Ezt a cikket igazából fölösleges megírnom. Vannak autók, amelyekre a szaksajtó az első pillanattól kimondja, hogy minden tudásuk a kinézetükben rejlik. Azon túl viszont az unalom roppanó állkapcsú ásítása lengi körül őket, sőt, nemegyszer kellemetlenek, vagy akár rosszak is. Aztán a vevők mégis tojnak a cikkekre, és habzsolják az autót. Peugeot 206, alap-Opel Corsa B – rémlik? Esetleg a most kimúlt új Beetle, amely annyira megfogta a vásárlókat, hogy tizenhárom éven át hozzá se kellett nyúlni, mert úgy is fogyott? Fenti autók jó formatervű, egyedi divatkocsik voltak, akik pedig divatból vesznek autót, azok általában nagy ívben letojják az autós újságírók elvont, technokrata köreiben fogant véleményeit.
Ennek az írásnak egyetlen szerepe lesz a továbbiakban, hogy a galériában alaposan szemügyre vehetővé tegye a korábbinál 15 centivel hosszabb és 8-cal szélesebb, immár sokkal autó- (és eredeti Bogár-)kinézetűbb friss Beetle-t.
Akármi áll tehát az elkövetkező hasábokban az új-új Beetle-ről, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a vevők adott pénzügyi lehetőségek birtokában meg fogják venni. Ha kiderül róla, hogy kizárólag egyenesen tud menni, negyven litert fogyaszt, és beleesik az eső, akkor is. Lesz talán egy százalék, akit igazán, potenciális vásárlóként foglalkoztat majd, milyen is valójában, forgatható kormánykerekű, kipufogón át brümmögő, középső pedállal megállítható, hűtött-fűtött közlekedési eszközként.
Kár a betűkön elvérző, sok ezernyi stílushabzsolóért, mert sok rossz hírem nekik se lenne, tesztelőként. Sok jó se. Ez ugyanis egy erős, de teljesen unalmas autó. A régi legalább béna volt, feleslegesen magas mennyezettel, abszurd módon előretolt, szentesi fóliasátor-hatású szélvédővel, bármire alkalmatlan hátsó ülésekkel és csomagtartóval – azt tesztelői szemmel lehetett rendesen utálni.
Ezt viszont nem, mert egy ergonomikus, hellyel-közzel még családi használatra is alkalmas, tisztességesen kivitelezett, igaz, méregdrága hatchback. Bizony, az itt látható, a navigáció, bőrülés, audiofil hifi, spéci könnyűfém felni, metálfény és automata váltó hívságait nélkülöző autó alapára kis híján ötmillió forint, tesztautós extrázással már közelíti a hatost.
Összesen két dolog indokolja, hogy miért ne két Polót vegyen az ember ebből a pénzből: a kocsi stílusa, valamint a vajfinom, meggyőző erejű, közvetlen befecskendezéses, turbós, 1,2-es, 105 lóerős TSI benzinmotor, ami olyan jó, hogy vitrinben kéne mutogatni a természettudományi múzeumban.
Alapjáraton annyira nem ad életjelet magáról, hogy az ember start/stop rendszerre gyanakszik. Kis fordulaton sem kínlódik, de kihúzatva igazán, rendesen erős, legfeljebb középtájt laposabb kicsit a produkciója. Ami biztos: nem 105 lóerősnek tűnik, hanem többnek, az embernek nincs hiányérzete. Ez egy nagyon rendben levő kis motor, s nem is eszik sokat – még városban is elmegy hét-hétféllel, országúton kevesebbel is.
Meggondolandó, nem?
Az új Beetle-forma már nem rossz karikatúrája az ősmodellnek, hanem valóban hasonlít is a régire, bár akadt kolléga, aki nemes egyszerűséggel lepobjedázta. De azért jó ám: rendes, púpos bogárfenék, a mai autók között meredeknek mondható szélvédő, vízszintesen előreinduló, a végén görbülő első lemez. Ez, ugye, a farmotoros régi Bogárnál a csomagtérfedél volt, az orrmotoros új Beetle-nél a géptető, ezért nehéz őket egyazon mondatban, precízen nevükön nevezni.
Tetszik majd a divatimádóknak, de szereti az autós ember szeme is; nem vicc, hanem ügyes retro jármű, ráadásul régiessége mellett sikerül kicsit kupésnak is lennie. A formaterv egyetlen hibája talán, hogy szemből olyan, mintha beletoldottak volna egy tizenöt centis csíkot. Túl széles, no.
Amiben erős volt a leköszönő Beetle, az a belső tér kidolgozása. A kis váza (avagy a felszerelésének lehetősége) a műszerfalon jópofa geg volt, a kupola alá tett, nagy, kerek műszer szintén kicsit úgy hatott, mintha valami Ikeában árult Tonka Toyból vették volna, a volán pedig, a Kamei-kormányvédő huzatokat utánzó, lyukacsos felületi kiképzéssel az egyik legzseniálisabb kikacsintás volt a retroautózás történetében. Ezek mind hiányoznak az utódból.
A kormány a mostani sportos németautó-divat szerinti, tehát alul nyomott ívű, sima bőrrel húzott, semmi különös. Persze a sebességmérő elég nagy, tényleg kicsit régimódias, de a szokásos koporsóműszerfalba tett vájdlingból kukucskál ki. Váza pedig nincs.
Kapunk helyette színre fényezett műszerfal- és ajtóburkolat-betéteket, kilinccsel nyíló kesztyűtartót, valamint kis műbőr-hurok hátsó kapaszkodókat, á la Wolfsburg, 1947. Ezek tényleg jópofák, de messze esnek attól a retroelem-orgiától, ami egy korábbi Beetle-ben, mostani Miniben, Fiat 500-ban várja a beülőket. Ez igazából egy Golf VI padlólemezre tett, Polo- és Golf-méret közé eső, inkább a Polo felé húzó belső minőségű autó. Hangulatos, nem túl kidolgozott, kellemes, de fejre nem állunk tőle.
Hátra persze, továbbra is csak olyan felnőttek férnek el jól, akik vagy magasak, de derékszögben előrehajtva hordják a fejüket, vagy… nem magasak. Csomagtartóból 310 50:50-es osztott támlás bővítésű litert adtak nekünk a wolfsburgi hatalmasságok, ami, ha nem is valami ijesztően sok, de szűken benne van a szokásos ferdehátúmércében.
Van feláras, finoman szabályozható dupla klímánk, egy mélyen eldugott pléhvödörből szóló hifink, a meredeksége miatt a vastag A oszlopok dacára kiváló kitekintést biztosító szélvédőnk, első, hátsó parkolássegítőnk, reflektorra sötétedő belső tükrünk, valóban használható kartámaszunk, hatgangos váltónk. Ja, az oldalablakok – amelyek keret nélküliek – tudják a BMW 850-trükköt: a kilincs meghúzására lejjebb csúsznak néhány millimétert, nehogy megsértsék a gumiszigetelést, amibe alapállapotban bebújnak.
Akkor hát mink nincs? Vezetési élményünk. De szinte semmi. A Beetle 1.2 TSI igen tisztességesen gyorsul,amikor az ember eltekeri a kormányt, szépen befordul, fékez, szökell, ahogy illik, vagy annál még jobban is. A terelgetős lúdbőr - ami a Mininél simán megvan, a bukdácsolós báj, ami a Fiat 500 sajátja, itt érzékszervileg azonban kimerül a látvány élvezetében.
Csak minek. A kormány szintetikusan nehéz, középen elég döglött. A váltó is hasonló: bár eléggé pontos, de érezni rajta a sok bovden, ellensúly küzdelmét, hogy kellően mechanikusnak érződjön. A futómű nem billegős ugyan, de számára csak azért vannak kanyarok, hogy hatékonyan letudja őket – nincs itt semmiféle, a kormányon át ujjbegyre morzézott tapadásdráma, ülésen és ülepen át az agyba telegrafált tömegközéppont-moccanás. Nagy sebességű számítógépes vezetés van. Igaz, ez valószínűleg nem súlyos baj, a többség igazából ilyenre vágyik. Csak aztán senki ne áltassa magát azzal, hogy sportkocsiban ül.
Átlagos használatra viszont a Golf jobb választás, de a Polo is. Azok elég jól rugóznak, masszívak, a Beetle viszont városban ráz, akár kicsi, akár nagy akadályokról van szó. Emellett zörejeket, cicergéseket is hallani benne (megnéztem a rekeszeket, nem felejtettek bennük kemény mütyüröket), hiányzik az a bunkerhatás, amit manapság a kompakt autóktól el szoktunk várni. Csak egyvalamiben nagyon bunker a Beetle – a hátrafelé nyíló, csodás panorámában. Azaz annak hiányában. Hiába jó a kilátás előre, ezt az autót tolatóradar nélkül megvenni öngyilkosság.
Városi furikázáshoz, kanyargáshoz tehát nem ideális, de érdekes módon, autópályán teljesedik ki az egyénisége. Ott kivételesen nyugis, csendes, nagyon stabil, a motor 3000-es fordulaton már majdnem 150-nel tolja a bódét. A sprőd rugózásnak hirtelen értelme lesz, a nehéz kormányzás magára talál, az ügyes motornak köszönhetően pedig a fogyasztás sem ugrik meg túlságosan. De aki azért vesz Beetle-t, hogy Frankfurt és Budapest között ingázzon hetente háromszor, az el van tévedve.
Korrektül kivitelezett divatcikk, finom, erős motorral, néhány kedves részlettel, de fáradt lélekkel. Kevésbé mutat már jól a Love Parade díszleteként, de azért, amikor egy negyvenöt éves, kopasz ember ül a volánja mögött, és meglátják a kollégái – nos, furcsa mosoly játszik a szájuk szegletében. Tudom, láttam.
A mai piaci viszonyok közt a vásárlás dilemmája szerencsére keveseket sújt majd, aki pedig beleszeretett, és megvan rá a pénze, az úgyse jutott el eddig az olvasásban.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
További cikkeink
