Vérbeli kis pöcsköszörű, de néha már túlzásba is viszi. Rég volt már ilyen, de nem tudtam eléggé hátratolni a vezetőülést, pedig nem vagyok egy hegyomlás. Testesebb ember magára se csukhatja, mert a válláról simán visszapattan az ajtó. Persze hamar megszerettem.
A dizájnakadémián tanítani fogják ezeket a formai megoldásokat,
amikor a hallgatók a szánalomkeltés művészetének elsajátításához érnek.
Tall boy style, magasfiú stílus, ilyeneket olvashatunk a Hyundai
nemzetközi honlapján, amikor erre e kellemetlen témára, mármit az Atos
formatervére terelődik a szó. A colossrác iskola lényege nyilván a
viszonylagos magasság, amit a felfelé nyúló első-hátsó lámpák
hangsúlyoznak, nagyrészt feleslegesen, hiszen az Atos így is épp elég
magas.
A motorház oldalnézetből olyan,
mint egy tangóharmonika, ami összenyomva tán Hyundai Coupé
lehetett, kihúzva meg... hát ez. A színre fújt lökhárítókon elöl-hátul
koptató, a szegény ember parkolóradarja, de oldalt is műanyag csíkok
védik az ajtókat. A formatervezést nagyon komolyan vették, erről
árulkodik a hullámosra formált kilincs, meg persze az egész velőtrázó
csúnyaság, amilyet csak úgy kisujjból még a Pininfarina se ráz ki.
A három testőr
Athos Dumas három testőrének apafigurája, akinek múltjában sötét
titkok lappanganak. Ezért aztán időnként messze az alap-testőrségi,
bevett jófej szint alá issza magát.
A regény végén persze kiderül, hogy számára a testőrködés csak
afféle úri passzió, elterelendő saját figyelmét a frusztráltságról,
hogy valójában nemesember, la Fére grófja, és egykor elkövette azt
a súlyos hibát, hogy feleségül vette a még Richelieu bíborosnál is
főbb gonoszt, magát a Myladyt.
Athos figuráját Dumas létező testőrről mintázta, illetve a nevet
valóban viselte élő ember, aki történetesen muskétás volt.
Egyébként Dumas regényének címe eredetileg A három muskétás, csak a
magyar fordító csinált belőlük testőrt. Armand Sillégue d'Athos
d'Auteville 1615-ben született, és 29 éves korában érte a
halál.
A filmtörténelem Athosai
Henri Rollan (1921)
Paul Lukas (1935)
Van Heflin (1948)
Barry Morse (1960)
Oliver Reed (1973, 1974, 1989)
José Ferrer (1979)
Kiefer Sutherland (1993)
John Malkovich (1998)
Eszerint nagyjából 13-16 évenként fogyasztunk el egy új
Athost.
Maga a muskéta nagy vonalakban elöltöltős puskát jelent, melyet
elsősorban a gyalogságnál használtak. Egy átlagos katona megfelelő
kiképzés esetén percenként háromszor tudta elsütni a flintát,
percenként négy lövés már igazi gyorstüzelőt feltételezett.
A muskéta alkalmazásának legnagyobb doktora I. Frigyes Vilmos
porosz király volt, aki hobbiszinten is rengeteget foglalkozott a
hadviselés elméleti oldalaival. Katonái abszolút világrekordként
percenként ötször is képesek voltak lőni.
A többiek meg legtöbbször háromszor. A muskétásokat így általában
sorokba rendezték, és a fekvő, térdelő és álló sorok egyszerre
tüzeltek. Az elöltöltős puskák idejében még nem ismerték a
huzagolást, a golyó tehát nem pörgött, nehéz volt muskétával célba
lőni. Ilyesmit nem is vártak el a muskétásoktól, konkrét célpontot
nem kellett választani, csak egyszerre meghúzni a ravaszt,
nagyjából az ellenség felé.
A Hyundainál nem sikerült olyan információra bukkanni, hogy
egyáltalán az egyes számú háromtestőrről nevezték volna el ezt a
kis ortopédet. Viszont a Kiánál bevallottan Sorrentóról kapt nevét
a Sorento, Az Atosnál is jó okkal gyanakszik az ember Athosra, mert
bár sok szót nem ismerek, de egyáltalán nem hangzik
koreaiul.
A belseje kis híján egész civilizált. A kárpitok gusztusosak, a
műszerek rendben vannak, a levegőbeömlők majdnem jók. A koreai
autógyártási házioltár, a Szent Kvarcóra méltó helyre került: mintha
egy szürke gyurmából formált, ferdén félbevágott csőből képzett
barlangba süllyesztették volna. A formatervezők elhivatottságáról
bizonykodik az ajtók alsó felének burkolatlansága, illetve színre
fújtsága: ezt a megoldást már a
Fiat Barchettánál
is imádtam.
A magasfiússág mellett, illetve épp azért jöhet az Atos másik
figyelemreméltó szakkifejezése, a
színházi ülés.
A hátsó ülőlapok ugyanis annyival magasabban vannak, hogy az ott
ülők simán ellátnak a két első feje fölött. A tall boy style révén elöl
akkora a fejtér, hogy akár be is galériázhatnák, hátul meg még pont
elég. És sokkal jobb hátulról az utat látni, mint egy-egy tarkót és
fejtámlát.
Jól hangzik egy laikusnak, annál rosszabbul annak, aki végigpróbált
már néhány autót.
Az effajta, aránytalanul magas építmények félelmetesen
borulékonyak - a Daewoo Matiz tesztelésekor bekövetkezett hirtelen
elkerülő manővert máig se hevertem ki. Anyám Ticója meg pik-pakk fejre
állt, amikor oldalról 40-nel nekiment egy Golf.
Az Atos viszont egész jó, még négy emberrel is - fontos pozitívum,
hogy plusz egy fejtámla betoldásával
nem hazudják és vizsgáztatják le ötszemélyesnek. Egyenletes
kanyarban szépen fekszi az utat és a kormányráncigálás se vezet az
utasok sikoltozásához. Olcsó kisautó Koreából, nem gondolom tehát, hogy
milliárdos fejlesztési prodzsektek eredménye, de a súlypont alacsonyra
sikerült, ez egyértelmű.
A motorja a legérdekesebb. Már az indításkor is jelzi, hogy nem az
első Atos-generáció 55 lóerős aszkétájáról van szó:
ez már az erősen átdolgozott, 63 lovas fergeteg. Négy henger, 12
szelep, az indításkor döbbenetes hűséggel utánozva a zombis-lövöldözős
számítógépes játékok alapgéppuskájának hangját laptop-hangszóróból.
Kehekehekehekehe- frumm! Így, zöngétlenül, kiherélten, de tettre
készen. Az Atos mackóarcú testvérkéjét, a
Kia Picanto automata egyliteresét épp a szörnyű
lomhasága miatt nem szerettük, de ez teljesen más vérből való. Álló
helyzetből padlógázra ugrik, és 70-ig egészen szürreális előnyre
tehetünk szert a piros lámpás rajtoknál. Ehhez persze az is kell, hogy
a többiek ne akarjanak versenyezni, de akkor is - mégiscsak egy
egyliteres automata!
De micsoda torokkal! Az első ötven kilométer után nyolc liter fért
bele -
lefelé kerekítve is tizenöt liter. Jó, városban, sok dugóval,
gyakori, hitetlenkedő gázfröccsökkel, nahát, milyen jól megugrik, de
ennyit akkor sem szabadna. És országúton is közelebb járt a nyolc, mint
a hét literhez.
A hobbitok két nemzedéke
Az Atost 1997 óta gyártják, az első generációt még
Svédországban teszteltük. 1999 óta Atos Prime-nak keresztelték, bár sokat ez
se segített rajta.
A futómű értékelhetetlen, vagy legalábbis nehezen értékelhető. Elöl
MacPherson, hátul torziós rúd, ami elvileg jobb, mint például egy Ignis
merev tengelye. Viszont
nehezen tanulmányozhatjuk, mennyivel kevésbé ráz, ha egyszer az
iciripiciri 13 colos kerekekkel olyan érzés minden úthiba, mintha
egy nem túl nagy testű, de igen vehemens menyétféle ragadozó ráncigálná
a kasztnit.
Olcsó, kicsi, rendesen összerakták, százszor inkább ez, mint egy
Alto. Na jó, ennyiért (Atos
Prime Automata GLS: 2 557 000 Ft) persze sokkal inkább egy
Ignis.
A szerző értékelése
nyomtalanul elmúlt. Kis embernek városban nagyon jó, de félelmetes
a fogyasztása és versenyképtelen az ára.
További cikkeink
