A Renault kacsaseggű izomautója egyedülálló jelenség a piacon. Kétliteres turbómotort, benne 225 lóerőt pakoltak egy vitatott külsejű, nevében kupé, valójában ufó formájú karosszériába, adtak hozzá bőrkormányt, fémpedált, sportülést a fíling végett, végül jókora kerekeket az egész alá, hadd menjen. Megy, nem is akárhogy.
|
Hiába mondogatta a tesztautót megtekintő ismerősök némelyike
fitymálva, milyen hülye formájú a Mégane fara,
nekem bizony a Coupé hátulról a legkívánatosabb. A két,
ötszögletű, szépen domborított lámpatest között ívelődik a jelenkori
autógyártás egyik legigézőbb popsija, alatta látványos, öblös
kipufogóvégekkel. Oldalról az első lámpa elvékonyítására visszakacsintó
háromszegletű kis pótindex, a fémes típusjelzés és kilincs, az ablakok
harmonikus, szimmetrikus ívelése - no meg a nyolcküllős, 18 hüvelykes,
az alapfelszereltséghez tartozó kerekek határozzák meg a Mégane Coupé
karakterét.
Az autó arca is megkapó, a mai autók túlcicázottságától mentes,
xenonlámpát csillogtató fényszórók, az emblémával szépen kettéosztott
hűtőmaszk így egyben eleve bájos látványt produkál, az RS-séget pedig a
leengedett kötény két szélére dudorított ködlámpák adják. Tesztautónk
még felülről is sajátosan szép volt: a tetőlemez helyett begittelt,
hatalmas üvegablak nyitva is, csukva is jól áll a Mégane-nak.
Beülve a cseppet sem szokványos külsejű autóba az első érzés a
döbbenet: sima, fekete Mégane-belső, semmi húdeextra, a sportos dizájn
csak a fémpedálokon, a műszeregyüttes környékén és a váltókar alatt
elhelyezett egyszerű, de szép fekete fényes műanyagbetéteken, az
üléseken és a narancssárga biztonsági öveken lelhető fel. A figyelmes
szemlélő még azt is észreveheti, hogy jó fogású, de kissé jelentéktelen
külsejű sportkormányt és váltógombot, a sportülések feláras bőrhuzatát
és az ajtókárpitot az övvel - és esetünkben a fényezéssel is -
harmonizáló narancsszínű cérnával varrták. Visszafogottan sportos,
kicsit németes hangulat.
A lényelemre a Mégane Coupé-ra saját kategóriájában éppúgy nem lehet
panasz, ahogy napjaink egyéb alsó-közép francia autóira sem. A 225
lóhoz igazított futómű csak kimondottan rossz állapotú utakon (pl.
Budapest) pengeti a gerincet, egyébként feszesen, határozottan
csillapít, de nem sportautósan durva.
A francia Golfoknál kötelező elektromos extrák, az automata
klíma (nagyszerűen működik), automata fényszóró és automata ablaktörlő
is megvannak, a Coupé Sportot is a Mégane kulcsmentes kártyás rendszere
nyitja-csukja, dupla zárgombnyomásra felhúzódnak az ablakok, és
becsukódik a tető.
Sportkupéhoz (valójában persze
hot hatch, egy kupé máshogy néz ki) méltatlanul hátul is egész
jól el lehet férni, persze csak két embernek. Elöl középen a
könyöklő alatt mély szekrény található, hátul a lehajtható
könyöktámaszban meg ott lapul minden piás írástudó álma, a két pohár
mellé három tollat is megtartani képes kis irat- és bárszekrény. A jövő
kis Schumacherjeit a sportos Mégane-ban is Isofixszel rögzíthetjük. A
kényelemmel kapcsolatban tanultam valami újat is a Renault
weboldaláról: az automata villanyablak neve mától légyen impulzív
ablakemelő!
Az ergonómia területén sikerült felfedeznem azt a két hibát, ami
végre némi kritikai szellemet csempész a gusztustalanul csöpögő
imádathömpölybe. Az egyik az ajtó becsapásának nehézsége. A hatalmas és
súlyos ajtókat csak a könyöklő végén elhelyezett kapaszkodóval lehet
behúzni, ami tágra nyitott ajtónál a rövid erőkar és a hosszú, nehéz
ajtó miatt nem egyszerű. Az ajtó közepén pedig nincs egyetlen
megragadható porcika sem, csak az - egyébként nagyon praktikus -
ajtózseb tetejét felnyitva, a zsebbe kapaszkodva lehet megkönnyíteni a
dolgunkat. Akármilyen macerás, még mindig jobb így bezárkózni, mint
kidülledő szemmel húzni a fogantyút.
A másik gond valószínűleg a fémpedálok számlájára írható:
nem túl széles 43-as sportcipőm simán beszorul a fékpedál és a
középkonzol pillére közé. Érdekes módon fékezéshez kifelé rántva a
lábamat ez a kellemetlen gond soha nem jelentkezett.
Ezt a pár apróságot azonnal elfelejtjük, ha elindulunk végre. Rögtön
a legelején érezni, a Mégane RS-ről
már szinte hiányzik az összkerékhajtás ahhoz, hogy igazán jól
kiautózhassuk a 225 lóerőt és a 330 Nm nyomatékot. Érezték ezt a
Renault mérnökei is, az ESP-t soha, a kipörgésgátlót is csak 50-ig
kapcsolhatjuk ki. Az RS folyamatos gondoskodása mégsem kellemetlen, az
elektronika így is nagyon sokat enged a vezetőnek. A Renault Sport
ráadásul annyira csábít a kiélezett autózásra, hogy rutintalanabb
sportautósoknak az elektromos őrangyal gyakran az életét mentheti meg -
akár úgy, hogy a boldog száguldozó észre sem veszi.
Tempósabb autózásánál kanyargós úton szinte folyamatosan sírtak a
225/40-es gumik, és indulásnál is könnyű elforgatni az első kerekeket.
A Mégane általában jóindulatúan viselkedik, bár eltúlzott kanyarokban
még fékezés nélkül, stabil gázzal is kissé könnyűnek érződik a hátulja.
Bajt inkább csak az okozhat, hogy ha nem figyelünk eléggé, sportos
autózásnál a nagy erő és a rövid váltó miatt
könnyen olyan sebességtartományba érkezhetünk egy-egy megoldandó
feladat előtt, amit nem várnánk egy Renault Mégane-tól. 6,5
másodperc nulláról százra, 236 km/h végsebesség: az embert olyan
könnyen elragadja a hév, mint a Baumgartner-szalont. Rutinútvonalaim
országúti kanyarjaiban a végén már le sem mertem pillantani a
kilométerórára, egy 13 éves Tipóval szokásos 70-80-as kanyar helyett
90-110 bőven belefér egy-egy sportos autóval, de mikor rájöttem, hogy
az RS-sel ugyanott már 120 felett kezdek csikorogni, néha kicsit
meghűlt bennem a vér.
A motor mellett a fék, a váltó, a kormánymű is azon ügyködik, hogy
zavartalanul sodorhassuk magunkat veszélybe.
Könnyen járnak, pontosak és kényelmesen kezelhetők - csak a túl
hosszú váltókar ad okot némi fejcsóválásra. A négy jókora tárcsa és a
Brembo dugattyúk kifogástalanok, tökéletesen elegendőek az autóhoz.
Kicsit talán túl erős is a rásegítésük, az ABS gyakrabban kattogott a
kelleténél.
A fogyasztás változatosan alakult a teszt során. Kezdetben, amíg
gyakran próbálgattam, hogy szól a motor, hol van a leszabályzás (7000),
milyen sebességnél kell negyedikbe kapcsolni (140 km/h), felcsikkan-e
még gyors harmadikba kapcsolásnál is a kerék (néha igen), 14-15 liter
benzint játszottam el minden száz kilométerre a számítógép szerint.
Később, ahogy csillapodtam, 10,9-re süllyedt az átlag, de ekkor
már 7,5-8 literes országúti átlagok is elő-előfordultak. A városba
visszatérve újból jön a szívbaj: Budapesten a Renault Sport nem
hajlandó 14 liternél kevesebbet enni. 1355 kiló, kétliteres turbó,
istenem, ez van. Azért a VW 1.8T-je ezt jobban csinálja.
A Mégane Sport országúton, hosszabb utakon vezethető takarékosan, de
nem hinném, hogy erre bárki tartósan képes volna. Egyszerűen
lehetetlen nem megelőzni még azt a kamiont, elérni még azt a zöldet,
vagy kicsit megcsúsztatni még abban a kanyarban. A Sport megjelölés
nemcsak a modellváltozatot, de az autó lelkét is meghatározza, ezzel a
kocsival nem lehet nem gyorsan menni. Eddigi praxisomban az utcai
turbósok közül az
Impreza WRX volt
hasonlóan nyughatatlan karakter, a
Leon Cupra R-rel, az
Octavia RS-sel
erőfeszítések nélkül is képes voltam nyugodtan, békésen autózni. Bezzeg
a
Volvo V70R 300
lóerejét kifejezetten nehezemre esett előkeresni a motorból - hűvös
skandináv lélek. Aki úgy dönt, Mégane Sporttal rója az utakat, és nem
akarja napokon belül elbukni a jogosítványát, az használja bátran a
tempomatot, én is ezt tettem.
A Mégane Sport ára csak első hallásra durva. A 7 260 000 forint
mindjárt nem tűnik soknak, ha megnézzük, menyibe kerül az azonos
teljesítményű
Leon Cupra R: 8 217 000
Ft. Ha a jóval gyengébb, 192 lovas, igaz hathengeres BMW 325 ti Compact
9 390 000-es árát nézzük, már szaladunk is a Renault-szalonba. A Mégane
RS-hez kísértetiesen hasonló karakterű Focus RS 9 750 000 forintos
árcédulája miatt késztet fejcsóválásra. Még a lélekben a Mégane Coupé
Sporthoz igen közel álló 250 lóerős, V6-os 3.2-es Alfa 147 GTA is jóval
drágább, mint amit a teljesítménykülönbség indokolna: 10,5 millió
forint. Japánból 192 lóerejével és 5 670 000-es árával a Corolla
TSport, 200 lóerejével és 6 999 000-es árával a Civic Type R versenyez
- kicsit gyengébbek, kicsit olcsóbbak és szívómotorosok. A Mégane Sport
ára még akkor sem rossz, ha a tesztautó bő félmillió forintnyi extráját
is hozzáadjuk, hiszen a Mégane Sport üvegtető és bőrülés nélkül jóval
kevesebb lenne.
| Értékelés: egyértelműen öt, ez az autó így kerek. |
 |
|
|
|
|
További cikkeink
