A használtautó.hu-n kettő W8-as Passatot találtam, egy 2001-est
állítólag 102 000 kilométerrel 2,6 millióért, és egy
2003-ast kilométeróra-állás nélkül, 3,7-ért. Ebből két következtetést
tudtam levonni. Egyrészt kevés ilyen autó van, másrészt még ma is
annyiba kerül, mint a vele egyidős presztízsautók.
Régen sem volt ez másképp, a W8-as újonnan is szemtelenül drága
volt – az ára 14 126 000 volt 2002-ben, ennyiért vehetett az
ember A6 Allroad Quattro 2,5 TDI-t is, vagy BMW 525i-t nagyon jól
felszerelve –, a Volkswagennek talán pont az volt a célja
ezzel a modellel, hogy szépen lassan elkezdje hozzászoktatni
a népet, hogy a népautó nem csak használati tárgy lehet, de
igazi luxusportéka is, mint egy Audi vagy egy Mercedes. Talán
ugyanazért született, mint a
Phaeton, hogy
a gyártó bebizonyítsa, tud prémium minőséget produkálni, ha akar,
és egy szinttel feljebb léphessen a ranglétrán.
Bizonyítani sikerült, feljebb lépni nem. A drága
luxus-Volkswagenek nem kellettek a népnek, kevesen adták ki jó
szívvel egy luxusautó árát olyan kocsiért, aminek VW embléma fénylett
a homlokán. Ahogy a
Phaeton,
a W8-as Passat is afféle meg nem értett művész lett, akit az autós
társadalom nehezen fogad be.
Nem arról van szó, hogy ezek a modellek rosszabbak, mint
a riválisok, hanem hogy prémiumautót főleg olyanok vesznek,
akiknek fontos a presztízs, ezért kevesen vállalják fel
a Volswagent, amikor minden kollégának Lexusa, Mercije meg BMW-je
van. Valószínűleg éppoly jól éreznék magukat a VW-ben is, mégsem
engedhetik meg maguknak, hogy alább adják. Ha a helyettesnek
Audija van, az igazgató úr meg Volkswagennel járna, az olyan lenne,
mintha rövidgatyában menne be dolgozni.
Pedig a W8-as Passat nagyon komoly autó. Nem merném ugyanilyen
határozottan kijelenteni, hogy az árát is megéri, illetve érte
újkorában, de nem sok baj van vele, az biztos. A különleges, 275
lóerős, 370 Nm csúcsnyomatékú motorral nagyon kellemes az autózás.
A duplavé elrendezésre azért volt szükség, mert másképp nem fért
volna el egy V8-as a motortérben, így gyakorlatilag két V4-es
motort gyúrtak össze, vagy még inkább lefűrészeltek két-két hengert
a Phaeton már meglévő W12-esből.
Az eredmény egy, ha nem is bivaly-, de nagyon erős motor lett egy
V8-as karakterével, de egy kölyökmókus hangjával. A motortér
szigetelése nagyon jó, a motor szépen, kulturáltan jár.
A gyorsítás minden tempónál, minden fokozatban határozott.
Nagyjából négyezerig semmit sem hallunk, csak magas fordulaton szűrődik
be némi V-s brummogás, de nem az igazi. A W8-asnak inkább előnye,
hogy nagyon csöndes, mint hogy szívet melengetően muzsikál.
A sofőr betevő adrenalinadagját tehát nem a motorhang, hanem
a teljesítmény teremti elő. Az 1,7 tonnás autó 6,8 másodperc alatt
gyorsul fel nulláról százra, még autópálya-tempónál is nagyobb
tartalékai vannak, mint bármelyik átlagos kocsinak kettesben magas
fordulaton, a végsebessége azért csak 250 km/h, mert itt szabályoz
le az elektronika. A tulajdonost megkérdeztem, van-e bármilyen
tapasztalata ezzel kapcsolatban, azt mondta, egyszer megnézte, mit
megy, de nem ment el a legvégsőkig, óra szerinti 260-nál még
húzott, de elvette a lábát a gázról.
A W8-as Passat sok szempontból tökéletes, de vannak hátulütői is.
Hogy mik azok? A következő oldalon kiderül. LAPOZZON!
A W8-as Passat nem úgy gyorsít, mint egy sportkocsi, nincs gyilkos
sportos hangulat az utastérben, csak a már szinte tapintható
határozottság. Ez az érzés, ahogy minden rendes V-motornál, már egészen
alacsony fordulattól jelen van, ha a hat fokozatból négy eltűnne,
és csak egyes meg négyes maradna, akkor is egész jól lehetne közlekedni
az autóval.
A tesztelt példányban szerencsére megvolt mind a hat fokozat –
ugyanezt a motort ötsebességes automatával is gyártották.
A váltó meglepően könnyedén járt. Azon nem csodálkoztam, mennyire
precíz, hiszen egy presztízsmodellnél oda szoktak figyelni az
ilyesmire, de hogy egy közel háromszáz lóerős motorhoz tartozó váltó
ennyire könnyedén ugráljon egyik fokozatból a másikba, arra nem
sok példát láttam.
A 4motion négykerék-hajtási rendszer jól jön elindulásnál, no meg
a kanyarokban is segít, fontos szerepe van az autó
irányíthatóságában. A futóművet azonban egyértelműen
a limuzinvásárlók igényeihez igazították, így aki nemcsak
luxusautót, esetleg muscle cart szeretne látni az autóban, hanem
sporteszközt is, csalódni fog. A Passat futóműve nagyon kellemesen
csillapítja a kátyúkat még a legborzalmasabb útszakaszon is,
de igazán merész autózáshoz túlságosan puha.
Ez azonban nem kritika, csupán ténymegállapítás, nagyon
valószínűtlen, hogy valaki versenypályán szeretné használni
a W8-as Passatját. Egy rossz hírem azonban a célközönségnek
is van: a futómű autópályatempónál zajossá válik. Míg alacsony
sebességnél tökéletes a luxusautó-érzés, 130-nál már egyértelmű
zúgást hallunk a kerekek felől; nem borzalmas, de
a prémium-riválisoknál hangosabb a Passat. Kár érte, mert
a motort alig hallani és a szélzaj is minimális.
A futómű nagyon kényelmes, a motor nagyon kulturáltan jár,
csöndes, mégis erős, minden fordulaton jól használható, kellemes
a karaktere. A váltó precíz és könnyen jár, technikailag
tehát semmi baj nincs a W8-as Passattal. Kár, hogy nem mondhatjuk
el ugyanezt a kinézetéről.
A W8-ast a mezei Passátoktól mindössze néhány logo, meg négy,
egyébként nagyon szép tizenhetes alufelni különbözteti meg, vagyis
a W8-as gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint a többi vele
egyidős Passat: sehogy. Nincs rajta semmi érdekes, nincs benne semmi
különleges vagy izgalmas; nem csúnya, de nem is szép. Talán
a sikertelenségének is ez lehet az egyik oka, bár
a tulajdonos pont ezt szereti benne, neki tetszik, hogy lopakodó,
hogy senki meg nem mondja, micsoda vadállat.
A tükörben nem fogjuk kiszúrni. Ha már elment, esetleg
feltűnhet a kétszer két kerek kipufogó, de még ez is annyira
szolidan bújik meg az autó feneke alatt, mintha tényleg direkt
lopakodónak tervezték volna. Az utastérrel ugyanez a helyzet.
A célnak tökéletesen megfelel, de bajosan nevezhetnénk szépnek.
A bőrülések és a fabetétek ellenére sincs luxusautó fíling,
a beltér legizgalmasabb darabja a 300-ig skálázott
kilométeróra.
Akinek tetszik ez a Passat, vagy tetszik, hogy beleolvadhat
a környezetébe egy 275 lóerős vadállattal, szeretni fogja. Aki
él-hal a V-motorok karakteréért, erejéért, és nem érdekli, hogy
néz ki a kocsija, szeretni fogja. Aki egy gyors, határozott,
kényelmes limuzinra vágyik, nem fog csalódni. Akik azonban
adrenalinbombára, kanyarsebességre vágynak, akiknek fontos
a dizájn meg a vérpezsdítő motorhang, vagy csak egy az utóbb
felsorolt tulajdonságok közül, azoknak nem ajánlom.
Népítéletünkben két W8-as Passatról olvashatunk szűkszavú
beszámolót, mindkét tulaj szereti ezt a fura szerzetet, mindketten
arról számolnak be, hogy gyors, erős, kényelmes és megbízható. Ugyanezt
a tesztelt autó tulajdonosa is elmondta, 172 000 kilométer alatt
semmiféle komoly probléma nem volt a kocsival. Nekem is tetszett,
ha a megjelenése nem is, a tartalom annál inkább.
További cikkeink
