hirdetés

A formájával nincs gond, csak túl óvatos

Nem volt egyszerű dolga, Európát kellett átszelnem vele. Poroszkált
földúton, zötykölődött budapesti kátyúkon és ráhasalt német autópályára
– ha megkérdeznék tőlem, milyen kocsi, csak azt mondhatnám: olyan
semmilyen. A háromezer közös kilométer ellenére minden perc
elteltével kevésbé emlékszem rá. Ráncfelvarrás ide vagy oda,
a Hyundai Sonata még mindig a legmegjegyezhetetlenebb formájú
autók egyike.

Unalmas, viszont ésszerű kompromisszum elegancia és forintosítható
valóság között. Nincs hivalkodás, nincsenek öncélú részletek. Biztos
vagyok benne, hogy a tervezőmérnököknek még a nevetés is
tilos volt; ezt nem szívből, hanem agyból készítették – hasonlóan
gondolkodó embereknek. Ön két lábbal áll a földön? Kérem, olvasson
tovább.

Ha nem lenne rajta logó, nem találnák ki, hogy mi ez

Egy Kölnig tartó autópályázás minden, csak nem szerelem.
A kilométerek kötelességszerű elkammogásához nem élményautó kell.
Éjfélkor kortyoltam egyet a termoszból, beindítottam, majd irány
nyugat. Az ülésfűtés pár perc után már a vesémet kényeztette,
hamar megtaláltam a bőrülés ideális helyzetét is. Egy órára.
Mániám az ülés tologatása, sajnos ebben az autóban nincsen memória,
amely megjegyzi a korábbi pozíciót. A kormány csak függőleges
irányban állítható, csomó lehetséges pózt nélkülöznöm kellett így:
ebben a kategóriában viszont a teljes változtathatóság
kötelező lenne.

Az ezüst betétek nem passzolnak a fához - melyik menjen?

A helykínálat kategórián felüli

A hosszú távú kényelemben csak a térdem zavart. A könnyű
terpeszben vezető átlagnak sajnos a középkonzol rossz helyen van.
Ezt leszámítva mindenhol tágas, a hátsó ülésen nemcsak
összegrundolhatunk egy gyereket, de szükség esetén fel is nevelhetjük.
A 2,73 méteres tengelytávnak köszönhető bőséges lábtér
felnőtteknek is komfortos utazást enged. A kevésbé modern külsőt
a hátsó sorban trónolva áldhatjuk igazán: nincs kupés tetővonal,
se befele dőlő ablakok, elfér a fej, és klausztrofóbiás görcsök
sincsenek.

Ezek a koreaiak tisztességesek, a belteret nem
a csomagtartó rovására nyújtották. Felnyitva a raktér ajtaját
a belső sarkak messze elvesznek a fekete mélységben. Ahhoz,
hogy kézzel elérjem fényképezőgépem begurult objektívsapkáját, nem volt
elég a derekam hajlásszöge, mászni kellett; az 523 literes
„gödörbe” még nagyon sok minden beférne.

Alig bírtam kivenni a holmimat

A Sonata
előző verziójához képest sokat javult a beltér minősége, itt érhető
igazán tetten a ráncfelvarrás. A műfa betét világosodott és
megfogyatkozott, színe már-már hasonlít a valódi pácolt lécekéhez,
és igazán jót tett az összképnek. Az alumíniumhatású műanyag betétekhez
ellenben nagyon nem passzol, ennél jobban csak a középkonzol kék
világítása kínzott meg: egy sárgás árnyalat sokkal harmonikusabban
igazodna a színvilághoz, és talán sokak szeméhez is.

A lyukacsos kárpit jól mutatott az ajtókon és még a fa is világosabb lett

Nem szívesen értem hozzá

A kárpitok és a műanyagok nem zavaróak, bár a méret
sugallta igazi elegancia azért odébb van. Nem kopog semmi,
a tapintással sincs gond, egyedül a váltókar szoknyája
szemtelenül gusztustalan. Az esőköpenyből varrt kötény azonnal kiszúrja
a szemet, még a morzsákat is undorral szedegettem ki
a redők közül.

Méretei városban sem zavaróak

A drágább japán és európai konkurensek motorjaihoz hasonlítva
a kétezres CRDI dízel egy kicsit ósdinak tűnik. Erejével és
kulturált viselkedésével nincs gond, a közös nyomócsöves,
közvetlen befecskendezésű blokk 147 lóerőt tud – ennyi elég
a karosszériának. Akiből ez a konstrukció sportos ambíciókat
hoz ki, annak mélyen hasadt a tudata; ettől függetlenül, ha
teherautósan is, de húz a Sonata. A finom viselkedés, amit
a H1-es furgonban egy hasonlóan hosszú úton, Imola felé annyira
szerettem, átértékelődik egy személyautóban, itt már nem érezni annyira
simának ugyanezt a konstrukciót: ez már pszichológia és
a „mihez képest” képlékeny kérdése.

Kellő lendülettel viszi a Hyundait

A hangszigetelés rendben van, a motor hangja csak magasabb
fordulatszámnál válik elválaszthatóvá a gördülési zajoktól. Hat
fokozat áll készen arra, hogy a motor erejét a kerekre
továbbítsa; ha nem kell nagyon korbácsolni a ménest, 140-150
km/h-s utazótempóban 6-7 litert kér. Az üzemanyag minőségét azonnal
jelzi a fogyasztásmérő, magyar naftával hét liter felett
gurultunk, az első osztrák tankolás után egy literrel esett az átlag
azonos sebesség mellett.

A Sonata a hirtelen sávváltásnál riszálni kezd, igaz, ezt csak
gázelvételre csinálja. Ne ugorjunk le a gázpedálról, hagyjuk, hogy
a motor ereje segítsen a stabilizálásban, nem is lesz más
gond. Az elöl-hátul független felfüggesztésű, gáztöltésű
lengéscsillapítókkal szerelt futómű már igazodott az európai vezetési
szokásokhoz, közvetlenebb, feszesebb lett. A Hyundai pontosan
irányítható, nincs bizonytalankodás; sok keleti autóval szemben még
a kormányszervó sem gusztustalanul puha – talán bíztak
a férfikezekben, hisz formája miatt nyugodtan kijelenthető: ez egy
felelőséggel és racionálisan gondolkodó hímnemű autója.

Nem tudnám lerajzolni

A hatodik generációs Sonata tényleges előrelépés
a ráncfelvarrás előtti énjéhez képest. A beltér egyet lépett
fel a kategóriák lépcsőjén, a futómű hangolása pedig sokkal
kevésbé koreai anyahajós, mint volt. Igaz, jó most sem lett, de
legalább semleges és korrekt, ahogy az egész autó.
A modelltörténet húsz éve alatt elérték, hogy az amerikai JD Power
vevőelégedettségi felmérésein
pozitív átlaggal legyenek jelen. A mi
Népítéletünkben is
jól szerepel, az aktuális változatok 9,6-os
átlaggal támasztják alá a külföldi eredményeket.

Nem tudnám lerajzolni

Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, az autóvásárlási alapigazság még
mindig érvényes. Aki a szívének venne kocsit, keressen olaszt, aki
villantana, az válasszon németet, a tökély szerelmesei
kutakodjanak a japánok között. De mit tegyen a racionális
magyar? Vegyen bátran koreait, ez egy tisztességes ajánlat. Ha lehetne
kapni az
amerikaiak V6-osával kombiként, még magam is
elgondolkodnék rajta. Azonban ha megkérnének a hátsó ülésen
összehozott gyerekek, hogy „Apa, rajzolj autót!”, komoly bajban lennék
– már akkor sem tudom, hogy nézett ki, ha egy pillanatra elfordulok
tőle.