• Az Audi is több ezer munkavállalójától válhat meg.
  • Jelenlegi tervük szerint csak azon területeken tervez leépítést, aminek nincs köze a gyártáshoz.
  • Az érintett osztályok 15 százalékától válhat meg a német gyártó.

Az Audi középtávon csökkenteni szeretné a gyártáson kívüli pozícióinak számát, amiért több ezer munkavállalója vesztheti el állását - írta a Reuters a Manager Magazin nyomán.

A lap értesülése szerint a német gyártó célja, hogy 15 százalékkal csökkentse a munkahelyek számát, ami csak Németországban 4500 munkahelyet jelent, vagyis ha globális terve ez az Audinak, akkor a leépítés tízezernél is több embert érinthet.

A leépítéssel kapcsolatos információt az Audi is megerősítette, akik hozzátették, hogy még folynak a tárgyalások a dolgozókkal, addig pedig nem nem érdemes pontos számokról beszélni.

Az Audi-csoportba az ismert német prémiummárkán kívül a Bentley, a Lamborghini és a Ducati tartozik. Ebből már nagyjából sejthető, hogy a csoport eladásainak túlnyomó többségét az Audi termeli, hiszen a többi márka egy jóval kisebb célközönség igényeit szolgálja ki. 2024 harmadik negyedévében például a csoport 407 390 autót adott el, amelyek közül 402 633 Audi, 1 904 Bentley és 2 853 Lamborghini. Más kérdés, hogy ezek a számok az említett időszakban jelentősen elmaradnak a tavalyi eredményektől: akkor 484 880 autó talált gazdára, ami 16 százalékkal jobb eredmény az idei harmadik negyedéves mutatóhoz képest.

Bár ez elsőre nem tűnhet drasztikus visszaesésnek, a nyereség brutálisan csökkent: a 2023 harmadik negyedévében még 1,178 milliárd eurós összeg 2024 azonos időszakában 0,106 milliárd euróra zsugorodott. Az Audi a brüsszeli Audi-gyár átszervezésének hatásaival magyarázta a gyenge számokat.

A Volkswagen is rossz helyzetben van, akik már több megszorítást is bejelentettek, valamint terveznek. Erről ebben a cikkben olvashatsz:

Viszont nem csak a Volkswagen-konszern áll rosszul: a Nissan is bejelentette, hogy több dolgozójától kell, hogy megváljon, valamint jelentős költségcsökkentésbe kezd.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor