Rettenetesen megszenvedtünk, hogy a szinte dömpingáron adott Chevrolet Orlando mellé ellenfelet találjunk – mármint úgy, hogy ne legyen jelentős az árkülönbözet. Nehezen sikerült: a Renault Grand Scénic tán az egyetlen, amely árban versenyképes vele. Mindkettő dízel, nagy és erős.
De nem lehettem maximalista. A Chevrolet lényegében csak csúcskivitelű dízeleket tart a tesztflottájában, automata váltóval. A Renault-tól viszont csak kézi váltósat sikerült szerezni, 160 lóval. (Ott is van automata, az tíz lóerővel gyengébb.) Ez van, örülünk neki, hogy egyáltalán volt mit állítani a Chevy mellé.
Hogy miért akartam mindenáron, minden nehézség ellenére az Orlandót összehasonlítani? Rém egyszerű: mert pofátlanul olcsó. Elképesztően és összehasonlíthatatlanul. Tessék csak megnézni: hét üléssel, 1,8-as benzinmotorral, klímával 4,8-ért haza lehet vinni. Oké-oké, nem egy csúcsfelszereltségű kocsi, de akinek hét ülésre van szüksége mindenképp, annak tökmindegy, ráadásul egy elfogadható méretű motorral és 141 lóerős teljesítménnyel. Noha ez a Chevy 1,8-as sosem volt kimagaslóan jó motor azelőtt, de ennyiért a Grand Scénicet az 1,6-os benzinmotorral adják, ami egy Fluence-ot is épphogy elvisz. Milyen lehet ez egy Grand Scénicben? Biztos nem jobb a koreai motornál.
Sajnos, vagy szerencsére ilyen összehasonlításra nincs kilátás. Van viszont a modellpaletta másik végén: lényegében mindkét típus csúcsváltozata volt nálunk, a Renault Privilege kivitelben, a Chevrolet pedig a dallamos hangzású LTZ+ verzióban. Eláruljam, hogy mennyi az árkülönbözet a két autó között, ha egy szintre hozzuk őket? Döbbenetes: az Orlando bőrös és automata, ezek nélkül hatmillió-nyolcvanezer. A Renault ugyanezt nyolcszázezerrel drágábban tudja, viszont egy széria Tom-Tom navigációval és xenon-kanyarlámpával is megörvendezteti az embert. Ja, és teflonbevonatú műbőr+szövet a kárpitozása, bár a tükörtojás-sütögetéshez meg kell venni az ülésfűtést hozzá. A drámai őszinteséggel bőrhatásúnak hívott kárpitozást 470 ezerért adja a Renault, aki pedig automatát akar, annak további 300 ezret kell rászámolnia.
Akármilyen irányból is nézzük, cirka hét-nyolcszázezer forint a Chevrolet előnye, ami még ezen a szinten is sok, feltéve, hogy az ember tud élni xenon nélkül. Én ennyiért tudnék.
Viszont az összehasonlítás két kérdést vet fel. Egyrészt, melyik a jobb autó? Ha a Chevrolet, akkor nincs miről beszélni. Ám ha a Renault, akkor jobb-e annyival, amennyivel drágább? Nem lesz egyszerű.
Épp ezért kettészedtem a dolgot. Az ilyen egyterűeknél két dolog fontos: egyrészt mennyire lakható a belsejük. Igaz, az autógyárak szeretik úgy előadni a dolgot, hogy az ember szinte beköltözik egy ilyen autóba és ki sem akar szállni. Hát majd meglátjuk, melyikben laknánk. Az összehasonlítás második szekciója szól arról, hogy a konkrét kétliteres dízelek milyenek.
A bódék: ötletek nélkül is lehet élni?
Mi tagadás, tetszik nekem az Orlando formája. Talán azért, mert egészen autószerű. Elsőre inkább nézné terepjárónak az ember, egyszerűen azért, mert van orra. A Renault viszont az űrbuborék-dizájnt használja évtizedek óta. Ezért is lepett meg, hogy ennek ellenére a Grand Scénic orra érzékelhető jobban, amikor parkolóházban vagy más macerás helyen kell manőverezni. Ne kérdezzék, miért. Talán az is szerepet játszik benne, hogy kisebb körön fordul. Az Orlando vezetése más szempontból is macerás. Az első tetőoszlopai nem csak vastagok, de pont olyan szerencsétlen szögben állnak, hogy jobbra komplett kereszteződéseket tudnak kitakarni. Hátrafelé mindkettőből gyalázatosan rossz a kilátás, a radar létszükséglet. A Renault felárért ad kamerát is, 160 ezerért.
Ha belül nézzük a dolgokat, megdöbbentő, hogy a Chevrolet mennyire leegyszerűsítette az egyterű-témát. Lényegében annyit tud, mint egy nagy kombi, amelynek a csomagtartójából két további ülés kihajtogatható. A Scénic ezzel szemben mindent megkapott, amit a franciák kitaláltak. A középső sorban az ülések előrehajthatók, kivehetők, tologathatók, hátukon kis tálca található. A leghátsó két szék szintén a padlóban rejtőzik.
Az Orlandónak viszont nincs is szüksége arra, hogy tologatható ülései legyenek, egyszerűen azért, mert leghátul így is el lehet férni, ha az ember nem extra langaléta. A Scénicben egy átlagos felnőttet szinte be kell építeni hátra: a lábfejére rá kell csukni az előtte lévő ülést, mert máshogy nem fér be oda, majd előrébb is kell tolni annyira, hogy ott is szűkössé váljon a hely. Vagyis hétülésesnek egyértelműen jobb az Orlando, ha nem kizárólag gyerekek utaztatása a cél.
Más kérdés, hogy a Renault egy csomó apróságot tud. Vannak rekeszek a padlóban elöl-hátul, és ott a zseniális tologatható könyöklő a két első ülés között, benne egy gigantikus üreggel. Az apróságok tárolására a Chevrolet tényleg csak a minimumot adja, a könyöklője sem szenzációsan kényelmes és a klíma fúj levegőt a második sorban ülőknek is. A Renault-nál – pont az előre-hátra tologatható könyöklő miatt – ezt nem lehetett megoldani, ezért az ajtóoszlopra kerültek a befúvók.
Furgonnak viszont a Renault az igazi. Ha csak a csomagtartót nézzük, látványosan alacsonyabb a padlója, és literben is több (564 l), jobban használhatónak tűnik, mint az Orlandóé (454 l). A különbségek akkor fokozódnak, amikor az ember kitakarítja a Scénicből a második üléssort, és máris 1,8 köbméter: a plafonig jóval magasabb a tér. Ekkor még előrehajtjuk az utasülés támláját is, és megvan a két köbméter. Ilyen kunsztokat a Chevy nem tud, a középső ülések előrehajtogathatók, és kész, így 1,5 köbméter a maximum térfogat. Így is van akkora, mint egy középkategóriás kombi, tehát éppenséggel nem tragikus a helyzet. De ez egy összehasonlító, és ez a Grand Scénickel szemben kevés.
Még egy kérdés, a minőségé. Ránézésre, tapogatásra egyértelműen a Renault a jobb, akad némi kellemes felszínű anyag is, szemben a Chevy rideg, de amúgy szép belső burkolataival. A franciák ezt jól tudják, bár csendben jegyzem meg, hogy egyszerűbb kivitelben, fullfeketében legalább olyan gyászos, mint az Orlando. A Renault még egy pluszpontot érdemel a zongoralakk-hatású műanyagok teljes mellőzéséért.
Akkor itt melyik a jobb? Variálhatóság szempontjából a Grand Scénic az egyértelmű győztes, bár az Orlando válasza erre frappáns: ha valami elég tágas, akkor ott nem kell variálni. És ebben van valami.
Nézzük a technikát és a végeredményt! Lapozzon!
Motorok? A jónál jobb!
A kétliteres dízelmotorok ma már olyan jó kondiban vannak, hogy egy ekkora hétüléses egyterűbe elég lenne egy kisebb is. A Renault ezt az 1,5 literes dízellel tudja le, de hamarosan jön a szuper, új fejlesztésű 1,6-os. Valaha egy ekkora autóba nem is raktak kétliteresnél kisebb dízelt, ehhez képest ma már egy ilyen luxusnak számít: a 160 lóerő körüli teljesítmény döbbenetes, tíz éve még 110-től is elájultunk. Még durvábbak a nyomatékértékek: a Chevy 360, a Renault 380 newtonmétert nyom, kétezres fordulaton.
Nem is csoda, hogy rettenetesen mennek: a hivatalos gyorsulási adat százra 9,5 (Scénic, kézi) és 11 másodperc – az Orlando egy másodpercet bukik az automata váltó miatt, de ez így is fergeteges. Hogy miért? Azért, mert dízel, az álló starttal kicsit meg van lőve, az alsó, erőtlen zóna és a hamarabb elfogyó fokozatok miatt. Ha már megy, a rugalmassága még drámaibb: mindkét buszban egyértelműen érezni lehet padlógáznál, hogy az ember gyomra megindul a gerincoszlop irányába. Persze, amikor valóban beül hat utas, nem hátrány az erő.
A Scénic kézi váltója nem a műfaj etalonja, de a kapcsolási pontossága elmegy. A fokozatokat jó későn lehet elváltani, 80 alatt a hatos reménytelen, és bár ötvennél elbírja az ötöst, a kapcsolási súgó a műszerfalon visszagangolást javasol. A Scénic motorja nagyon csendes, és nem csak az utastér irányába, hanem kifelé is, részben ezért is hajlamos az ember a permanens gyorshajtásra. No meg az erő miatt.
Az viszont meglepett, hogy nagyvárosi forgalomban a Renault legalább annyit fogyaszt, mint az Orlando, noha az automata. Ez általában 9-9,5 litert jelentett, míg hosszú, főleg autópályás utakon 7,5 körül fogyott mindkettőben. Ez pedig egyértelműen jó pont az Orlando váltója javára, amely a konkurencia bosszantása érdekében átkozottul jó. Elég gyors, ott tartja a motort, ahol van ereje, és ha kell, meglepő gyorsasággal vált vissza. Nem tudom, honnan veszik, de jól választottak.
A másik vicces dolog az, hogy a VM Motori-eredetű dízel van olyan jó, mint a Renault-é. Sőt, ha már General Motors, halkan megjegyzem, hogy az Opel bármelyik dízelénél egyértelműen jobb, bármilyen szempontból: járási kultúrája, zajosság, erőkifejtés, gázreakció. Az pedig, hogy ilyen jól illesztették az automatához, már csak hab a tortán. Ha ebben az árkategóriában gondolkodnék, nem is vennék mást. A Renault-hoz képest az Orlando nem is hangosabb, talán egy picivel több a gördülési zaj. Igaz, itt kifelé lényegesen erősebben hallatszik a motor dízelhangja, ám az utastér irányába alaposan leszigetelték.
Az Orlando legnagyobb hibáját Csikós már megírta, és a Grand Scénic mellett talán ez még zavaróbb. A francia busz ugyanis kifejezetten finom rugózású, míg a Chevrolet a rossz városi utakon úgy teszi túl magát, mintha a 17-es felnijei ólomból lennének: rázkódik. Mivel a rugói alapvetően keményebbek, autópályán tényleg olyan, mintha az ember egy rombolót vezetne, ráadásul emiatt a sebesség is kevesebbnek tűnik. A Chevrolet talán egy fokkal még hajlamosabbá teszi az embert a permanens gyorshajtásra, mint a Renault. Fékkel mind a két autót jól ellátták, talán a Scénic kicsit nőiesebb erővel működik, és ez a megállapítás nagyjából az összes más tulajdonságára is igaz.
És akkor ki nyer?
Nem kérdés: a Grand Scénic jobb autó, picivel finomabb minőséggel és olyan extrákkal, amelyeket az Orlando még felárért sem tud adni, lásd xenon, tolatókamera, üvegtető és még néhány apróság. A franciát ráadásul gusztusosabbra csinálták meg, ha a szép belsejű Privilege kivitelt nézzük. Csakhogy ez a paraszthajszálnyi differencia nálam még ahhoz is kevés, hogy azt mondjam: ugyanannyiért egyértelműen a Renault jobb vétel. Az Orlando ugyanis nagyobb, és ha tényleg számít a hétüléses üzemmód, akkor megkérdőjelezhetetlen a fölénye – ha mondjuk taxinak szánják. Persze ez ott nem szempont, ahol kicsi gyerekeket akarnak szállítani.
Persze a döntést a vasbeton alapokon nyugvó anyagi érvek billentik a Chevrolet felé. Sajnos annyira jó ez a dízel-automata kombináció, hogy kuplungoljon a fene egy kétliteres dízellel dugóban. Az Orlando talán kevésbé kifinomultabb, karcosodnak a csomagtartója műanyagjai, és még sorolhatunk pár kis hibát, de műszakilag egyenértékű a Grand Scénickel, leszámítva a bárdolatlan zötyögését kis tempónál. Hozzáteszem, a Chevrolet inkább az alapigények kielégítésére való, a finnyás nyugati szempontok kevésbé játszanak nála. De ez itt nem is a finnyás nyugat, hanem a szegény kelet, és itt ez számít: az Orlando nyert.
Ervin végre jó
Már sokat szidtuk Marikát, legutóbb Pista emlékezett meg arról, hogy a dinka magyar szövege még mindig a régi. Ám a Scénic úgy érkezett, hogy a magyar szöveg férfihangra, nevezetesen Ervinre volt állítva. Gondoltam, röhögök megint egy jót, beprogramoztam valamit. A fenébe! Ervin szép suttyomban megtanult magyarul, legalábbis a legfontosabb magyartalanságokat kiirtották a szókincséből, különös tekintettel az „után háromszáz méterrel forduljon jobbra” fordulatra. Hurrá! Igaz, akad még egy-két fura mondatrészlet, de ez már apróság. Ervin jó.
Csakhogy Ervin szép mély hangon beszél, autóban sokkal érthetőbb a minden zajon áthatoló női hang, legalábbis én jobban szeretem. Átállítottam Marikára, ugyanolyan, mint volt. Mindenesetre nem kis szó, hogy alig pár év alatt használhatóra csiszolódnak a Tom-Tom navik. Talán nem is baj, hogy meghagyták Marikát, van min röhögni.
További cikkeink
