A Renault „Best of 2008” címmel rendezte meg sajtóbemutatóját. Volt
ott minden, Koleos, Twingo, Lagunák, utóbbiból még egy kupé is – engem
azonban csóró magyar családapaként két modell érdekelt igazán. Úgy
szerveztem, hogy a rövid tesztúton mindkettőt kipróbálhassam.
Thalia
Hehe, pont fordítva van, mint az elődnél: az arca csúnya,
aránytalan, a feneke csinos, harmonikus. Rossz hír: a hátsó
szárny, a krómtükör egyelőre csak az újságírók privilégiuma, az
extralistára csak később kerülnek fel ezek az ütős kiegészítők.
A magyar vásárlóknak most még csak a kissé fura,
a drágább változatoknál krómdíszítésekkel cifrázott orr és
a Mégane limuzinéhoz hasonló csinos far marad.
Egy ilyen, a Keletnek szánt olcsó szedán (a Thalia fő piaca
Oroszország és a Távol-Kelet) esetében talán a legfontosabb
paraméter a csomagtartó nagysága. Az új Thaliának sem kell
szégyenkeznie: 506 literjével még mindig hattal nagyobb a Hetes
BMW-énél – de néggyel kisebb az elődmodellénél. Így megy ez ebben
a mai világban: a szépség oltárán köbcentik vesznek oda.
(Gereblyeszállításhoz a hátsó pad támlája egyben ledönthető.)
Az új Thalia egyelőre két benzin- és egy, de két különböző
teljesítményszintre belőtt dízelmotorral rendelhető. A legolcsóbb
kis faros a fapados, szervó és villanyos cuccok nélküli 75 lovas,
16 szelepes 1,2-es, 2,09 millió forintért. Az importőr szerint
a pici motorral se szánalmas a Thalia dinamikája –
a kocsi majd’ egy mázsával könnyebb az ugyanilyen blokkal szerelt
Twingónál, tömege mindössze 904 kiló.
A 65 lóerős, másfél literes dízel csak Expressionként kapható,
szervóval, elektromos első ablakokkal, fedélzeti számítógéppel,
állítható magasságú vezetőüléssel és kormánnyal – 2,29 millától.
A 98 lovas, 16 szelepes 1,4-es és a 85 lovas 1.5 dCi mellé
Privilége felszereltség is választható, manuális klímával,
ködfényszórókkal, bőrkormánnyal, bőrözött váltógombbal, két hangszórós
(!) CD-s rádióval. Én egy ilyen dízelt kaptam a tesztútra, sőt.
A fullfullfullos kocsiban a krómozott házú tükör és
a csini spoiler mellett még automata klíma is volt, az anyja
mindenit!
Az erős dízel mellé csupán 980 kilós saját tömeg társul, így
a dízel csúcs-Thalia menetdinamikája remek. 130-ról még
erőteljesen gyorsul, a könnyű, de precíz kormány apró mozdulataira
is készségesen veti magát jobbra-balra a kocsi. A váltó
könnyű, egész pontos. A fékek nem olyan hirtelenek, mint általában
a kis francia autóknál szokásos. A futómű kényelemre hangolt,
de nem öli meg teljesen az élményt kanyargós utakon. Az erős dízel
Thaliát vezetni – kifejezetten jó.
Az utastér anyagai persze olyanok, amilyenek. Az ülések nagyobb
felületeit ebben a csúcsmodellben finom plüssel burkolták – az
oldalsó szövetrészek azonban hátszőrfelállító műszálból készültek. És
130 felett már kissé kellemetlenül zajos is a kocsi. 3,09 milla
a most kapható legdrágább Thalia (ehhez jöhet még 90 ezerért egy
metálfény, 75-ért az automata klíma, 60-ért két oldallégzsák) –
ennyiért ennyi jár.
A kompromisszumokkal együtt is azt mondom: inkább ezzel
a fullosan is olcsó érzetű, de őszinte, könnyű, rugalmas Thaliával
indulnék hosszú útra vagy hoznám-vinném a családot, mint azzal
a kompakt kocsival, ami ugyanennyiből magasabb presztízsérték
mellé jár. Magyarán: kell a fenének 1,4-es Astra, inkább ez fura
arcú dízel faros, ha egyszer oda vet a sors, hogy mindennap
ugyanabba az autóba – és új autóba – kell majd beülnöm.
Két olcsó közt egy drága
A Laguna Coupét nem lehetett vezetni, de legalább láttuk.
Szép szürke cápa, kupénak kicsit buta arányokkal, túl sok
utalással nemesebb paripákra (erős Aston Martin-utánérzés), de
azért nem rossz. Sokkal harmonikusabb jelenség, mint
legközelebbi vetélytársa, a 407-es kupé – viszont kevésbé
markáns, nincs olyan határozott egyénisége. Érdekes.
Sokkal többet próbaút híján nem mondhatok róla. Novemberben
érkezik, nyolc és fél milla körül lesz az ára kétliteres turbós
benzinmotorral – és minden hivatalos csatornán értékesített
magyar Laguna kupé összkerékkormányzásos lesz.
A tesztautót várjuk szeretettel.
Sandero
A Sandero nem akkora újdonság, mint a Thalia, kapható már
nálunk pár hónapja – de így, az olcsó családi farossal együtt
kipróbálni mégis nagy élmény volt. Amikor átültem a Thaliából,
nagyot csalódtam: a Renault sebességmérője 250 km/h-ig skálázott,
a Daciáé meg csak kétszázig. Szóval ez egy lassabb autó.
Viszont a fordulatszámmérőn immár van piros mező (az új
Thaliáén nincs, és a Loganén sem volt, ennyivel is kevesebbe
került a gyártása: elég volt egy számlap a benzineshez és
a dízelhez). 6000-nél szabályoz le az 1,4-es, 75 lovas benzines –
a Sandero egyelőre ezzel vagy a 90 lovas, 1,6-os
benzinmotorral kapható. Az árlista elég egyszerű: az Ambiance nevű
olcsó kivitel a kisebb motorral 2,15, a nagyobbal 2,3 milla,
a Laureate pár extrával megtoldva 2,32, illetve 2,47 millió
forintba kerül. Amivel én mentem: klímás 1,4-es, rádióval: úgy 2,6
milla.
Tessék megfigyelni: immár a legolcsóbb Thalia olcsóbb
a legolcsóbb Sanderónál. Nőtt a Dacia presztízse
a cégen belül.
A Sandero sokat fejlődött a Loganhoz képest. No nem méreteiben
lett nagyobb; az ötajtós kasztni csak 320 liter csomagteret kínál
a fél köbméteres Logan után. A hátsó üléssorban is feltűnően
kisebb a lábtér, mint a lépcsős hátú elődben volt. De dizájn,
megjelenés, hangulat terén nagyot lépett előre a Dacia.
Például nem olyan büdös. Nincs az az átható olcsó plasztikszag, mint
a Loganban volt. Az első ajtókárpitok sokkal kifinomultabbak,
a csíkos üléskárpitanyagok szépek! Immár nem a könyöklőbe
vájt résbe illesztett ujjakkal kell becsapni az ajtót, van rendes
behúzófogantyú. (Elöl. Hátul maradt a vájat.) A kormány is
szebb lett, ugyanaz, mint a Thaliáé. A csomagtérajtót pedig
műanyag fogantyúval lehet becsapni – a Thalián nem sikerült
kialakítani ilyet, ki tudja, miért.
Vezetni ezt is kellemes: a könnyű, egyszerű autó élénken reagál
a gázra, fékre, kormányra egyaránt. A 75 lovas, nyolcszelepes
motor viccesen gyenge, de annyira élvezettel pörög fel gázadásra, olyan
szép hangja van, hogy még az autópályás 120-as emelkedőket is meg lehet
neki bocsátani.
Persze a Renault azért nem hagyta, hogy a kifejezetten
csinos, a Thaliánál, sőt, az új Cliónál is kellemesebb,
látványosabb, finomabb megjelenésű Dacia túl jó legyen. Sok részletében
érthetetlenül, indokolatlanul primitív; még mindig nem nőtte ki
mostohagyerek státusát.
A legfeltűnőbb hátrány a Thalia után, hogy zajosabb. Az elvileg
sokkal halkabb kis benzinmotorral is. Autópályán a motorzaj
(140-nél négyezret forog a főtengely, és nem is titkolja) versenyt
üvölt a széllel, a rádiózás, beszélgetés száz felett
kihívássá válik.
Még mindig nincs integrált rádiója, egy márkázott Blaupunkt küzd
a zajjal. A feláras könyöklő az első ülések között zörög,
csattog, az
áruházunkban különbeket kapni
olcsóbban. A klímakonzol pedig – és ez az egyetlen ilyen elem
a Sanderóban – még csúnyább, mint a Logané volt, kifejezetten
gusztustalan. A bowdenes gázpedál pedig folyamatosan birizgálja,
csiklandozza a talpamat; ilyet vagy egy évtizede nem éreztem új
autóban.
Melyik kéne?
Egyelőre mindenképp a Thalia, de nem mert nagyobb, hanem mert
csak abban van rendes motor. Ha viszont a Sanderóban lenne egy
normális benzinmotor, vagy megkapná a 85 lovas dízelt, nem biztos,
hogy a Renault komforttöbblete és nagyobb raktere el tudná
homályosítani előttem, hogy mennyivel szebb, vagányabb is a Dacia
formája.
Ja, és az, hogy 1310, meg hogy Ceausescu, fel sem merült bennem
a Sanderóban ülve. Úgy tűnik, egy korszak – legalábbis számomra –
a Sanderóval végképp véget ért.
További cikkeink
