Nagyszabású külső, 2 + 2 fél személyes belső:
Megane Coupe
Önkényesen eldöntöttem: két autóról kap
leírást az olvasó. Annyira más a kupé és a kabrió viselkedése,
megjelenése, hogy külön kell beszélni róluk. Hogy melyiket
szerettem jobban? Az utolsó sorokban árulom el.
Érthetetlen, miért adnak kora tavasszal kupé-kabriót a finnyás
szakíróknak. Az elismerő vagy
irigy pillantások begyűjtése helyett szorong az ember a tető
alatti szűk cellában, és olyasmiken morfondíroz, vajon hogy lehet
ennyire vacak a futómű, ostoba a rádió menürendszere, miért nyikorog a
kaszni?
Kezdem az utóbbival. Rácz kolléga másfél éve írt az
első Megane CC-ről
(bár fogalmam sincs, miben változott, mitől újabb a tesztautó).
Észrevette a fura, idősecske autókra jellemző hangokat, de maximális
bizalmában a súlyos sérülést okozó korábbi balesetnek tudta be.
Szól ez vadonatújan is, méghozzá minden eresztékében. Csikorog
az ajtónál, noha ráhegesztett fémnyelv csusszan gumival borított nútba,
hogy a zsanérokon és a záron kívül még egy helyen megtámassza a
felépítményt.
Nyiszorog a C-oszlopnál, amelyet vaskos varratok helyett filigrán
fémlapok tartanak a helyén. Nagyot dobban a futómű a gödrökön; azonnal
lecserélném ballonosabb gumikra a /50-eseket.
Ismeretlen forrásból csattogás ered; többször megálltam a
csomagtartót csukottságát, majd tartalmát ellenőrizni. Nem találtam
ficánkoló 60-80 kilós vasgolyókat, pedig egyen-kettőn nem csodálkoztam
volna.
Persze ezek pusztán hangok, ha mégoly rémisztők tudnak is lenni. A
futómű egyáltalán nem rossz. Legalábbis amíg nem provokáljuk. Onnantól
olyan,
mint amikor tehetséggel nyúltak a motortuninghoz, de semmi mást
nem igazítottak a járgányon. Tehát a Megane jóindulatú. Egyenes úton
vagy 60 alatt kanyarban. Aztán egy sima autópálya-felhajtón sikerült
szép sodródásra bírnom a hátulját.
Olyan íven, olyan tempóval, amit a sokkal magasabb, egyúttal
keskenyebb, ehhez képest nevetséges virsliken imbolygó
11 éves kombim
mosolyogva letud.
A legrosszabb, hogy előjel nélkül vész el a tapadás. A következő
körforgalomban mentem egy kört, kicsivel az alatt, ahol megindult.
Semmi, egy guminyikkanás sem. Aztán egyszer csak hirtelen, mintha
hátsókerék-hajtású lenne, perdül a feneke; korrekció gázelvétellel, és
minden rendben. Érthetetlen.
Lehetséges, mégis van magyarázat.
Talán a dízelmotor a bűnös. Vagyis az ő hirtelen támadó
nyomatéka. Előtesztelőm, Nínó úr hangos panaszszavakkal adta át a
paripát, aszongya, a "világ legnevetségesebb turbólyuka" jellemzi a
kétliteres gázolajost. Két napig csodálkoztam e megállapításán. A
zsúfolt városban semmit sem vettem észre. Pont úgy ment, ahogy
szerettem volna. Nem rángat indulásnál, szépen veszi a fordulatot, már
1600 körül élénken szökken.
Aztán szombaton kiszabadultam a komolyan vett korlátozások közül.
Szándékoltan messzire mentem lefotózni az autót, hadd legyen egy kis
autópályás meg főutas kilométer benne. Addig csak követni akartam a
forgalom tempóját; immár diktálni is igyekeztem. És gyorsan jött a
felismerés, mire gondol Karotta:
padlógázra - alacsony fordulaton - nem történik semmi. Vagy
kivárjuk türelemmel a kétezer feletti tartományt, vagy kapkodunk a
hatsebességes váltóhoz (ami egyébként hibátlan, pontos, a hosszú kar
ellenére is).
Az a nyomaték, ami bőven elég a városi közlekedésre, kevés lesz az
országúti ficánkolásra. Pedig van bőséggel, csak szokatlanul magas
fordulaton.
Sokkal jobban igényli-szereti a pörgetést, mint kategóriatársai.
Később direkte figyeltem magam: önkéntelenül is 2–4000 között
tartottam, ha többet akartam kellemes tötyögésnél. E fölé nem érdemes
vinni, négyezertől hangos búgással tiltakozik. Kíméletlenül
kipróbáltam: pont ötezernél szabályoz le. Jó ez a dízel, de én
benzinmotorral venném. Turbóval, természetesen.
Egy dögös kupé ne csattogjon traktor módjára; még kevésbé
bosszantson, hogy a fordulatskála alsó felén mutat élénkséget.
A hasonlóan kétliteres, szintén feltöltött benzines 15 lóerővel tud
többet, 460 000 forinttal kevesebbért. Vagy ha mindenáron
hétmillió feletti alapáron vásárolnék, inkább a kisebb, gyengébb
dízelt, automata váltóval. Az majd tudni fogja, mi az optimális
fordulat. (Egy lényegtelen információ: 7,5-öt mutat az
átlagfogyasztás-mérője.)
Sokat bosszankodtam az irdatlan gombrengeteg kiismerhetetlen
működésén. Ilyen sem volt még: kezelési kézikönyvet bújtam, nem mertem
bátran kísérletezni.
Ennyi szörnyűség után muszáj fordítani a szón. Nem nehéz: a
Megane kupé gyönyörű. Ha sportos kétajtóst vennék, ilyesmi kéne.
Rövidke orrát kecses gömbszelet követi, hogy aztán egy terjedelmes,
lenyűgöző farban végződjék. Mint az örök és megunhatatlan Opel Calibra,
még eltaláltabb arányokkal, divatos szögletesítéssel.
Oldalról parádés, mondhat bárki bármit. Az eleje inkább a mai
módit követi, szerencsére se
single frame, se gömbölyű rovarszem. Kicsi harcsaszáj van;
biztos utálkoznék keveset, ha a másik gall márka nem alkalmazná
többszörös méretben a motívumot. Hátulja megdöbbentő méretű. De nem
öncélúan, kell a hely a tetőnek.
Ha viszont nincs odadugva az üvegpalást, óriási tér marad. Nyaralni
simán elmennénk vele, sok csomaggal, két gyerekkel. Főleg, ha kibírják
fészkelődés nélkül, ugyanis arra nem lesz módjuk. Két arányos alkatú
felnőtt akkor fér el egymás mögött, ha egyik sem magasabb 175 centinél.
Kicsi sem érzi magát jól, ha hátrateszik:
a nyitható tető miatt olyan mélyen ül, hogy nem lát ki. A két
első fotel jól testre szabható. De kár erre szót vesztegetni: mielőtt
megveszi, biztosan beül a bemutatópéldányba.
Nem vagyok oda a harsánypiros színért. Most kivételt kell tennem:
fekete külsejéhez pompás a rőt bőr. Finom az érintése, igényesen
van varrva, az ülések kényelmesek. Végre nem szörnyen elütő színeket
látunk. A ritka eset, amikor a fekete műszerfal a legjobb döntés. A
kevés aluutánzatot is elnézem. Meg a sufniban készült utánzatnak látszó
sportpedálokat.
Őszintén kívánt talmi ragyogás: Megane Cabriolet
Hazudik, aki azt állítja, nem exhibicionizmusból vásárol kabriót.
Egyszerűen nincs más funkciója a lehajtható tetőnek.
Én is akarok egyet. Eszemmel már nem fogom elkápráztatni az értő
közönséget, előadóművésznek, élsportolónak alkalmatlan vagyok; legalább
a magamra aggatott csecsebecsékkel hadd nyűgözzek le egy másik
nézősereget. Mert - vérmérséklettől függően - mindenki kifejezi
véleményét egy méltóságteljesen gördülő kabrió láttán.
A Mercit vezető, jól láthatóan sem embert, sem istent nem tisztelő
elem is elfelejtett a megszokott módon leszorítani.
Két szviftes lány az ablakon kihajolva, üvöltve közölte
nagyszerűségemet. Az autópályán láthatóan lassítottak, nehogy
hamarabb kihajtsak, mint hogy utolérem őket. A cukrászdában kis híján
megtapsoltak. És sorozatosan értek az ehhez hasonló felemelő élmények.
Még barátnőm is - akit a sznobizmus eddig messze elkerült -
megkérdezte: "Eléggé önelégült képet vágok?" Csodálatos sok ember
figyelmét élvezni ilyen kevés veríték ellenében.
Jeleztem volt, hogy a sportos használatra hirdetett kupé sem a
karosszériája merevségével kergeti őrült kanyarsebességbe sofőrjét.
Nos, a tető kinyitásával az a kevés határozottság is végleg elvész.
Csak
képzeljen el egy félig felfújt gumimatracot, amit erős
hullámverésben próbál megülni! Pont ilyen a Megane Cabriolet.
Asztalsimaságú úton nincs vele semmi baj, szépen siklik, még a
kanyarokban sem érzékelhető semmi kellemetlen.
Ám jöjjön az első úthiba,
előbb a kerék indul abba az irányba, amerre ilyenkor szokott (ha
gödör, lefelé, ha dudor, felfelé), majd a karosszéria hozzákapcsolt
része követi hamarost. Enyhe fáziskéséssel, hogy mire a futómű
ellenirányban korrigálna, pont összeadódjon a két erő. Tartósan rossz
úton erős vibrációban jelentkezik mindez. Az olyan kinyúló pontokon,
mint a szélvédő felső kerete, látszik a legjobban: veszettül táncol, a
visszapillantóval együtt. Sebesen kanyarodni ilyenkor őrültség,
egyszerre pattog el eleje, hátulja.
Szapultam kissé a dci-dízelt a kis fordulaton mutatott
erőtlenségéért.
Benzines turbóért kiáltottam a kupéba. Elhamarkodottan,
beismerem. Nyitott autóval nem érdemes száguldozni. Szép lassan,
alapjárat felett döcögni. A pörgetve fickós kétliteres kis fordulaton
sem rángat; akár ezer körül is elviszi a másfél tonnás járművet. Ekkor
szerény a nyomaték, de nincs is miért izgulni. Szerettem, na.
Tető nélkül rövid lábú, hosszú törzsű-nyakú személyekből szép
példányok is beférnek.
De legjobb édes kettesben. Feltéve az opcionális szélterelőt,
gyakorlatilag szélcsendben lehet száguldani, akár százhetvennel. 15-17
fok volt hétvégén; tető nélkül használva sem kellett növelni a
papírzsebkendő-készleteinket. Nyitott állapotban szinte nincs
csomagtartó. Kimutatnak ugyan valami 200 litert, de mit sem ér, ha 10
centinél nem lehet nagyobb a motyó magassága. Vagy villantunk, vagy
fuvarozunk.
Összegzés
Ez volt hát a két Megane, a kupé és a kabrió. Ha előbbit valódi
kétajtósként, rendesen egybehegesztve gyártaná a Renault,
nemcsak a legszebb, de a legjobb autójuk is lehetne. Rendesen
kihasználva a dízel erejét alaposan megviccelhető lenne a sportkocsis
társadalom. Így viszont legfeljebb a hosszú életet léhaságnak gondolók
mennek bele egy szerpentines hajszába.
A kabrió szerkezetileg még gyengébb. Mégis
ezért voltam oda. Jó, sőt nagyon jó sportkocsi sok van. Ennél
látványosabb nyitott tetejű viszont kevés. Kár, hogy mire meg tudnám
venni őket, abban a koromban valószínűleg gépekkel tartanak
életben.
A szerző értékelése
csillag. Elkeserítő, minden úthibában az életveszély sejlik fel: 1
csillag. Átlag: hármas.
További cikkeink
