Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kis fába vágtuk a fejszénket M’Lady Boleslavval. A Totalcar projektautójára ugyanis szeptember elején nem kisebb falat vár, mint a Balkan Rally, és akármennyire menő a szerkesztőségi Škoda 120L, rendkívüli módon makrancos, ezért még sok a dolgunk vele.

Hónapok óta dédelgetjük, ennek ellenére hivatásos autóversenyző kezei még nem járt, egészen mostanáig. Kíváncsiak voltunk rá, mit szól hozzá egy profi, úgyhogy

meginvitáltunk Molnár Martint – aki az idei évben már a brit Forma–3-as sorozatban, hivatalos nevén a GB3-ban küzd az F1-es álmaiért –, hogy próbálja ki az öreglányt.

Molnár Martin a brit Forma–3 (GB3) Spa-Francorchamps-i fordulóján. Fotó: MGR Images/Molnár Martin Média

Egy 17 éves versenyző számára valóságos autós kultúrsokk lehet egy 1988-as évjáratú, vérbeli szoci autó vezetése, tekintve, hogy még nem vezetett ennyire szépkorú autót. Adta magát hozzá az alkalom is, ugyanis a bajnokság következő állomását pont a Hungaroringen fogják rendezni, így ha már lúd, legyen kövér alapon felvezettük azt is. Ha úgy tetszik, most a M’Lady Boleslav-sorozat egy TotalRace Extrával folytatódott, vagy a TotalRace kapott egy Molnár Martin- és M’Lady Boleslav-különkiadást. Igazából bármelyik megállja a helyét. Igaz, a negyedik X-hez egyre közelebb járva nehezen fűlött a foga a forgatáshoz a 120L-nek, mert előző nap Szentkuti Ákos kollégámnak még alapjáratot kellett lehelniük bele, de így is kalandos volt autózni vele Budapesten, a perzselő nyári napsütésben.

Első pillantásra mégis abszolút elnyerte Martin tetszését M’Lady, sőt, előnyként emelte ki, hogy nincs benne szervokormány, mert ő jobban szereti, ha keményebben, nagyobb energiabefektetéssel lehet kormányozni egy autót. Hiába no, ez a Škoda egy másik korszak lenyomata – akkoriban azok a funkciók, amelyek megléte manapság teljesen magától értetődő, mint a légkondicionáló, valamint a szervokormány, luxusnak számítottak.

Ugyan fiatal kora ellenére Molnár Martin máris öregbítette a magyar autósport hírnevét, új kihívás vár rá a Rodin Motorsport színeiben, mert akármennyire kézenfekvő vagy legalábbis annak tűnik, hogy a hazai pálya neki kedvezhet, az igazság az, hogy még nem versenyzett az elmúlt években felújított Hungaroringen, ahogyan a hazai közönség előtt sem. Többek között erről, a két- vagy inkább többlaki élet kihívásairól, az előrehozott érettségiről, valamint a 2026-os szezon eddigi alakulásáról beszélgettünk.

Érdemes kilátogatni a hétvégén a Hungaroringre, ugyanis a brit F3-at is felvonultató GT Open-fordulón kívül Hungaroring Classicot is rendeznek, amiről itt írtunk bővebben:

Program

2026. július 4., szombat

  • 08:30: Kapunyitás
  • 09:00–09:35: Brit Forma–3 (GB3) – Időmérő edzés
  • 09:45–10:10: International GT Open – 1. időmérő edzés
  • 10:20–10:40: Euroformula Open – Időmérő edzés
  • 10:50–11:25: TCR Európa-kupa – Időmérő edzés
  • 11:35–12:10: Regionális Formula Európa-kupa – 1. időmérő edzés
  • 13:30–14:00: Brit Forma–3 (GB3) – 1. futam
  • 14:35–15:50: International GT Open – 1. futam
  • 16:25–17:00: Euroformula Open – 1. futam
  • 17:25–17:55: TCR Európa-kupa – 1. futam
  • 18:25–19:00: Regionális Formula Európa-kupa – 1. futam
  • 19:20–20:20: Oldtimer Parádé

2026. július 5., vasárnap

  • 08:00: Kapunyitás
  • 08:35–09:05: Regionális Formula Európa-kupa – 2. időmérő edzés
  • 09:15–09:40: International GT Open – 2. időmérő edzés
  • 10:05–10:40: Euroformula Open – 2. futam
  • 11:10–11:40: Brit Forma–3 (GB3) – 2. futam
  • 13:00–13:30: TCR Európa-kupa – 2. futam
  • 14:00–15:05: International GT Open – 2. futam
  • 16:00–16:35: Regionális Formula Európa-kupa – 2. futam
  • 17:05–17:40: Euroformula Open – 3. futam
  • 18:10–18:40: Brit Forma–3 (GB3) – 3. futam
  • 18:55–19:55: Oldtimer Parádé
Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.