hirdetés

Vaj bőr, több tucat szervomotor, automata váltó, nagy V6-os motor,
tágasság elöl-hátul, zajtalan suhanás.
600-800 ezer forintért dúskálhatunk az extráiban. Ennyire
becsüli a piac a második szériából való Honda Legendeket. De miért nem
szeretjük jobban? Talán mert kevés van belőle, ezért a szervizek kissé
idegenkedve fognak neki a bonyolult hibáknak. Aztán ritkasága okán
drága hozzá az alkatrész, vélekednek sokan.

A megoldás mégsem ez. Mint minden jobban felszerelt, ezáltal
bonyolult autónál, a Legendnél is az elhanyagolás rombolja leginkább az
imázst.
Kispórolják a gyári alkatrészt -láttak már ilyet Lada-hűtővel.
Nem cserélik az olajat, ha mégis, valami olcsó szupermarketesre. Ha
meghibásodik az elektronika, áthidalják, illetve még egyszerűbb
megoldásként kiveszik az izzót a visszajelzőből. És így tovább, aztán a
gányolás legvégső pontján irány az autópiac. A következő tulajdonos
pedig elmondja majd mindennek.

Nem könnyű szép és jó Legend II-t találni. Nincs 12 évesnél
fiatalabb, az első darabok 16 esztendősen erősen élemedett korúak.
Ennyi idő alatt óhatatlanul törték őket, a futott kilométerek pedig
300-400 ezer között járnak. Hogyne, kétségtelen, dúsgazdag nagyanyók is
vesznek luxusautót, hogy évente kétszer meglátogassák a rokonokat. De
jellemzőbb, hogy elfoglalt üzletemberek ruháznak be, és ha már megvan,
mennek is vele évi ötvenezret.

Ezek az általánosságok, térjünk a konkrétumra. Anna és Mihály
(egyikük a képeken) használják közösen a '91-es évjáratú, gyakorlatilag
teljes felszereltségű Honda Legendet. Négy éve birtokolja a pár
férfitagja, előtte (ahogy tudjuk) egy hölgyé volt, aki nem nagyon tudta
kihasználni. A megvételkor 95 ezret mutatott a kilométer-számlálója,
az állapota alapján elhinném, hogy tényleg belül van még a 150
ezren.

Nem kell különösebben értő szem, hogy megtaláljuk a dupla-tripla
futás jeleit. Tünetek: a fogdosástól elporladt kormány és váltógomb.
Tenyérnyi kikoptatott lyuk a pedálok előtt a szőnyegen. Lötyögő
műszerfal, lógó ajtókárpitok, feliratukat/ikonjukat vesztett
nyomógombok. Hiányzó apróbb alkatrészek, amiket restek voltak bontóból
pótolni. Az ülésekből kikandikáló epeda, reménytelenül szétrepedezett
bőr. Mészfoltok a csomagtartóban, a pótkerék hűlt helye.
A kínos lista szerencsére autónkra nem érvényes. Minden működik,
nincs hiányérzetem, amikor kintről vagy bentről megszemlélem.

Működése is gyakorlatilag hibátlan. A nyűgös tesztelő persze talál
kifogásolnivalót, az lenne a hihetetlen, ha nem. Első és legfontosabb
észrevétel: szemernyi sportosság sincs benne. A 3,2 literes V6-os
gyárilag 204 lóerős, nyomaték 293 Nm, de valahogy nem az igazi.
Indulásnál durván padlózva akár 6000-ig pörgethető, ekkor jól meglódul,
a menet közbeni gyorsítási szándékra viszont kelletlenül reagál. Mondom
ezt úgy, hogy van összehasonlítási alapom ekkoraforma automataváltós
autókkal. A
Ford Scorpio Cosworth kisebb, 2,9-es motorja jóval robbanékonyabb, ugyanezt kell
mondanom saját
Saab 9000 V6 -osomra. Talán a
Mitsubishi Sigmával
lehetne összeereszteni őket.
A Legend bizony nem a CRX - Prelude - vonulatba illeszkedik.
Inkább négyajtós Civic 1,4i - Accord 1,8 után érdemes ebbe az irányba
elindulni, akkor nem fog feltűnni a pörgősség és száguldásra való
hajlam hiánya.

A 4,95 méteres, 16 mázsás karosszéria inkább a méltóságteljes és
visszafogott suhanásra készült. Lehetőleg autópályán, ekkor fogyasztása
könnyen tíz liter alatt tartható. Százharmincas utazón még kilencet sem
eszik.
Városban viszont - lábtól függően - 12-20 liter mindenképpen
lecsúszik. De kint a sztrádán sem vall szégyent, végsebessége 225
körül van, 180 körül simán utazna.

A felfüggesztés is ezt a használati módot támogatja. Se nem kemény,
se nem ringatós. Sodrós szerpentinen ugyanúgy megkínozza a sofőrt,
ahogy a kátyús városi utakon. Bezzeg a nagy ívű kanyarokkal épült, sima
autópályákon guruló szanatóriumhoz hasonlít. Ide való a kifinomult
tempomat: ha gyorsítania kell, a legnyugodtabb módon teszi. Legyen
mondjuk 130-ra beállítva, induljunk 110-ről,
előbb diszkréten eléri a 125-öt, aztán még kicsit visszavesz, és a
skála végét szinte észrevétlenül pótolja be. Más, akár vadonatúj
autók általában mindezt eszetlen visszakapcsolásokkal, full gázos
üzemmel, 130-nál pedig hirtelen elvett üzemanyaggal csinálják. A Legend
végtelen autópályákra termett, ahol nem számít 1-2 másodperc, úgyis 600
mérföld áll előttünk.

A jó fék legalább annyira követelmény, mint a nyomatékos motor.
Ezzel is ugyanaz a baj: jó-jó, megállítja, de többet vártam.
Tudom, mostanában rákaptak a gyártók ezekre a harapós fékekre,
hozzájuk képest minden régebbi kemény taposást, egyúttal a sofőrtől
pontos kalibrációt kíván. Erősen igaz ez Legendünkre is; tulajdonképpen
mondhattam volna egyszerűbben is, hogy méltatlanul gyenge a
fékrendszere. Mármint ennek a darabnak, a jelenlegi állapotában. El
tudom képzelni, hogy teljes felújítása (betétek, tárcsák,
munkahengerek, csövek) után máshogy nyilatkoznék.

Elértünk lassan a karbantartási és fenntartási fejezethez. Mint a
bevezetőben leszögeztem, rossz a koros Legendek megítélése. Konkrét
célmegjelölés nélkül a Totalcar-közeli indexes fórumban, az
autós újságírás ámokfutóiban feltettem a kérdést, mi a véleményük egy
hasonló paraméterekkel rendelkező Hondáról. Számítottam a kemény magra,
nem is kellett csalatkoznom, többen nyilatkoztak. Azt gyanítva, ilyet
akarok venni, rögtön intettek az elhamarkodott döntéstől. A jellemző
felvetések: öreg, drága az alkatrész, bonyolult, nem értenek hozzá a
szerelők. Volt, aki ilyen korú Alfának nekivágna, más inkább Mercire
beszélt volna rá. Egy e-mailt is kaptam, amiben
összehoztak egy típusrajongóval, egyedül ő mondta, hogy lehet
szeretni a Legendet.

A negatív véleményeket elmondtam az autó tulajdonosának. Személyes
tapasztalatára hivatkozva cáfolta, hogy megbízhatatlan lenne, amivel
csak a gond van, öröm pedig elvétve. Ellenkezőleg,
néhány elektromos problémán, itt-ott szükségessé vált fényezésen, kötelező karbantartáson kívül mással nem kellett foglalkozni. Igaz, a klíma
két-három évig elvétve működött. Már mindent megpróbáltak, a légkondis
szakember megutálta a mesterségét, a Hondával foglalkozó szerviz sem
jött rá a megoldásra. Pedig csak egy forrasztás engedett el, hol
érintkezett, hol nem. Ez
a lebeszélők indokait erősíti: ha előjön valami, kész szívás. A
normális, ennél sokkal többet futott Legendeknél pedig exponenciálisan
növekszik a hibalehetőségek száma.

Ezért hát a cím. A 3,2 V6 motorméretben nálam épp a felső lélektani
határ, jó alapból egy 16 éves autót még hajlandó lennék babusgatni. A
nagy limuzinok hű rajongójaként
megkívántam felebarátom tulajdonát, mégsem merném megvenni. Ezt
a darabot sem, nemhogy ismeretlen forrásból másikat. Tetszik, 5-8 évet
letagadhatna (megjelenésre és állapotra egyaránt), de félek, baráti
hondás szakembergárda nélkül hamar a parkolóban rohadó objektumként
végezné. Igaz, ugyanezt gondolom az összes korabeli kategóriatársáról
is. Ahhoz
Jaguarnak
kéne lennie, hogy vállaljam a véres harcot. Vagy esetleg
Legend kupénak . Az pazarlóbb, különlegesebb.