Az első pár együtt töltött órában természetesen gyűlöltem. Kicsi,
dülöngél, könnyű, semmibe veszik a forgalomban, alacsony
fordulaton gyenge, fahangú a rádiója, kemény műanyagból és olcsó
műszálból készült a belseje. Aztán elszégyelltem magam. Mert nem
az Agila rossz, csak mostanában túl jól ment sorom.
Az előző tesztautó alattam egy
D5-ös Volvo volt, meg
ültem nemrég a barátkozós
Mazda6 kombiban is. Van otthon egy hatalmas
busz meg egy hangulatos
youngtimer.
Ezekből ültem át az Agilába. Ami mi is? Egy hárommilliós, ám klímás,
centrálzáras, fűtött tükrű, MP3-as cédés rádióval szerelt kis
szaladgálós városi gyösz, ami szívroham nélkül megfutná a 160-at,
ha szabad lenne neki.
Egész pofás. Nem sokban különbözik a
Splashtől, kicsit
komolykodóbb az arca, de különben ugyanaz a magas, rövid, mégis
lendületes, dinamikus apróság. Szerencsére az új modellnek köze nincs
az elődhöz, a vitathatatlanul praktikus, ám mérhetetlenül
fantáziátlan kockaforma kis szerencsétlenhez. Ez már tényleg Agilis és
cseppet sem
Wagon.
Belül pedig teljesen ugyanolyan, mint a Suzuki: a kormány
közepén lévő emblémán kívül nincs köztük különbség. (Sajátos
humorérzékre vall, ahogy a GM és a Suzuki új értelmezést ad
a „japánt vagy németet"kérdésnek.) Ugyanaz a műszeregység,
a jópofa csápos fordulatszámmérő, a rádió, a bajszok, az
ülések, minden.
Lehet szeretni a lendületes formákat, utálni a kemény
műanyagokat. Lehet lelkesedni a könnyen kezelhető hifiért, lehet
háborogni azon, milyen közel vannak a pedálok, hosszú távon milyen
kényelmetlen ugyanabban a helyzetben tartani a gázt.
A pozitívumok azonban sokkal többen vannak, mint a hibák:
számos sokkal nagyobb autóban is éreztem már magam kellemetlenebbül,
mint a kis Opelben.
A motor? Az is Suzuki. Tesztautónk esetében méghozzá
a legnagyobb, vagyis az 1,2 literes, 86 lóerős négyhengeres. Alul
nagyon gyenge (igaz, legalább annyira csendes is), az elektronika
kétségbeesetten küzd minden elindulásnál a lefulladás ellen.
Közben nem nagyon figyel arra, mit is akar a gázzal a sofőr,
aminek a következménye gyakran épp az elkerülni kívánt lefulladás.
Fura.
Fordulaton viszont magára talál a motor, háromezer felett élni
kezd, a hangja is megjön. A rövid váltó öt fokozatát hamar
végig lehet kapcsolgatni, az ötödik városban is sokszor használható.
Nem ártana egy hatodik: az ötödikben picivel száz felett már háromezret
pörgő motor nagy tempónál többet fogyaszt, mint indokolt lenne. Az
átlagfogyasztás vegyes üzemben 6,5 liter volt száz kilométeren.
Hol vannak a Splashek?
Fotózás után a szerkesztőség felé gurulva végig azt
figyeltem, hol parkol egy Splash: szívesen kattintottam volna
pár közös fotót az ikerpárról. Alig sikerült, csak az utolsó
sarkon sikerült kiszúrnom egyet. Swiftek, Ignisek tengere,
ameddig a szem ellát, de sehol egy Splash, fél Újpesten
átautóztam, mire megtaláltam ezt a kicsit meghúzott
példányt.
Fel is hívtam legott a Suzuki PR-osát: hogy van ez?
Ennyire nem megy az új kis Suzuki? És kértem számokat. Kaptam
is hamar: 2007-ben október 31-ig 9393 Swift, 1527 Ignis és 4768
darab Splash kelt el.
Tehát igenis egész jól fogy a Splash, egyszerűen csak
még nem tudott annyi megjelenni az idén piacra dobott
Miautónkból, hogy kitűnjön az évek óta árult Swiftek és Ignisek
tengeréből.
A kormány elég könnyű ahhoz, hogy gyöngyöző homlok nélkül
manőverezhessünk be mégoly szűk belvárosi parkolóhelyekre is.
A futómű sokkal inkább kényelmes, mint sportos, hirtelen
kormánymozdulatokra nagyokat dől a kasztni. A fék kisautósan
hirtelenül reagál a pedálra, nehéz precízen adagolni. Az Agilában
minden-minden a könnyed, gondtalan városi kocsikázást szolgálja.
A lendületes autózás, a körforgalmi körismétlés gondolata
soha fel sem merült bennem, amíg ezzel a kis magassal lófráltam.
Viszont nagyon jól oda tudtam figyelni Bolgár úrra és kedves
hallgatóira délutánonként a dugóban (mindenkinek megvannak
a maga kis perverziói).
Apró érdekesség: Opelék ellopták a Renault tévéfoci-effektjét!
Az index az Agilában is elektronikusan tikktakkolva jelez vissza
kattogás helyett.
Az igazi EU-ban remek második autó, a mi félgyarmati szintünkön
pedig elfogadható kis családi kocsi ez az Agila. Kicsi, de nem
nyomasztóan szűk, kopogós, de jól felszerelt, csepp motorja pedig az
egy tonna alatti tömegű kasztniban képes lépést tartani
a forgalommal. Egy tökéletes világban minden ifjú párnak egy
alanyi jogon járó 1,2-es Agilával kéne kezdeni az életét.
A kicsi, takarékos kocsi mindent tud, ami a napi közlekedéshez
kell. El lehet menni vele vásárolni, még két gyereket is be lehet
passzírozni hátra, ha muszáj. Van benne rádió, klíma, fűtés, fejtér
bőven. Épp csak egy kicsit kényelmetlen, épp csak annyira idegesítő,
épp csak olyan lassú, hogy a megajándékozott ifjú pár egy kis idő
elteltével inspirálva érezze magát: dolgozzunk, hajtsunk, hogy
vehessünk egy drágábbat, jobbat.
De abban az én tökéletes világomban ez az univerzális kis kocsi nem
kerülhetne bő hárommillióba. Az ugyanis nem is olyan kevés pénz, sok
minden kijön belőle, meg kevesebből is. Például ott a Splash. Az
Opel klímával, MP3-as, CD-s rádióval, két légzsákkal 3,15 millió
forintba kerül. A Suzuki meg ezzel a motorral, GLX-ként
2,956-ba. Négy légzsákkal. Hoppá. De ha nem veszik meg egyiket sem
annyiért, amennyi az árcédulán áll, azt is megértem.
Korábbi
összehasonlító tesztünkben a Splash kitornyosult két kategóriatársa, az
i10 és a
Panda közül. Még
akkor is, ha valójában a Hyundai utastere tágasabbnak bizonyult.
De ettől még a Splash, így az Agila is kisautó. Ehhez képest elég
érdekes az árazása.
Ugyanis van ebben az árkategóriában komolyabb autó bőven. Ne is
távolodjunk el a GM-től: a
Chevrolet Aveo öt
ajtóval, klímával, 1,2 literes motorral 3,015 millió. A Fiat most
akciózza a
Grande Puntót 2,4
millióért – ESP-vel. A
Kia Rio 110 lovas
dízelmotorral elvihető akcijóssan klímásan 2,97 millióért.
Legyen ön az első, aki az új
Agiláról ír!
Szóval ennyiért ez a kis kocsi egy csöppet drága. Divatcikknek
meg kicsit kommersz. Új és csinos, de azért ahhoz, hogy egy kisautó
igazán menő legyen, illik legalább
Lancia Ypsilonnak
lenni. Ja, mellesleg 3,2 millióért már azt is adnak klímával.
További cikkeink
