Idén 13 éves Mazdám szűk, zajos, és ültetett futóművével nem éppen a komfortos rugózás iskolapéldája, a Nagypolszki pedig hobbiautó, abban felelősségteljes férfiember családot nem szállít. Ezért – mint egy jó droidét – érzékelőimet egyre inkább birizgálják a kombik. Le is csaptam a Mégane Grandtourra.
Két napig vigadalom és elégedettség, de mára, a használat negyedik napjára már inkább bosszúság jellemzi kapcsolatunkat. És erről nem az autó tehet, inkább a lusta trógerek, akik éppen akkor hagyták abba a gondolkodást, amikor az autó 95 százalékban már kész volt. Eltalálták, a maradék öt százalékon múlik, hogy ezentúl ne azt állítsam, EZT vegyék, hanem csak annyit: próbálják ki ezt IS.
Magát a tesztautót nagyon kivesézni nem akarom, na meg fölösleges is, hiszen ahová Csikós egyszer lecsap tízmillió karakterben, ott már fű nem nő, ezért kicsit kockás, rendhagyó módon rendezném tapasztalataimat. Kezdjük azzal, amiben ez a kombi különbözött az előzőtől.
Először is a motor. Bár sokak szerint hülyébb már nem leszek, ám még így is csak félve mertem rákérdezni szerkesztőségi referenciapontunknál, Papp Tibinél, hogy: – Tibor, szerinted is jó ez a 110 lovas kisdízel? Nagy megkönnyebbülésemre bólintott, így téve helyre önértékelésemet, lám, mégsem bolondultam meg teljesen. Ez az 1,5 dCi remek.
Nem tudom, önök hogy vannak ezzel, de sokkal inkább kedvelem a kicsi, 1,5-1,6-os turbódízeleket, mint a nagy rombolókat. Lehet az HDi, TDI, JTD vagy dCi, mind rendre pörgősebb, fürgébb, mint a kétliteresek. Gyengébbek, persze, de épkézláb méretű és súlyú bódét még tisztességgel mozdítanak, fogyasztásuk pedig szinte elenyésző.
A 110 lóerős, részecskeszűrős dCi ékes példája ennek. 240 newtonméteres nyomatéka kellemes, a testes kombinak ezzel 190 km/óra a vége, 12,1 másodperc alatt tudja a százas sprintet, és javarészt városban használva, klímával 6,2-t fogyaszt. Ezek teljesen elfogadható értékek, az 1285 kilós önsúllyal elbír a motor. Kifelé ugyan le sem tagadhatná, hogy dízel, de a beltér zajszigetelése igen jó, egyáltalán nem zavaró a távoli, halk dörmögés. Persze egy satnya váltóval, rossz kiosztással mindez menne a levesbe, de itt a Renault duplakuplungos (EDC, Efficient Dual Clutch) váltója osztja be az erőt.
E kettő szorzatáért egy szép, piros pontot osztottam ki. A hatfokozatú váltó szépen, tisztán, rándulást messziről sem ismerve vált, padlógázon szépen pörget és ügyesen a nyomatékba ejti vissza a fordulatszámot, így gyorsításkor sosem érződik erőtlennek a szekér. Érzésre kicsit lassabban reagál, de ezt igazából csak egy DSG-s autóból átülve venni észre. Sport módja nincs (mondjuk nem is kell), manuális módja igen, de nem nagy élmény. A legokosabb, ha hagyjuk, és nem törődünk vele, remekül oldja meg a feladatot nélkülünk is.
Bár az autótesztírás íratlan szabályai alapján a külalakkal kellett volna kezdeni, ezt most megszegtem, Csikós jól körülírta anno, nem kell koptatni a billentyűzetet még egyszer. Kombisága csak előnyére válik, sokkal harmonikusabb, mint a lapáttal seggbe csapkodott ötajtós, a plusz 67 milliméter jót tett a formának: nyúlánk, dinamikus, úgy maradt meg kombinak, hogy közben funkciója nem halt meg a formaterv oltárán. A maximális, kis híján 1600 literes csomagtér (alap 527 liter) pedig nem csak ebben a kategóriában számít nagyon jó értéknek. Rakodópereme szinte a bokánknál van, akad benne kihajtható rögzítőfül, a padló alatt tejeszacskó-rekesz. Jól pakolható és tágas, egy kombitól nem is kívánunk többet.
Bár nem éppen karakuri-könnyedséggel, de szintbe hajthatóak a hátsó támlák, az pedig, hogy az ülőlap alja igénytelen szivacs, annyira nem zavar. Nem akarom az ágyam fölött keretben nézegetni. Tetszik, hogy a jobb első ülés támlája is egy karral síkba dönthető, így egész hosszú tárgyakat is könnyen bepakolhatunk. Na meg a kalaptartót, ennek sajna nincs gyári helye, mint a Peugeot-nál.
A külsőt nem is fényezem tovább, tán csak annyit, hogy a Vetiner zöld metálfényért fizetendő 110 ezres felár minden forintot megér. Rég volt már nálunk tesztautó ennyire eltalált színnel, elegáns és szép, csak ezzel kéne.
Hajtáslánc-külső kipipálva, eddig a Grandtournak áll a zászló, lépjünk tovább: futómű, fékek. Hoppá, pozitív meglepetés. Már-már gyanúsak ezek a franciák, de kénytelen voltam elismerni, hogy igazán jó, kellemes futóművet hoztak össze. A rugózás és csillapítás éppen annyira feszes, hogy a német autókat idézze, mégis kellőképpen puha és lágy, hogy komfortosnak nevezhessük. Ebben kétségkívül szerepük van a ballonos gumiknak, áldja meg a Jóisten, aki ezt választotta a tesztautóra.
Az úttartás jó, a kormány egész pontos, tempósabb kanyarban, hirtelen kormánymozdulatra az autó orra stabil marad, a nagy puttony pedig egy apró, hullámzó mozdulat után készségesen követi. Családi kombinak remek. Az elöl 280, hátul 260 milliméteres tárcsafékek biztosan fognak, sztrádatempóról többször lassítva sem nyúlnak, bizalomgerjesztőek.
A helykínálattal szintén nincs baj, a kényelmes szövetülésekben elöl-hátul kedvünkre tespedhetünk, a fotón látszik, hogy a belső képek miatt teljesen hátratolt vezetőülés mögött is jócskán marad hely a térdeknek. Sőt, még széltében sem szenvedünk, bár a középső, pohártartós könyöklő miatt inkább csak ketten üljenek hátra. A klímával szintén nincs gond, gyorsan és huzat nélkül hűt. A felhasznált anyagok puhák, a beltér minősége jó, kellemes az ujjbegynek és a szemnek.
A Dynamic felszereltségi szint már alapáron tartalmaz szinte mindent, amire szükségünk lehet. A jelenleg futó akció keretén belül megkapjuk az integrált TomTom navigációt (különben 145 ezer a felára), légzsák számolatlanul akad, de a kétzónás, automata klíma is alapáras, ahogy az esőérzékelő és az automata világítás is. ABS, ESP, ASR kipörgésgátló és EBV fékerőelosztónk is van. Tesztautónk feláras extralistája nem volt hosszú: 110 ezer az említett metálfény, 35 ezer a keréknyomás-ellenőrző rendszer, 45 az elektromos kézifék, ugyanennyit kérnek a sötétített hátsó üvegekért, 105 ezret a 3D hifiért és 265-öt a lámpamosós, bixenon kanyarfényszórókért.
Marika továbbra is debil
Épp a Mégane idegesítő apróságait ecseteltem Papp Tibinek, amikor rákérdezett: – Te, Marika még mindig debil?
Sajnos – azt kell mondanom, és egyben bocsánatot kérnem minden Máriától – igen. Lassan nem értem, hogy az egyébként remek, pontos és könnyen érthető TomTom navi magyar hangja hogyan élhetett túl x ezer szoftverfrissítést ekkora demenciával. Marika ugyanis még mindig rendre Után-nal kezdi mondatait: – Után forduljon jobbra, majd… forduljon jobbra… mondja a bájos teremtés. Először azt hisszük, csak rosszul hallottuk, de a negyvenhetedik ismétlés után már szintje üvöltjük: Mi után, te ribanc? Mi után? A kék busz után? A felüljáró után? Vagy a körforgalom után?
Aztán megszokjuk, hogyha Marikát, a félhülye titkárnőt a képernyőn is ellenőrizzük, akkor nincs baj. Vagy váltsunk át más nyelvre, ott nincs meg ez a hiba. Marika pedig csak harapdálja a mondatait tovább, ilyen kitartó bolonddal nem lehet szót érteni…
Ezzel meg is nyitottuk az Eltávolítandó, Idegesítő Dolgok (EID)-listát, amit szeretettel küldenék a fejlesztőközpontba innen a teraszról, lassan melegedő fröccsöm mellől.
Először is egy zseniális húzással fogjuk meg a navigáció beépített kezelőpaneljét, és adjuk az autóhoz kis dobozban. Zongoraláb alá parkettavédőnek, ajtóhatárolónak a sufniban éppen jó lesz. Ez akár felháborító felszólítás is lehetne, ha nem tudnánk, ezzel mennyire megnöveltük a komfortérzetet odabent. A TomTom ugyanis alapvetően érintőképernyőre készült szoftver, így a pár grammnyi műanyag pöcök ára a rendszerbe visszaforgatva éppen kiadja az érintőképernyő többletköltségét a mostani helyett. Nem kéne többet a túl hátra helyezett, bizonyos állásaiban rosszul választott ellenállást kifejtő pöcköt tologatnunk-forgatnunk és nyomogatnunk.
Ez még nem lenne komoly érv, ám ha azt mondom, az ekképpen felszabadult hely lehetne akár a Világ Leghülyébben Elhelyezett Pohártartójáé (VLEP), akkor már érdemes elgondolkodni rajta. Azt az egyetlen, ülések közé szánt pohártartót ugyanis a váltókar előtt, a középkonzol aljában találjuk, feltéve, ha kivettük előtte onnan a hamutartót. Egy félliteres palack még éppen elfér benne anélkül, hogy nagyon kerülgetnünk kéne a feláras (amúgy szépen szóló) hifi gombjait, ám sajnos mögötte, pontosabban előtte, a középkonzol alján találhatóak a külső audiocsatlakozók.
Gyűjteményem legrövidebb pendrájvja már teljességgel ellehetetleníti a pohártartót, egyszerűen nem fér el benne egy marék aprópénzen kívül semmi. Ja, hogy használjak hosszabbítót? Logikus felvetés, de miért? Egy Golfban, Astrában vagy Kia Ceedben nem kell.
Vészmegoldásként esetleg javasolnám, hogy az audiorendszert lehessen a navigáció paneljéről kezelni – ha már egyazon kijelzőt használják –, az így megüresedett helyre pedig elfér két, kihajtogatható pohártartó is akár. Persze ez már egy olyan integrált-csatolt rendszer létezését feltételezi, amit még a Renault nem mer bevállalni ebben az árkategóriában.
Kukacoskodásnak tűnhet, hogy ennyi helyet kap egy ilyen bagatell dolog, de egy ennyire jól eltalált autóban feltűnik az ilyesmi, én pedig nem szeretek vezetés közben az ajtózsebben turkálni a kis Mr. Brown kávésdoboz után a hosszú úton. Ráadásul ez egy családi autó vagy mifene, tessék erre is gondolni, főleg úgy, hogy más meg tudja oldani.
Ez a minimális káosz amúgy végighúzódik kapcsolatunkon. A navi, a klímapanel és a hifi három önálló egysége (három különböző kezelőpanel), a továbbra is buta helyen lévő, rejtett audiovezérlő a kormány mögött-alatt, a tempomat és sebességlimiter árva gombja a könyöklő előtt, és ezek négy nagy vezérlője a kormányon (minek négy?), a tükröket visszahajtó és nyitó két(?) gomb és a kicsit hátratolt ülések esetében egészen kinyithatatlan padlórekeszek… Mind-mind árkot húznak az amúgy egész jó ergonómián, ütemesen rombolva azt, amit a kényelmes üléspozíció és a jó fogású kormány kiharcoltak nálunk. Na jó, azt el kell ismerni, hogy a kesztyűtartó tényleg nagy és mély.
Kicsit megremegtem ugyan, de azt mondogattam magamban, hogy ennyivel meg lehet tanulni együtt élni. Aztán jöttek a rohadt elektronok és feltették az i-re a pontot. Eleinte észre sem vettem, de aztán egy hosszú, lépésben megtett rakparti menet közben észrevettem, hogy a központi számítógép hülyeségeket ír a kijelzőre. Leállítottam, beindítottam, de még mindig tartották magukat az értékek. Aztán lenulláztam a francba az egészet (odalettek a csúcsszuper fogyasztási mutatóim), onnantól kezdve megjavult. Kis anomáliának tudtam be az egészet, néha előfordul, spongyát rá. Aztán ma, alig pár órája, előzés közben hirtelen megugrott a fordulatszám, a motor felbőgött, a váltó a kickdownt mellőzve automatikusan hatodikba rakta magát, majd a rendszer piros betűkkel közölte velem, hogy a Hill holder (lejtmenetvezérlő) meghibásodott, csekkoljam a váltót. Pedig lejtőt a Csallóközben nagyítóval sem találunk, na mindegy,
Az előzésből persze nem lett semmi, besoroltam, majd alkalmas helyet kerestem a megálláshoz. Az autó gond nélkül működött tovább azon a pár száz méteren, míg találtam egy útszéli pihenőt, szépen visszagangolt, de a hibaüzenet kitartott. Megáll, motor leállít, kártya kivesz. Öt perc pihenő után újraindítottam és a hiba nyom nélkül eltűnt. Azóta sem jött elő többször.
Persze, azt gondolhatják, hogy a hülye újságíró minden autót hajt, mint a barom, aztán csoda-e, hogy nem bírják, ám elhihetik, hogy terhes nővel a jobb egyben nem közlekedik hülye módon az ember. A tesztautóban alig 700 kilométer volt, lehet, tanulja még ezt is, vagy valami egyedi gubancról van szó.
Ettől függetlenül még mindig azt mondom: a Mégane Grandtour Dynamique 1.5 dCI 110 FAP EDC 5 740 000 forintért (ill. 300 000-es kedvezménnyel 5,4-ért) megfontolandó és abszolút versenyképes lehetőség. Kulturált motorja, pazar helykínálata és jól eltalált futóműve sokat nyom a latban. Több, mint egymillióval olcsóbb a Comfortline CR TDI DSG Golfnál, pariban van a kéziváltós Focus kombival, egyedül a Ceed SW ad magasabb felszereltségi szintet és automataváltót ezen az áron.
De milyen áron is? Elfogadnám, de már nem kéne. Pedig egész jó autó. Megyek mobilét böngészni, hátha akad egy bőrös, automata, napfénytetős E39 28i Touring a családnak Németországban. Maradtam tisztelettel: Vályi István, akinek majdnem kellett egy Mégane Grandtour 1.5 dCI.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
További cikkeink
