50 év, 11 generáció – és messze van még a Honda Accord záróakkordja
Kiváltságos jubileumot a Honda emblematikus szedánja, ami nem is szedánként kezdte.
Közzétéve:
2026. 06. 11. 17:57
Háromajtós ferdehátúként kezdte, de karakteres szedánként futott be hosszú karriert – röviden így lehetne összefoglalni a Honda Accord 1976 júniusa óta íródó történetét. A típus tehát kivételes mérföldkőhöz az 50. születésnap képében, és úgy tűnik, egyelőre nem kell a búcsúra készülnünk.
A jeles évforduló alkalmából a Honda az Accord összes generációját egy családi képre tette, sőt, egy különleges logót is tervezett hozzá:
Praktikus és úttörő
Az első generáció 50 évvel ezelőtt egy alig 70 lóerős modellként érkezett meg a piacra. Szinte elveszett a sok V8-as amerikai batár között, mégis magára tudta terelni a figyelmet, köszönhetően az alacsony súlyának, a kedvező üzemanyag-fogyasztásának, valamint a meglepő fürgeségével. Mindemellett az Accord úttörőnek bizonyult a károsanyag-kibocsátás visszaszorításában, hiszen a négyhengeres CVCC-motor már katalizátort sem igényelt.
Nemcsak a kategóriáját nőtte ki az évtizedek során az Accord, de szedánná alakulva olyan újításokkal öregbítette a Honda hírnevét, mint a VTEC-technológia, a hibrid hajtás és a régebbi V6-osokat alázó, turbófeltöltős négyhengeres motorok.
Érdekesség, hogy az első hat évben csak Japánban gyártották a modellt, és onnan exportálták a világ más pontjaira, így az Egyesült Államokba is. Az amerikai gyártás 1982-ben vette kezdetét Ohióban, ahol azóta több mint 13 millió autót szereltek össze, és belátható időn belül ez a szám meg fogja haladni a 15 milliót is.
Még nem járt el felette az idő
Sokszor a legtradicionálisabb autók sem érezhetik magukat biztonságban, ám a Honda Accordnak egyelőre nem kell félnie attól, hogy kaszát kap. Épp ellenkezőleg. „Azt hiszem, egyre inkább a sportos oldalára fogjuk helyezni a hangsúlyt a jövőben” – mondta az Accord jövőjéről Gary Robinson, a Honda járműstratégiai alelnöke, aki belengette, hogy az Accord a továbbiakban is „nagyon izgalmas” autó lehet.
Bennfentes forrásokra hivatkozva a napokban arról számolt be az Automotive News, hogy a 2022 novemberében debütált tizenegyedik generációra jelentős átalakulás vár egy ráncfelvarrás keretében az év későbbi szakaszában. Ezzel a szedán várhatóan „modern és futurisztikus” stílusjegyeket ölt majd magára, vékonyabb hűtőráccsal, kisebb fényszórókkal, valamint élesebb és robusztusabb hátsó résszel újulhat meg.
Ha hinni lehet a szóbeszédnek, a faceliftes Accord nagyon is hasonlítani fog arra a hibrid tanulmányautóra, amelyet a Honda az előző hónapban mutatott be, még ha nem is fogják egy az egyben lemásolni:
Borítókép: Honda
További cikkeink

















