Az első meglepetés akkor ért, mikor reggel jó korán elindultam a 18
km-re fekvő Gladbeckből, hogy legyen még helyem a parkolóban. A
tökéletesen elhelyezett irányító táblák nyomán automatikusan elértem a
vásári területet, és a megfelelő mélygarázsba jutottam.
De mekkora mélygarázsba!
Uramatyám! Három föld alatti szinten A szektor, B szektor és így
tovább G-ig, ezeken belül 1-től 8-ig alszektorok. A 388-as helyen állva
elkezdtem számolgatni, hogy
15-20 ezer autó biztos elfér itt. És ez még csak a déli bejárat.
Na, ebben a pillanatban végérvényesen rájöttem, hogy a kiállítást nem a
budapesti BNV mércéjével kell mérni.
Az első stand a Mercedes gyári kiállítása. Itt egy készlet elemet el
is használtam a szebbnél szebb
300 SL Coupék és 600-asok megörökítésére. A legmegdöbbentőbb
mégis az az időfal volt, amin évszámokkal jelölték a cég fontosabb
történelmi eseményeit.
Az első autó a világon, rendben, ismert.
De hogy 1934-ben megnyílt a gyári múzeum? Amikor a mostani
versenytársak még gondolatban sem léteztek, a Mercedesnek már gyári
múzeuma volt. Hát igen. Ahogy Árpi barátom mondja mindig:
nur ein Mercedes ist ein Mercedes.
Amikor három órával később végeztem a Halle 1 nevű csarnokkal, már
volt 150 képem, és elment a fél nap.
Úgy éreztem, hogy a lényegen túl vagyok. Hahaha. A csarnok
végében a térképen derült ki: 12
Halle van, plusz egy háromszáz méter hosszú
Galerie, ami összeköti a csarnokokat. De a 12-ből 10-nél van még
emelet is, az első alatt meg pince. Olyan 10 000 négyzetméter.
Kénytelen voltam rájönni, hogy nem érek rá vacakolni.
Azt a négy-öt csarnokot, amikben
lámpákat, km-órákat, elektromos kütyüket, karosszériaelemeket,
tömítéseket, bőröket, rádiókat, minden elképzelhető és
elképzelhetetlen alkatrészt, szerszámokat és persze szakirodalmat
árultak, csak átfutottam. Szó szerint.
Az autómodelleket szemügyre véve arra kellett rájönnöm, hogy
némelyikért többet kérnek, mint az igazi autókért. Volt egy fickó, aki
csak lepukkant, elhanyagolt, szénatárolónak használt autókat meg
karambolos roncsokat modellezett 1:8-as méretarányban. Darabját
3500 és 5000 euró között. Kicsit irigylem azt, akinek már csak ilyenre
kell költenie, és még hely is van a lakásában.
Természetesen az összes klasszikus autót árusító jó nevű cég jelen
volt, a Mirbachtól a Thiesenig. A legismertebb klasszikusoktól a
legritkább egzotikumokig minden, ami szép és drága. A sirályszárnyas
300 SL szinte átlagos kocsinak számított,
Porsche 959-ből volt vagy öt, Lamborghiniből teljes választék,
angol kocsik a Rolls-Royce-tól az Aston Martinokon át a Jensenig
döbbenetes mennyiségben.
Az emeleten és a szabadtéren több száz eladó autó,
nem lezuttyadt, nem visszatekert, nem kamufelújított, igazi
szervizkönyvvel. Csak egy példa az a Jaguar 420 G, amelyért 16 500
eurót kértek, persze szalonállapotban.
A legemlékezetesebb pillanatok azok voltak, mikor a Porsche-gyári
standon (persze zárt térben)
sorban elkezdték beindítgatni a CanAm versenykocsikat, és én
véletlenül pont ott voltam. Még csak indítóztak, mikor néhányan már
befogták a fülüket. Amikor kicsit bemelegedett a motor, teljes gáz. A
kipufogógáz a turbóból minden hangtompító nélkül ki a szabadba. 1100
lóerő két méter távolságból. A cső végétől két méteren át még
csőalakban ment a gáz. Gázelvételkor lángnyelvek. Ez tényleg durva
volt, utána még fél óráig harangoztak a fejemben.
Az összes kocsi közül
a legextrább mégsem egy klasszikus volt. A Bugatti 16.4 Veyron
még ebben a környezetben is úgy mutatott, mint Heidi Klum egy falusi
50+ szépségversenyen. Ez a kocsi más dimenzió a maga 1001 lóerejével. A
km-óra 420-ig mér, a hátsó kerék 365-ös, a szabad magasság 60 mm. Mire
lesz rá pénzem használtan, pont kész lesz Demszky a budapesti utakkal.
Kérdés csak az, hogy addigra mi lesz a reflexeimmel. Hiába, a remény
hal meg utoljára.
Voltak persze más modern autók is:
Ferrari Enzo, Bugatti EB 110 Supersport, Ford GT 40, Mercedes CLK
DTM AMG, Porsche Carrera GT, BMW Z8. Amit akarsz, minden.
A szépségverseny első helyezettje nálam
a Ferrari-gyári standon a 410 Superamerica lett. Világoskékben,
fehér tetővel. Az egyetlen probléma egy ilyen autó megvásárlásával,
hogy az árát nem ezer, hanem százezer euróban mérik. És még meg is
szorozzák egy 1 és 10 közé eső számmal.
Az elmúlt 110 év autóterméséből mindenki megtalálhatta a kedvére
valót.
A háború előtti járművek, bár kétségtelenül értékesek és a maguk
nemében szépek is, a napi használatra manapság teljesen alkalmatlanok.
A mai autókra funkcionálisan is hasonlító járművek jellemzően az 50-es,
60-as, 70-es években készültek.
Összefoglalva: több mint 120&bsp;000 m
2 kiállítási terület, több mint ezer kiállító és több mint
kétezer eladó autó. Háromszáznál is több restaurátorcég és kétszáznál
több klub vett részt ezen a vásáron.
Érdekes adat lenne, hány kiló
karnaubaviaszt használtak fel a kocsik fényesítéséhez.
