Nem volt szükségem autóra. Mert kevés embernek van szüksége rá. Főleg Budapest belvárosában mozgok bringával, mert máshogy nem lehet. Ha málházni kellett, vagy elutaztunk, mindig volt kit levenni egy kölcsönautóra. De nagyon kellett már egy 200-as Volvo, nem várhattam meg, míg mások elhasználják az összeset.
DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/volvo240/.gdata/cikk/volvo240_004.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: black;
height: 360px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 220px;
margin-left: 10px;
width: 490px;
}
A biztonságos, kényelmes és megfontolt 240-es a határozott
téglaformával nálam a legrövidebb válasz az autó kérdésre. Semmi de és
ha,
pont azt tudja amit elvárok egy autótól, amit nem tud az nem is
érdekel. Közlekedési eszköznek alkalmatlan, mert arra a bringám, a
tartósteszt
Dákónk és
a fapados repülő a megoldás. Ruhatáram egy
C30 -hoz menne
tökéletesen, a 240-el mutatunk némi bájos kontrasztot, de a drabális
kasztni mellett törékenynek érezhetem magam, amire ritkán kapok
lehetőséget, vigyáz az életemre, megnyugtat és elringat.
Először a 262-es Bertone Coupe képtelen külseje a
landau
tetővel, majd
a kombi több mint egy köbméteres csomagtere vette el az eszemet.
A szedán 600 literjét sem fogjuk soha kihasználni, de a kombi 1,2 m
3-es csomagterének a tudata, hogy ott van és bármi befér,
megnyugtató érzés lett volna. Így sem vagyok túl ideges, de szeretem
túlbiztosítani magam. Hosszan kifuttatott, egyenes élek, hatalmas
kockalámpák, vízszintes motorháztető és csomagtartó - rengeteg vasból,
de szelíden közvetítik a békés természetet. Az ívelt szélvédő és a
kidomborodó övvonal teszik kedvessé és vonzóvá ezt a nagy testet, a
200-as szériát követő
850 és
S70 modellek
oldalát, szélvédőjét egyenesre kalapálták, legyalulva róluk a jóságos
bácsit.
A mai Volvókat tömbösítő izmos vállak a 200-asokon át 1956-ba, az
Amazonig
nyúlnak vissza. A 240-es 1974-93-ig gyártott, plasztikai sebészt soha
nem látott formája
ellenállt a japán autógyártást csúnyán magával rántó gömbölyded
egyenruhának. Az örökkévalóságnak tervezett autó beint a
betervezett elévülésnek és a piacgazdaságnak, nem öltöztethették a
legújabb divat szerint, annak az azóta is kitaszítottként tengődő
480-ast dobták oda a bukólámpákkal (egy olyan is nagyon kéne, majd
később, talán...inkább egy C30-as).
A sötétkék beltérről még 21 év használat után sem azok az idegen
kezek jutnak eszembe akik már sokat fogdosták,
szép patinás, nem pedig használt. A türkizbe hajló kordbársony
kárpit kopott, de nem szomorú, az oldaltartást egyáltalán nem adó
vezetőoldali ülés viszont ki van ülve, kiegészítő kispárnával elmegy. A
műszerfalat bőrmintázatú téglákból rakták ki és még a kormány közepébe
is beügyeskedtek egy trapézt.
Tárolórekeszek helyett krómcsíkkal álcázott, kék húsosládák vannak
beépítve. A vezetőcipőre lecserélt magassarkúim a komplett Magyarország
térképen pihenhetnek a kesztyűtartóban, nem kell az ülés alatt
fetrengeniük, ahogy tesztautókban szoktak. Persze itt nincs légzsák az
utas előtt, ahogy előttem sincs.
Vannak helyette 15 centis, acélbetétes lökhárítók, fél méteres
gyűrődőzóna a motor előtt, de ha mégis elérne az MAN a motorig, az
az utastér alá bukik. A mai Volvókhoz mérhető vastagságú ajtók mögött
gyerekeket is nyugodt szívvel fuvaroznék.
Hátul a türkizkék budoárban
kényelmesen el lehet nyújtózni, pedig a 265 centis tengelytáv
kevesebb, mint a
H Astráé. A
széles, puha könyöklő a kétszemélyes kanapé kialakításához nyújt
segítséget.
A 2.3 literes, 114 lóerős Volvo-motorra 1323 kg passzív biztonság
jut. Gyorsulást nem mutat. Kerékcsikorgató rajt lehetséges, sőt,
felemelő érzés ahogy a hátsó kerekek túrnának a kasztni alá és elöl
megemelik az ezüst pingpongasztalt, de az autó ettől még nem mozdult
el. A kísérletezés drága móka, négy lámpán átstartolás és kihúzatás
olyan drámaian bólintotta le a benzinszint mutatóját, hogy becsléseim
szerint egy kilövéssel egy ezrest égettem el. Füstölés után elmegy az
ereje,
harmadikban még mutat némi fürgeséget, de mire eléri a 100-at, már
eltelt 17 másodperc. A 120-as utazósebesség viszont erőlködés
nélkül megy.
A négy tárcsfék szépen elkapja ezt a virgonc másfél tonnát, nehogy
már jaszkarizás közben bajba kerüljön az a felelőtlen Volvós és rontsa
a ragyogó tatisztikát. 1990-1993 között az USA-ban 240-esek volánjai
mögött haltak meg a legkevesebben,
10 ezer autóra 0,1 haláleset jutott. Ez az akkor már húszéves modell
rendkívüli védelmi rendszere mellett a középkorú háziasszonyok
kockázatkerülő természetének köszönhető. Ebben a szerepben vált
kultikus járművé, még kedvenc filmemben is
felbukkan
a háttérben, pirosban. Legjobb alakítása
itt tekinthető meg
Jeff Bridges-el és egy elszabaduló grafikával.
A számokban nem kifejezhető gyorsulási értékek miatt
kezdem megtanulni a lendületből autózás tudományát, röptetem a
téglát. Ezzel a magatartásformával látványosan alacsony, 12.5
literes fogyasztást tudtam elérni városban. Lehet rajtam röhögni
nyugodtan, de én is nevetek, mert 15-16 literes ígérettel vettem. A
váltó és a kuplung karaktere is nagyban támogatja a lendületmegtartást.
Próbakörre beülő százkilós férfiakat is meglepett a keménysége, ez
eddig csak az F Corsán edződött, ötvenkilós
Timinek nem tűnt
fel. De ezért a kuplungért még egy szerény, 3 milliós új autót is
felgyújtanék.
Izgalmas perceket élünk át parkolóházakban, különösen ha emelkedőn
várakozva rámállnak. A kézifék jelképes, a kuplung csúszik,
visszagurulás garantált. A mögöttem álló A8-as sofőrjének hajhossza
pedig mindig egyenesen arányos a köztünk lévő távolsággal és
fordítottan a lejtő dőlésszögével. Csacsogó csaja és a két bálna
méreteiből adódó távolság miatt nem hallja üvöltve küszködő motoromat,
így ha tehetné sem gurul vissza fényezett lökhárítója védelmében.
240-essel nem lehet plázázni, de a
Csarit leszámítva szívből gyűlölök vásárolni, mozik meg vannak
máshol is. (A kéziféket időközben megjavították, de már nincsen benne
bizodalmam.)
Pedig parkolókban öröm vele manőverezni, a hátsókerék-meghajtású
kockafej
még kisautóknál is rugalmasabban fordul. A vékony tetőoszlopok
és a lelógó fenék is támogatják a parkolást, kívülről figyelve
persze látványos bepréselni egy szűk helyre, egyszer meg is
tapsoltak. Kész kedélyjavító vele az élet, rámosolyognak, apukák
mutatják a gyerekeknek, én pedig villantok nekik a besárgult és
sajnos beázó fényszóróimmal.
Amikor először visszafordultam vele, megijedtem. A 9,8 méteres
fordulókör egy 4,8 méteres autótól már
piruettnek mondható. Az azonos hosszúságú 5-ös BMW 11,8 métert kér
ugyanezért a műveletért.
A kéziváltót majdnem szó szerint kell érteni: mintha puszta kézzel,
illetve egy bottal turkálva bogarásznánk ki a váltóházban a megfelelő
vasakat. Az ötödiket overdrive-val kapcsolom, egészen amíg majd a
lejáró váltógombbal el nem szakítom a vezetékét.
Ötödiket tolva jutalmul kigyullad egy zöld ötös a műszerfalon,
ha pedig elfelejtenék váltani, ami a motor akusztikája következtében
még fordulatszámmérő hiányában is képtelenség, egy kis felfelé mutató
sárga nyíl segít. Van a műszerfalon
unleaded gasoline only felirat is, nehogy baj legyen.
Az amerikás autó de Luxe felszereltsége mai árfolyamon egy
kétszemélyes római hétvége, nem leárazott
Bottega Veneta táska vásárlásával egybekötve. Van központi zár, a
szervokormány kellőképpen súlyos, a légkondit pedig sajátosan
értelmezi,
kifújja a szemem hideg levegővel, de az ülésfűtés szerencsére nem
ilyen mohó. A biztonsági övek bekapcsolására lámpa figyelmeztet. Az
antennát akkor is végig behúzza, ha villámgyorsan kiveszem a kulcsot és
kiugrok, bezárok. Pedig mekkora számnak tűnik, hogy az új
Mondeo ugyanezt
tudja az ablakkal. Egyáltalán nem nagy szám, csak megszoktuk a
nyomort.
Népítéletek 240-re
Nem csak az én
álmom
volt ez a típus. Megbízhatósága és
biztonsága
miatt nem is csalódott benne senki, pedig a benzint
mindegyik
szereti. A rosszhírű hathengeres VW dízelekkel
sem
kell harcolni és ez az ideális női autó egy férfi
szerint
is. A szigorúan érzelmi alapokon hozott döntésem egy túlélésre és
praktikumra kihegyezett éhes öszvér.
Az autóban most 306 ezer mérföld (480 ezer kilométer) van.
Amikor megláttuk, a vételi bizottságból senki sem kezdte el mélyen a
szemembe nézve kocogtatni a homlokát, inkább a rohadásokat kerestük a
kasztnin. Nem szokatlan bátorság 240-est venni ilyen
futásteljesítménnyel, eddig csak olajcsere volt, fehér fényszórókat
keresgélek és jönnek majd új lengéscsillapítók. A rozsda kis foltokban
támad, így garázsban fog állni, és ha sokáig marad nálunk, lesz
fényezés is. Az intenzív használatot figyelembe véve 2013-ra teszem a
félmillió kilométeres pezsgőzést, nem lehetetlen, hogy velünk.
További cikkeink
