Már megint magunkat szívatjuk?!
Tíz évvel ezelőtt mérföldkövet jelentő túrát csináltunk, közben majd megfagytunk. Ünnepeljük meg az évfordulót hatótáv-parával!
Közzétéve:
2026. 01. 25. 18:06
2016-ban mindenki idiótának gondolt minket, amiért egy villanyautóval indultunk el egy országokat átszelő túrára a tél kellős közepén. Tehát meg KELLETT csinálni az ország első nyilvános villanyautós nagy túráját. Csak menet közben jöttünk rá, hogy önmagunk és a nyájas olvasók szórakoztatásán (és porhüvelyünk lilára fagyasztásán) kívül épp viszonyítási pontokat rakunk le, ország és világ előtt rögzítjük, milyen volt 2016-ban, a 21. századnak nem olyan nagyon az elején villanyautózni. Kicsit olyan, mintha Berta Benz első autós túráját ő és a fiai végigblogolták és videókkal is dokumentálták volna. Ugye nem kérdés, hogy tíz évvel később meg KELL néznünk, mi változott? Hipothermia és hatótávpara, szevasztok, jövünk! A túrára most Jakusovszky Kristóf, Elvis tart velem.
A napokban döbbentem rá, hogy a relativitás ku… baromira nem elmélet, hanem kőkemény gyakorlat. Tíz év egyrészt átkozottul sok idő, másrészt meg, ami tíz éve történt, az sokszor olyan, mintha tegnapelőtt lett volna - de ezt mindenki tudja, aki túl van a harmadik ikszen. De hogy tíz év alatt egyrészt annyit változtak a villanyautók, amekkorát Karl Benz Patentwagenjéhez képest egy W124-es Mercedes – azóta sokszoros a hatótáv, sokszoros a töltési sebesség, teljesen átalakított, akár a belsőégésű motoros autók gyártását is megreformáló gyártási technológiákat vezettek be, stb. -, ugyanakkor egy új, családi villanyautó ugyanúgy irreális a legtöbb magyar családnak, mint tíz éve. És ugyanúgy van egy jelentős tömeg, akik hangosan öklendeznek a villanyautók gondolatától is, sőt, talán sokan közülük radikálisabban fikáznak ma, mint tíz évvel ezelőtt. De közben sokkal többen vannak, akiknek a hétköznapjuk részévé vált a villanyautóval közlekedés, hiszen nyugatról nem csak a levetett benzines és dízel autókat importáljuk magunknak, hanem a használt villanyosokat is. És épp ezért egyre többeknek válik realitássá egy villanyautó. Nagyságrendekkel több ma a nyilvános töltő, de több a villanyautó is - van az úgy, hogy a kiszemelt oszlopon egy másik autós abrakol. Minden relatív, na.
De hogy is volt ez akkor? ”Még decemberben vetette fel Balázs barátom, hogy menjünk el a nürnbergi játékvásárba egy villanyautóval, mert az milyen jó poén már: elemes autóval menni játékautókat nézegetni. Hümmögtem, hogy jaja, vicces lenne, de inkább nem erőltetném, mert csak a szopás volna vele. Út közben megáll, megfagyunk, üvöltő német farkas falkák hordják szét a megdermedt végtagjainkat, hülyeség.” Meg kell hagyni, hogy amikor a vaksötétben a havas Bajor erdő közepén, az utolsó Ampereket fogyasztva kerestük a környék egyetlen töltőoázisát, nem tűnt túlzásnak az aggodalmunk. De megcsináltuk a túrát, oda-vissza, és a végső konklúzió akkor az volt, hogy ha komoly kompromisszumokkal is, de lehet messzire menni villanyautóval, ha van elég és megfelelő töltő az útvonalon. Tegyük hozzá, akkor a Kia Soul EV hatótávja kifejezetten jónak számított, jó időben bőven 200 km felett is tudott. De autópályán, hidegben örülhettünk a valós 120-130-nak is. Most a BYD Seal 500 km felett ígér, ráadásul a töltési sebessége is durván háromszorosa az akkori Kiának.
Mai fejjel teljes biztonsággal kijelenthetem, a szerkesztőségben mindenki fogalmatlan volt villanyautózás terén (Karotta nem számít, ő akkor épp más területen dolgozott, de szerintem ő is azt mondaná, hogy töredékét sem tudta annak, amit ma). De én biztosan, pedig igyekeztem elolvasni minden fontosnak tűnőt a túra előtt. Ugyanakkor ezt írtam anno: ”Én pontosan olyan vagyok, mint a legtöbb TC-olvasó: nem hoz tűzbe a villanyautó. Nem azért, mert hülyeségnek gondolnám, egyáltalán nem tartom annak, sőt. Hanem mert az én életemben nincs realitása. Vezettem már i3-at, Zoét, Tesla Model S-t, Kia Soul EV-t. Mindegyik zseniális volt a maga módján, a Teslától a mai napig lúdbőrzik mindenem, bármelyiket elfogadnám. Ha csak úgy adnák. De nem gondolkoznék el a vásárláson, még ha lenne is annyi pénzem. Mert nem hiányzik a töltögetéssel járó szívás, az örökös görcs, hogy mi van, ha kifogyok az áramból – lássuk be, a mi szemszögünkből így néz ki egy villanyautós élete.”
Mára ez gyökeresen megváltozott: 2020-ban megvettem életem első, használt villanyautóját, egy nyomi Mitsubishi iMiEV-et. Pontosabban három villanyautót is vettem, hogy kiválasszam a nekem legjobban tetszőt. És azóta sokkal többet tudok a villanyautózás gyakorlatáról, de nem eleget. A töltögetéssel, hatótávparával járó görcsök meg semmivé lettek – a nagy francokat lettek, egy öreg villanyautóval, ami új korában se volt alkalmas interkontinentális túrákra, tizenévesen pláne nem tudsz 80-100 kilométernél távolabbra tervezni. DE! A hétköznapokban nem megyek olyan messzire, amit este beletöltök, sokszor akár 2-3 napra is elég, csak ritkán kell a nyilvános töltők miatt parázni. Na ja, Nürnbergig lesz okunk tölteni és parázni…
Tíz évvel ezelőtt alaposan rákészültünk a túrára: saját akkumulátorról fűthető aláöltözők, hólapát, vontatókötél, hólánc, hókefe, elektromos kerékkulcs, elakadásjelző villogó, zsebbika, hosszabbító, meg a franc tudja még mi minden. Na, ezek közül pár dolgot most is érdemes lehet bedobni a csomagtartóba (sose gondoltam volna, de az elmúlt években kiderült, a zsebbika az egyik legjobb barátja a hibrid- és villanyautósóknak, mert soknak elég kis kapacitású a 12 voltos akkuja, így ha valaki belefeledkezik a rádióhallgatásba, nyitva felejti az ajtót, stb, gyorsan lemerül, és így be se lehet indítani az autót), de nem készüljük magunkat agyon. Ha az az állítás manapság (márpedig a hithű villanyautósok, különösen a megrögzött ampertálibok szerint az az állítás), hogy villanyautóval mindent meg lehet oldani, akkor egy hitelkártyán (meg RFID-tokenen) kívül csak a mobilunk meg a kocsival kapott töltőkábelek jönnek velünk. Úgy megyünk, mint egy bárki, vagy akárki, aki csak beül a kocsiba, és letol egy München-Szecsőt. Esetleg egy jó kazetta kellhet. Meg elfogadni a tényt, hogy megállás nélkül nem fog menni. De épeszű ember nem is tol le 800 kilométert egy seggel, csak ha nagyon muszáj.
Hogy 2016-ban mennyire nem értettük, hogyan is kell egy villanyautóval utazni, csodás és mosolyogni való példa ez a pár mondat: ”Még szerdán elhoztam a Soul EV-t a Kiától, kipróbáltam az M3-ason, hogy tempomattal Mogyoródig és vissza hogy alakul a hatótáv 130-nál, 90-nél (mindkét esetben fűtés nélkül) és 90-nél, 18 fokra állított klímával. Ha az ember százharminccal megy, 14 kilométerre elfogyaszt 21 kilométernyi villanyt. Kilencvennel ugyanerre a 14 kilométerre 14 kilométernyi áramot használtam el, ami jó, hiszen teljesen feltöltött akksival, ebben a hidegben durván 120 kilométer hatótávot ír a fedélzeti számítógép, így jó eséllyel elérünk mind töltőállomást. De ha felkapcsolom a klímát és beállítok 18 fokot, ugyanerre a 14 kilométerre már 18 kilométernyi villany megy el. Szóval, tényleg óvatosan kell bánnunk a fűtéssel, necces esetben a kellemes belső hőmérséklet miatt ragadhatunk valami Isten háta mögötti helyen. Ahol aztán majd jól megfagyunk, és jönnek a már említett farkasok. Tehát a hosszabb etapokon 80-90 lesz az utazónk, és valószínűleg teljesen kikapcsoljuk a fűtést. Ez nappal még csak-csak elviselhető, de sötétben, mikor már a nap fénye sem melegít, nem lesz kellemes.” Azóta már tudom, hogy nem nézegetjük a kijelzőn a jósolt hatótávot. Mert az nem egzakt dolog. Nem véletlenül hívják angol nyelvterületen guess-o-meternek, magyarul meg tippelőnek.
Mert az autó számítógépe csak ismert adatokkal tud számolni, és ezek általában olyan dolgok, amik már megtörténtek. Tehát a már megtett úton elfogyasztott áram mennyiségéből tippel, ami természetesen nem ugyanannyi emelkedőn és lejtőn, akkor, amikor épp csak elkezded felfűteni/lehűteni az utasteret vagy már csak szinten kell tartani. Persze van autó, ami a navigációba betáplált célpontra tervezve számol a magasságkülönbségekkel, esetleg még a hőmérsékletet és a csapadékot is figyelembe veszi. Igen, ugyanis számít, hogy épp szakadó esőben autózunk-e. A kerekeknek szét kell nyomniuk az aszfalton a vizet, a karosszéria egy sűrűbb közegben halad, mint ha csak levegő lenne előttünk. Igen, a hideg és meleg levegő sűrűsége is számít, meg aztán hidegben az akkuk is rosszabbul teljesítenek. Szóval van sok változó, amikkel számolni kell, ezt pedig úgy a legkönnyebb, ha már van tapasztalatunk. Egy csomót gyűjtöttem az elmúlt pár év villanyautózásával, de egy gyors balatoni túrával kifaggattam a BYD Sealt is.
A befagyott Balaton úgyis természetes közege egy fókának, bepakoltuk a kölyköket és leutaztunk rianást nézni. Pont úgy, mintha benzinessel, vagy dízellel kocsiztunk volna: tempomat 130-ra (óra szerint), klíma 21 fokra és nyomás. Útközben volt emelkedő, lejtő, hóesés, havaseső, száraz út, még egy kis országúti csorgás is. Mi bajunk lehet, a kocsi bőven 500 kilométer felett ír hatótávnak, pedig a korábbi átlagfogyasztása 20 kWh/100 km felett volt. A Design felszereltségű, egymotoros Sealben 82,5 kWh-s akkumulátor van, amiből kis számolgatás után, 20-as fogyasztással 400+ kilométer jöhet ki, de ugye, a fogyasztás és a range dinamikusan változik. Persze városban, agglomerácóban közlekedve az ötszáz sem irreális, tavasszal tuti meg lehet futni. De mi 260 kilométer alatt elfogyasztottunk durván 80 százaléknyi töltést. Ez már olyan adat, amire bazírozhatunk a nürnbergi út tervezésekor: normális pályatempóval 200-250 kilométernél távolabbi töltőt nem szabad megcéloznunk. Ott durván félórát fogunk kábelen lógni, ez teljesen rendben van, nem akarunk rohanni,. Nyújtózás, pisi, evés-ivás - mire végzünk a szükségleteinkkel, a kocsi kész is lesz. Ideális esetben, ugye.
De mint korábban említettem, nem tudok lejönni a parázásról, és erre minden okom megvan. Ugyanis túl sokszor futottam műszaki hibás töltőbe, foglalt töltőbe, parkolónak használt töltőbe ahhoz, hogy vakon bízzak az applikációkban és teljes nyugalommal tervezzek bármelyik random töltővel. Például, mikor most Siófokra értünk, és beálltunk a KFC-hez enni, a parkolóba telepített Tesla Superchargerek 60-80 százaléka foglalt volt. Az pedig 16 töltőnél nem kis számú autó. De nem is a töltőre rakott autók miatt kell aggódni, azok viszonylag gyorsan cserélődnek, bár sajnos mindig van pár tapló, aki a töltés befejezése után is parkolónak használja a töltőt. Az igazi gond a nem töltő, nemvillanyosokkal van, márpedig abból is akadt folyamatosan 2-3 bunkó, aki nem volt hajlandó megkerülni az épületet, hiába látta, hogy egy baromi nagy töltőoszlop elé parkol, két kábelen lógo elektromos autó közé, egyszerűen leszarta. És ezek az autók egy pillanatig sem látszanak a töltők applikációján, te lelkesen kinézed magadnak a szabad töltőt, aztán odaérve veszed észre, hogy egy bunkó parkolónak használja. Pont, mintha a tankolás után/helyett a kútoszlopnál hagynád a kocsidat, hogy bent a shopban szépen meghotdogozzál/kávézzál. Aztán aki meg miattad nem tud tankolni, az le van szarva. Sajnos, ilyenből is láttam már eleget, de töltőn parkolóból, arányaiban több van. És ez kiemelt tűrhőség, kérlek, ne csináljad.
Mindezek után ki merem jelenteni, lesz min izgulni, hiába a tízévnyi technikai és infrastrukturális fejlődés. Cél Nürnberg (illetve hétfő este még csak a szállásunk), feladat, hogy úgy haladjunk, ahogy egy benzinessel vagy dízellel is mennénk. Kedden megnézzük a játékipar autós részének (modellek, makettek, építőkészletek, szóval mindenféle kisautók) újdonságait. Esetleg este megpróbálhatnánk megint találkozni a Nürnberg környéki TC olvasókkal. Aztán szerdán irány haza. Ezek a tervek. Az meg, hogy a valóság mi lesz, majd kiderül.
A túra és a cikkek támogatója: a BYD Magyarország.
További cikkeink
