„Na, nem veszem el a tesztelő kenyerét, szívjon a részletekkel majd ő, de az autó magazinos kollégával feldobva szálltunk ki a kocsiból. Nagy baja nem lehet az ix35-nek, persze csak ha a jó váltó-motor kombóval veszi valaki” – fűztem ezt a megjegyzést pár hónappal ezelőtt a Hyundai ix35 első magyarországi próbavezetéséhez.
Hát akkor szívjon a tesztelő a részletekkel. Aki történetesen ismét csak én vagyok. És homokot szórok a fejemre bo-bo-bo-bocs, mert az a rövid, áprilisi gellérthegyi vezetés nagyjából a semmire volt elegendő. Erre a kocsira mondja az angol, hogy „a mixed bag of peanuts”. Mert az alapállítás, miszerint a Hyundai ix35 a megfelelő motorral és váltóval nem vérzik súlyos sebekből, teljesen igaz. De azért egy hosszabb együttélés felvillantott néhány gyenge pontot.
Tegyük először tisztába az ix35-öt. A Nissan Qashqainál minden irányban nagyobb, a Toyota RAV4-gyel szinte milliméterre azonos, a Ford Kugánál kisebb szabadidő-autó. A korábbi Tucsont váltja le, amelynél hosszabb, szélesebb, alacsonyabb és jóval nehezebb. A csomagtartója tágasabb lett – a Tucson eddigi 400 liter alattjához képest az ix35 465 literje már kezd jó méret lenni, ha nem is mellbevágó.
Van itt mindenféle új motor, mi a dízelek közül a gyengébbik 136 lóerőssel kaptuk a kocsit és hatos kézi váltó volt benne. Felszereltség? Gépünk a négy közül alulról a második, Comfort nevűbe tartozott – üvegtető nyema, indexet se kaptunk a tükrökbe, viszont ködlámpa legalább jutott. A váltót leszámítva alapvetően jól jártunk ezzel a kombinációval, de erre később majd még kitérek.
Mivel volt egypár dolog, amit a múltkori bemutató után leírtam, viszont most rájöttem, hogy tévedtem, inkább ezeken lépnék túl. Első a rugózás-futómű-kormányzás kombó, ami közel sem eltalált itt, igazából kapufának sem mondanám. Bocsánat, így a focivébé idején kijön az emberből az efféle, pláne, amikor megjön az első vuvuzela a szerkesztőségbe, és az ember háta mögött épp a tizedik kolléga próbálja eljátszani rajta a bocibocitarkát.
Az én tesztautóm nem a legnagyobb, hanem a közepes méretű, 17 colos gumikkal jött, ami szuper hír, hiszen minden külföldi beszámolóban egybehangzóan állítják, hogy 18-asokkal szörnyű a menetkomfort, nagy a gördülési zaj. És nem Budapesten próbálták. Mert Budapesten a 17-essel is a kellemetlen határát súrolja az ix35 menetkomfortja. Persze, rugóút van dögivel, a nagy, puha bukkanók szinte még kellemesek is az ix35-ben. De bármi, ami közepes vagy annál kisebb úthiba, az szépen összerázza a benn ülőket, főleg azokat, akik hátul kénytelenek átvészelni az utazást. Kevés csillapítás, nehéz kerék, hosszú rugóút – ez jön ki az egyenletből.
És az autó billeg is. Nem teherautósan ugyan, bár létezik modern pickup, ami ennél cseppet sem labilisabb. Nem beszéltem még a kormányzásról, amelynél a kerekekre ható erőknek és a karimán érezhető visszajelzésnek nagyjából annyi köze van egymáshoz, mint McDonald's burinak a molekuláris szakácsművészethez: kevés. Középen bizonytalan, pontatlan, ám kicsit szorul, kitekerve direktebb, viszont túl könnyű – az ilyet nehéz megszokni, megszeretni egyenesen lehetetlen.
A műszerektől is lesz, aki hasra esik, de legalább ugyanennyien fognak fintorogni. Mert gyönyörűek, ez tény. A trükk ugyanaz, mint a Honda Civicnél és a Toyota Corollánál – a nagy körökön belül állványon egy-egy kisebb, LCD-kijelző fityeg. Különösen szép este, amikor mindenféle ufófények világítják meg a szinteket odabenn. Sajnos az ufófények nagy része kék, s ez a fajta kék világítás már a Volkswagenekben is sokak szemét zavarta (például az enyémet). Sebaj, le lehet tekerni a fényerőt, de a középkonzol szintén kék lámpái olyankor is erősek maradnak. Ráadásul a ferdén levágott csőműszer-divat e legfrissebb hajtásánál nem vettek figyelembe egy fontos ergonómiai szempontot – hogy néha nappal is van, amikor olykor még a nap is süt. Napsütésben pedig olyan erős a tükröződés a plexin, hogy mindig csak fél műszereket látunk. Szép-szép, de sikerülhetett volna jobban is – mondta a légtornász a kórházi ágyon.
Akad még a tarsolyomban, bár semmi se súlyos. A kézi váltó valahol ott a mélyben, ahová szem el nem lát, kéz nem nyúl, a fogaskerekek-kapcsolóvillák világában precíz, finom szerkezet lehet ez, de a pontatlan rudazat elrontja. Könnyen kapcsolható ugyan, de simán mellé lehet váltani, ha sürgetjük.
Aztán az utastéri műanyagok: dicséretes, hogy a Hyundai ismét bevezette a barna műszerfalat a köztudatba, hiszen az kevésbé piszkolódik, mint a világos bézs, viszont otthonosabb, mint a komor fekete, tehát nincs vele baj. Csak sajnos a belteret ízesítő barnamártás minősége közel sem egyenletes. Van belőle alig mintás, világosabb fajta, matt a műszerfalon, valamint erősen rücsis, sötétebb, fényes a széleken. És a legszomorúbb, hogy ezek a szószok összeérnek. A Mercedesnél ilyen elnagyolásért már a hatvanas években forró polipropilén-fürdőbe nyomták a tervezőmérnök fejét…
De hát a Hyundai nem Mercedes, nem is akar az lenni, egyrészt akkor sűrűbb assistance-hálózatra lenne szüksége, másrészt meg olcsóbb autókat is készít. OlcsóBBakat, de nem olcsókat. Most már.
Mert ix35 létezik ugyan ötössel kezdődő áron, de annyiért csak béna, kétkerék-hajtásos, általában rossznak mondott benzinmotorral kapjuk. Összkerékhajtással, dízelmotorral, a komfortzónát súroló felszereltségben már 7,3 millióba kerül, és annyiba is csak most, amikor 200 ezer forint kedvezmény van rá.
Olcsó? Valahogy nem visz rá a lélek, hogy egy felextrázás után már inkább közel nyolcmilliósnak tűnő autót ennek merjek nevezni, igaz, az ülésfűtés, az MP3 USB-bemenet, a tolatóradar, a lejtmenetvezérlő azért gyógyír a sebekre. Viszont tényleg olcsó abban az értelemben, hogy a vele összemérhető RAV4 és Kuga még jó fél–egy misivel többe kerül. Minden relatív.
Sajnos a RAV4 és a Kuga nagyjából épp annyival jobb autó is az ix35-nél, mint amennyivel többe kerül, épp a fent említett problémákból következően. Pedig ezeken túllépve igazán jó gép bontakozik ki előttünk.
Több másik mellett van egy fergetegesen jó pontja ennek az autónak. De csak a következő oldalon tudják meg.
A motorja például fergeteges. Egyenletes tempóval haladva manapság már minden dízel csendes az utastérből nézve, pontosabban hallgatva. Gyorsításkor azonban a legtöbb kerreg, mint éhező harkálysereg a téli fagyban, csak a prémiummárkáknál tompul ez finom, távoli csapágygolyó-turmixolássá.
Az ix35 tudja ezt a turmixolást – hallani ugyan, hogy működik, de a motorja semmilyen körülmények között nem zavarja az utasok nyugalmát. És hiába a gyengébbik (lesz 184 lóerős is), sosem érezni kevésnek. Lent, fent, középen, gázt elvéve, majd hirtelen rányomva, autópályán felfelé, vagy piros lámpától kilőve mindig lelkes, ügyes, erős. És tud valamit, amit dízelek ritkán – lehet pörgetni, mert még 4500 fölött is van benne érezhetően kraft. Ennél az autónál ritkán adódik olyan, hogy elfogy a motor kamion előzése közben.
Több tesztelő szidta a túlságosan előrenyúló fejtámlákat, de nekem az üléssel speciel nem volt semmi bajom. Úgy gondolom, hogy egy ülés általában akkor igazán jó, ha az ember kevés tekergetés, tologatás után jól érzi magát. Itt a beállítás kerek tíz másodpercig tartott, és közben még bambultam is. És utána sem tekergettem, egyszerűen jó maradt. Nagyok a tükrök is, a klímaberendezés pedig mindenképpen a legjobbak közé tartozik, Chet Baker nem fújta olyan érzéssel a trombitát, mint amilyen szeretettel az ix35 leheli ránk a hűvöset. Elnézést a hasonlatért, csak a Winkler megint vuvuzelázik a hátam mögött.
És jó beszállni a magas ülések, nagy ajtók miatt. Bőven van hely, s ami ritkaság: a hátsó pad három személy szállítására is alkalmas, elsősorban, mert az ülőlapon és a háttámlán a középső púp viszonylag lapos. Egy mozdulattal síkba hajthatók a háttámlák, nincs birkózás az ülőlappal, a fejtámla-visszatologatással.
Ahelyett, hogy követné a mai trendet, és több szintbe helyezhető padlóval, csomagtér-elválasztó hálóval, kivehető, és zseblámpaként használható világítással kápráztatná el a koreai autókra épp áttérni készülő SUV-rajongót, az ix35 még a Tucsonhoz képest is butult egy keveset. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk az olvasókkal, hogy az ötödik ajtó már csak egyben nyílik, az üvege külön nem hajtható fel. De legalább van csomagrögzító hálónak kampó, kis oldalsó rekesz, masszív fapadló, igaz, manapság ez a minimum.
Továbbá hatalmasak a rekeszek az ajtókban, és mindegyikbe lehet családi üdítős palackot tenni, öblös a kartámasz alatti doboz is, zörejek nincsenek, az autó összeszerelése meggyőző. Az ix35 még jól is néz ki, legalábbis az orra meg a fara – oldalnézetben azonban a kerékjárati ívek kicsik, ettől konténerszerű a megjelenése.
Fene tudja. Talán az a baj, hogy az utóbbi években nagyon megszoktam a koreai gyártóknál, hogy minden alkalommal minőségi ugrást produkálnak, amikor bemutatnak egy új modellt. Ez most elmaradt, tisztességes reszelgetésnek vagyunk csupán tanúi. Az ix35 olcsóbb ugyan a többieknél, de nem annyival, amennyiszer az ember felvonja a szemöldökét, ha kipróbálja.
Terepen talán kicsit ügyesebb a tipikus SUV-oknál, országúton viszont ügyetlenebb, jó a minősége, de azért akadnak tervezési bakik. Ennyi pénzért viszont kicsi a választék, hiszen ami még eszembe jut ezen a szinten, az a Nissan Qashqai, ami kisebb, és ööö, ööö… szóval, ööö… hát akkor kisebb, maradjunk ennyiben. Na de tényleg kell nekünk az a sok centiméter? – érdemes ezen elgondolkozni.
További cikkeink
