Az Egyesült Királyság fura autópiac. Az emberek jövedelméhez képest az autó lényegesen elérhetőbb árucikk. A helyben gyártott középkategóriás autók értékvesztése kábé olyan óriási, mint nálunk a Suzukiké. Ilyen ez az 1,8-as Avensis is: mivel jobbkormányos, nem lehet tömegével Ukrajnába vagy Romániába exportálni, a tulaj legfeljebb abban bízhat, hogy valami bevándorló lecsap rá. Mondjuk, egy magyar.
Csakhogy, ha már megvette ez a bizonyos magyar, akkor miért ne jöhetne haza vele? Tudja, mennyiért kapná meg ugyanezt otthon, százezer kilométerrel visszatekerve. Úgy 2,1-2,4 millióért. Ráadásul Gábornak volt már egy ilyen Avensise. Egészen addig, amíg egy jobbról előzős barom totálkárosra nem törte.
Ha ilyenkor az ember építkezik, jobban megnézi, mennyit költ a következő autójára. Abból, amennyi pénzt erre szánt volna, még egy viszonylag fiatal Corolla sem jött volna ki, maximum egy Swift.
Csakhogy, Gábor agyalós ember. Lakik kint rokona Angliában, és rendszeresen jár ki hozzá, ismeri a helyi használtautó-árakat. Már egy ideje rágódott rajta, hogy van-e az a pénz, amennyiért jobbkormányos autóval közlekedne itthon. Mivel járt ilyennel elég sokat, úgy döntött, hogy van. Aztán a feleségét is meg kellett győznie erről, ami nehezebb projekt volt, de sikerrel zárult.
Az érvek között fő helyen szerepelt, hogy a kedvenc Avensisből egy megkímélt, keveset futott, 1,8-as benzinest körülbelül 800-900 ezer forintnak megfelelő fontért lehet megkapni egy magánembertől. Feltéve, ha gyorsabb vagy, mint a helyi nepperek. Mert a nepper Angliában is nepper, és a korosodó, nem dohányzó bácsik autóira kegyetlenül lecsapnak, aztán pár nap múlva úgy százezerrel drágábban árulják tovább (szigorúan változatlan futásteljesítménnyel, az ám!). Bár, még így is vastagon megérné, de ha már spúrkodunk, akkor legyünk következetesek – nepper kilőve a táplálkozási láncból.
Gábor bújni kezdte az angol hirdetési oldalakat, leginkább az Autotradert és a Gumtree-t, beállította a maga keresőkritériumait, és várta, hogy mikor kerül a hálójába a neki megfelelő autó. Időnként bekerült, de nem sikerült rögtön az elsőt megvenni, nagyjából a harmadik autót csípte meg a kinti rokon. De azt nagyon. Ez bele tellett úgy két hónapba, de az autó, akkori árfolyamon úgy 860 ezer forintból megvolt. A paraméterek: Avensis II. 1.8 VVt-i, 2003 decemberéből, öt ajtóval (mert az angolok nem hülyék, alig vesznek szedánt), automata klímával, 110 ezer mérfölddel. És Angliában ez tényleg annyi, kőkeményen meg lehet bukni a futásteljesítmény manipulálásával.
Amikor itt tartottunk a történetben, kissé a szívemhez kaptam. Igaz, a kocsi adminisztrációját el kellett intézni, ki kellett menni érte repülővel és haza kellett hozni. Gábor ezt egybekötötte egy angliai nyaralással, ha már ott járt. Kirepült fapadon, elintéztek mindent, kifizetett kéthónapnyi biztosítást, hazavezetett, tankolt, kompolt, megszállt, evett, és a végén számolt. A hatéves Avensis így is megállt egymillió alatt. Nem rossz, ugye? Ennyiért itthon még az első generációs Avensisből is csak a legszánalmasabb példányokat lehet megvenni.
Nullaablakos ügyintézés
Amíg a magyar hatóságok egy ideje az „egyablakos ügyintézés” jelszóval nyomnak le egyre több költséget és bürokráciát a torkunkon, addig az Egyesült Királyságban szóba sem kerül semmiféle ablak. Teljesen értetlenül néztek Gábor rokonára például, amikor az átírás költségei felől érdeklődött: „Fizetni? Azért, hogy a nevemre írjanak valamit, ami az enyém? Hát ezért fizetjük az adót, nem?!” Maga az átírás meglehetősen egyszerű: a régi forgalmin kitöltik a vevő adatait, kettétépik, az egyiket elküldik postán a nyilvántartónak, a másik felével pedig az új tulaj közlekedik, amíg meg nem jön az új. Aztán megjön, persze ingyen.
Aki figyelt, észrevette: eredetiségvizsgálat sem volt. És a résen lévők az okmányirodát sem észlelhették, mert ilyen helyre nem kell menni.
Kötelező biztosítást viszont kell kötni, továbbá súlyadót és úthasználati díjat is kell fizetni. A rendszer egyszerű, az ember kap postán egy kódot, azzal felmegy a vonatkozó weblapra, ahol kártyával kifizeti a cechet. Ha egyben kifizet egy teljes évet – tessék megkapaszkodni! – kedvezményt kap. Aztán megérkezik a matrica, amit fel kell ragasztani a szélvédőre, szintén postán. Gábor akkor is meglepődött, amikor a magyarországi bónuszát elfogadták a kötelező biztosításhoz. Egyébként egy Tesco nevű műintézményben kötötte, ahol egy remek konstrukciót talált: még az üvegkárát is fedezik. Úgy még olcsóbb, ha megadott személyek vezethetik kizárólag az autót, esetünkben az üzemben tartó, Gábor és neje. Szóval, ha kárt okoztam volna, amikor kipróbáltam az Avensist, zsebből kellett volna pengetnem a felelősségi károkat. Óvatos voltam. Nagyon.
A második oldalon: a jobbkormányos lét nyűgjeiről, a költségekről, továbbá a kötelező angliai nyaralásról. Lapozzon!
Ha tehát kiszámoljuk, a legpesszimistább számításaink szerint is spóroltunk az angliai Avensisen 1-1,3 milliót. Azonban a költségek valamivel magasabbak: Gábor úgy kalkulált, hogy a kinti terhek évente 50-60 ezer forinttal drágábban jönnek ki. Ebben az is benne van, hogy ebben a korban már évente kell az autót műszakiztatni, ami megvan egy óra alatt, ha az oda- és visszautat leszámítjuk. Az ára 15 ezer forint körül jön ki.
Ha így vesszük, úgy húsz év alatt elvész az angliai autó árelőnye.
Igaz, az évente esedékes angliai utak szintén pénzbe kerülnek, tehát az embernek tudnia kell, mennyi ideig akarja a kocsit használni, mert egy idő után könnyen buktába csaphat át az ügylet. Más, ha egyébként is kimenne évente legalább egyszer. Mivel esetünkben közeli a rokoni kapcsolat, ez amúgy is benne van a kalapban, a műszaki vizsga csupán mellékterméke egy ilyen útnak, de valamivel drágább és hosszabb, mint repülővel.
Milyen egy ilyen Avensis, mint használt autó? Jó, de vannak furcsaságai. Kezdjük a kormánnyal: a jobb oldalon van. Bár sokan azt hiszik, hogy nálunk kötelező a bal kormány, ez tévedés. Ha Gáborunk elmebeteg lenne, akár magyar rendszámmal is járhatna, némi regadó, eredetvizsga, átírás, forgalmi, rendszám satöbbi kifizetése után. De nem az.
Meg lehet szokni azt, hogy az itthoni forgalomban a rossz oldalon ül. A váltó kapcsolási vázlata ugyanolyan marad, vagyis esetünkben az egyes a vezetőtől legtávolabb eső fokozat, és – aki nem tudná – a pedálok is pont ugyanolyan sorrendben állnak, mint a balkormányos autókon. Az angol autókban a bajuszkapcsolók is változatlan rendben találhatók a kormány mögött, azaz ballal indexelünk, jobbal ablaktörlünk (Japánban nem így van, ott megfordítják a bajuszkapcsolókat). És jobb kézzel fordítjuk el a slusszkulcsot is. A fedélzeti számítógép mértékegységei átállíthatók, hogy metrikus egységeket mutassanak, vagyis kilométert és litert, nem pedig mérföldet és gallont, a mérföldszámláló viszont nem. A sebességmérő esetében a belső, kisebb skálát kell nézni, ott mutatja a kilométer/órát. A lámpát picit lejjeb kell tekerni, bár ahogy a hazai autók világítanak, ahhoz képest szinte pihentető, ha csak egy jobbkormányos Avensis halogén fénye vakít.
Két ponton azonban rettentő zavaró a jobbkormányosság: az egyik a parkolóházak sorompóinál, ahol át kell mászni a kártya bedugásához; illetve előzéskor. Ilyen esetekben hasznos egy segítő, én is hallottam már olyan, Magyarországon dolgozó angolról, aki minden vidéki útjára vitte a barátnőjét, hogy ki tudjon kukucskálni a kamion mögül az anyósülésről, ha kell. Mi ez, ha nem bizalom? Gábor egyszerűbben oldja meg a dolgot: többnyire nem előz országúton, amúgy is inkább pályán jár.
Az 1,8-as motor 129 lóerős, ez nagyjából egy normál alap benzinmotor szintjének felel meg, az 1,6-os már tényleg kevés lenne egy ekkora kocsihoz. Gábor nem akart dízelt, nem csak az ára miatt: az előző Avensisük D-4D dízel volt, és nem sokon múlt, hogy garanciaidőn túl romoljon el a common-rail. (Egyébként a Népítélet elégedetlenkedőinek többsége a dízelesek közül kerül ki.)
Egy hiba ugyan adódott az 1,8-assal, felgyulladt a check engine lámpa, ami valamilyen kommunikációs hiba a motorelektronika és a lambda-szonda között, a működést nem befolyásolja, típushiba. Az elektronikát cserélni kéne, de az félmillió lenne. Azóta egyébként el is aludt a visszajelző. A fogyasztás jó: 41,3 mérföld/gallont mutatott a számítógép. Ha átállítjuk a fedélzeti számítógépet, kijön, hogy átlagban 7-7,5 liter körül kajál az 1,8-as motor. Igaz, nem egy nyomatékkirály, mint egy dízel, de azért 10,5 másodperc alatt százon van vele az Avensis. Autópályán már kicsit hangos a motor, a csendes dízel után ez meglepte Gábort, de nem vészes.
A karosszéria hatalmas, a csomagtartó 510 liter, az ötödik ajtón minden befér. A hátsó ülésen is rettentő sok a hely, én a 190 centis vezetőre állított ülés mögött úgy fértem el, hogy egy tenyérnyi volt a háttámla és a térdem között. Csak a kutyájuk miatt sajnálják, hogy nem kombi, így ő kénytelen a hátsó ülésen utazni. Az ülések kárpitozottak. Anno az összes tesztautó bőrös volt, amelyben ültem, az túl domború, csúszós és kemény volt, a textilkárpitos fényévekkel jobb nála – ezt is most kellett megtudnom. A felszereltségből tényleg csak a tempomat hiányzik.
Hogy mi lesz a sorsa az angol Avensisnek? Még nem tudni. Lehet, hogy két év múlva visszakerül Angliába, eladják és kész, lehet, hogy tovább is megtartják, mert már Gábor felesége is annyira megszokta pár hónap alatt, hogy a balkormányos autókban a rossz oldalra akar beülni. A nagy értékvesztésén már rég túlvan a kocsi, maximum pár százezret lehet bukni rajta. És úgyis megveszi valami bevándorló.
További cikkeink
