DIV.kepre1
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/magazin/technika/daciagyar/.gdata/cikk/daciagyar_012.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: white;
height: 261px;
}
DIV.kepre1 P
{
margin-top: 160px;
}
DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/magazin/technika/daciagyar/.gdata/cikk/daciagyar_011.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: white;
height: 317px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 240px;
font-weight: bold;
}
Miután egy évvel ezelőtt elkészült a Renault X90 programjának
végterméke, a
Dacia Logan, ideje volt
közelebbről is megnézni,
hogyan lehet 5000 euróból jó kocsit csinálni. Bukarest és
Budapest forgalmi dugói, árvizekkel elöntött utak és egy japán
varázsszó után talán közelebb kerültünk a megoldáshoz. Még Reza Pahlavi
sah is örülne, pedig ő
Miura SV-vel járt.
Románia+autók asszociációs játékot játszottam, és még a
repülőtéri gyorsforgalmi úton a következőkre jutottam:
1) Romániában mindenkinek régi Daciája van, ami úgy néz ki, mint
egy pipiskedő hangyász
2) a román útgyártás az ementáli sajtot tekinti irányelvnek és
3) Daciával valószínűleg nem lehet
driftelni.
A valóság persze nem ilyen egyszerű.
Az árvizek után a bukaresti repülőtér jelenleg egy mocsár közepén
terül el, a leszállópálya és a víz között két ember guggol, a
lassuló gépre megfordulnak és integetnek.
Hi, howaya! A román repülőtérdizájn a Ferihegyen is megismert
tereljük-át-a-megérkezett-utasokat-két -emeletnyi-szűk-lépcsőn iskolát
követi. Szerencsére fiatal fehér férfi vagyok különösebb hendikepek
nélkül, irány tovább.
A városba vezető úton áll a víz,
gumicsizmás emberek vödrökkel folytatnak szélmalomharcot,
tényleg elég sok a Dacia, de vannak szárnyas BMW-k is hóekényi
spoilerekkel. A hotel előtt egy fekete Quattroporte áll, elsülnek a
kötelező akkor-ugye-ezzel-megyünk-továbbok, én pedig arra gondolok,
vajon az első kerekek mögött miért három-három lyuk van, amikor a motor
egy V8-as. Nem kell mindent érteni, Olaszország útjai pedig
kifürkészhetetlenek.
Budapesthez hasonlóan Bukarest is másolt, de szép városközpont
körüli lakótelep-aszteroidaöv, azzal a különbséggel, hogy egyrészt
Párizs hatása még jobban látszik (van a Champs Elysées-nél is szélesebb
Champs Elysées-klón!), másrészt felvonultat néhány csodálandóan
elmebeteg megoldást, és most természetesen a
Népek Palotájára gondolok.
A Népek Palotája volt Ceauşescu utolsó nagy dobásainak egyike:
eklektikus, valószínűtlen méretű épület, letúrtak érte egy egész
negyedet, a teraszán valószínűleg elférne a
Bukarestbe tervezett Forma-1 pálya célegyenese.
A sajtóvacsorán aztán megtudom, hogy
a város luxuslimó állománya 3 Maybachból (van egy 62 is) és 4
Rolls-Royce-ból áll, az egyik az étterem előtt parkol. A hotel előtt
áll az ötödik, egy luxemburgi rendszámú Silver Cloud III. Próbálom
elképzelni, ahogy végiggördül Luxemburgtól Bukarestig de nem megy.
Felmegyek aludni.
A bizniszhotelek közismerten az elidegenítés eszközei, de
reggel nyolckor Kellogg's Frosted Flakes kukoricapelyhet lapátolni a
Nessun Dorma áriára (Puccini: Turandot) mindenen túltesz. Kimegyek
a hotel elé a buszhoz, a sarkon még mindig ott áll a Silver Cloud.
Papírmasé?
A Dacia gyár Bukaresttől úgy 140 kilométerre északnyugatra van,
Mioveni mellett. Az autópálya után lapos völgyben haladunk, a vidék
időnként ipari, időnként falusi, de leginkább árvíz utáni Mad
Max-es, a hidak alatt elmosott fák,
az egyik folyóban egy vasúti tartálykocsi hömpölyög.
A járműállomány karavánoktól egy piros
Alfa Romeo GT-ig
terjed.
Elhúzunk egy baljós "OBIECTIV NUCLEAR PITESTI" feliratú tábla
mellett, a rengeteg imbolygós kanyartól eszembe jut, hogy el
kellett volna tenni a hányászacskót a repülőről, de aztán feltárul a
dombtetőn a gyár, és kiszállunk. Öltönyös PR-emberek terelnek a
konferenciaszobába, bizonytalan kézzel összerakok egy langyos teát.
A konferenciaterem redőnyei Dacia-kékek és telibe kapják a napot, a
teremben mindenki kéken világít. Így érzi magát egy éppen
polimerizálódó fogtömés. Egy idősebb úr pittyeg a légkondicionálóval,
végül kikapcsolja (rossz ötlet),
a Dacia sajtósa hősiesen tűr háromrészes öltönyében, miközben AZERTY
billentyűs laptopról powerpointozik. A Dacia olyan Romániában, mint
a Ford F-150 Texasban: 45% a piaci részesedése, és ezt még úgy is meg
tudja tartani, hogy kezd robbanni a román autópiac.
A gyár jelenleg főleg a Logant gyártja. A Logan egyszerű nagyseggű
francia autónak tűnik, igazából viszont egy világuralmi terv eszköze.
1999-ben a Renault megvette a Dacia nagyobbik részét, pár évig
elterelték a figyelmet egy gatyába rázással (ez volt a
SupeRNova) és egy
élre vasalt facelifttel (ez pedig a
Solenza ), közben pedig megterveztek egy 5000 euróért árulható
népautót,
kirámolták a Dacia gyárat és berendezték modern gépekkel, majd
tavaly bemutatták az autót. Jelenleg kétpercenként készül el egy új
Logan, de ez még csak a kezdet: összeszerelő üzemek épülnek a világ
számos pontján, ahonnan az egész fejlődő világot teríteni fogják
Logannal.
Ferry Porsche, eat your heart out.
Kutyák alszanak a napon, ahogy átmegyünk a gyárba.
Néhány év Doom és Half-Life után teljesen ismerős a helyszín: az
első terem az a rész, amikor nagy gépek csapódnak a földbe néhány
másodpercenként és azt mondják: DVAMM. Ezek a présgépek. Szépek,
színesek, kicsit ijesztőek. Gondolom meg van valahogy csinálva, hogy a
kezelő ne hagyja ott a csuklóját a préselendő acéldarabon, de ha
mondjuk valaki 30 évig a gyárban dolgozik, egyszer biztos elnézi
(placcs). A legnagyobb présgép 1000 tonnás nyomással az alálibbenő
acéllemezből ajtót készít. A szörnyek és a kommandósok egyelőre nem
mutatják magukat, bár a piros tűzoltócsövekről lóg néhány gyanús
kötél.
Nemcsak a présgépek, hanem
a gyár többi része is vidám legószínű, pirosak, sárgák,
kékek, zöldek: ha egy munkás nem akar a monotóniába fulladni,
egyszerűen csak fel kell néznie szürke munkaruhájáról.
A préscsarnokban készült darabok a hegesztőterembe kerülnek, itt
rakják össze belőlük a karosszériát. Védőszemüvegben és ózonillatban
sétálok, a "
Bolygó neve: Halál " rakodórobotjához hasonló biomechanikus karok lógnak a
piros és sárga állványzatról, csak
szervomotorok és Ellen Ripley helyett copfos lányos irányítják őket
havonta kétszáz euróért, szikrákat csapnak mindenfelé, az egyik
eltalál (nem vészes). Ipari élmény. Hasonló ponthegesztőkkel
piruetteznek a japán autóipari robotok is, de azok valószínűleg többe
kerülnek havonta.
Kijövünk.
Még mindig nem értem, hogy tudnak 5000 euróért megcsinálni egy
autót, de az egész gyárnak meglepően high-tech hangulata van. A
széthulló szocialista nagyipar már csak távoli emlék. Különösen azután,
hogy egy hirdetőtáblán néhány oszlopdiagram mellett megpillantom a "
kaizen" varázsszót.
Japánul szó szerint fejlődést, pontosabban folyamatos fejlődést jelent,
egyben a japán ipar mögötti filozófia. A Nissan és a Renault
kilencvenes évek végi egymásra találása ide is eljutott.
A gyár alatt a völgyben egy kisebb városnyi csarnok áll, ez a
CKD (Complete, Knocked
Down), itt pakolják lapos dobozokba a távoli összeszerelő üzemekbe
szánt Loganokat.
Oroszországban, Kolumbiában és Marokkóban építenek összeszerelő
üzemeket, ahol helyi munkaerő rakja majd össze az autókat. Ja igen,
Iránban is, most hogy a
Paykan nyugdíjba
ment.
A CKD jelenleg 35 ezer négyzetméteren terül el, ezt jövőre
kétszeresére tervezik bővíteni. A hely nemrég kezdett működni, egyelőre
a hatalmas tükörsima betonfelületek dominálnak.
Hirtelen keréken futó járműért sóvárgok, Diablo, gördeszka,
távirányítós autó, mindegy. Az egyik soron két alkalmazott próbál a
földről egy ívelt fekete csíkot feltisztítani, közelebb sétálok és úgy
teszek, mintha nem hallgatóznék.
- Dan, mit szólsz egy targoncadrifthez műszak után?
- Adrian, ne hülyéskedj, a múltkor is kis híján kirúgtak amikor
belecsúsztunk az egyik polcba és a fele ledőlt.
- Napjaink vannak hátra Dan, ha feltöltik a raktárat, oda a
pálya.
- Mondasz valamit.
- Szerinted tudja ez a fényképezős gyerek, hogy targoncával is
lehet driftelni?
- Kizártnak tartom.
- Hahaha.
- Hahaha.
A CKD előtt egy felborult talicska áll. Annak is van kereke.
Visszaszállok a sajtóbuszra.
Épülő betonkupolás ortodox templom, türkizkék házak és az
árvíztől elpusztult szénakazlak között megyünk tovább a központi
alkatrészraktár felé. A videójáték-hangulat tovább folytatódik, ez
ugyanis a minden játékban szereplő "Warehouse" pálya, dobozokkal,
polcokkal és targoncákkal. A raktár igazgatóhelyettese sétál
mellettünk, azt mondja hogy ez itt egy szabvány Renault raktár, ami a
Dacia alkatrészek mellett a helyi Renault és Nissan alkatrészigényt is
kiszolgálja. Nincs okom kételkedni. Meglátok egy kupac Logan-ajtó
tetején egy vállról indítható rakétát, de otthagyom.
Bukarest határában aztán megállunk egy Dacia+Renault szalon mellett.
A szalon igazgatója vajszínű ingben mosolyog, lenyomja a telefonját,
büszkén gesztikulál. Négy és fél millió euróból épült a hely, az egyik
asztalon egy lila iMac ül: a Renault alkatrészkatalógus szoftverének
kell, amit Macre fejlesztettek.
A bemutatóterem mögött szerelőcsarnok, mögötte egy frontálisan
ütközött Thalia, a szélvédőn hatalmas kráter az utasülés előtti
oldalon. Biztonsági öv, biztonsági öv, lehet hogy még James Dean is él,
ha beköti.
Ambiciózus és szerethető ez az egész program, amit a Renault
kitalált. Bár a szupersportkocsiktól és hotrodoktól benzingőzös
fejemmel nem tudom azt mondani rá, hogy szép, mégis borzasztó fontos,
hogy valaki leállt ezzel foglalkozni, és beleölt egy zsák pénzt. És
hogy nem egy levetett nyugat-európai modellt dobtak a plebsznek, hanem
szépen leültek és végiggondolták, miként lehet egyszerű célszerszámot
készíteni, ami arrébbvisz egy csomó embert és az összes cuccát. Mélán
rágcsálok egy masnira kötött snidlinget. Még egy-két év, és terítve
lesz a világ egy olcsó, de jó autóval, és Nicholas Negroponte
100 dolláros laptopjával. Mi
a forradalom, ha nem ez?
További cikkeink
