Etalon. Nem kérdés, a 205 GTI az volt a maga idejében. Olyan forró vérű ferdehátút, mint a kis Peugeot, senki nem mert utcára engedni. Vad volt és neveletlen. Nyers kis motorja csak a padlógázt szerette, ha kanyarban vetted el, könyörtelenül meg is büntetett. Veszélyes dolog visszakacsintani egy ilyen ősre a píszí, biztonságmániás, kényelemimádó 2013-ban.
Istenem, a nyolcvanas évek. Prince reggeltől estig kántálta a Purple Raint a rádióban, az AC/DC volt a menő rock'n'roll és minden tini Depeche Mode logót rajzolt a tolltartójára, de történtek jó dolgok is. A Peugeot például története legkeményebb GTI-jeit gyártotta, és milyen őrületesen jó kis autók voltak azok! Nem csak házon belül: lényegében az egész szaksajtó letérdelt előttük, a diszkóbalestre kiéhezett frissjogsisok szervkereskedőről szervkereskedőkre jártak, a konkurencia meg dünnyögve vonult vissza a rajzasztal mellé. Mára teljesen jogosan ikonná vált, az ára megindult felfelé, a gyűjtők szorgalmasan be is táraztak már. Ennek a szobornak a hátán próbál felkapaszkodni a Peugeot a 208 GTI-vel.
Persze létezett a 206-osból meg a 207-esből is GTI, de azok valahogy nem szóltak olyan nagyot - vagy csak nekem maradtak ki? Esküszöm, annak ellenére, hogy a 208-asban alig-alig találni retró-elemet, az volt az érzésem a Peugeot tálalása láttán, hogy ezzel megint oda szeretnének pörkölni, mint a régi szép időkben.
Nemrég próbáltam ki az alap 208-ast, és nagyon tetszett. Csinos kívül, csinos belül, finom anyagok vannak benne, csecse kis autó. Meg persze ott van benne a különcködés, a pici kis kormány, ami fölött át kell sasolni, hogy lássuk a műszereket. De a lényeg a súlya: mindent lekönnyítettek benne, amit csak lehetett, így aztán alig egy tonna az egész. Nem rossz kiindulási pont egy igazán jó GTI-hez.
A motort is szerettem már más kasztnikban: akár a DS3-ban, akár a Miniben morgott, turbós létére egész jó hangulatú ez a BMW-féle 1,6-os négyhengeres, legyen szó a Cooper S 185 lóerős, vagy a DS3 Racing 207 lóerőre felhúzott változatáról. A 208 GTI-ben kereken 200 lóerőt adnak meg csúcsteljesítménynek, éppen a kettő között.
Vagyis - ismerve a Peugeot-t, a könnyű kasztnit és az erős motort - egy könnyfakasztóan penge hot hatch-re számítottam, egy autóra, amiből ujjongva pattanok ki, hogy a világba kiálthassam: igen, megint színes a világ, emberek, itt a jó kis francia GTI, feledjétek el a hanyatló világot, égessünk még egy kis benzint és gumit, amíg van! A konszerntestvér mindenkit alázó DS3 Racingje után mi mást vártam volna, mint hogy egy őrületes országúti hajsza után a fékek pattogása közben a nemrég még vadul prüszkölő turbó hangját fogom a fülemben hallani, amikor az apró kormányra borulok elérzékenyülve a boldogságtól, és nagyot sóhajtok. Annyira készültem erre, úgy vártam a beteljesülést, ha már felemlegették a 205-öst.
Nagyon jól áll neki ez a hűvös fehér. Szépen előjönnek rajta a finom kis részletek, amiből van bőven. A selymesen fénylő GTI-felirat a hátsó ablak mögött, a rafkós hűtőrács a vörös mosolyával, a króm hatású tükrök. A lámpatestek meglepő formáját már megszoktuk az alapmodellnél, de az üvegtető a felmatricázott kockamintával még inkább feldobja a látványt. Hosszasan lehet gyönyörködni benne, legszívesebben végignyalogatnánk, olyan csinos minden kis domborulata, olyan finomnak tűnnek a felületek. Ha enyém lenne, minden este lemosnám, csak hogy végigdörgölhessem a testét. De egy másik érzés is megkörnyékez: ránézek, és nem hiszem el neki, hogy ha arra kérem majd, vicsorogna mar bele a nyakamba. Túl szelíd.
Bent is milyen fenséges anyagok vesznek körül. Mindenét jó tapogatni: a bumszli váltókart, az apró bőrkormányt a piros középjelzővel a tetején, az átmenettel megfényezett ajtóbehúzót. Piros díszvarrás mindenütt, az ülésen, a kormányon, még a műszerfalon is. Nem is hiszem el, hogy Peugeot. Hideg tapintású fémalkatrészek itt is, ott is, kellemes illatok, semmi nyöszörgés. Még ha találni is elvétve pontatlan illesztést, kevésbé finom műanyagot, ennek bizony nagyon prémiumos hangulata van.
Igaz, az érintőképernyő és a mögötte dolgozó vas lehetne kicsit gyorsabb, de legalább könnyen el lehet igazodni benne. Sajnos a zene sem szól igazán szépen, bárhová tekergetjük, cserébe a klíma mintaszerűen teszi a dolgát, és van soft funkciója, ami a forró nyárban igazi áldás. Észrevétlenül, lágy átmenettel hűti le az utasteret - végre nem lesz deres a bajszunk, egyszerűen kellemesen utazunk. Ahogy böngyörgetem, felfedezek egy gombot a műszerek alatt. Nem tudom értelmezni a piktogramot, hát megnyomom, erre kipirosodik a műszerek kerete. Hoppá, egy GTI-ben ülök, el is felejtettem.
Akkor nézzünk körül GTI-s szemmel. A zsugorított kormány tökéletes, bár kicsit az ölünkben van, de jó a fogása. A váltó pont jó helyen meredezik, fémes tapintású gombja már-már gépszerűnek tűnik ebben a pihe-puha belsőben. Mögötte ott a vastag kézifékkar - mellesleg szintén díszvarrással - elsőkerekes élményautóban még jól jöhet. A pedálok enyhén túl vannak játszva, de ez műfaji sajátosság, viszont az üléspozíció kicsit magas. Nem megy lejjebb az ülés, bárhogy nyomkodom, talán azért sem, mert akkor végképp eltűnnének a műszerek a kormány karimája mögött. A tömése viszont példás, nem süpped, nem nyom, csak tart. És csak a szélére futtatták fel a bőrt, középen szövet van, így nem rohadunk bele.
De legyen elég a tapizásból, lépjünk tovább. Lapozzon!
Kulccsal indul a Peugeot, ami ma már ritkaságszámba megy. Elfordítom, és - hát, ez nem az a hang, amire számítottam. Tipikus közvetlen befecskendezéses krehácsolással zakatol az 1,6-os turbós alapjáraton, bár ha felhúzom az ablakot, már az sem hallatszik. Na jó, akkor barátkozzunk csendben.
Nincs se sport ngomb, se látványos mutatós mozi a képernyőn - egyedül a piros díszkivilágítás fokozza a hangulatot úgy, ahogy. Sűrű városi közlekedésnél nem is izgágáskodik vele az ember, nem érez ilyesmire vágyat. Civilizáltan, jól nevelten közlekedik, hamar felváltogatva, szépen, csendben. A lelki egyensúlyt egyedül a kicsit hosszú úton, viszont igen határozottan megvezetett váltó akadozása boríthatja fel - ez nem vetít előre semmi jót a későbbi hancúrozáshoz.
Megnyugtató viszont a fogyasztásmérő, ami nyolc liter környékére áll be - már-már hiányolni kezdem a stop-start rendszert, de megint adok magamnak egy tockost: helló, ez egy GTI, mit tévelyegsz itt álmatagon?
Láttunk már olyan autót, ami altat, mint a Barcelona a második félidő közepéig, de ha egyszer belelendül, nem lehet megállítani. Titkon ebben reménykedem: hátha kijön belőle a vadállat, amikor majd elkezdem vallatni országúton. De ahogy szakmai kötelességből kihúzatom egyszer-kétszer a városban, még mindig nem érzem a bizsergést. Nincs hangja. Nincs karaktere. Nem csábít a menésre.
Persze, magától nem szokott jó hangja lenni egy modern négyhengeres turbómotornak, éppen ezért kaptak rá mostanában a trükközésre. Régebben én is gúnyosan mosolyogtam, amikor megláttam a szívóhangot utastérbe vezető akusztikai vibrátorokat, de be kell látnom, inkább az, mint a semmi. A Peugeot némasága vágyölőbb, mint egy kopott susogós melegítőnadrág.
Erős a motor, baromi erős. 200 lóerő, 275 Nm, 6,8 alatt van százon, jézusom. Micsoda adatok: ilyesmi értékekkel olyan érzést lehet kelteni, hogy belesápadunk. Hány autót vezettem már, amiben ilyen paraméterek mellett úgy éreztem, én vagyok Grönholm, csak tisztuljon ki az út, mindjárt megbüntetem a kis mitugrászokat. A Peugeot meg unottan leforog tiltásig, váltok egy kettest, közben hátracsúszik a nyelvem, de nem jön meg a hangulat. Érzem, tudom, hogy nagyon gyors, csak az élmény valahol elszökött a rendszerből.
Pont ugyanilyen a futómű is. Szinte alig ráz jobban, mint egy mezei 208-asé. Amíg normálisan közlekedünk, eszünkbe sem jut, hogy ez valami sportosabb gép: rugózik, csillapít, vasalja az utat. Amikor nekigyűrkőzünk és húzósabban engedjük bele a kanyarba, ügyesen megtámaszt és szépen kihasználja, amit a gumik tudnak. Persze inkább az elsőket veszi igénybe, nem is szabad ezt másképp, de nem rossz a balansz, gázelvételre kicsit megmozdul a feneke is. Viszont egy pillanatig nem ingerel, nem rosszalkodik, nem kéri, hogy üsd még az ostorral, jó lesz.
Itt is felfogja az agy, hogy nagyon gyorsan megyünk, talán gyorsabban is, mint kéne, de nem facsarja ki az utolsó cseppeket az endorfinmirigyből, sőt. Ludas ebben az érzéketlen kormány is, amit vakon tekergetünk jobbra-balra, de ha csodálatosan olvasnánk a volánnal a feliratot a földre ejtett zlotyiról, akkor is jóságos maradna ez a futómű. Ha túl gyorsak vagyunk, buta radírozás nélkül ügyesen elveszti a sebességet egy kis orrtúrással, de még ráfékezésnél sem válik idegessé. Csinálhatunk vele, amit akarunk, lehet jó az út vagy rossz, nem jön ki a sodrából. Eszünkbe sem jut, hogy kéziféket rángassunk: minek?
A turbólyuk talán éppen azért zavaró, mert a körítés ilyen jámbor és szinte tökéletes. De mivel előbb-utóbb kiüt rajtunk a csalódottság, minden egyes gázadásnál elkezd zavarni a késlekedés. Nem szuszog, nem durrog, nem kér bocsánatot azért, hogy ő bizony egy erősen túlfújt turbós, és hát nem jön ki csak úgy 125 lóerő egy literből. Csak abból venni észre, hogy időnként fél másodpercet is várni kell, míg megjön a kraft, az pedig sok, amikor éppen ki szeretnénk gyorsítani a kanyarból. Ilyenkor elkezd fájni az akadozós váltó is, amiről néha nem lehet eldönteni, hogy bevette-e a sebességet vagy sem. Inkább vissza is veszünk a tempóból, mert az élvezet nélküli száguldozás olyan, mint a fél berúgás: kidobott pénz.
Ha egy autó 2013-ban nem olyan, amilyennek vártuk, nem szabad egyből arra gondolni, hogy nem sikerült. Ma már szinte minden autógyár olyan szinten van, hogy nagyjából meg tudják csinálni, amit akarnak. Vannak persze kevésbé szerencsés dizájnok, elfuserált futóművek, ügyetlen motorok. De ezektől a kivételektől eltekintve általában arról van szó, hogy olyanra akarták. A bután felprogramozott, döglött gázpedálok azért olyanok, hogy falábú sofőr alatt se rángassanak, a suta futóművek azért olyan orrtolósok, nehogy váratlanul keresztbeálljanak valakinél. Ez a Peugeot sem ok nélkül ilyen visszafogott jellem.
Valószínűleg kimatekozták, hogy mostanában jobban el lehet adni az ilyet, mint egy igazán éles GTI-t. Vagy a vezetőség így osztotta ki a feladatot. Előfordul, hogy egy-két vezér ízlésén múlik, hogy milyen zamatos lesz a végtermék. Egy biztos: a 208 GTI-t ilyennek akarták.
És ha nem azt várjuk tőle, hogy a fogát csattogtassa és letépje a fejünket, nagyon jó kis autó ez. Finom, kulturált, minőségi: akár azt is mondhatnám, csajos. Közben stopperrel mérve veszedelmesen gyors, bődületesen kanyarodik és teljesítményéhez képest alig fogyaszt. Ez egy eszeveszetten jó csúcs-208-as, egy príma háromajtós, jó erős motorral. Csak kár volt úgy beharangozni, hogy ez a 205 GTI szellemi utódja.
Nyugodtan kijelenthetjük: nem az. Azt hittem, a franciák, akik mindeddig elkerülték az erőltetett retrót, érzik, hogy nem jó ötlet egy régi nagy nevet elkoptatni egy új autón, ami úgysem lehet olyan, mert megváltoztak az idők. A Renault-nál is belátták, hogy hibáztak a Gordini hirtelen előrángatásával. Ha nem erőltetik, hogy ez olyan, mint a 205 GTI, én is más irányból közelítek. Lehet persze, hogy úgy spekulálnak, ma már úgysem él senki, aki még emlékszik rá.
Különben simán elképzelhető, hogy bejön a számításuk, hiszen az autó jó. Ha valaki vakon beleül, minden előítélet nélkül, könnyen megszeretheti. Szinte csak erényei vannak, ha általános autós mércével nézzük és nem a GTI-k torzított skáláján. És lehet, hogy pont itt van a híres piaci rés, hiszen hasonlóan finom, csinos, erős autót csak a konszerntestvér kínál: igaz, a DS3 Racing szinte mindent egy kicsit - vagy sokkal - jobban tud, de több mint 8 millió. A 208 GTI-t pedig már hat alatt el lehet hozni, ami jó ár egy ilyen tudású kisautóért.
További cikkeink
