A 2-es Golfot, meg a bambaorrú Passat kombit kifejezetten szerettem, egy szép állapotú, korai Sciroccóért eladnám a konyhabútort is. A Touranért, meg a mostani 5-ös Golfért pedig csak azért nem rajongok, mert csak zsenge negyvenes vagyok, ráér az majd ötvenen túl. De a Touareg hidegen hagy. Talán most, hogy megújult, majd máshogyan lesz.
Alapvetően zavar, hogy ebben az országban mindenki mást csinál, mint
amihez ért. Irgalmatlan adópénzeket elköltünk, hogy a sok polgár mind
kitanuljon valami szakmát, aztán az elektroműszerész elmegy
vezérigazgatónak, az egyetemi tanár felcsap benzinkutasnak,
az informatikusból meg autós újságíró lesz. Beteg ez így.
Gondoltam eddig, hogy szockó hagyaték, ilyen csak nálunk, a
kereslet-kínálat törvényét most tanulgató kelet-európaiaknál fordul
csak elő. Egy frászt. Itt van például a Volkswagen. A név jelentése:
népautó.
És eddig valóban jobbnál jobb népautók kerültek ki a cég
konyhájából. A Bogár persze. Meg az 1-estől 3-asig húzódó
Golf-széria; mind zseniális volt. Ja, és az origami-, majd a tulokfejű
Passat, mindkettő évtizedeken át a nyugdíjasok titkos tippje. Meg az
ifjaknak a kiváló
GTI-k, a
napszámosoknak az elpusztíthatatlan
Transporterek.
Akadtak mellényúlások, a 411, a K70, a
4-es Golf, meg a nemrég
kimúlt
szappan-Passat. De
az összképet ez a pár baki alig befolyásolta.
Cipőt a cipőboltból, népautót a Volkswagentől. Az örök igazságok
működtek.
Aztán az ezredforduló táji recesszió miatt az európai autógyártók
mind elvesztették a fejüket. A BMW megvette a Rovert, a Mercedes
összebútorozott a Chryslerrel, a Volvo meg sikerei csúcsán eladta magát
a Fordnak. Az általános elmebaj hullámai még az olyan langymeleg
autógyártókat is utolérték, mint a Volkswagen. Nevezett először a
Passatot tömte tele koreaias hatású műfa betétekkel, kínaias álkróm
berakásokkal és kipróbálatlan,
echt deutsch Bosch-elektronikákkal. Majd úgy döntött:
egyszerre nyit két irányban, a Boss öltönyök és a sártiprás
felé. Ebben eszközei: Phaeton az űberfauvé, Passat W8 egy
láthatatlan vevőkörnek, és a Touareg.
Gott im Himmel!
Korábban azt hittem,
korunk úrhatnám polgára autóban az Audi. Hát nem. Az már olyan
jó, hogy lassan tényleg elhisszük, luxusmárka. A lottóötösének
nyereményét Tupperware edényekbe és szuperszéles Tensai plazmatévébe
fektető menőtanonc ma a Volkswagen.
A Touareg úgy feszengett a terepjárók gyártásában tapasztalt
Mercedes, Nissan, Toyota hasonló SUV-jai között, mint első generációs
értelmiségi a
Rotary Club díjkiosztó bálján. Nem használt neki a szappanformájú
orr-rész, a bátortalan sárvédőívek, odabent a szuperműanyagok és silány
plasztikfelületek véletlenszerű kombinációja, a látványos, de a
tükröződések miatt sokszor leolvashatatlan műszerek.
Nem szabadidő-autó lett, hanem vegyesen sikeres ötletekkel feldobott
családi kombi, amit tapasztalat híján Bigfootokról vett emeléssel
próbáltak dögössé tenni. De a másfél kilométernyi távolságból még
szabad szemmel is jól kivehető Volkswagen-embléma azért behozott egy
egészen méretes vevőkört a Touaregnek. Eddig összesen háromszázezer
egyedet. Nincs ezzel baj, szerintem Tensai plazmatévéből is elfogyott
legalább ennyi Európában.
Ha élőben annyira talán nem is,
papíron a
régi Touareg nem
mutatott rosszul. Kapcsolható összkerékhajtás, zárható központi
osztómű, felező, felárért pedig zárható hátsó diffi, 160 és 300
milliméteres hasmagasság között emelhető és keményíthető futómű. De
mivel az extrákat drágán mérték, és azokból a külvilág úgyse látott
semmit, inkább az alapkivitel lett népszerű. Sajnos, még úgy sem mérték
valami hűdeolcsón.
A valóságban az alap-Touareg nem volt jó autó, ezt a
Népítéletben
szereplő vegyes vélemények is igazolják. Állítható légrugózás nélkül az
első futómű különféle alkatrészei könnyen fennakadtak a nagyobbacska
köveken, a hátsó meg összeturmixolta a bennülők lelkét a veséjükkel, a
lépükkel, a tüdejükkel, úgy rázott. És alaposan zörgött is. Az ülései
rövidek voltak, buta szögben álló kormányát sehogyan sem lehetett jól
beállítani, aki még régebben szolgált a seregben, talán emlékszik a
pózra a
Csepel teherautóból .
Aztán
menet közben sokat finomítottak rajta, és egyre jobb lett. Még a
nagy modellfrissítés előtt kapott egy igazán kiváló, háromliteres,
hathengeres dízelt, most meg hatalmas krómpacákat ejtettek az orrára,
amivel egyszeriben eljutottak a Passat arcához. A rugózással is
csinálhattak valamit. Amikor a tesztautóval megtettem vele az első
métereket, vártam az ütéseket, a vibrációt, feleslegesen. Azt hittem,
végül mégis a drága, légrugózásos változatot adták tesztelni, nem az
alapot. Ezért lepillantottam a váltókar mellé. Ott meg csak a
terepváltó tekerőgombját találtam, a májer-Touaregek futóműállítója
hiányzott.
Tehát akkor mégis ki lehetett hozni normális komfortot a
tekercsrugókból is, nem tudom, miért vártak vele eddig. Mindenesetre a
régi Touareg legfőbb hibáját ezzel agyonütötték.
Egy másik kellemetlenségnek is nyoma veszett - ez a
műkróm-pofájú 2007-es már nem zörög. Kicsit sem, pedig a bőr
nyiszorgását elnéztük volna neki. És a V6-os, közös nyomócsöves, 225
lóerős dízel még mindig ott van a szeren.
Mert hiába (egy hétvégi bevásárlás híján) 2,5 tonna a Touareg
tömege, a hathengeres ezt észre sem veszi. Amiatt is kalapot emelhetünk
előtte, hogy olyan igazán szép, németesen kerek számokat produkál a
hatgangos, kézzel is kapcsolgatható automatával. A nyomatéka 500
newtonméter, 0-100-ra 9,9 (azaz tíz) másodperc alatt gyorsul, és épp
megfutja a 200-at (oké, 201 km/h a végsebessége, de akkor is, majdnem
kerek).
Mindezt dráma nélkül, rotyogó felsőbbrendűséggel, ahogy egy
magára adó SUV-nak illik.
Az ülések azonban még mindig rövidek, különösen a hátsók,
amelyeknél egy ügyesen megfaragott felvidéki lóca is komfortosabb. A
hipermodern német konyhák otthonosságát sugárzó, csupa alu(utánzat),
feszes bőr, fekete műanyag beltér pedig kicsit nyomasztó az én balkáni
lelkivilágomnak, pláne, hogy a műszerfal formájáról tényleg csak a
konyhapult jut eszembe, semmi más. A lilásan tükröződő síküvegektől meg
elsőre fel sem tűnik, hogy a multifunkcionális kijelző is új. Hát
persze.
De a váltó finoman, elfogadható virgoncsággal kapcsol, a motor
megnyugtatóan morajlik, a klímaberendezés pedig egészen pazar, ugyanis
nemcsak a hőmérséklet szabályozható rajta oldalanként, hanem a fújás
erőssége is. Ilyen
apró dolgokon érhető tetten a gondosan odafigyelő, népautós
múlt.
Aztán ebben lehet már távolságtartós sebességtartó automatika is,
mint a nagyokban, amely ha kell, akár állóra is fékezi az autót. Majd
állunk tovább eshet Kína irányában, mert az új a Touareg-szériában
mutatták be
a világ első, terepezéshez igazított blokkolásgátlóját, az
ABSPlust, amely laza felületen akár húsz százalékkal csökkenti a
fékutat. Aki akarja, mérje meg colstokkal, a lusta többség jobban
teszi, ha elhiszi.
Meg tettek bele az aktív lengéscsillapítókkal karöltve dolgozó
borulásgátlást is. A tükör holtterében érkező autókra pedig ugyanúgy a
külső visszapillantókba épített villogó hívja fel a figyelmet, mint a
Volvókban manapság. Jegyezzék meg,
amit a svédek
BLIS-nek hívnak,
az a Volkswagennél SSLCA. Mennyire germán. És a Touareg hifije is
Dynaudio (dán), akárcsak a
Volvóé.
Kár tagadni, az új make-uppal már valóban majdnem ott van a topon a
Touareg, annyira biztosan macho, mint a
Porsche Cayenne . Hátulról is jól mutatnak a sötét burák, a rugózás
puhításával és a zajok megszüntetésével pedig sikerült kihúzni a kígyó
méregfogát. De azért eszembe nem jutna
egy
BMW X5, vagy egy
Mercedes ML helyett ilyet választani. Pedig annyiba kerül.
Most kezdje mindenki morzsolni a rózsafüzért, és
halkan mormolja: tizennégymillió ötszázharmincnyolcezer-nyolcszáz
forint, tizennégymillió ötszázharmincnyolcezer-nyolcszáz forint,
tizennégymillió ötszázharmincnyolcezer-nyolcszáz forint.... Ez a 3.0 V6
CR TDI Touareg ára alapáron, extrák nélkül. Egy Volkswagené. Ha nem
értik, akkor máshogy mondom: egy NÉPAUTÓÉ!
További cikkeink
