Újabb elektromos buszok érkeznek május 1-jén, velük együtt már összesen 45 darab új elektromos autóbusz fog részt venni a budapesti tömegközlekedésben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére érkező járművek közül 20 szóló és 15 csuklós áll szolgálatba.

Elsősorban a Rákospalotát Nagytéténnyel összekötő belvárosi tengelyen és a közép-budai városrészben lehet majd találkozni a tisztán elektromos hajtású BYD-kkel, amelyek az 53-as, a 110-es, a 112-es, a 133E, a 139-es, a 153-as és a 154-es vonalakon, valamint a 212-es vonalcsaládon fogják szállítani az utasokat.

Fotó: Nyirő Simon/BKK

A most forgalomba álló járművek részei annak a nagyszabású járműfejlesztési programnak, melynek keretében 2025-től 2027-ig összesen több mint 330 darab dízel és elektromos autóbusz áll majd forgalomba a BKK megrendelésére. Ez fontos lépés a fővárosi közösségi közlekedés megújításában, ugyanis így a budapesti állomány 90 százalékát korszerű Euro 5-ös vagy annál is modernebb hajtásrendszerű buszok fogják kitenni, amivel évente közel 8 ezer tonnával csökken majd a lokális légszennyezettség.

A projekt részeként összesen 82 új, tisztán elektromos autóbusz – köztük 58 szóló és 24 csuklós – érkezik. Az első BYD-k már tavaly év végén megjelentek a budapesti utakon, és azóta is megbízhatóan szolgálnak a 105-ös és a 210-es vonalakon. A következő lépcsőben a kínai gyártók buszainak csuklós változatával bővült a flotta, melyek azóta is állandó szereplői például a 8E vonalának.

Borítókép: Nyirő Simon/BKK

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.