A Skoda alaposan megadja a módját a kicsi és olcsó elektromos autójának bemutatása kapcsán. Korábban már láttunk egy egészen érettnek tűnő koncepciót, majd vezethettük az autót, csak akkor még álca alatt. Sőt, azon a rendezvényen még meg is mutatták az autót színfalak mögött, csak felvételeket nem készíthettünk róla, mondhatjuk, hogy titok övezte az autó végső formavilágát. Azonban ennek most vége, végre a nagyközönség elé tárja a Skoda az Epiq-et, a piac egyik legerősebb ár-érték arányú elektromos autóját ebben a méretosztályban.
Az Epiq az első olyan Skoda, amin teljes egészében implementálták azt a Modern Solid formanyelvet, ami alapján a későbbi Skodákat is tervezik majd. Ez lényegében egy egységesített arculatot ad a palettának, mégis van annyira rugalmas, hogy elbírja egy szedán, egy SUV, vagy éppen egy crossover. Az Epiq az utóbbi, azon belül is a B-szegmensbe tartozik 2601 milliméteres tengelytávjával és 4171 milliméteres teljes hosszával. Nem egy nagy autó, azonban még így is elférnek alatta felszereltségtől függően 17-es vagy 19-es alufelnik különböző dizájnnal, emellett kezdetben hat különböző színben lesz elérhető.
A külsővel kapcsolatban érdekesség, hogy hiába tűnik az autó formanyelve inkább tömbszerűnek, már-már klasszikus terepjárósnak, a légellenállási együtthatója valójában jónak mondható. Ezt a Skoda számos apró trükkel érte el, ilyenek például az Epiq orrán a nyolc jellegzetes nyílás mögött elhelyezkedő aktív hűtőlapátok. Ezek csak akkor nyílnak, ha az akkumulátornak szüksége van érdemi hűtőlevegőre, alapesetben az autó zárva tartja őket. Ezek a nyílások egyébként hátul is megjelennek, bár funkciójuk legfeljebb a dizájn szempontjából van. Sokkal fontosabb az alatta megjelenő diffúzor, ami az autó alatt haladó légáramlatok irányításában segédkezik.
Szintén fontos megemlíteni az első és hátsó lámpatesteket, amikben megjelenik az elnyújtott T-alakú nappali menetfény. Ezek egyelőre az Epiq jellegzetességei, de később más modelleken is megjelenhetnek. Alapesetben ezek jelentik egyébként az indexeket is, alattuk pedig egy hagyományos fénytest van, szintén LED modullal. A magasabb felszereltségekhez jár a Skoda LED Matrix technológiája is, ami intelligens távolsági fényszóróval és még jobb látótávolsággal dobja fel az éjszakai vezetést.
Alapesetben az utastérben nincsenek nagy megfejtések az eddigi Skoda modellekhez képest. A szépen ívelt műszerfal és a középkonzol tetején álló, 13 colos, androidos kijelző ismert más konszernbeli termékekből, ám a Skoda még az ilyen egyszerű dizájnt is képes feldobni okos megoldásokkal – ugye a Simply Clever. Csak a könyöklő alatt és a kesztyűtartóban összesen 28 liter tárolórekeszt alakítottak ki, ami csak azért vicces, mert az autó elejébe mindössze 25-öt tudtak elhelyezni. Mondjuk eleve már az valami, hogy van frunk, ezt sok másik gyártó nem szokta megoldani ebben a méretosztályban. Mondjuk az Epiq enélkül is erős lenne csomagtartóban, hiszen a 475 literes hátsó rekeszével a B-szegmens legnagyobb csomagtartóját kínálja.
Az utastérben az anyaghasználat a pénztárcánktól függ, szövettől a bőrpótlékon át egy kellemes, velúr-szerű anyagot is rendelhetünk, illetve elérhető a panoráma üvegtető, az indukciós telefontöltő, a kulcs nélküli nyitás-zárás-indítás, illetve a kétzónás digitklíma vagy a hőszivattyú. Emellett rendelhetünk olyan kényelmi extrákat is, mint a tíz hangszórós Canton hangrendszer vagy a kulcsról és appból működő remote parking. Az utastérben egyébként az érdekes, hogy a felhasznált anyagok mindegyikéből hiányoznak az állati eredetű tételek, így az Epiq utastere teljes mértékben környezetbarát. Emellett az ülések és a kárpitok jelentős részéhez újrahasznosított anyagokat használtak – a szövetülések huzata például száz százalék műszál.
Az Epiq három teljesítményszinttel lesz elérhető, de csak két akkumulátort kínál a Skoda. A kisebb csomag egy 38,5 (nettó 37,5) kWh-s, lítium-vas-foszfát kémiájú egység, ami az Epiq 35 és 40 jelölésű modelljeiben lesz elérhető. Ezt az akkumulátort egy 116 és egy 135 lóerős villanymotorral is párosíthatják, ám a legjobb ajánlatot valószínűleg az Epiq 55 nyújtja majd. Ebben nemcsak a villanymotor lett erősebb – 155 kW, azaz 211 lóerő –, de az akkumulátor is egy 55 kWh-s, nikkel-mangán-kobalt kémiájú egység. Ezzel az Epiq már akár 440 kilométer megtételére is képes lehet, míg a töltés a 133 kW-os felső korlátnak köszönhetően mindössze 24 percbe telik 10-ről 80 százalékra.
| Modell | Epiq 35 | Epiq 40 | Epiq 55 |
|---|---|---|---|
| Akkumulátor típusa | LFP | LFP | NMC |
| Akkumulátor mérete (bruttó) | 38,5 kWh | 38,5 kWh | 55 kWh |
| Hatótáv | 310 km | 310 km | 440 km |
| Töltési teljesítmény | 50 kW | 90 kW | 133 kW |
| Motor teljesítménye | 116 le | 135 le | 211 le |
| Motor nyomatéka | 267 Nm | 267 Nm | 290 Nm |
| Vontatási képesség (fékezetlen) | 500 kg | 500 kg | 750 kg |
| Vontatási képesség (fékezett) | 500 kg | 500 kg | 1200 kg |
Minden Skoda Epiq kivitel elöl hajt, egyelőre nincs összkerekes kivitele. Az első futómű egy hagyományos MacPherson, míg hátul sem bonyolították túl a kérdést, beérték egy csatolt lengőkarral. Ez valószínűleg a Volkswagen által fejlesztett MEB+ platform sajátossága, hiszen az Epiq platformtársai – Volkswagen ID. Cross és Cupra Raval sem kaptak egyelőre opcionális összkerék-hajtást. Az autót egyébként ellátták egy rakás hasznos, vezetéstámogató elektronikával, illetve elérhető lesz benne a V2L, azaz a Vehicle to Load töltés, ami azt jelenti, hogy külső fogyasztókat is üzemeltethetünk az autó akkumulátoráról.
A típus bevezetését a First Editionnal kezdik, ami az elérhető legerősebb hajtásláncot kapja majd, emellett a külső és belső részleteket is finom utalásokkal dobják majd fel. Egyedi fényezést kap majd, amiben látványosak lesznek majd az olyan Navajo Orange színre fényezett elemek, mint a tükrök vagy a lökhárító bizonyos részei. Ez nem lesz egy kifejezetten olcsó holmi, miközben az alap Epiq a korábbi beszámolók szerint 10-11 millió forint között indul majd. Ez napjainkban egészen jó ár lenne egy ekkora elektromos autóért, hiszen ebben az osztályban például egy Renault 4 11,6 millióról indul, míg a Citroën ë-C3 Aircross éppen tízmillió alatt kezd – hasonló hatótávval és teljesítménnyel.



















