Családi pótlékok harca | Totalcar

Alig több mint két éve született a Totalcaron egy hasonló kisautó-összehasonlító teszt. Ez ma már csak azért érdekes, mert az akkori győztes a mai versengésben a szerkesztőség egybehangzó véleménye szerint tökutolsó. Tényleg ekkorát fejlődtek az utóbbi években a kiskocsik?

Alig több mint két éve született a Totalcaron egy hasonló kisautó-összehasonlító teszt. Ez ma már csak azért érdekes, mert az akkori győztes a mai versengésben a szerkesztőség egybehangzó véleménye szerint tökutolsó. Tényleg ekkorát fejlődtek az utóbbi években a kiskocsik?

Ha autókról esik szó, két állítással lehet kiűzni a világból és a
béketűrésből egyaránt. Az első, ha valaki vallásos révületben,
tudálékosan feltartott mutatóujjal magyarázza, hogy régen bizony minden
jobb volt. Tudják, nyilván Önök is ismerik, az ebben még anyag volt és
az én időmben még a tehenek is lilábbak voltak kategóriájú
cáfolhatatlanul briliáns, örök érvényű megállapításokat. Aki ebben
hisz, annak azért ajánlom figyelmébe ezt a
klassz kis töréstesztet , egy nem is olyan régi autóval.

De az ellentáborral sem tudok azonosulni, mert azt sem hiszem, hogy
csak az új autó a jó autó, és a fejlődés örök és folyamatos, és mindig
a jó irányba mutat. Persze, mint a mesében. Amikor erről kántál valaki,
eszembe jut Vályi kolléga tanácstalanul elnyúló ábrázata az
új VW Golf fotói
felett, amint reménytelenül kutatja az előrelépést az előző szériához
képest. De arra is kíváncsi volnék, hány ezren cserélnék boldogan
W140-es S-osztályos
Mercedesüket a
W126-os elődre
ráfizetéssel. Mert fejlődés persze mindig van, csak nem mindig a jó
irányba.

Szerintem az van, hogy néha igenis sikerül a kvantumugrás előre,
mint az
új Fiat Bravo
kontra
Stilo modellváltás
esetén. Viszont néha meg a tündöklő napfényről egy fekete lyukba
támolyog a gyártó, lásd az
első és a
második Punto
közötti (vissza)lépést, csak hogy a negatív példát is az olaszok
közelmúltjából merítsük. Azt viszont nem lehet nem észrevenni, hogy az
elmúlt három évben a kisautók kategóriája milyen nagyot lépett
előre.

Négy méter körüli hossz, jó törésteszteredmények, sok légzsák,
légkondi, menetstabilizáló, klassz kis dízelmotorok és még jobb kis
benzines turbók, csendes működés, egész jó beltéri anyagok és kellemes
formák. A Fiat Grande Punto, Peugeot 207, Renault Clio és aktuális
Opel Corsa által
kezdett, majd a Skoda Fabia, Seat Ibiza,
Mazda2,
Honda Jazz által
folytatott és végül az új
Ford Fiesta által
befejezett megújulási hullámban az egész szegmens egy szinttel feljebb
lépett. De most arra vagyunk kíváncsiak, közülük melyik a legjobb.

Tesztünkhöz ötajtós, 1,4 literes benzines szívómotoros, a közepesnél
jobban felszerelt modelleket próbáltunk összetrombitálni, ami nagyrészt
sikerült is. Az első kiválasztott végül az eladási listákon is
élvonalbeli Corsa lett, 1.4 Twinport (90 LE) motorral, Cosmo ruhában,
3 764 000 forintos listaáron. Mazda2-ből ugyan háromajtóst
kaptunk a fotózáshoz, de ez ne tévesszen meg senkit, az értékelésben
egy ötajtóst vettünk figyelembe, az erősebb 1,3-as motorral (86 LE) és
TE Pro felszereltséggel, ennek listaára 3 679 900 forint.

Ami a két kihívót illeti, a Honda Jazz 100 lóerős 1.4 Elegance
modellje 3 649 000 forintért kelleti magát, míg a Ford Fiesta
1.4 (96 LE) Trend felszereltséggel 3 375 000 forint, amivel
mindjárt szerez is egy kis előnyt magának, hiszen így a négyes
legolcsóbb tagja, közel tízszázalékos árelőnnyel. Ez azonban rögtön
elvész, ha a vetélytársakhoz hasonlóan gazdag felszereltségre hozzuk a
már nem is olyan kis Fordot. Az ötcsillagos Euro
NCAP-törésteszteredményhez elengedhetetlen oldal-, függöny- és
térdlégzsákokért még 120 ezer forintot kell kifizetni, míg a klíma
automatikája más extrákkal árukapcsolásban 95 ezer forint. Még így is a
Fiesta a legolcsóbb, de előnye hibahatáron belülire csökken.

4. helyezett Opel Corsa

Hiába nyerte meg korábbi, a bevezetőben már emlegetett
összehasonlítónkat,
mára elhúzott a mezőny az Opel Corsa mellett. Persze még mindig nem
rossz autó, a formája például tetszetős és jól leplezi, hogy milyen
nagy testű kiskocsi. Az utastér elöl-hátul tágas, és a csomagtartó sem
apró, 285 literes, ráadásul dupla fenekű és 1,1 köbméterig bővíthető. A
beltér egyes részletei egészen prémiumautós benyomást keltenek, a Cosmo
szint élénkpiros betétei és a középkonzol zongorafeketére lakozott
intarziái erős kedélyjavítónak számítanak az egyébként szürke
utastérben.

Néhány különc részlet miatt nem ítéltük volna purgatóriumra a
Corsát, így az idegesítő, a középállásból soha ki nem billenő indexkart
vagy a kissé túlbonyolított középkonzolt még meg lehetne bocsátani.
Sőt, a viszonylag komfortos rugózás és az alacsony zajszint miatt akár
a kényelemorientált vevők ajánlatává is előléphetett volna, ha menet
közben nem okoz olyan súlyos csalódást.

Először is a lagymatag motor: a 90 lóerősnek kikiáltott, 1,4-es
Twinport a többiekéhez képest kelletlen és tohonya, hiába pörgeti az
ember, csak fülsértő tiltakozást sikerül belőle előcsalni, érdemleges
gyorsulást nem. A Corsa ötfokozatú váltója is akadozik, a kormányzása
pedig rémesen mesterkéltnek hat, már-már idegesen közvetlen, és a
linearitása sem tökéletes. De legalább kanyarban nem okoz meglepetést:
hangsúlyozott dőlés mellett butácskán alulkormányozott, ami csak akkor
baj, ha szeretnénk sportosan cikázni vele.

Jó fékek, kitűnő ütközésbiztonság, tágas utastér, jó felszereltség,
kis fogyasztás, kényelmes ülések, használható méretű csomagtartó és
kulturált működés. A Corsa átlagos igényeket egészen magas szinten
elégít ki, de nem tudom elképzelni, hogy valaki annyira be legyen oltva
az autózás szeretete ellen, hogy megbocsássa neki, amit menet közben
művel. Különösen, ha kipróbált már egy új Mazda2-est is.

3. Mazda2

A Totalcar egyik nagy kedvence a kis
Mazda, ami
tökéletesen érthető is. Ritka az olyan új típus, amelyről trénerei a
modellváltáskor közel 100 kilogrammot fogyasztanak le. A
tömegcsökkentés már önmagában is dicséretet érdemel, de a Mazda2 nem
csak egy sikeres fogyókúra miatt lehet követendő példa. Szép, vagány
formaterv, tágas utastér, erős, pörgős motorok, pontos váltó, életteli
kormányzás, hatékony fékek, valamint gazdag felszereltség kontra jó ár
jelentik erősségeit.

Bármennyire izgalmas is ránézni vagy vezetni, a Mazda2-nek vannak
gyenge pontjai. Különösen a beltér vékony plasztikból fröccsöntött,
kopogós és karcolódó burkolatai, a fogyókúra áldozatául esett
zajszigetelés és a sziklaszilárd ívmenetet kőkemény rugózással párosító
futómű. Emiatt a négyes legsportosabb autójának érződik, de olyan
tulajdonságokkal nem lehet nyerni a kiskocsik között, amelyek győzelmet
hoznának egy
roadster-összehasonlítóban.

Nem mindenki vágyik junior hotheccsre, mikor kisautót választ,
ráadásul a Mazda2 valamivel szűkebb is, mint a másik három autó, hiszen
a sportosság és a formaterv oltárán áldozatul esett néhány centi és
liter. Így a csomagtartója is a legkisebb, alaphelyzetben csupán 250
literes, és az üléseket ledöntve sem éri el a 800 litert, ami már
tetemes hátrány mondjuk a Corsa 1100 literjével szemben.

Tárgyilagosan nézve családi autónak nem nyerhet a Mazda2, de azért
továbbra is ez marad a szívünk csücske. Hangulata, egyénisége van, a
motorja vígan duruzsolva pörög fel, a kanyarokba lelkesen esik be, az
ember úgy cikázik vele a forgalomban, mint pisztráng a sebes sodrású
patakban. Viszont az is igaz, hogy olcsóbbnak, kisebbnek és nyersebbnek
érződik a Jazznél és a Fiestánál, ezért most csak a dobogó harmadik
fokára állhat.

Fiesta vagy Jazz, melyik lesz a nyerő? Lapozzon, és kiderül.

És most vagyok óriási bajban: egy hete kérődzöm ezen az
összehasonlítón, felváltva vezettem mind a négy autót, összevetettem
árakat, felszereltséget, kilogrammot, lóerőket és centiket, de képtelen
vagyok dönteni: a Fiesta vagy a Jazz legyen a nyerő? Mind a kettő
mellett fel lehet sorakoztatni érveket pro és kontra, de egyik sem
perdöntő fölénnyel jobb a másiknál. A holtversenyeket autós
összehasonlítókban legalább annyira utálom, mint az olyan
megállapításokat, hogy ez egy 55 éves könyvelő férfinak a jobb, amaz
meg egy 25-ös marketinges csajnak való. Ki a célcsoport, a mérlegképes
vagy a mérleget elviselni képtelen? Na ugye, akkor meg is van a
győztes.

2. Ford Fiesta

Csikós kolléga
első tesztje a
Fiestáról nem volt épp dicshimnusz, jogosan. Igaz, azt az autót csupán
a mozgó képek erejéig vezettem − nettó 2,1 kilométer, 8 kanyar,
ugyanennyi lefékezés és kigyorsítás −, ami nem igazán reprezentatív
mintavétel. Viszont már ezen a rövid úton is érezhető volt, hogy az a
konkrét kocsi nem teljesen kerek. A leggyengébb dízelmotor és a
fényűzőnek szánt Ghia felszereltség párosa, a gyorsabban vett kanyarban
túl lágy, kis úthibán viszont túl feszes futómű, a Fordhoz képest
szokatlanul gatya váltó miatt kifejezetten csalódott voltam. Viszont ez
a minimális tapasztalat arra már elég volt, hogy ne üljek túlzott
várakozásokkal szürke tesztautónk kormánya mögé. Hiába vakít vele a
Ford, nem hittem, hogy ez a 21. század
T-modellje, így
kellemesen csalódtam.

A bordó helyett szürke szín, a Ghia helyett Trend felszereltség
sokat tompít az első tesztautó csiricsáré, bazári hangulatán, így már a
külső formai túlburjánzása is elviselhető. Nem mondom, hogy csúnya a
Fiesta − igaz, szerintem nem is szép −, inkább túldíszített, sok kis
formai bravúrja tűnik feleslegesnek és öncélúnak. Nekem az utastér is
túlburjánzó, ahogy Winkler találóan megjegyezte: olyan, mintha kacska
kezű tervezők rajzolták volna. Azt viszont a javára kell írni, hogy a
tesztből egyedül neki van rendes, pihe-puha műszerfalborítása, még
akkor is, ha ez az igényesség csípőtől lefelé megszűnik.

Menet közben aztán a Fiesta hozza végre a nagyobb motor és
tökéletesre csiszolt futómű okozta elvárásokat − ezt már tényleg jó
vezetni. A váltója a dízelhez képest egy másik világ, pontosan és
finoman csusszan a fokozatokba. A félig bőr kormánykerék (csak az a
rész nem műanyag, ahol általában fogdossuk) pont belesimul a tenyérbe.
Sportosan, de visszafogottan morog a kipufogó, a motor már alul is elég
erős és viszonylag lelkesen pörög fel. A Honda erősebbnek érződik −
amire rásegít a nagyobb motorzaj is −, a Mazda pedig közvetlenebb és
virgoncabb, de azért a Fiestát is egész jó vezetni. Különösen, ha
mutatunk neki néhány kanyart.

A futómű hangolása fordosan jól eltalált, semmit nem érezni a dízel
volánja mögött tapasztalt parajelenségekből. Nincs rémisztő
karosszériadőlés vagy zötykölődés az úthibákon. A gyorsabb fordulókban
az enyhe orrtolást gázelvétellel vagy óvatos fékezéssel kitűnően
kontrolálható farolásba fordíthatjuk − az utasokat leszámítva mindenki
nagy örömére. De nemcsak kacskaringós országutakon kellemes a Fiesta,
hanem az autópályázást is jól tűri, ez a legnagyobb előnye a Jazzhez
képest.

A motorja még a törvényen kívüli sebességtartományokban is elég
csendes marad, a szél- és gördülési zaj is alacsony. Ez már tényleg
egy-két kategóriával magasabb szintű kényeztetés, a Fiesta ezennel
nagykorúvá érett.

Akkor miért nem nyert? Mert nem elég nagy. Platformtestvérénél, a
Mazda2-nél ugyan tágasabb, de ez ma már kevés a kiskocsik közötti
koronához. Hiába lehet benne elöl egész kényelmesen, hátul épp
passzentosan elhelyezkedni, a Jazz mellett mininek tűnik. Ráadásul a
csomagtartója − bár 295/979 literes − variálhatóságban,
kihasználhatóságban jócskán elmarad a Hondáé mögött. A Jazz a
fehér furgon a kiskocsik között, de nem csak ennek köszönheti végső
győzelmét.

1. Honda Jazz

Nem könnyű körülírni, mitől különleges autó a Jazz, de Papp Tibinek
az
első menetpróba
után sikerült: "Kiskocsiban szenzációs a Jazz tudása". Tényleg
szenzációs, az első métertől kezdve olyan, mintha mindig ezt vezettük
volna. Közben minden könnyedén, pont jól eltalált ellenállással,
tökéletes természetességgel működik. Az ember zokogva ül vissza egy
műszakilag kevésbé kiforrott autóba. Valódi, mechanikai minőségben
kitűnő a kis Honda, nem olyan látszatigényességben, mint mondjuk egy
ellensúlyokkal masszívnak álcázott IV-es Golf váltója. Ó, istenem,
tényleg, ez a Jazz-váltó. A rövid úton pöckölhető, gumós végű készség
szinte automatikusan csúszik át egyik fokozatból a másikba,
receptoraink szerint melegített vajban siklik a kar. Ráadásul érzetre
ilyen is marad örökre.

De a kormányzás, a fék, a kuplung és minden kis kapcsoló meg
tekerőgomb is hasonlóan könnyed, elpusztíthatatlannak tűnő
tökéletességgel működik. Motorja simán a kvartett legerősebbike, a 100
lóerős i-VTEC négyhengeres már a pincéből is könnyedén húz és kacagva
pörög a padlásig. Mit kacagva? Hangosan nyerítve. Ez az óbégatás
egy-egy rövid sprint alkalmával még nem olyan zavaró, de hosszabb
autópálya-menet idején a rövid váltó (ötödikben 130-nál négy-, 160-nál
ötezer a fordulat) miatt jelentős a zajártalom. Ezzel szemben érdekes
kontraszt az alapjárat, amikor viszont olyan csöndes a motor, hogy egy
figyelmetlen pillanatban akár rá is indítózhatunk.

A zajokat leszámítva egész kényelmes a kis Jazz. Rugózása inkább a
japán iskolát követi, tehát feszes, de közel sem olyan pattogós, mint a
Mazdáé. Ebben a legjobbak az ülések, puha, igényes huzattal, de kemény,
jól kitámasztó szivacstöméssel. Hosszú ülőlap, kellő oldaltartás,
jöhetnek a kilométerek. Hátul pedig keresztbe tett lábakkal is
terpeszkedhetünk, a Jazz annyira hatalmas. Csomagtartója közel négyszáz
literes, ami még egy kompakt esetén is elismerésre méltó, ráadásul a
zseniális kialakításnak köszönhetően remekül variálható.

Talán a formaterv az egyetlen, amiben a Jazz a négyes sor végére
szorul − még a Corsa is jobban néz ki nála. Elsőre kicsit olyan, mintha
a régi Jazz lufiját tovább pumpálták volna. Nem igazán arányos ez a
mini-buszlimuzin forma, viszont legalább a térkihasználása közel
tökéletes, és a vezetőülésből tisztán látni a kocka mind a négy sarkát.
Ami a berendezést illeti, ott már igényesebb a kis Honda. Egész puha és
matt felületű a műszerfala, nem zörögnek a kárpitjai, minden kézre esik
és könnyedén használható. Fontos apróság, hogy a kormányt már
tengelyirányban is lehet állítani.

<section class="votemachine">
</section>

A Jazz azonban igazán azért különleges, mert a benzintank a hátsó
helyett az első ülés alatt lapul. Ennek köszönhetően a második sor egy
mozdulattal ledönthető, így pillanatok alatt sík padlójú furgonná
lényegül át. Magasabb, álló tárgyak szállítására is kiválóan alkalmas a
kis Honda, mert hátsó ülőlapja a háttámla elé felhajtható. Ide tehetjük
például a faiskolában frissen diplomázott tujacserjéket. Aki tud
mondani egy kompakt kombit, ami hasonló trükkre képes, annak jár a
pont.

Végül a zseniális térkihasználás, a tágas és igényes utastér, az
erős motor és a kifinomult mechanika hozta meg a győzelmet a Jazz
számára. Hasonló felszereltséggel nem drágább a vetélytársaknál, és
hiába élvezetesebb a Mazda2, hosszú távon pedig pihentetőbb a Ford
Fiesta, egy család igényeinek legjobban a Jazz felel meg. A válságtól
függetlenül.