte összeolvad a mögötte álló pont. Az asszony pedig
rövidlátó, és szemüveg nélkül próbálta meg kiolvasni az összemosódó
típusjelzést.
Lumpi tehát befészkelte magát hozzánk, elkezdtem használni. Először
majdnem nekimentem vele a falnak, mert nincs benne szervó. Évtizednyi
szervózás után nagy flash visszaülni egy szervó nélküli autóba.
Tanulságos, ahogy az ember rájön, van bicepsze, és azt használni is
kell. A buta, pontatlan, gumiszerű kormányzást viszonylag gyorsan
meg lehet szokni, és én azóta a sávok között kék ledes szörnyekkel
cikázó kissrácokat is azzal téríteném jobb belátásra, hogy lekötném a
kocsijukban a szervocsövet, rögtön elmenne a kedvük az
éretlenkedéstől.
Forgalomban tehát adaptálódtam a szervónélküliséghez, parkolásnál
viszont már nem sikerült. Szakadt rólam a víz a szűk helyeken, és jóval
tovább is tartott a beállás, mert a kellemetlen tapintású kormány
végállásból végállásba csavarintása a kútból vizet húzással egyenértékű
sportteljesítmény.
Szép dolog az egyszerűség, de szervó mégiscsak kell. Légkondi meg
hővédő üveg viszont nem annyira. Az első napokban azt hittem, nem
fogom túlélni. Hőségrekord Budapesten egy légkondi nélküli, sötétkék
Daciában, amiben kizárólag ragadós műanyag borítások vannak -
szörnyű.
állíthatatlan ülésmagasság és kormány ellenére.
Az ülés jó nagy, és meglepően kényelmes
Eleinte dőlt rólam a víz. Mielőtt bementem valahová, negyedórát
szárítkoztam huzatos átjárókban, olyan embertelenül nézett ki az öv
hevederje alatt átizzadt ingem. Aztán szépen lassan kezdett a
szervezetem hozzászokni a dologhoz,
eszembe jutottak a régi trükkök, hogy lehúzott első ablak mellett
mennyire kell kinyitni a hátsó ablakot a huzatmentes légáramlás
érdekében, és szép lassan a torkomból is elmúlt a kaparás, a
légkondizás állandó és kiirthatatlan kísérője.
Ahogy alkalmazkodtam a kocsihoz, úgy tűntek fel az előnyei. Azon a
fekvőrendőrön, ahol az - egyébként tökéletes futóművű és általam a
kategória legjobbjának tartott -
Focus nagyot zöttyenve ugrott át, Lumpi szinte átsiklott ballonos
gumijaival és hosszú rugóútjával. A hasonló méretű autóknál
két-három centivel nagyobb hasmagassága is valóságos áldás, a
környékünkön elég sok bakhátas, rossz út van, a Logan alja felől soha
nem hallottam azt a gyűlölt fémes zajt, amit a kocsi padlólemezéhez
súrlódó kavicsok okoznak. Elképesztően jól eltalálták az üléshelyzetét
is.
Bár
a kormány és az ülés magassága ebben a változatban egyáltalán nem
állítható, meglepően kényelmesen ültem, ami azért nagy szó, mert
194 centimmel és hosszú lábaimmal ez lényegesen drágább autókban is
nehezen szokott sikerülni.
Noch dazu, az ülés is meglepően nagy és széles, még olyan 108
kilós fenekek cipelésére is kiváló, mint az enyém. De nemcsak én ültem
jól, mögöttem is kényelmesen ültek. Egy Golf IV-es vagy egy első
szériás Octavia hátsó ülése tényleg olyan a Daciáéhoz képest, mint egy
japán capsule hotel valamelyik nagy szálloda királyi lakosztályával
összehasonlítva.
A csomagtartó is óriási, és
tényleg magasról teszek rá, ki van e szőnyegezve, vagy sem. Sok
cucc férjen bele, az a lényeg, és nagy legyen a rakodónyílás. Amiért
külön hálás vagyok, hogy a csomagtérfedelet nem drága és előbb-utóbb
elgyengülő gázteleszkóp, hanem rugó nyomja fel, ez biztos tovább fogja
bírni, aztán meg ki lehet támasztani seprűnyéllel, mint régen.
utólag került bele. Ez tényleg az alapok alapja
A Logan-tulajdonos élete azért korántsem felhőtlen, mert a
takarékossági düh forgószele a kocsinak olyan részein is átsöpört, ahol
nem kellett volna.
Nincs például pollenszűrő, a ventilátorház szűrője pedig olyan nagy
lyukú, hogy azon akár fél centi átmérőjű virágzatok is kacagva
áthatolnak. Lumpi belseje tehát - hiába porszívóztam gyakran -
állandóan koszos volt a szellőztetés által behordott törmelékektől.
Gyakorló allergiásként ez nemcsak a szépérzékemet zavarta, hanem az
orromat is, méghozzá alaposan. Az öcskös szerint a Loganhoz nem is
lehet pollenszűrőt kapni, de némi reszelgetéssel bele lehet berhelni az
új Clióét - éljen az újjáéledő barkácsolás és a lakótelepi parkolók
megbonthatatlan barátsága.
Ki ezt megfogod, hagyj fel minden reménnyel
A fényezés maga a katasztrófa. Vékony, nagyon
könnyen karcolódik, és egy rajta hagyott verébszar fél nap alatt
felmarja. A Loganok tehát a szó szoros értelmében gyorsan vesztik
régi fényüket, kivéve esetleg ha valaki úri kedvében egy jó metálfényt
rendel hozzájuk. Rettentő az utastér műanyagainak szaga és tapintása.
Melegben az ember bőre odaragad a könyöktámaszhoz, a váltókar tapintása
olyan érdes, mint az anakonda bőréé, és még a térképzsebet is
lespórolták róla - talán mert szerintük a daciásnak úgy sincs pénze
külföldi útra.
Végül két hetet töltöttem el Lumpival - és tanulságosabb volt, mint
Grimm legszebb meséi.
Bebizonyosodott, amit úgyis tudtam: valószínűleg nem vennék
Daciát. Három - az autózás szempontjából egyáltalán nem
életfontosságú - dolgon múlit: Nem tudnék együtt élni a szörnyeteg
műanyagjaival, szakócával faragott formájával, és - tartsanak
megveszekedett sznobnak - a nevével sem.
De bebizonyosodott az is, hogy a Dacia átkozottul közel van egy
tökéletes élhető kelet-európai családi autóhoz.
Agyonvághatatlan, komfortos futóművével mindenen átgázol, nagy hely van
benne embernek és csomagnak, meglepően fürge a motorja, és lenyűgöz az
egyszerűsége - milyen jó lenne ez egy kicsit vonzóbb csomagolásban!
Persze sose lesz. Ez a kocsi a marketingesek szülötte. Ha kicsit
csinosabb lenne, már belerabolna a drágább kocsik vásárlókörébe, és így
pénzt húzna ki a kasszából. Így viszont úgy tűnik, hogy
a tervbe vettnél jóval kevesebb embernek kell . Lehet, hogy már az
is segítene, ha
Renault-nak vagy
Nissannak neveznék, mint máshol?
További cikkeink
