Lassan négy éve folyik nyílt színi harc a német ipar egyik legnagyobb (VW) és egyik legpatinásabb (Porsche) vállalata körül. A viszály többszintű, a Porsche klán (Ferdinand Porsche unokái) szintjén több évtizedes múltra tekint vissza a családi belháború, de egymásnak feszült Alsó-Szászország és Baden-Württemberg kormánya, a két vállalat menedzsmentje, az Európai Unió és Németország, de a szakszervezetek is hallatták a hangjukat. A VW a mértéktartó német középszer, a szerény nyereségek és a tömegízlés megtestesítője, ezzel szemben a Porsche az arcpirítóan drága luxus, a pofátlanul magas haszonkulcsok és a turbókapitalizmus mintapéldánya.
Úgy tűnt, az ultranyereséges Porsche szép lassan bekebelezi a nála 15-ször nagyobb VW-t, közben pár bankár csődbe és zárt osztályra jut, és kész. A kis hal megeszi a nagyot − ritkán, de előfordul.
De: honnan van, honnan lesz pénze az aprócska Porschénak a gigantikus VW felvásárlására? Rendben, hogy az autóipar legmagasabb nyereségességi mutatójával üzemelő vállalata, de ennyi pénzt még a drága SUV-k gyártása se hoz. A másik megmagyarázhatatlan dolog Ferdinand Piëch viselkedése volt.
Régóta figyelem Piëch működését, aki az Audi márka, majd a VW konszern vezére volt (az igazgatótanács elnöke), jelenleg pedig a konszern felügyelőbizottságának elnöke. Kollégái csak a kedvesen találó Bulldog becenéven emlegetik, konfliktusok megoldásakor mottója „győzelem vagy halál”, és Piëch a győzelem alatt a totális, mindent megsemmisítő diadalt érti. Egyszerűen nem fért a fejembe, miért hagyja, hogy Wendelin Wiedeking vezetésével a Porsche dinasztia másik ága átvegye az irányítást öregapja, Ferdinand Porsche öröksége és saját pályafutásának kedvenc játszótere, a VW konszern felett.
Ilyen távolságból nem nagyon látni a kulisszák mögé, ezért azt tippeltem, hogy a családi megbékélésért és az okos kompromisszumért cserébe nagyobb tulajdonrészt, ergo több pénzt ígértek neki az új holdingban, amely az összes Porsche-érdekeltséget, azaz a VW konszernt, a Porsche stuttgarti sportkocsigyárát és a Porsche ausztriai nagykereskedő cégét tömörítette volna. Logikus, szép gondolat volt, de igazán magam se hittem benne. Piëch nem az a típus; kompromisszumkészsége akár egy hetek óta éhező oroszláné az antilopok rendes, éves majálisán.
Végül azonban pont ez lett a két fő ok, amiért nem a Porsche vette meg a Volkswagent, hanem fordítva. A VW-részvények megvásárlásához a Porsche több milliárd eurós hitelt vett fel (egyesek szerint 10, mások szerint inkább 14 milliárdos tartozást halmoztak fel), amit a válság miatt nem tudtak megújíttatni. Autóik iránt csökkent a kereslet, ezért romlott készpénztermelő képességük. Ráadásul a világgazdaságban általános pénzszűke miatt nem kaptak új forrásokat, pedig a további részvényvásárlásokhoz, a lejáró opciók beváltásához erre nagy szükség lett volna. A másik ok persze Piëch volt, aki minden elkövetett, hogy megakadályozza, a VW-t családjának Porsche ága vezetésével szerezzék meg.
Az öreg Ferdinand Porschénak két gyermeke volt: Ferry fia és Louise lánya. Utóbbi gyermekei apjuk, Anton Piëch ügyvéd után kapták a vezetéknevüket. Wolfgang Porsche, a sportkocsigyártó felügyelőtanácsának elnöke ezért unokatestvéreit a „nevet nem viselők” jelzővel illeti, ha meg akarja őket bántani. De nem ez a legnagyobb baj.
Az unokák közötti feszültséget sokan a neveltetésbeli különbségekben látják. Louise és Anton Piëch szigorú, elitista internátusba küldte gyermekeit. Ferdinand Piëch és testvérei itt nem bízhattak senkiben, keményen, önállóan kellett megküzdeniük minden elismerésért, sikerért. Ezzel szemben Ferry Porsche Waldorf iskolába járatta a gyerekeit. Nevelésük során a gyerekekhez a kölcsönös tisztelet hangján szóltak, szeretetteljes légkört biztosítottak nekik, jelentős önállóság, szabadság mellett. A Piëch klán egyik tagja szerint az unokatestvérek a játék, móka, kacagás jegyében éltek.
Ugyan ferde szemmel nézték, de azért Piëchék eleinte egész jól együtt tudtak élni a neveltetésből fakadó különbségekkel. Konfliktushelyzetben ugyanis a család Porsche vezetéknevű tagjai hajlandók voltak kompromisszumokra, sőt, keményebb helyzetben akár engedtek is. A hetvenes években azonban − nem először − kiborult a bili. Állt a bál négy, a Porsche stuttgarti gyárában vezető pozíciót betöltő unkatestvér között.
Az egyik oldalon a formatervező Ferdinand Alexander Porsche − aki a 911 vonalait rajzolta − és a gyártási igazgató Hans-Peter Porsche állt. Velük szemben az értékesítési igazgató Hans Michel Piëch és a fejlesztési főnök Ferdinand Piëch. Miatta és dédelgetett kedvence, a 917 versenyautó miatt tört ki a botrány, ugyanis a fejlesztés rengeteg pénzt emésztett fel, aminek a többiek nem örültek. Piëch azonban már akkor is, akárcsak később az Audinál és a VW élén, a legjobb technikát akarta, kerül, amibe kerül.
A vita annyira kiéleződött, hogy Ferry Porsche, akkoriban a stuttgarti cég vezetője, békítő tárgyalásra hívta össze a családot Zell am See mellé, ausztriai birtokukra. Ez a találkozó azonban annyira elmérgesedett, hogy megállapodás helyett a szülők úgy döntöttek, ezentúl a cég irányítását külső, független menedzserekre bízzák, a családtagok nem lehetnek aktív alkalmazottak Stuttgartban. A többségük számára ez az autóipari karrier végét jelentette, kivéve Ferdinand Piëchet, akinek szédületes autós pályafutása igazán csak ekkor kezdődött el. Ennek ellenére okozott még botrányt a családban.
Ugyanis Piëch magánélete sem volt mindennapi, négy feleséggel és egy tucat gyerekkel büszkélkedhet. Második feleségét, Marlenét is egy családi rendezvényen ismerte meg, amikor az még unokatestvére, Gerd Porsche felesége volt. Aztán Piëch elcsábította az asszonyt, és a válásaik után maga vette feleségül. Az ilyesmi nem alapozza meg a vidám hangulatot a vasárnapi húsleves-szürcsöléshez, különösen, hogy sokak szerint ezt a házasságot csak azért erőltette Piëch, hogy megszerezze vele Gerd örökségéből azokat a Porsche-törzsrészvényeket, amiket Marlene a váláskor kapott. De még ezen is tudott rontani Piëch bátyja, Ernst.
Ő 1983-ben döntött úgy, hogy eladja saját részvénycsomagját − az araboknak. Ezt a család mindenképp meg akarta akadályozni, ezért hirtelen össze kellett dobniuk majd 100 millió márkát, hogy a Piëch testvért kivásárolják. Ezzel felborultak a korábban kiegyenlített tulajdoni viszonyok − Louise és Ferry fele-fele arányban örökölte Ferdinand Porsche örökségét, amit saját maguk és négy-négy gyerekük között egyenlő, 10-10%-os csomagokban osztottak fel. Bár továbbra is érvényben maradt a családi klauzula, hogy fontos kérdésekben csak úgy döntenek, ha teljes az egyetértés, azért innentől a Porsche ág volt többségben, amit időnként éreztettek is.
Például 1993-ban, amikor a Porsche a csőd szélén táncolt, és felvásárlására bejelentkezett a japán Toyota − átszámítva nagyjából 1,5 milliárd eurót kínáltak a cégért, de a család végül úgy döntött, nem adják el a vállalatot. Ehelyett kinevezték az élére a korábbi termelési igazgatót, Wendelin Wiedekinget. Ezzel kezdetét vette a Wiedeking-éra, az autóipar történetének egyik hihetetlen sikersztorija.
Wiedeking olyan könyörtelen tökéletességgel folytatta le a Porsche szanálását, ami még Ferdinand Piëch figyelmét is felkeltette. A termelési folyamatok optimalizálására japán tanácsadókat hívott a gyárba, amit persze a stuttgarti szakemberek elég rosszul viseltek. Mint ahogy az elbocsátásoknak sem örültek, csak a tulajdonosok: a család elég nagyvonalú volt a sikeres menedzserrel, bónuszként a mindenkori nyereség 0,9% ajánlották fel neki. Akkor még senki sem gondolta, hogy ez az összeg az évi 80 millió eurót is elérheti.
Wiedeking vezetésével a Porsche szédületes fejlődésnek indult, ami azonban sokak szerint − köztük van Piëch is − nagyrészt annak köszönhető, hogy szorosan együttműködtek a VW-vel. Egyedül például nem tudták volna kifejleszteni a Cayenne-t, ami a cég egyik fő fejőstehene lett. A Porsche és a Piëch család sikere és vagyona azonban nem csak ezért függ jelentős mértékben a VW-től. Még 1948-ban, a háború után állapodott meg a VW akkori főnöke, Heinz Nordhoff Ferry Porschéval és Anton Piëchhel arról, hogy a Bogár licencéért (ez akkor a Porsche AG tulajdona volt) cserébe pénzt (1954-ig minden Bogár után 5 márkát), a sportkocsigyártáshoz szükséges alkatrészeket és a VW osztrák képviseleti és forgalmazási jogát kapja.
Ez a képviseleti jog ma is megvan, csak közben a Porsche Ausztria és a szomszédos országokban működő leányvállalatai egy 13 milliárd eurós forgalmat bonyolító cégcsoporttá nőtte ki magát. Ami szintén nem nagyon sikerült volna a VW nélkül. Sőt, az iparágban az ilyen fontos és nagy piacokon a gyárak képviseletét többnyire a gyár saját leányvállalata látja el. Ezért a különcségért, a VW-nek a Porsche családot segítő és gazdaggá tevő magatartásáért elég sok kritikát kaptak a wolfsburgiak − különösen Ferdinand Piëch regnálása alatt. Aki viszont foggal-körömmel ragaszkodott a kialakult status quóhoz.
Olyannyira, hogy amikor megtudta, az amerikai Ford konszern Jacques Nasser vezetésével fel szeretné vásárolni a VW-t, akkor összehívta a vidám családi tanácsot, mondván, vegyék meg inkább ők. A Ford tulajdonosként simán lecserélhette volna gyári képviseletekre a Porsche Ausztriát és annak leányvállalatait. Ekkor merült fel először a gondolat, hogy a Porsche és a Piëch család többségi tulajdont szerezzen a VW-ben. Azonban hiába igyekezett, Piëchnek nem sikerült meggyőznie a családot az ötlet helyességéről, így kénytelen volt a támadást a saját módszereivel kivédeni. Maradjunk annyiban, hogy ha nem is szép szóval, de sikerült meggyőznie az amerikaiakat: jobb, ha távol tartják magukat a VW-től.
Öt évvel később, 2005-ben merült fel újra a gondolat, hogy megvegyék a VW-t, bár ezúttal más felállásban. Wiedeking, a Porsche vezére javasolta a családnak, hogy azt az igen jelentős mennyiségű nyereséget − több mint 3 milliárd euróról van szó −, amin a Porsche készpénz formájában csücsül, részvényesi jutalék kifizetése helyett fordítsák inkább VW-részvények vásárlására. És ezúttal a család hajlandó is lett volna VW-részvényekért cserébe a két családi vállalkozást, a sportkocsigyárat és a kereskedőcéget a konszernbe integrálni.
Wiedekingnek és pénzügyi igazgatójának, Holger Härternek azonban volt ennél jobb ötlete. A három milliárd eurónyi készpénz mellett befektetési banki forrásokat (hiteleket) fordítanának VW-részvények vásárlására, így akár többségi tulajdont is szerezhetnének, de a család tulajdonában maradhatnának cégeik. Belevágtak.
Wiedeking sikersztorijában itt pörgött fel a turbó, ami azonban később a vesztét is okozta. VW részvényt venni eleinte nagyon jó befektetés volt, az ár szépen kúszott felfelé, ez az értéknövekedés pedig megjelent a Porsche pénzügyi mérlegében − a nyereség oldalon. Ez rekordmagasságokban hajtotta Wiedeking fizetését, ráadásul a gazdaság dübörgött, a Porschékat vitték, mint a cukrot − úgy tűnt, semmi sem állhat a tervezett felvásárlás útjába. Az EU még a VW-törvény felülvizsgálatát is elrendelte, így nem csak többségi, de irányító tulajdonossá is válhatott volna Porsche. Aztán beütött a krach.
Ez még csak az előjáték volt, a lényeg a túloldalon jön. Lapozzon!
Utólag könnyű mondani, hogy Wiedeking kihívta maga ellen a sorsot, de annyira nyerésre állt, annyira nyeregben érezhette magát, hogy ezen nincs mit csodálkozni. A kritikák, amikkel a VW vezetését − köztünk Ferdinand Piëchet − illette, nem voltak túl kedvesek. A Rolls-Royce sikertelen felvásárlása, a Bugatti megalomán felélesztése, a Phaeton oltári buktája csupa olyan dolog volt, amit Wiedeking nem, vagy másképp csinált volna, és ennek hangot is adott. Ezzel nem lopta be magát Piëch szívébe.
De a VW-alkalmazottak, a szakszervezetek és Alsó-Szászország kormányzata sem vált nagy Wiedeking-rajongóvá. Tudni lehet róla, hogy nem barátja a szociális juttatásoknak, magas munkabéreknek és felesleges kapacitásoknak. Sőt, a leépítéstől és a gyártás külföldre helyezésétől sem riad vissza − a nyereségesség érdekében.
A VW azonban egészen más világ. Nagyon erős a szakszervezete, ráadásul a tartomány 20%-os részvénycsomagjával, melyhez vétójog is kapcsolódik (ezt biztosítja a sokat vitatott VW-törvény), közvetve a választók is beleszólnak a cég ügyeibe. Alsó-Szászország választóinak jelentős része pedig vagy maga is a VW-nél dolgozik, vagy áttételesen, például beszállítókon keresztül érdekelt abban, hogy jól menjen a konszernnek, de ne legyen túl magas a haszonkulcs, ne rabolják el a nyereséget a turbókapitalisták.
Wiedeking szinte már a célegyenesben volt: csupán arra lett volna szüksége, hogy megszerezze a részvények 75%-át, és módosítsák vagy hatályon kívül helyezzék a VW-törvényt. Mindkettőre jó esélye volt, hiszen az elsőhöz csak pénz kell, a másodikat pedig az EU előírta. Ha pedig megvan az irányító többség, akkor ráteheti a kezét a VW készpénztartalékaira − körülbelül 11 milliárd euróra −, amiből könnyedén visszafizetheti a felvásárláshoz szükséges hitelek túlnyomó többségét. Azaz nagyrészt a VW saját pénzén vette volna meg a VW-t. Zseniális. De ekkor kezdett láthatóvá válni Piëch hatalmi gépezetének működése.
Piëch elképesztő politikusi képességeit mutatja, hogy sikerült maga mellé állítania Christian Wulffot, Alsó-Szászország miniszterelnökét, akivel korábban, VW-vezérként számos komoly összetűzése volt. Wulff pedig bedobta magát: Angela Merkel német kancellárasszonynál kilobbizta: úgy módosítsák a VW-törvényt, hogy megmaradjon a tartomány kisebbségi részesedéséhez kapcsolódó vétójoga.
Wiedeking másik, egyre súlyosabbá váló problémája a pénzkérdés lett. Noha a Porsche Holding részesedése a VW konszernben már 50% felett járt, nagyon el is volt adósodva. A VW pénzéhez nem fért hozzá, a további részvényvásárlási opciói pedig lassan kifutottak volna. Ha nem váltja be őket, akkor esni kezd a VW-részvény árfolyama, ami viszont a Porsche mérlegében veszteségként jelent volna meg. Ez pedig rontotta volna a Porsche hitelminősítését, ami a visszaeső eladások miatt egyébként sem volt túl fényes. Friss, külső tőke kellett, de gyorsan.
Nem kell hozzá túl sok képzelőerő − pénzügyi igazgatójával, Holger Härterrel persze az arabokhoz fordultak segítségért. A katari sejk befektetéseit irányító holding jelentkezett is: ők készek lennének részesedésért cserébe pénzt adni a Porschénak. A jól induló tárgyalások azonban elakadtak, amikor az arabok rájöttek, micsoda ellentétek feszülnek a tulajdonosok, a Porsche és a Piëch családok között. Várakozó álláspontra helyezkedtek, mondván, megvan a pénz, készek is vagyunk befektetni, de előbb rendezzétek a viszonyaitokat, és utána is inkább csak a VW-be szállnánk be. Az idő pedig Piëchnek dolgozott.
Lassan kirajzolódott a probléma Ferdinand Piëch-féle megoldása. A VW két lépésben megveszi a Porsche Holdingtól a Porsche AG-t, azaz a stuttgarti sportkocsigyártó céget. Ebből a pénzből a Holding rendezni tudja tartozásait. Cserébe tulajdonosai, azaz a Porsche és a Piëch család megkapja a VW részvények kicsit több mint 50%-át, Alsó-Szászországé marad 20%, és persze a műveletbe bevonják az arabok pénzét is, akik szintén 15-20% körüli részesedést szereznek majd az új autóipari óriásban, amelynek célja, hogy két éven belül utolérje és leelőzze a Toyotát a világ legnagyobb autógyártójaként.
A megbukott terveket kiagyaló, de véghezvinni képtelen két Porsche-igazgatónak, Wendelin Wiedekingnek és Holger Härternek mennie kell, előbbi utódja a korábbi termelési igazgató Michael Macht lesz. A Porschét tízedik márkaként integrálják a VW konszernbe, bár Martin Winkerkornnak, a VW igazgatótanácsa elnökének ígérete szerint a stuttgarti vezetés önállóságát ez az integráció nem veszélyezteti. Meglátjuk.
Piëch ezzel elérte életcélját, megszerezte családja számára a VW részvényeinek többségét, úgy, hogy sikerült a Porschét is a vállalatba integrálnia. Wiedeking bámulatos, 17 éves karrierjét egy csúnya vereséggel fejezi be, de legalább 50 millió eurós végkielégítéssel vigasztalódhat. Bár ez sokkal kevesebb, mint amennyit kaphatott volna 2012-ig érvényes szerződése értelmében, és még ennek a felét is jótékony célokra fordítja: a Porsche gyártási helyszíneken élők szociális támogatására.
Igazán visszás helyzetbe azonban Wolfgang Porsche került: a vagyona ugyan jelentősen megnőtt ettől az akciótól, de végeredményben vereséget szenvedett „nem a nevet viselő” unokatestvérétől. Szeptember 19-én, apja, Ferry Porsche születésének 100. évfordulóján pedig beszédet kell tartania a Porsche-alkalmazottak előtt. Nem lesz könnyű dolga, főleg annak tükrében, hogy milyen erős érzelmeket váltott ki a gyár alkalmazottaiból Wiedeking búcsúztatása. A stuttgarti gyárudvaron nemcsak az égből hullottak a cseppek, hanem sokak szeméből is. A VW és a Porsche történetében pedig egy teljesen új fejezet kezdődik, ami körül még sok a kérdőjel, de egy biztos: így vagy úgy, az irányításért bizonyos Ferdinand Piëch felel majd.
További cikkeink
