hirdetés

Félmillió forintért az ember képes kicsit hunyorítani. Félmillióért az ember még az egyik szemét is hajlandó becsukni. Egy tipikus 125-ös motor olyan 5-700 ezer forintba kerül, de aminél már némi stílust is felfedezhetünk a vonalakon – enduro, retró, krossz – az közeledik az egymillióhoz. Akkor egy Harley-utánzat vajon mennyi? Egymillió? Francnak kellene ilyen.

30

Persze, azért nem is rossz. Ahhoz képest, hogy egy nyamvadt, egyhengeres, nyolcad literes blokk van benne, messziről a többség elhiszi róla, hogy valami nagy, terebélyes, elegáns cruiser. A kákán is csomót keresők szemét persze nyilván kilométerekről böki, hogy a V2-es blokk hengerei helyén akkora űr tátong, amiről David Attenborough minden bizonnyal egész sorozatnyi tudományos filmet készítene, de azért az arányok stimmelnek, a részletek ott vannak. Annyira, hogy az már szemtelenség.

Figyeljék csak azokat a hajlított, dupla tükörszárakat! És a tankba szerelt sebességmérőhöz mit szólnak? Jól van, jól van, tudom, hogy benzinszint-jelző az, mert ez a motor a kormánykiflijén hordja a kilométeróráját, de akkor is... Hohó, és van ott két, 49-es Wescóra méretezett trepni lábtartó gyanánt, az sem utolsó. No meg az indexkapcsolók – mindegyik irányba egy-egy nyomógomb, milyen motoron láttak ilyet? Ugye, érzik, hogy minden finom részlet arra utal: aki a Keeway Superlight 125 Limited Edition nevű, erősen spanyol nemesi hosszúságú nevet hordozó motorkát tervezte, az látott már képet Milwaukee-ben készült cruiserről.

30

Persze, az első villák vékonyak, akár a fűzfák dereka a nagyi kertje előtt, a hátsó lámpa formája és elhelyezése, a szalámiszeletelő kipufogók inkább a japán iskolára hajaznak. Ráadásul az a két bazi dob egy szívószálként indul a hengerből, s a régi olasz motorok stílusában később oszlik ketté. A név pedig végképp vicces, hiszen ebben a cruiseres közegben nem a könnyedségre szokás büszke lenni, hanem épp ellenkezőleg, itt súlyos egyéniség a tulaj, s hozzá illően heavyweight a motorja is. Például Fat Boy, jut eszembe. Erre ez meg Superlight, amerikai, ötvenes évekbeli diner-eken használt betűkből kirakva a tankon... Lol.

Hiába a finom stíluskavalkád, azért a részletek szépek. Jó a szín (állítólag háromrétegű, speciális UV-bevonatos fényezés), szépek a műszerek, a kezelőszervek, a kerekek kifejezetten igényesek, és az egy szem, harmatos hengerke körüli űrt egész ügyesen megpróbálták mindenféle díszletekkel kitakarni. A hátsó lábtartó pedig az egyik legigényesebb a szakmában: a selyemfényű konzolban kialakított süllyesztékbe puzzle-ekhez hasonló precizitással, elvágólag cuppan bele a felhajtható támasz.

30

Menni se rossz vele. Ezek a B125 kereteibe illő motorkák sosem érződnek erősnek – legfeljebb a pillekönnyű robogók -, de egy ilyen, majdnem 2,3 méter hosszú, vastag kerekeken guruló, nehéz krómmal feldíszített járműről végképp az a sejtésünk: meg se tud majd moccanni. Igen ám, de azok a krómok kínai krómok, a nehéz kerekek alumíniumok, a súlyos fém sárhányók sem azok a kazánlemezből készült idomok rajta. 134 kiló az egész, alig nehezebb, mint egy tipikus 125-ös.

Ennek megfelelően nem is tűnik ólomnehéznek. Oké, nem egy speedgép, de minden fokozatban könnyen húz, kipörgetve még egy kis valódi menést is érez az ember. Meglepő, de a két szalámiból egészen motorszerű dohogás hallatszik – ha nem is nagyon zajos a koncert, de hoztak néhány eredetinek tűnő hangszert a zenészek. Még egy harleys vonás a hosszú úton, nagyot klattyanó váltó, ami a karosszékes üléspozícióval, magas kormánnyal, széles trepnikkel kombinálva egészen cruiseres hatást ad ki. Csak a sebmérőre nem szabad ránézni ilyenkor, itt minden relatív...

Fotó: Papp Tibor

30

Egyébként a szerkezet egészen masszív, a kuplung könnyű, nem lóg, zörög, csattog semmi, bár a fék nem az a bivalyos, ez tény. De a tesztmotor még erősen bejáratós volt, ezért igazából még sokat javulhat az is egy-két ezer kilométer alatt. Vannak persze hibák. Ilyen beülős, cruiseres-chopperes motortól nem szabad komoly úttartást várni, ezeket a villaszögeket, tengelytávokat a divat és a hagyomány adta ki, nem a mérnöki lelemény, de azért ha nagyon kell, némi noszogatásra kanyarodik is a gép, a rugózása is elfogadható.

Vicces, ahogy itt-ott kilóg az olcsóság az álcázás mögül, de összességében nem lehet nem szeretni ezt a cruiser-paródiát. És, igazából, nem is tűnik gagyinak. Ha olasz lenne, simán árulnák 1,2 misiért, de Hondáék sem adnák 1,2 alatt. Akkor mennyi lehet ez?

30

Úgy tűnik, a Keeway nagyon komolyan a fókuszába vette Európát, az újabb motorjainak minősége köszönőviszonyban sincs a régi, gagyi robeszekével, amiket lehányt a kontinensünkre a korai években. Persze, közel sem egy Yamaha, de nem lehet nem komolyan venni. Portugáliában ezekből a motorokból fogy már a legtöbb, de nálunk is keményen dolgozik az importőr – nézzék meg, a Keeway-é az egyik legáttekinthetőbb, leginformatívabb és legízlésesebb honlap a motorosok között. A nagy reményekhez pedig – amint ezt már sokszor láttuk – erősebb árak is tartoznak.

30

Akkor mennyi ez, teszem fel újra a kérdést? Egy misi? Ahhoz azért nagyon kínai. Nyolc kiló? Fájna kiadni érte, de megérteném, ha egy ilyen lámpafénybe pár molylepke már belerepülne. Hét kilóért viszont egy ilyen motor – pláne annak, aki ezt a stílust keresi – ajándék. Hogy mennyibe kerül? Regisztrációval együtt 510 ezer forintba.

Azt hiszem, kár szaporítanom a szót, ez az információ egész biztosan pontot tesz a cikk végére.