Megértem én az importőrt: ha ilyen autókat kapnának az újságírók, még a Kisnánási Nasasszony tudósítója is szörnyűeket írna a tesztkocsikról, és akkor mi lenne az eladásokkal. Mi azonban vezettünk egy igazán alap Ford Fiestát. Jaj!

hirdetés

Megértem én az importőrt: ha ilyen autókat kapnának az újságírók, még a Kisnánási Nasasszony tudósítója is szörnyűeket írna a tesztkocsikról, és akkor mi lenne az eladásokkal. Mi azonban vezettünk egy igazán alap Ford Fiestát. Jaj!

Azokat a dísztárcsákat nem sok minden különbözteti meg a Tesco-féléktől

Mivel Angliában nagyok a távolságok, a taxizás meg elég
drága, muszáj volt bérautót szereznünk a
caterhames projekthez.
Az Avisnál választottunk járművet, a lényeg, hogy olcsó (érthető),
kicsi (hogy könnyen parkolhassunk), szerény károsanyag-kibocsátású
(féltünk a vídiakemény londoni emisszióadótól) legyen.
1,2-es Clio és
1,3-as Fiesta között lehetett dönteni. Fiesta lett, mert az jobban
elvegyül a forgatagban. Nem akartunk feltűnősködni, mindig volt
egy csomó cucc a csomagtartóban.

Valahol hátul állt a bérautós parkolóban, igazából póthelyen,
még számot sem adtak neki. Hol másutt állt volna? Nem rémlett, hogy
ilyen jól néz ki, bevallom, nem mélyedtem el a modellfrissítés
utáni időszak Fiestáinak tanulmányozásában. A színe például
vagány, fekete. Igaz, Angliában mostanában az autók fele ilyen, lehet,
hogy a briteknek hiányoznak a régi egyenfekete taxik, és így
lázadnak csendesen. Dudorok nőnek ki a fényszóróiból, mint a
Nissan Micránál.

Most kezd jól kinézni a Fiesta, de mindjárt vége lesz

Régen fantáziátlan, krikettütő-formájú volt a hátsó bura, most
a fölső különálló lámpákat kis karikákba tették a közös bura
alá. Ettől a pár íves rátéttől pedig éppen annyival nőiesebb lett
az eddigi ipari design, hogy most már legalább uniszex. Nem is baj,
a Fiestával eddig talán éppen az volt a probléma, hogy
mellétalált a tipikus vevőkörének: a nők szögletessége miatt
nem szerették, a férfiak meg nem is vették észre.

Puha a műszerfal, de attól még rideg az egész

Őőőőő, izé, mi van még? Ja, puha végre a műszerfal is. Eddig
a Fiesta belseje gonosz, fekete műanyaggal kitapétázott Alcatraz
volt. Most legalább az előrefelé eső részénél átvettek egy
falfelületnyit a Hárs-hegyi úti szanatórium valamelyik
gumiszobájából. A műszerfal ugyanis puha, olyan igazi puha, nem
átverős, gumírozott műanyag, mint más, igénytelen autóban. Egy
hangszóró járna jutalmul a Ford nevű versenyzőnek, ám sajnos
kemény és puha elemek felületeinek sem a textúráját, sem
a színét, sem a mattságát nem sikerült egyeztetni. Így
a Fiesta belseje kicsit úgy néz ki, mint hajdanában
a Karib-szigeti tapétával feldobott panellakások: ha erre nézek,
beton, ha arra, megint beton, de legalább egy irányból világít
a luxus fénysugara.

Alig tízezer mérföldet futott

A kocsiban alig volt több tízezer mérföldnél, azaz tizenhatezer
kilométernél, ennyi tesztautókban is simán előfordul. És nem hinném,
hogy huszonöt Avis-bérlő nagyobb kárt tenne egy autóban, mint negyven
magyar újságíró. Simán megcsináltuk hát vele a tesztet.
Elautóztunk egy tanknyit a literenként 1,20-1,45 fontos (370-440
forintos) 95-ösből. Városban, dugóban, pályán, kanyargós úton, nappal,
éjjel – alapos próba volt.

Elképesztő, mennyire nem igazították össze a műanyag felületeket

Előrevetem – én nagyon szeretem a Fiestát. Ott voltam
a szülőszobában – bocsánat, az első bemutatóján –, három
ismerősömmel vetettem már ilyen autót, azóta is mindannyian
elégedettek. Kicsit panaszkodnak a belsőre, de nekik még
a fészlift előtti fajta van, az újat már bírnák. Aztán teszteltem
is mindenfélét a Fiestából, valamennyit szerettem, kicsit sajnálom
is, hogy csak azóta fogy rendesen, amióta háztartási keksz-áron adja
a Ford. Még a
Fusion is
szerethető dög, nemhiába, az is a Fiestából van.

A zaja epikus. A rugózása kemény. Igazából csak nagyon kicsit barátságos

Erre itt ez az erős frissítés. Jobb, mert karakteresebb, és talán
emlékezetesebb is, de lényegében ugyanaz. És rövidesen ez is kifut,
mert még idén bevezetik a valóban teljesen új Fiestát. Tehát beültünk
a kiváló kiskocsiba a parkolóban, kihajtottunk az országútra,
és én majdnem frászt kaptam benne. Mert amikor megütötte az ötvenet,
a csomagtartóból előhuhogott a Suzuki Swift GA (1994)
szelleme.

Képzeljenek el valami irgalmatlan, reszelős, visszhangzó gördülési
zajt, ami miatt kimenekülnének a világból, vagy talán még rosszabb
- átülnének a Volán-buszra. Most szorozzák meg öttel. Nem tudom,
a modellfrissítés miatt történt-e, esetleg a tesztautókat
készítik-e fel nekünk ennyivel jobban, netán az volt a baj, hogy
ennyire alapszintű, olcsó autóban szinte sohasem ülök (csak ha
a sajátom), de szörnyű a hangterror. Az 1,3-as alap-Fiestával
kifejezetten megterhelő volt a Lutontól Londonig tartó negyven
kilométer. Pedig még pihenhettünk is, hiszen az út nagy részét állva
tettük meg a három és fél órás dugóban. Ebbe az autóba nem kell
rádió, úgyse hallani.

Nagyon keveset nem fogyaszt, de azért hét és fél liter dugójáratban nem is sok

A szélzaj sem csekély, a motorzaj nyersebb az osztrigánál –
lehet, hogy a nagyothallóknak szánt, leszállított árú kivitelt
kaptuk? De ők is használnak hallókészüléket – vagy esetleg az nem
érzékeny ezekre a frekvenciákra?

Legszívesebben kiszálltam volna, hogy felgyújtsam, de fokozatosan
észrevettem némi minőséget. Hol? Olvassanak csak tovább.

Öldöklő kényelmű ülések

És az ülés sem olyan volt, mint amire emlékeztem. Már 1951-ben is
elő tudott állítani szuperkényelmes üléseket az ipar. De ha figyelembe
vesszük, hogy ma olcsóbban kell gyártani az autókat, tehát nincs pénz
epedára, afriktömésre, akkor is ott van például a régi
Fiat Panda széke,
ami lényegében egy csövekre húzott vászonzsák, és tűrhetően kényelmes.
Vagy pláne a nála még egy húszassal öregebb Renault R4-es ülése,
ami szintén egyszerűbb egy pohár joghurtnál, mégis el lehet benne
ücsörögni félezer kilométereket.

De a huszonegyedik századba lépve úgy tűnik,
a kisautó-gyártók elfelejtették, milyen a test kontúrja.
Ebben a basic-Fiestában húsz-harminc kilométer megtétele után
hátfájás, az ötvenediknél légzési nehézségek támadnak. Gyötrelem.
Utoljára az
Opel Corsában ültem
ilyen középkori kínzóeszközben, 1994-ben- Azóta már a Corsa ülése
is elmegy. Bár lehet, hogy ki kellene próbálnom abból is egy
bérautót?

Gülü befúvók, de a szellőzés még
klíma nélkül is hatásos volt

Idő kellett, hogy a borzalmas zaj, az összelapátolt műanyagok,
az ülésnek nevezett gyilkos játékok mögött észrevegyem a titokban
megbúvó, félénk minőséget. A váltót például, ami még annak
ellenére is elfogadható, hogy bal kézzel kellett kapcsolnom (Anglia,
ugye). A rendes, balkormányos autókban a legtöbbet
kapcsolgatott 1-4. fokozat a vezető felé esnek, a karunk
pedig egészen jól tud befelé kanalazni erőből. A jobbkormányos
autóban viszont a bénább (legalábbis a többségünknél) bal
karunkkal kell kifelé kaszálni az egyes-kettesnél, és ez iszonyú
fárasztó. És a Fiestával még ez a szokatlan művelet sem volt
különösen megterhelő, tehát a váltó elég jó. A jobbkormányos
rendszer meg monnyon le.

És a motor is finom. Nem rezonál, ha lenne némi zajcsillapítás
is körülötte, kifejezetten kulturáltnak mondanám. Péppé lehet forgatni,
nem tiltakozik, és ez az 1,3-as hiába csak hengerenként kétszelepes és
60 lóerős, fent egészen jól húz. A futómű meg tényleg a topon
van. Angliában, főleg London környékén ugyan nem nyílik mód az alapos,
nagysebességű, szerpentines tesztelésre, de körforgalomban talán többet
megy az ember, mint egyenesekben. A Fiesta brillírozott, hiszen
a karosszériadőlése minimális, a futómű saját hangolása pedig
a frissített változatnál is inkább semleges. Értem ezalatt, hogy
kicsit elsokallt kanyarban nem tolja úgy az orrát kifelé
a susnyába, mint a kisautók többsége, hanem ha elindul,
minimális gázelvéttel négy kerékkel csúszik, ami megnyugtatóbb,
biztonságosabb, és jobban kézben is tartható.

Nem csendes, nem nyomatékos, de kihúzatva azért használható

Klíma, motoros ablak, központi zár, villanytükör – ilyenekről nem
álmodhat az alapáras kiskocsit kereső AVIS-kuncsaft. Volt
a Fiestában valami borzalmas hangú Ford alaprádió, meg
kormányszervo is. Minden spártaisága ellenére az olykor majdnem harminc
fokos hőség és a szörnyű dugók ellenére sem sültünk meg
benne. És a lámpák is egész jók, meg a csomagjaink is
elfértek hátul. Hiába, 285 liter az 285 liter, kiskocsinál ez szép
méret.

Ez 285 liter, ami nem is kevés ebben a szegmensben

Bő ötszáz kilométer alatt autóztunk ki egy tank benzint. Pontos
adatot nem tudok, mert az Avishoz üresen vittük vissza az autót (van
egy ilyen kedvezményes feltöltési rendszerük, mi kihasználtuk), és nem
mi nyomtuk teli, de olyan hét és fél, maximum nyolc liter körül
fogyaszthatott. Mivel ennek a felét az öldöklő londoni forgalomban
tettük meg, a másik felét meg olykor eszeveszett sebességgel
száguldva a következő, megbeszélt, és már rég lekésett találkozó
felé, ez nem sok.

Továbbra is szeretem a Fiestát, és akárhogy is próbálkozott,
a bérautó sem győzött meg, hogy tévesen ítélkeznék. De ha egyszer
ilyen kocsit vennék, előtte még alaposan kipróbálnám. Meg az eggyel
jobb kivitelűt is. És szinte biztos, hogy az utóbbit venném.